Láthatóan evangélikus

Mikolai Dániel – nyugalmazott vegyipari gépészmérnök, gyülekezeti felügyelő, Vác

Az acsai gyülekezetben nevelkedtem. Negyven éve Vácott élek, az itteni közösség aktív tagja vagyok. Az egész életemet meghatározza, hogy evangélikus vagyok. Az elmúlt rendszerben vezető beosztású emberek nem nagyon járhattak a templomba. Volt olyan szomszédom, aki jelentette, hogy én vasárnaponként mégis templomba járok. Isten kegyelmének tartom, hogy ezért nem hurcoltak meg. Engem is próbáltak beszervezni, de ellentmondtam a „felkérésnek”.

Meggyőződésem, hogy minden embernek szüksége van arra, hogy tartozzon egy közösséghez. Én az evangélikus gyülekezetben találtam meg ezt, örülök, hogy ebben a közösségben tudom az életemet élni. Amiben tudjuk, segítjük egymást és a gyülekezet előmenetelét. Az istentiszteleten a prédikáció számomra igazán meghatározó, abból mindig tanulok és építkezek.

Családomban én vagyok egyedül evangélikus, feleségem, gyermekeim és unokáim is római katolikusok. Nálunk a felekezeti különbség inkább többletet, mintsem ellentétet szült. Mindannyian eljárunk egymás alkalmaira, megéljük az ökumenét.

Papp Kornélia – nyugalmazott óvónő, Pilisszentlászló

A szentendrei gyülekezet közössége nagyon sokat jelent számomra. Evangélikus lelkületemet szüleimtől, a Vas megyei Szentivánfáról és Uraiújfaluról hoztam. A '70-es, '80-as években pedagógusként nem volt ajánlott templomba járni. Ebben az időben gyakran hazajártam a szüleimhez, onnan nem jutott el a szentendrei pártközpontba a hír, hogy én istentiszteletre járok. Vezetőhelyettes óvónőként a pártba is be akartak szervezni, de ezt minden alkalommal elutasítottam. A nehezebb időkben is megtartottam evangélikusságomat.

Meggyőződésem, hogy óvónői hivatásomat hívő emberként kell megélnem, ezzel a lelkülettel tevékenykedem. Nyitott vagyok az ökumenére, így – bár az evangélikus gyülekezet tagja vagyok – nemcsak a január végi ökumenikus imahéten, hanem máskor is el szoktam menni katolikus és református templomba.

Horváth-Hegyi Olivér lelkész mellett nagyon elmélyült a kapcsolatom a gyülekezettel. Az evangélikus nyári gyermektáborokban aktívan részt veszek, a vasárnapi iskolában évekig serénykedtem. A szentendrei evangélikus óvoda elindításában is sokat segítettem.

Minden cselekedetemben arra törekszem, hogy a hitem vezessen. Kapi Béla püspök 1928-ban kiadott imádságos könyvét édesanyámtól örököltem, ez mindennapi imakönyvem.

Nemecz Pál gyülekezeti másodfelügyelő, gépészmérnök, vállalkozó és Nemecz Pálné presbiter, polgármester, – Csővár

A falu lakosságának több mint nyolcvan százaléka a gyülekezet tagja. Mi nem lépünk ki a szerepeinkből, evangélikusságunkat a gyülekezeti alkalmakon, tisztségeinkben és a hétköznapjainkban egyaránt képviseljük. Ez számunkra csak így együtt működik. Valljuk, hogy a gyülekezethez tartozás olyan többlet, ami megnyugvást, tartást és biztonságot ad az ember számára.

Tősgyökeres csőváriak vagyunk, a gyülekezethez és a falu közösségéhez mindig ragaszkodtunk. Mi beleszülettünk az evangélikusságba. Itt nem csak családilag éljük meg a hitünket, hanem az egész falu a lutheri elvek szerint igyekszik élni, így számunkra – és nagy örömünkre a gyermekeink számára is – természetes, hogy evangélikusok vagyunk. A mi csővári gyülekezetünk így nem csak a templomban jön össze, hanem az egész községre és a családra is kiterjed.

Itt nagyon sokáig szlovák nyelven zajlottak az istentiszteletek. Az általános iskolában mi is tanultunk még szlovákul. A nemzetiségi identitásunkat községi szinten is igyekszünk megélni, sőt nemzetiségi óvodánk és iskolánk is van. Öröm látni, hogy a gyermekek szeretik és ápolják a hagyományokat.

Dr. Szalóki Tibor – osztályvezető főorvos, gasztroenterológus, Vác

Szakmámból kifolyólag számtalanszor átéltem olyan történéseket, amik ésszel fel nem foghatók, diagnózisok alapján megmagyarázhatatlanok, olyanok, amiket isteni gondviselésnek lehet nevezni. Azt hiszem, hogy a hívő orvos belekalkulálja a munkájába, hogy van Isten. Én naponta imádkozom a családomon túl a munkatársaimért és a betegeimért is.

A rákospalotai evangélikus templomban Kökény Elek lelkész keresztelt és konfirmált meg. A dúló szocializmusban nem számított jó pontnak, hogy templomba jártam. Középiskolás koromban kollégista voltam, akkor egy kicsit lazult a kapcsolatom a gyülekezettel. Az egyetemen tudtuk egymásról, hogy ki milyen vallású. 1982-ben, katonaként nősültem, egyházi esküvőnk ’83-ban volt. A szocializmus ideje alatt összetartó erő volt, hogy hasonló gondolkodású, Istenhívő emberek csoportjába tartoztam.

Feleségem bár katolikus, de két evangélikus gyermekünkkel együtt ő is velünk jár az evangélikus templomba. Számunkra meghatározó, hogy vallásos életet éljünk.

Elkeseredek, amikor a keresztényüldözésre gondolok. Fontos, hogy a keresztény emberek összetartsanak. Emellett kiemelten fontos, hogy a vallások találják meg azt a pontot, ami lehetővé teszi, hogy békében tudjanak egymás mellett élni az embereknek.

Török János – mezőgazdasági őstermelő, gyülekezeti felügyelő, Szügy

Konfirmációm óta a gyülekezet aktív tagja vagyok. Dédnagyapám – akinek a nevéhez fűződik a helyi evangélikus iskola építése – is gondnok volt, majd édesapám is vállalta ezt a szolgálatot.

1990-től vagyok a gyülekezet tisztségeket is betöltő szolgálója. Először gondnok, majd pénztáros voltam, 2012-től vagyok az egyházközség felügyelője.

Nálunk sohasem volt kérdés, hogy minden ünnepnapot megünnepeljünk, hogy a templomba közösen menjünk. Vallom, hogy családi imádságainknak is köszönhető, hogy összetartó a családunk.

Aki nem tapasztalta meg, hogy az Úr nélkül nincs áldás, ő nem is tudja igazán, hogy mit jelent az imádság. Fontos, hogy az ember tudjon kérni és hálát adni, hiszen így valósul meg saját, családja és szélesebb körben is a növekedés.

Őstermelőként az én életem együtt mozog a teremtett világgal. Én a szaktudásomat adom a föld megműveléséhez, az erdőgazdálkodáshoz, de mindig elcsodálkozom, hogy az Úr milyen szépnek teremtette a világot. Tudom, hogy a növekedést Ő adja.

Örömmel mondom, hogy szügyi gyülekezetünk tagjai büszkén vallják és élik meg evangélikusságukat. Két gyermekünk van. Egyikük az erdőkertesi egyházközség lelkésze, másikuk a debreceni gyülekezet aktív tagja.

Vass Ágoston – diák, konfirmandus, Szentendre

Édesanyám evangélikus, édesapám katolikus. Testvéreimmel együtt régebben a katolikus gyülekezetbe jártunk, de most itt, az evangélikus gyülekezetben készülök konfirmálni. Katolikus iskolába járok, osztályunkban egyedül én vagyok evangélikus. Osztálytársaim ezt tudják, ezért fontos számomra, hogy olyannak mutassam magam, amilyennek az egész közösségünket látni szeretnék.

Gyülekezetünk nagyon összeszokott, szerető és családias. Itt mindenki figyelemmel van a másikra, közvetlenek vagyunk egymással. Nagyon szeretek ide járni, számomra szimpatikus ez a közösség.

A hittanórákon megtanulhatjuk a vallás alapjait, amire fel tudjuk építeni a hitünket. Horváth-Hegyi Olivér lelkész úgy tart órát, hogy az személyes legyen, valamint figyel rá, hogy számunkra érthető és befogadható legyen az, ami ott elhangzik. Hittanon nemcsak magolunk, hanem kérdezhetünk is. Ez meghatározó számomra.

Az istentiszteleten az úrvacsora és prédikáció nagyon fontos. Az igehirdetésben az evangéliumot a lelkész lefordítja a hétköznapi életünkre, ami segít abban, hogy ez alapján éljük az életünket. Az úrvacsora találkozás Krisztussal.

Pityi Mária – nyugalmazott pszichopedagógus, Szolnok

Ötvenkilenc éves koromig ateista voltam, de mindig kereső. Mára a legfontosabb az életemben, hogy keresztény vagyok. Azt mindig éreztem, hogy annál több van az életben, mint amit én meg tudok tapasztalni, mint amiről ismeretem van. Lassan, sokszor tévutakon járva, de eljutottam odáig, hogy szükségem van egy lelkivezetőre, aki segít nekem Istent megtalálni. Így kerültem a szolnoki evangélikus gyülekezethez.

Itt tapasztaltam meg először Isten szeretetét – akkor már tudtam, hogy egész életemben ezt kerestem. Azt a feltétlen elfogadást, amit Isten szeretete által átéltem, korábban soha, semmikor nem éreztem. Ez a teljes elfogadás minden hiátust betöltött.

A gyülekezet számomra egy megtartó sziget. Nehéz ma olyan kereszténynek lenni, aki Isten igéjét viszi a nagyvilágba. Az emberek elzárkóznak. Úgy tapasztalom, hogy semmi mással, csak a személyes példámmal tudok másokra hatni. De van egy sziget, ez a gyülekezet, ahol egy nyelvet beszélünk, ahol megtartjuk egymást, és bár sokfélék vagyunk, mégis egy közösséget alkotunk.

Horcsák István – óvodapedagógus, intézményvezető, presbiter, Kondoros

Konokul ateista ember voltam. Aztán felnőtt fejjel olyan dolgok történtek velem, melyek akaratom ellenére Isten szerető karjaiba sodortak. Szép lassan elmúlt az ellenállásom, kialakult bennem az igény, hogy megkeresztelkedjek, hogy többet tudjak Istenről, és hogy egy keresztény közösség tagjává váljak. 2006 óta vagyok a gyülekezet tagja.

Mindig is fontos volt számomra a helyi közösség, számos civil kezdeményezés tagja vagyok. Az evangélikus gyülekezetben sok olyan emberrel találkoztam, akik követendő példával járnak előttem. Tuska Tibor személyében nemcsak a lelkészt, hanem egy jó barátot és a helyi ügyekért elszánt embert is megismerhettem. A gyülekezetben presbiteri szolgálatot is ellátok, és tagja vagyok az evangélikus kórusnak is. Feleségem katolikus, így egyik héten a katolikus, másik héten az evangélikus templomba megyünk. Gyermekünk négyéves, fontosnak tartjuk, hogy mindkettőnk felekezetét ismerje.

Amikor a budapesti Sareptában dolgoztam, ott a szobám falán ez a felirat szerepelt: „Hagyjad az Úrra a te utadat, és bízzál benne.” (Zsolt 37,5) Ezt sokáig nem vettem komolyan, de mióta teljes szívemből értem és érzem, attól kezdve az életem segítve van.

Endreffy Máté – evangélikus lelkész, Soltvadkert

Számomra az evangélikusság vér szerinti és nem vér szerinti értelemben is a családot jelenti. Felmenőim között több lelkész van. Ezenkívül ez egy olyan közösség, amelynek számos barátot köszönhetek. Gyermekkori gyülekezeti társaim közül többekkel ma is tartom a kapcsolatot. Jó megélni, hogy velük nemcsak a barátság, hanem Isten is összeköt minket. Összetart bennünket, hogy egy célért, Istenért vagyunk együtt.

Vallom, hogy ma, a 21. században evangélikus lelkésznek lenni ugyanazt jelenti, mint évszázadokkal ezelőtt: tisztán és igazan hirdetni az evangéliumot az embereknek. Ez a feladat Jézus Krisztus mennybemenetele és a Szentlélek kitöltése óta ugyanaz. Természetesen az emberek megszólításának, gyülekezetbe hívásának a lehetőségei változnak, erre mindig keressük a megoldásokat, de az alap ugyanaz marad.

Látom, és számos korombéli ismerőstől hallom, hogy korunk egyre kritikusabb az egyházzal szemben. Számukra azt képviselem, hogy Isten igéjére kell a hangsúlyt tenni, és nem az emberi hibákra. El szoktam mondani, hogy nem Isten követte el a hibákat, hanem egyes emberek. Nem Isten vonható felelősségre az ember hibáiért, hanem éppen ő az, aki képes arra, hogy megbocsásson.

Kuti Pálné Benyik Zsuzsanna – nyugdíjas, Kiskőrös

Kisgyermekkoromtól az evangélikus egyházhoz tartozom. Fiatalon, nyolcévesen lettem árva, de ez sem tántorított el attól, hogy higgyek az Úrban. Egész életemben Jézus Krisztus nyomdokában próbálok járni, élni. Hiszem, hogy nemcsak bibliai igékkel, hanem a saját életünkkel is hirdetnünk kell, hogy Jézus követői vagyunk. Ehhez nagyon fontos, hogy alázatosak legyünk, hogy ne a mi döntéseink, hanem az Úr akarata érvényesüljön az életünkben. Jézus megmosta a tanítványai lábát – amikor gőgösek vagyunk, akkor jó lenne látnunk, hogy Urunk milyen alázatos tudott lenni.

Sok szenvedést, rengeteg terhet kaptam az életben. Arra kértem mindig a Jóistent, hogy ha terhet mér rám, akkor adja a segítséget is, hogy a nehézséget el tudjam viselni. A megbocsátás gyakorlása ezért is nagyon fontos. Hajlandónak kell lennünk a megbocsátásra – sajnos ez nagyon hiányzik a mi időnkben…

Idén töltöm be a nyolcvanadik évemet, de két hektár szőlőt még ma is gondozni tudok. Én a saját erőmből semmire sem lennék képes, de az Isten által sok mindent ma is meg tudok még tenni. Vallom, hogy akkor élünk jól, ha nem a magunkét keressük, hanem Isten dicsőségéért igyekszünk élni. Amennyiben a Jóisten útján járunk, akkor sok mindent megkapunk ahhoz, hogy teljes lehessen az életünk.

Smidéliusz Gábor evangélikus lelkész – Budapest

Evangélikus vagyok – ez természetes módon hozzátartozik az identitásomhoz. Olyan hitbeli kapcsolódást és kulturális közösséget jelent, amely meghatározza a gondolkodásomat, mentalitásomat. A lutheri örökség része a vívódás, a megküzdött személyes istenkapcsolat, amelyből szabadság, közvetlenség, elfogadás, félelemmentes nyitottság, kreativitás és kritikus szemlélet is fakad. Alapvetően ez a szellemiség határozta meg a szűkebb és tágabb családi környezetemet, ezt tanultam a konfirmáló lelkészemtől, ifjúsági konferenciákon Gyenesdiáson, gyülekezeti közösségekben. Ennek a szemléletnek a megragadására és továbbadására törekedtem a barátaimmal létrehívott különböző zenei projekteken keresztül is.

Azt csak néhány éve tudom, hogy Smidéliusz Györgyöt, aki felvette ezt a humanista nevet, 1595-ben Wittenbergben avatták lelkésszé, és többek között a szülővárosában, Breznóbányán is szolgált, ahova a reformáció indulásának ötszázadik évfordulóján el is látogathattunk. Meglepő és meghatározó felfedezés, hogy a kegyelmes Isten milyen megerősítő és mélyen gyökerező érveket is felszínre hoz, hogy megtartsa az övéit.

Kuti Zsuzsa Luca – a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Szakgimnázium végzős diákja, Kiskőrös

Kiskőrösiként aktív tagja vagyok a helyi gyülekezetnek. Nagyon sok fontos élményem van innen, talán a legmeghatározóbb, amikor karácsonykor cserkészként viszem a betlehemi lángot. A gyülekezetben ismerjük egymást, ilyenkor mindenki rám mosolyog, nagyon nagy szeretetet, a közösség örömét élem ekkor meg.

A hagyomány tisztelete már óvodáskoromban kialakult bennem. Az óvodában kezdtem a néptánccal ismerkedni, aztán első osztályos koromtól – kisebb-nagyobb megszakításokkal – egyre komolyabb szenvedély lett az életemben. Most kiskőrösi szlovák hétköznapi népviselet van rajtam. Élvezem az öltözködés minden pillanatát, külön figyelek az apró részletekre is, hogy minden megfelelően álljon rajtam. Nagymamámnak van egy bácskai ünneplőse, azt is felvettem már. Azt nagyobb gonddal viselem, hiszen abban számomra nemcsak a hagyomány, de nagymamám és általa családom öröksége is megjelenik. A népi kultúra ápolását csak szeretettel lehet művelni, aki nem úgy teszi, azon egyből meglátják.

Végh Szabolcs, az Andorka Rudolf Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthon vezetője, az Evangélikus Motorosok egyik alapítója – Balatonszárszó

Az evangélikusság számomra összefügg a zene és az éneklés örömével. Korábban tudat alatt tapasztaltam ennek az erejét, most már tudatosan is megélem, hogy amikor éneklek, dalolászok, akkor kapcsolatba kerülök Istennel. Egyházzenét, ifjúsági zenét, népzenét több hangszeren is játszom. „A zene Isten ajándéka, ami megvidámítja az ember lelkét” – mondja Luther Márton. Mára tudom, hogy az ének az Úristen ajándéka számomra.

Telekiben szociális munkában roma gyermekeket gitározni tanítok. Ezeken az alkalmakon nemcsak azt oktatom, hogy miként lehet jól zenélni, hanem örömöt és Istennel való találkozási lehetőséget próbálok átadni. Azt gondolom, hogy a zene eszköz lehet, hogy a fiatalok közelebb kerüljenek az Úristenhez. Barátaimmal, Kocsis Istvánnal és Lakatos Ildikóval ezért is írtunk keresztény tartalmat autentikus cigány népzenére. Ez kimondottan az ottani cigány fiataloknak készült, arról szól, hogy az ember bármilyen nehézségekkel küzd is, az Úristennel való közösségben megtalálhatja az élet értelmét. Luther is hasonlót tett, hiszen népzenére írt egyházi éneket, ami által meg tudta szólítani az embereket.

Sikter Anna – katekéta, lelkipásztori munkatárs; tanító szakos hallgató, Porrogszentkirály

Édesapám lelkész, édesanyám kántor, így öcséimmel az evangélikus gyülekezetben nevelkedtünk. Számomra természetes és öröm, hogy evangélikus vagyok. Az evangélikusságról a család jut eszembe, de nemcsak azért, mert családom ennek a felekezetnek a tagja, hanem azért is, mert mi, evangélikusok valóban családias közösséget tudunk alkotni. Nagyon fontos számomra a hit, a remény és a szeretet. Jó megélni, hogy ez a hármas nagyon jól ötvöződik az evangélikus egyházon belül. Jó lenne, ha mindannyiunkban, köztük bennem is ez minél jobban mélyülni tudna.

A pedagógusi hivatás számomra összefügg a kereszténység tanításával. Jézus is tanította az embereket. Ő az a jó pedagógus volt, aki a környezetéhez igazodva mindig olyan példákkal magyarázott, amelyek által a legegyszerűbb ember is megértette az evangéliumot. Ez számomra hatalmas példa, arra törekszem, hogy őhozzá hasonlóan én is egyszerűen és tisztán adjam át a gyermekeknek azt, amit meg kell tanulniuk. Emellett a legfontosabb, hogy pedagógusként szeretettel forduljak a gyermekek felé, és ne csak tananyagot, hanem a szeretet lelkületét is át tudjam adni.

Keczkó Erzsébet – gyógytornász, Vác

Gyógytornászként látom, hogy sok esetben a beteg nemcsak testi problémáival, hanem lelki nehézségeivel együtt érkezik hozzánk. Hívő emberként ezt észre kell vennem, és úgy szükséges hozzáállnom a pácienshez, hogy tudja: megoszthatja velem a gondját. Igyekszem krisztusi lelkülettel végighallgatni a másikat és úgy segíteni rajta, hogy nem csak a testi baját kezelem.

Családommal Ősagárdról származunk, de már közel negyven éve a váci gyülekezet tagjai vagyunk. Fontosnak tartom, hogy gyülekezeti tag vagyok, hiszen az istenhitet igazán a közösségben lehet megélni. A váci gyülekezet nélkül, úgy érzem, hogy a személyes hitre jutásom sem lett volna olyan egyértelmű, mint ahogyan az a közösséghez tartozáson keresztül megtörténhetett.

Gyermekként gyermek-istentiszteletekre jártam, majd ifjúsági csoportokban vettem részt. Testvéremmel együtt az énekkarban és a kórusban is aktív tagok voltunk. Ezek olyan élmények, amikor nem csak a másikat ismertük meg, hanem mások hite által is épülni tudtunk. Ebben a közösségben mindig egymást erősítjük. Az is nagyon jó, hogy egy-egy feladatot itt nem egyedül, hanem egy cél érdekében közösen végzünk. Így mindig tudjuk a másikat is biztatni, hogy Isten dicsőségére cselekedjünk.

Deli Hanna Viola – diák, Szentendre

Kisgyermekkoromtól a szentendrei evangélikus gyülekezet közösségéhez tartozom, ez támpont az életemben. Két testvérem van, ők is hívők. Apukám korábban nem volt evangélikus, de a jó közösség őt is megszólította, 2008-ban konfirmált. Az egész család együtt szokott templomba menni, nagyon jó, hogy otthon is tudunk a hitről beszélni.

A helyi református gimnáziumba járok, ott mindennap van igeolvasás, de otthon az Útmutatót is napi szinten olvassuk. Rendszeresen imádkozom, sőt anélkül nem is tudok elaludni. Az imádság számomra azt jelenti, hogy megnyílunk Isten felé.

Régebben édesanyám járt a gyülekezeti kórusba. Ilyenkor én a gyerekekre vigyáztam, közben nagyon jó volt hallgatni az éneklésüket. Arra vágytam, hogy én is énekelhessek. Ifjúsági és konfirmációs órákon és táborokban sokat éneklünk, ilyenkor lelkészünk, Horváth-Hegyi Olivér gitárral kísér minket.

Meghatározó számomra, hogy részt vehetek a vasárnapi iskola lebonyolításában. Nagyon jó látni, hogy hétről hétre rengeteg fiatal jön a gyülekezetbe! Itt gyermekfelügyeletet végzek, valamint időnként az igéről is beszélhetek. Talán emiatt is akarok majd tanító néni lenni.

Pintér György – nyugalmazott agrármérnök, felügyelő, Zomba

Én a Felvidéken születtem, 1947-ben szüleimmel együtt települtem Zombára. 1992-ben neveztek ki a zombai gyülekezet felügyelőjének. Nagy büszkeségünkre azóta felépült a templomunk. Régebben sokan jártunk a templomba, mára sajnos a fiatalok elköltöztek innen, így egyre jobban fogyunk. Sefcsik Zoltán lelkész Szekszárdról jár ki hozzánk istentiszteletet tartani.

Az 1720-as években kerültek először evangélikus családok Zombára, és megalapították az itteni evangélikus gyülekezetet. Felépítették templomukat, aztán Orosházára költöztek. A régi templom helyén, a takarékpénztárnál emléktábla található.

Hafenscher Károly akkori lelkészünk és a gyülekezet kitartó összefogásának, valamint számos támogatónak köszönhetően 1994. május 22-én szenteltük fel templomunkat. 2003-ban építettük meg orgonánkat. Fantasztikus érzés, hogy gyülekezetünk életében egy templomépítést és egy orgonaépítést is megélhettem. Próbáljuk az értékeket fenntartani.

Öt unokám van, mindegyikük itt lett keresztelve.

Pap-Monori Éva – lakberendező, pénzügyi asszisztens, presbiter, Cegléd

Vallom, hogy a hit lehetőséget ad. Mivel Jézus emberré lett, így azt adta nekem, hogy igyekezzek követni az ő tanítását, példáját. A kereszténység nem megfoghatatlan dolog, hiszen Krisztus földre jött, testté lett, és megmutatta, miként éljünk. Tudom, hogy ezt elérni nem lehet, de a jézusi úthoz közeledni kell, hogy rá figyelve ne bántsuk egymást.

Az imádság számomra a legbelsőbb szoba. Valódi és igaz kommunikáció, ugyanakkor teremtés is, a jó megteremtésének lehetősége. Az imádságban nemcsak az én gondolatom, hanem Isten akarata is meg tud jelenni. Hiszem, hogy az ember képes teremteni az imádság által, és képes akarni, hogy a jó megszülessen.

A gyülekezet közössége és az abban való szolgálat meghatározó számomra. Mivel zenei iskolába jártam, így az istentiszteleteken az énekeket nagyon szeretem. Az áldás számomra a legfontosabb, azt jelenti: védve vagyok.

Kozák János – tanár, rendszergazda, Szolnok

Ne csak a törvényeket akarjuk betartani, hanem szeretetből próbáljunk cselekedni! Szeretnék valamit tenni, hogy kicsit máshogy, jobban éljünk. Úgy érzem, ezt az evangélikus közösségben megélhetem. Ide jó tartozni, itt olyan emberek vannak, akik szeretnék jobbá tenni a világot. Természetesen itt is előfordulnak időnként kisebb súrlódások, de akkor is egy hajóban evezünk.

Tudományos-fantasztikus regényektől kezdve nagyon sok mindent olvastam, de én nem találtam mást, amiben hinni tudnék, mint Isten.

Abban az időben születtem, amikor csak titokban lehetett keresztelkedni. Negyvenhét éves voltam, amikor a keresztelésem és a konfirmációm megtörtént. Sokat jártam előtte is a gyülekezetbe, a lelkésszel, Győri Péterrel barátok is lettünk. Nekem nem volt „nagy megtérésem”, sok apró dolog vezetett az Úrhoz.

Annyi bűnös gondolatunk van, hogy ha azt összeadjuk, az halálos adagú méreg, életünk során szerintem több embert is meg tudnánk vele mérgezni. Ezzel szemben ott a kegyelem, valamint az, hogy szívvel-lélekkel tartozhatunk az Úrhoz. Ebben segít az imádság is, mely személyes beszélgetés Istennel.

Majorosné Lasányi Ágnes – az Evangélikus Pedagógiai Intézet (EPSZTI) igazgatója, másodfelügyelő, Cegléd

Ahhoz a korosztályhoz tartozom, akik nem lettek megkeresztelve. Felnőttként, tanulás és olvasás útján, az önkeresés folyamataként lettem evangélikus. Édesapám evangélikus volt, sőt gyermekeimet is evangélikus templomban kereszteltük. Ők előbb voltak evangélikusok, mint én magam.

Az evangélikusság felvállalása tudatos döntés volt az életemben. Az evangélikus teológiának olyan az értékrendje, a társas kapcsolatokhoz fűződő viszonya, a hagyománya, a szabadságról való gondolkodása, melyre igent tudtam mondani, és vállalni tudom.

Nem mondom, hogy tökéletes az egyházunk, van, amiben fejlődnünk, alakulnunk kell. Ugyanakkor látom a családi alkalmakat, istentiszteleteket, amikre azt tudtam mondani, hogy nagyon fontosak, olyanok, amikhez el akartam magam kötelezni.

Az imádság óriási erő, és komoly belső foglalkozás, egy önismereti út, az „énidő” egy része, ami valóban át tudja segíteni az embert sok nehéz helyzeten. A személyes imádság nagyon fontos, de a közösségi imádság ereje is megdöbbentő és mély tud lenni. Ilyenkor egy célért vagy másik testvérünkért közösen imádkozunk. Ez nagyon sokat jelent azoknak, akik minden érdek nélkül, teljes szívből tudnak ebben részt venni.

Puruczkiné Sulyán Eszter – nyugdíjas, Ipolyvece

Ipolyvecén születtem, egész életemben itt éltem. Ebben a faluban olyan összetartó volt a közösség, hogy még az egypártrendszer alatt is természetes volt, hogy gyülekezetbe járjunk.

Az imádság számomra békét és megnyugvást jelent. A családomból többeket is elvesztettem, ezeket a traumákat hittel és imádsággal tudtam átvészelni. Nehezen, de el tudtam fogadni, hogy „legyen meg a te akaratod”. Ezt nagyon nehéz elfogadni, hiszen nyolcéves volt a lányom, amikor a férjem elhunyt. Édesapámat is fiatalon veszítettem el, édesanyám nehéz sorban, de szeretetben nevelt fel minket. Az ő példája sokat segített abban, hogy lássam, hogy hogyan lehet a nehézségek között is hitben és szeretetben élni.

Maknics Gyuláné Irén – nyugalmazott gyermeknevelő, Szentendre

2019. január 1-jén töltöttem be 97. életévemet. Nagyon sok áldást kaptam az Úrtól, de ha még szán nekem valamit, akkor azt várom. Ugyanakkor mondom, hogy „mindig legyen meg az Ő akarta”. Vallom, hogy ha nem hinnék, akkor már nem is lennék. Isten adja az erőt, a biztatást, tudom, hogy segít nekem. Családomért, nyugdíjas társaimért mindennap imádkozom. Ez megerősít.

Egész családom evangélikus volt, olyan környezetben nevelkedtem, ahol természetes, hogy Luther Márton elvei alapján hiszünk Istenben. Fiatalként szüleimmel, majd később a gyermekeimmel együtt jártam a templomba. Az egypártrendszer idején – mivel pedagógusként ezért hátrány érhetett volna – szülőfalumba jártunk a gyülekezetbe, onnan nem jutott el a párthoz a hír…

Úrvacsorát venni azt jelenti, hogy a Jóisten személy szerint engem is annyira szeret, hogy így is megüzeni, hogy a bűnbocsánatot elnyeri az ember, ha hittel kéri azt.

Rengeteg verset tudok kívülről, ma is reggelig tudnám mondani a memoritereket. Egyik kedvenc költőm Berzsenyi Dániel, de Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály és Ady Endre istenes verseit is gyakran elmondom.

Rágyanszki Anna – földművelő, kántor, Kondoros

A kilencvenegyedik évemet betöltöttem. Én voltam Kondoros első női harangozója, majd kántora. Nekem mindent megadott az evangélikusság: hitet, szeretetet, békességet, örömöt kaptam itt! Isten kegyelmét, az ő ajándékát látom mindenben! Ő vezetett, ő tartott meg a nehézségekben is.

A földdel való munka egyben imádság is. Amikor gyermekként mentünk dolgozni, édesapám mindig megállt, és a munka előtt szlovákul imádkoztunk. Ezt a szokást később is megtartottam. Mint sokan a környéken, én is szlovák származású vagyok. Otthon a családban szlovákul beszéltünk, az iskolában már magyarul tanultunk.

Mindennap imádkozom, hálát adok Istennek, és megköszönöm az ő jóságát, szeretetét. Imádkozó élet nélkül nem lehet élni! Nekem nagy szükségem van erre. Az ő szeretete, Isten kegyelme hordoz nap mint nap engem. Én semmi vagyok, Isten a nagy, ő vezet engem.

1973 óta vagyok kántor. Az idősek otthonában a reggeli áhítatokon ma is én játszom a harmóniumon. Ez a szolgálat nekem örömöt jelent.

Gerhát László – zongoratanár, karmester, Kecskemét

„Aki énekel, az kétszeresen imádkozik” – fogalmazta Augustinus. Ehhez próbálom magamat is tartani. Szüleim zenei közegben neveltek, ez legalább olyan meghatározó, mint az életem vallási vonatkozása. Egy időben a Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség kórusát is vezettem. Később hangszeres lettem, amiből kiteljesedést a karmesteri zenei szolgálat jelentett.

Az istenközeli állapotot nagyon segíti, ha az ember egy nem beszélt nyelvvel, az énekléssel lép kapcsolatba az Úristennel. A zenével való nagyon szoros kapcsolat azt a fajta harmóniát erősíti, melynek az alapja az istenhit.

Úgy érzem, hogy a hitért való megküzdés napi szinten jelen kell hogy legyen az ember életében. Ezt sokan kishitűségnek nevezik, én inkább önismeretnek és olyan gyakorlatnak, mely segít abban, hogy ne tudjon az ember hite megbillenni.

Hálát adok az Istennek és a családomnak, hogy megkaptam azt a lehetőséget, hogy beleszülethettem egy nagyon erős hitállapotba, mely mindig erős maradt. Utóbbi nem az én érdemem, hanem a Jóisten ajándéka. Olyan emberek vettek és vesznek körül a családból, munkából és gyülekezetből, hogy az egy nyugodt hitet biztosít nekem.

Straus Jánosné Katalin – nyugdíjas, Beremend

Beremenden születtem, az itteni református iskolában tanultam, egész életemben az evangélikus felekezet tanítása szerint igyekeztem élni. Iskolánkban a tanító minden reggel áhítatot tartott, a tanítás csak azt követően kezdődött. Három nagy gyermekem van, arra törekedtem, hogy Istent megismertessem velük.

Mi már nem tudunk ilyen idősen templomba menni, de a lelkészünk időről időre eljön hozzánk Mohácsról, és istentiszteletet tart nekünk. Ilyenkor úrvacsorát is veszünk. Gondjainkat és örömeinket is megosztjuk vele, olyan, mintha a családtagunk lenne.

Korosy József – nyugdíjas munkavédelmi munkatárs, Szekszárd

Én már gyermekkoromtól a szekszárdi evangélikus gyülekezethez kötődöm. Az alapító lelkész, Németh Gyula hitoktatóm volt, ő is konfirmált. Iskoláimat máshol végeztem, de 1961-től, házasságkötésemtől ismét Szekszárdon élek, és az itteni gyülekezetbe járok. Voltam presbiter is, ahol tudok, most is igyekszem segíteni.

Istenben hinni a valódi megtartó erő, enélkül nem tudnám az életemet elképzelni. Voltam hadifogságban is, sok nehézség történt az életemben, de mindvégig meghatározott az, hogy Istenben hiszek.

Katonatiszt is akartam lenni, majd teológiát tanultam, végül szövetkezeti munkatársként dolgoztam. A kilencvenegyedik évemet betöltöttem, Isten áldásának tartom, hogy láthatom gyermekeimet, unokáimat.

Benczúr László – építész, az Északi Evangélikus Egyházkerület tiszteletbeli felügyelője, Budakeszi

Természetesnek tartom, hogy erős bennem az egyházam iránti szeretet. Annak is örülök, hogy látom az utánam jövő generációnál, hogy jó irányba halad, és végzi a szolgálatát.

Közösség nélkül bár meg lehet élni a hitünket, de igazából a gyülekezetben tud a személyes hit kiteljesedni. Mindannyian számos problémával küzdünk, néha még a hitünkben is megingunk. Kinek nincsen olyan testvére a gyülekezetében, akiért ne lehetne aggódni? Egyedül találni ezekre megoldást túlságosan nagy teher. Ha ezt egy gyülekezeti közösségben tudom megélni, akkor megtapasztalhatom, hogy megoszlanak a terhek és az örömök is.

Nagyon szeretem az egyházkerületi missziói napokat, a Szélrózsa találkozókat. Ezeken sok testvérünkkel lehetünk együtt. Annak örülnék a legjobban, ha a fiatalok és az idősebbek nem külön-külön alkalmakon, hanem közösen is egyre többször találkozhatnánk, hogy így is megtapasztalhassuk a közösség nagyszerűségét.

Miért jó evangélikusnak lenni? Annak ellenére, hogy érzi az ember, a majdnem legkisebb történelmi egyházi voltunkból származó problémákat elmondhatom, hogy minden megosztottságunk ellenére én egy családias közösségnek tartom az egyházunkat. És ezért hálát adok Istennek.

Sós Borbála – diák, Cegléd

A gyülekezeti ifjúsági csoportban olyan barátokra találtam, akikben tudom, hogy mindig bízhatok. Nagyon szeretem a társaságot. Van valami, ami összetart minket: egyetértünk abban, hogy jó evangélikusnak lenni, és mindegyikünk hisz Istenben.

A Bibliából Pál apostol történetét, azon belül is a damaszkuszi utasat nagyon szeretem. Számomra az a történet azt jelenti, hogy lehet, hogy valaki felnőttkoráig nem hisz Istenben, de sohasem késő. Az ember bármikor rádöbbenhet arra, hogy Istenben lehet hinni!

Én három éve lettem evangélikus. Elkezdtem evangélikus hittanra járni, és nagyon megfogott. Elkezdtem a gyülekezetbe is járni, kórustag is vagyok, részt veszek az ifjúsági órákon, és templomba is rendszeresen járok.

Elalvás előtt a Miatyánkot szoktam elmondani, de saját szavaimmal is imádkozom. Ilyenkor visszagondolok a napomra.

A gyülekezetünkhöz kötődő ökumenikus kórusba is járok. Nagyon szeretek énekelni, szeretem a közös szolgálatokat, de legfőképpen az ifit és az ottani társaimat szeretem.

Schilhan János – aranyműves, Szolnok

Gyermekkoromban is fogékony voltam az istenhitre, szüleim kereszténynek neveltek. Soha nem voltak lázadásaim. Pár évvel ezelőtt egy lelkigyakorlaton szembesültem azzal, hogy egészen addig én csak „automata keresztény” voltam. Azóta komolyan megváltozott a hozzáállásom a hithez, és minőségi változáson ment át az életem.

Azt tanulom, hogy „legyen meg a te akaratod”, hogy tényleg át tudjam adni az életemet az Úrnak. Visszanézve látom, hogy amit én akartam irányítani, az nem sikerült. Ma már, amit csinálok, azt nem a magam vagy a gyülekezet dicséretére teszem, hanem az Úrnak.

Kereszténységünk a mindennapjaink része, így a családon belül is aktívan megéljük a hitünket. Gyermekeim a helyi katolikus iskolába járnak. Otthon esténként közösen imádkozunk. Külön is szoktam imádkozni, de ilyenkor leginkább köszönetet mondok az Úrnak. Az imádság egy folyamatos párbeszéd a ővele.

Vannak dolgok, melyeken nincs az Úr áldása. Ilyenkor nem könnyű azt mondani, hogy akkor nem is csinálom, de tudom, hogy nem tehetek mást. Hiszem, hogy akkor van bármin is áldás, ha tudom, hogy azt az Úr akarja.

Szombat Simon Szabolcs – diák, Szekszárd

Egy királynak van egy szolgája, aki nagyon nagy adóssággal tartozik neki. A szolgát a gazdája annyira szerette, hogy elengedte neki a tartozását. Ez a bibliai történet nagyon megtetszett. Az ifjúsági órán el is játszottuk.

Szerintem a megbocsátás nagyon fontos. Előfordul, hogy a testvéremmel összeveszünk, így gyakorolhatom a megbocsátást, bár az az igazság, hogy őrá nem is tudok igazán haragudni.

Ifire járni azért is jó, mert ott sok ismerősöm van, azonkívül barátokat is szerezhetek. Fontos, hogy ott Istenhez is közelebb tudok kerülni, hiszen a lelkész Zoli bácsi által sokat megtudunk a Bibliáról. Amikor tudunk, a családommal istentiszteletre is járunk. A templomban azt a részt szeretem a legjobban, amikor Zoli bácsi felolvassa az igét és megmagyarázza. A családi istentiszteleten úgy beszél, hogy mi, gyerekek is megértsük, hogy mit üzen nekünk az Úr.

Bánszki Éva – bölcsődei kisgyermeknevelő, Pilis

A kisgyermekek rendkívül tisztán és őszintén élik meg érzéseiket, egész lényükkel a szeretetet képviselik. Közel hozzák azt a feltétel nélküli, a másik ember felé való odafordulást, melyre Jézus tanít minket.

Azért szeretek gyermekekkel foglalkozni, mert bár mi neveljük őket, valójában általuk mi is változhatunk. Hiszem, hogy az őszinteséget, mások elfogadását nekünk, felnőtteknek újra kell tanulnunk ahhoz, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz és a kereszténység lényegéhez.

Családom évszázadokra visszamenőleg Pilishez és az evangélikus templomhoz kötődik. A gyülekezethez tartozásban az is fontos, hogy van egy olyan közösség, ahol tudunk egymásról, és igyekszünk azonos értékrend mellett élni az életünket.

Kirchmayer Ferencné, Zsuzsa – presbiter, volt ügyintéző, nyugdíjas, Pilis

Istenben hinni, a gyülekezethez tartozni, büszkén azt mondani, hogy „evangélikus vagyok” – igazából az életemet jelenti. Nagyon sokat köszönhetek a gyülekezetemnek.

Fiatalként kerültem közel az Úrhoz, azóta érzem, hogy mennyi mindenben segített az Isten. Azért is tudok mindig jókedvű lenni, mert megtapasztaltam, hogy minden hiányosságom ellenére valóban szeret engem az Isten.

Az istentiszteletre járás hozzátartozik a lelki békémhez. Templomba indulás előtt el szoktam olvasni a prédikáció alapigéjét, hogy tudjak rajta gondolkodni. Az igehirdetésnél többször érzem, hogy az személyesen nekem szól. Ilyenkor van, hogy el is sírom magam.

Az úrvacsorában megtapasztalom Isten rám irányuló szeretetét, megerősít abban, hogy ő velem van.

Reggelenként az Útmutatót, esténként Zászkaliczky Pali bácsi áhítatos könyvét olvasom. Hitem által úgy igyekszem élni, hogy odafigyeljek másokra.

Huszár Mártonné – takarító, harangozó, Domony

Az Istenben való hit, az evangélikus templomba járás, az imádkozás, a keresztény élet a szüleimnek köszönhetően már kicsi koromtól természetes volt számomra. Már gyermekként is tudtam, hogy a Jóisten közelében kell lennem, az Isten szeretetét kell élveznem. A templom mellett lakom, amikor csak tudok, ott vagyok a gyülekezet alkalmain, de a hétköznapokon a lelkészeknek is igyekszem segíteni.

Isten olyan erőt adott számomra, hogy beteg gyermekemet fel tudtam nevelni, idős szüleimet tudtam gondozni. Ez számomra nem volt teher. Ez a hit és Isten szeretete nélkül nem történhetett volna meg!

Nagyon jól érzem magam a domonyi gyülekezetben, amíg bírta a hangom, addig az énekkarnak is a tagja voltam. A templom a második otthonom, mondhatom, hogy tudom, hogy hol a helyem.

Hálát adok Istennek, hogy evangélikus lehetek! Hálás vagyok azért is, hogy nyugdíjasként a Jóisten a teológiára, majd az aszódi evangélikus iskolába vezetett, ahol takarítói állásban dolgozhatok.

Ficzere Kata – diák, Cegléd

Amikor tudok, akkor ott vagyok az istentiszteleteken. Ez azért fontos számomra, hogy még jobban higgyek Istenben, valamint hogy az ismerőseimmel, barátaimmal találkozni tudjak.

A gyermek-istentiszteleteket nagyon szeretem, ott játszani is nagyon sokat szoktunk. Egy Luther Márton életéről szóló matricás könyvet használunk. Van, amikor kézműveskedünk, van, hogy társasjátékozunk, de legfőképpen beszélgetünk és imádkozunk. A lelkésznő, Szlaukó Orsolya ezeken az alkalmakon érdekes és számunkra fontos bibliai történetekről beszél. Szeretem őt hallgatni.

Az imádságban Istennel tudok beszélgetni. Ilyenkor nem figyelek a zajokra, jobb csendben imádkozni.

Kedvenc énekem az „Erős vár a mi Istenünk”. Ez az imádságos ének erőt ad, jó érzés elénekelni. Amikor éneklek, akkor imádkozom, egyúttal vidám is vagyok.

Ittzés Ádám – könyvtáros, történész, Kecskemét

Az istenhitet ajándéknak tartom. Tudom, hogy nem mindenki tud hinni. Én inkább úgy érzem, nem tudok nem hinni. Hiszem, hogy nem magunk és nem magunkért vagyunk a világban, hanem van valaki fölöttünk álló, akitől kaptuk az életünket, másrészt mindent, amink van, harmadrészt hozzá mindig fordulhatunk. Más kérdés, hogy ki-ki mennyire veszi komolyan ezt a kapaszkodót. Magam is többször esem abba a hibába, hogy akkor fordulok Istenhez, ha baj van…

Rendszeresen járok úszni, viszont mozgássérült lévén csak felügyelettel tudok úszni. Egyedül úszom, de a segítőmnek mindig olyan távolságban kell lennie, hogy ha nem tudnék magamtól feljönni a víz alól, akkor bele tudjak kapaszkodni, így nem süllyedek el. Ha nincs semmilyen zavaró körülmény, akkor általában nincsen gond, de ha valamitől megijedek, akkor szükségem van erre a segítségre. Valahogy így van ez a hitélettel is: Isten stabil pontként ott van mellettem, figyel rám és bármikor belekapaszkodhatok.

Kissné Tatár Zsófia – hitoktató, angoltanár, Szolnok

Mint sok ember, én is elgondolkoztam azon, hogy mi az élet értelme. Egy idő után – miután azt tanulhattam, ami érdekelt – eljött az idő, amikor úgy kezdtem gondolkozni, hogy mi az, amivel a legtöbbet használhatok másoknak. Azt kerestem, hogy mi az, amit én megtaláltam, és a legtöbbet adott. Úgy éreztem, hogy a hitemet szeretném másokkal is megosztani – így jutottam el a hitoktatáshoz.

Krisztusban hinni számomra azt jelenti, hogy van valaki, aki a legjobban szeret, aki minden hibámmal együtt elfogad. Ő az, aki amikor elbukom vagy hibázom, felemel, sőt ha nehéz megbocsátanom magamnak, akkor tudhatom, hogy van valaki, aki feláldozta magát értem is.

Hogy evangélikusnak érzem magam, nem egy otthonról hozott ajándék, hanem a Jóisten segített megtalálnom a felekezetemet. Református családba születtem, de rátaláltam a szolnoki evangélikus gyülekezetre. Luther Márton tanításáról az ottani lelkésztől, Győri Péter Benjámintól olyan gondolatokat ismertem meg, melyek nagyon közel állnak hozzám. Az öröm, a szeretet, a lelki család mind Istentől valók, melyek számomra együtt jelentik az „evangélikusságot”.

Pintér Miklós – nyugalmazott gyógyászatisegédeszköz-készítő, korábbi felügyelő, Pilis

A vallást gyermekkoromban a szüleim és nagyszüleim által ismertem meg. Ez az idők folyamán tovább érlelődött, hitté formálódott bennem. Minél jobban az életemet a gyülekezetben éltem, annál jobban tudtam mélyebben, lelkileg is Krisztus felé fordulni és bízni az ő segítő és mindig utat mutató erejében.

A hit élteti az embert! Mi valójában nem a saját erőnkből, hanem Krisztus hitéből és példájából merítkezünk!

Azért fontos, hogy az ember higgyen az Úrban, mert Isten ezáltal tud nap mint nap megerősíteni, segíteni minket. Az úrvacsorával élés is ehhez a lelki támaszhoz tartozik. Ilyenkor az ember feltöltődik, megtisztul, egyúttal tudja, hogy Jézus miértünk jött a Földre, és értem és érted is a keresztfára ment, hogy áldozata által a mi életünket segítse.

A gyülekezet közössége számomra régen és most is nagyon sokat jelent. Igyekszem a gyülekezetben minél több időt eltölteni. Mi itt egy nagy család vagyunk, együtt élünk, együtt lélegzünk.

Ficzere Kata – diák, Cegléd

Amikor tudok, akkor ott vagyok az istentiszteleteken. Ez azért fontos a számomra, hogy még jobban higgyek Istenben, valamint hogy az ismerőseimmel, barátaimmal találkozni tudjak.

A gyermek istentiszteleteket nagyon szeretem, ott játszani is nagyon sokat szoktunk. Egy Luther Márton életéről szóló matricás könyvet használunk. Van amikor kézműveskedünk, van, hogy társasjátékozunk, de legfőképpen beszélgetünk és imádkozunk. A lelkésznő, Szlaukó Orsolya ezeken az alkalmakon érdekes és számunkra fontos bibliai történetekről beszél. Szeretem őt hallgatni.

Az imádságban Istennel tudok beszélgetni. Ilyenkor nem figyelek a zajokra, jobb csendben imádkozni.

Kedvenc énekem az „Erős vár a mi Istenünk”. Ez az imádságos ének erőt ad, jó érzés ezt a dalt énekelni. Amikor éneklek akkor imádkozom, egyúttal vidám is vagyok.

Honti Istvánné – vállalkozó, presbiter Balassagyarmat

Naponta látjuk a világban, hogy mi minden szörnyűség történik. Azt hiszem, hogy mindenképpen hálát kell adni az Úrnak, hogy itt vagyunk, életben vagyunk, hogy szeretet vesz körül minket. Én hálát adok azért is, hogy a gyülekezeti énekkarba járhatok, de azért is, ha a gyülekezeti tagokkal társadalmi munkát végezhetünk. Hiszem, hogy az Isten kegyes hozzánk, hogy vagyunk, hogy szólhatunk, hogy józanul gondolkodhatunk.

Amíg a gyermekeink kisebbek voltak, együtt jártunk a templomba. Még most is próbáljuk, hogy nagyobb ünnepeken az egész család együtt vegyen részt az istentiszteleten. A közös hálaadás a családon belül is összetartozást jelent.

Az imádság feltöltődés, ugyanakkor egy plusz az ember életében: tudom, hogy akár kérek, akár hálát adok, az Úrtól meghallgatásra találok. Naponta előveszem az Útmutatót és a Bibliát, ezek olvasásával indul minden reggelem. Elolvasom az igéket, majd hálát adok, és aztán kérek is. Bízom benne, hogy a Jóisten meghallgat, és segít nekem.

Maczóné Simon Piroska – gyógyszertári asszisztens, Kétbodony

Életemből eltelt már annyi idő, hogy biztosan tudjam, hogy a fontos döntések nem nálam születnek. Nagyon sok idő kellett, hogy rájöjjek, hogy ne az én akaratom, hanem az Istenre hagyatkozás határozza meg az életemet. Kívánhatok én bármit önmagam megoldani, ha Isten máshogy akarja, akkor a tervem csak elképzelés marad. Ezért mára nem is szoktam konkrét dolgokat kérni, sokkal inkább azt, hogy „legyen meg a te akaratod” – amit aztán igyekszem elfogadni.

Istennel beszélgetni, imádkozni azt jelenti, hogy ha még fizikailag magam is vagyok, akkor se vagyok egyedül. Ő meghallgat, megnyugvást ad, és segít nekem, soha nem hagy magamra.

A munkámon keresztül sok nehézséggel találkozom. Amikor látok egy embert, aki az élete végén jár, vagy komoly nehézséggel küzd, akkor az átértékeli az én személyes életemet is. Egyre inkább az a mottóm, hogy hálát kell adni azért, hogy van kezünk, hogy szeretnek és szerethetünk, hogy alapvetően megvan mindenünk.

A Bibliát gyakran olvasom, mert a problémákra és az életem kérdéseire választ találok benne. A Szentírás tanácsokat ad és megnyugvást nyújt.

Barna Mónika Diána – diák, Pilis

Egyszer, amikor anyukámmal sétáltunk, nagyon sok embert láttunk a templom előtt. Megkértem, hogy menjünk be mi is a templomba. Azóta vagyok az evangélikus gyülekezet tagja.

A hit egy támasz a számomra. A hit által tudom, hogy van valaki, aki mindig segíteni fog, még a legnagyobb problémában is. Ő nem hagy el, mellettem van, őrá ezer százalék, hogy támaszkodhatok.

Konfirmáltam, szoktam úrvacsorát is venni. Ezt megtiszteltetésnek veszem, mert érzem, hogy Jézus az én részem is.

Nagyon szeretek énekelni, a gyülekezeti énekkarba is járok. Az énekek nagyon megfognak, mindegyiknek van valamilyen jelentése. Az énekkarban erről többször is beszélünk.

Az evangélikus gyülekezetben minden ember számít! Nagyon szeretek idejárni, mert nagyon jó programok vannak, összetartó csapat vagyunk, figyelünk egymásra.

Selmeczi Jánosné – nyugdíjas, Ipolyszög

Már amikor bejövök, és meglátom a keresztet, akkor tudom, hogy otthon vagyok! Szabó püspök úr mondta, hogy „ma már üres a kereszt, énértem is meghalt Jézus”. Ez felszabadít, erőt és békét ad, mindent, ami az élethez kell!

Az imádság egy olyan könnyebbség az embernek, amivel mindenkinek élnie kéne! Én ezáltal Isten kezébe tudom adni az egész családomat.

Családommal együtt járok az istentiszteletre. Gyermekeimmel régen otthon is szoktunk énekelni, imádkozni. Sok éneket szeretek, egyik kedvencem, a „Hová mennék, ha nem tehozzád, Én áldott, édes Istenem? Fordítsd felém te fényes orcád E fölvirradt új reggelen! Boldogságom csupán te vagy, Szívemből kérlek, el ne hagyj!”

Varga Zoltán – épületburkoló, építőipari vállalkozó, Kondoros

A lányom evangélikus gimnáziumba jelentkezett, ott feltétel volt, hogy meg legyen keresztelve. 2008-ban gyermekeimmel együtt keresztelkedtem meg. Utána az életünkben volt egy családi törés. Azt követően egyre többet jártam a templomba. Először csak ültem a templompadban és figyeltem, majd érdekelni kezdett a Biblia. Az elhangzó tanítás segített a mindennapokban, így a hitem mélyülni kezdett. 2012-ben elmentem presbiterképzésre, abból is sokat tanultam.

Mivel építőiparban dolgozom, így a gyülekezeti munkában is megtaláltam a feladataimat. A temetőben rendeztem, amit tudtam, a templom körül is felújításokat valósítottam meg. A gyülekezet gyakorlati feladataiban veszek részt. Szeretek főzni, így a gyülekezeti alkalmakon az étel elkészítésében is aktívan közreműködök.

Jó az itteni közösséghez tartozni. Szeretem a bonyhádi kerületi missziói napokat is, ahol átélhetem, hogy mennyien tartozunk ugyanahhoz a közösséghez, de ugyanezzel a jó érzéssel töltekezve tértem haza Németországból is.

Napi szinten megbeszélem a Teremtővel az életemet, az Úrhoz fordulok a kérdéseimmel.

Süllei Zoltánné – nyugdíjas, Ipolyszög

Nagyon jó érzés, hogy Ipolyszögön egy olyan evangélikus közösségbe járok, akikre mindig számíthatok. Szüleim által már gyermekkorom óta ehhez a gyülekezethez tartozom. Nagy erőt ad, hogy evangélikusként egy valakiben, Jézus Krisztusban, a Megváltónkban hiszünk. Az evangélikus gyülekezetben jó lenni!

Minden vasárnap igyekszem ott lenni az istentiszteleten és figyelni az igére és a prédikációra. A templomban megnyugszom, és erőt merítek a következő hétre.

Veréb Ádám – recepciós, ifjúságióra-vezető, Vácegres

Az én korosztályom inkább a bulizásra teszi a hangsúlyt, nem pedig arra, hogy aktívan részt vegyen egy egyházi közösség életében. Én gyermekkorom óta evangélikus neveltetésben részesültem, már a dédszüleim, nagyszüleim is evangélikusok voltak. Kiskoromtól járok templomba és hittanra. Mostanra egyre intenzívebben igyekszem kivenni a részemet egyházam életéből.

A gyülekezet számomra olyan, mintha a második családom lenne, itt otthon érzem magam. Szeretek táborokba, gyülekezeti eseményekre járni, szeretem, ha olyan emberek vesznek körül, akiknek hozzám hasonlóan fontos, hogy Istenben higgyenek.

Sághy Balázs lelkész néhányunkat oktatott, hogy ifjúsági vezetők lehessünk. Az ifjúsági munkát nagyon élvezem, és annak is örülök, hogy pár évvel fiatalabbakat tudok motiválni.

Hiszek abban, hogy az Úr pontosan tudja, hogy mi van velem, figyel rám, szeret engem, és óvja minden lépésemet. Evangélikusnak lenni nagyon jó! Ha bármi gondom van, akkor tudom, hogy fordulhatok Istenhez, a lelkészemhez, sőt ifis és gyülekezeti társaimhoz is. Itt szívesen meghallgatnak, tanácsot adnak.

Vanderwilden Jacobus Johannes – diák, Cegléd

A kereszténység számomra fontos. Lényeges, hogy valamilyen közösség tagja legyek, ezért is érzem jól magam a gyülekezetben.

Szlaukó Orsolya lelkésznőhöz járok konfirmációs előkészítőre. Az órákon átvesszük a vizsgakérdéseket, de játszunk is. Nagyon jók ezek az alkalmak. Amikor tudunk, ott vagyunk az istentiszteleteken is. Jó, hogy a templomban ismerjük egymást. A prédikációkat is nagyon szeretem, többször előfordul, hogy felismerem a bibliai történeteket.

Nagypapám is lelkész, ő Hollandiában él. Amikor ott vagyunk, akkor ő is nagyon sokat mesél Istenről. A holland istentiszteletek kicsit modernebbek. Ott minden egyes pillanatot kihasználnak arra, hogy bemutassák, hogy mennyi tehetséges gyermek van a gyülekezetben. Az istentiszteleten van gyermekelőadás, de idősebbek is szolgálnak. Jó lenne, ha Magyarországon is lenne erre több lehetőség.

A Biblia egy olyan könyv, amiben Isten tetteiről olvashatunk. Noé bárkája igazán meghatározó történet számomra. Ott mindent elárasztott a víz, kivéve a bárkán lévőket. Noén nagyon nagy nyomás lehetett, ő mégis megcsinálta, amit az Úr mondott neki.

Parádi Ágnes – óvónő, Győr

Ötödik osztályba kerültem a győri Péterfy Sándor evangélikus iskolába, ott is érettségiztem. Onnantól evangélikus körökben kezdtem el mozogni. Ócsai Zoltán lelkésszel és pár iskolatársammal megalapítottuk a Laza'c nevű zenekart, amivel a 2012-es Szélrózsán fel is léptünk. Érettségi után Szutyányiné Zsédely Dóra óvónő megtudta, hogy óvónőképző főiskolára jelentkeztem, így hívására 2014-ben már mint segítő vettem részt a Szélrózsa találkozón. Hatalmas élmény volt! Mindennap evangélikus szellemben, jókedvű társasággal, jó hangulatban telt. Ez számomra olyan megerősítést adott, ami után tudtam, hogy nekem valóban óvónőnek kell lennem! Azóta minden találkozón ott vagyok, és a Szélrózsa-óvodában teljesítek szolgálatot. Szívem vágya volt, hogy a Péterfy-oviban dolgozhassak, mely tavaly óta megvalósult valóság.

Az evangélikus szellemiség, felekezetünk emberközelsége számomra meghatározó! Úgy érzem, hogy itt úgy beszélünk a hitről, hogy egy gyermek, de egy felnőtt is megértheti belőle az evangélium örömét. Szeretem egyházunk zeneiségét is. A győri gyülekezettel és a Péterfyvel elfogult vagyok, hisz itt nőttem fel, és úgy érzem, hogy itt egy szabad és hihetetlen erősségű, odaadó közösség él és dolgozik!

Szokolai Jánosné Szemenyei Edith – nyugalmazott tanár, presbiter, Szolnok

Krisztusban hinni azt jelenti, hogy van valaki, akire rábízhatom magam. Én az Úrnak köszönöm, hogy mindig segített a betegségből, nehézségből felállni. Hálaadás van a szívemben, ha Krisztusra gondolok.

Rendszeresen olvasom a Bibliát. A gyülekezet közössége meghatározó az életemben. Szeretek ide járni, több mint húsz éve aktív tagja vagyok. A nyári tábortól kezdve minden programon igyekszem segíteni. Az énekkarba is járok, bár egészségügyi problémák miatt van, hogy nem tudom végigénekelni a próbát. A többiek mégis azt mondják, hogy „Gyere, mert olyan jó, hogy együtt vagyunk”. És valóban, tényleg jó, hogy egy közösség vagyunk!

Szolnokon az ifjúság nagyon összetartó. Nemrég meghívtak az alkalmukra, nagyon jót beszélgettünk. Akkor elgondoltam, hogy milyen jó lenne, ha az idősebbek is ilyen összetartó közösséggé formálódnának. Most próbálunk a gyülekezetben egy időscsoportot szervezni. Az új közösségnek a Viseljük egymás terheit nevet választottam. Itt örömünket, gondunkat egyaránt meg tudjuk beszélni.

Brisendinené Varga Tünde – tanító, hitoktató, Cegléd

Sok közeli hozzátartozómat veszítettem el. Az Úr volt az egyetlen kapaszkodó, aki megtartott, akihez tudtam, hogy a legmélyebb pontról is szólhatok. Volt egy időszak, amikor nagyon elkeseredtem, de Krisztus akkor is velem volt és megerősített, erőt kaptam tőle. Az Úrban és az örök életben való bizalom nagyon fontos a számomra.

Hiszem, hogy az imádság megtartó erő. Csodálatos, hogy az élet legkisebb dolgaiban is megtalálhatjuk a kapcsolatot Istennel.

Családomban nagyon fontos a hit gyakorlása. Amikor a gyermekek kicsik voltak, este énekeltünk, bibliai történetet olvastunk fel, rövid áhítatot tartottunk, a napot imával fejeztük be. Gyermekeim már kamaszok, így most kicsit nehezebb, de örülök neki, hogy igénylik a beszélgetést, és kérik, hogy a napot ma is imádsággal zárjuk.

Református iskolában tanítok. Itt minden reggel áhítattal kezdünk, órák elején imádkozunk. A bibliai történeteket igyekszem minél közelebb hozni a gyermekekhez. Szeretném, hogy érezzék és értsék, hogy életük legfontosabb kapcsolata az Istennel való kapcsolat. Még az angolórákra is olyan énekeket viszek, amik Krisztushoz vezethetik a diákokat.

Maráczi Réka – diák, Sopronbánfalva

A sopronbánfalvi gyülekezethez tartozni számomra olyan, mintha lenne egy másik családom is! Ha bármi gond van, akkor itt lehet a közösségre számítani. Születésem óta járok templomba. Mostanában nem minden vasárnap tudok istentiszteletre menni, mert nagyon sok a tanulnivaló, de ha tudok, akkor a testvéreimmel együtt ott vagyok. A gyülekezeti táborok aktív résztvevője és segítője is vagyok. Szeretek az ifjúsági alkalmakra járni, mert jó, baráti közösség van itt.

A soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnáziumba járok. Nagyon örülök, hogy ott is vannak áhítatok. Gyógymasszőr szeretnék majd lenni, mert szeretem az embereket. Rákos gyermekekkel szeretnék foglalkozni. Azt gondolom, hogy felüdülés, ha segíthetek másoknak.

Meghatározó élményem, amikor konfirmáció után elmentünk az osztrák konfirmandusokkal találkozni Bécsújhelyre. Ott nagyon sok emberrel megismerkedtem, tanultunk németül, Istenről beszélgettünk, izgalmas feladatok voltak.

Mindennap imádkozom, mert tudom, hogy Isten hallja a hangomat, és az imádságtól jobb lesz a napom.