Láthatóan evangélikus

Szabó István János – zenész, gyülekezeti énekkari tag, Miskolc

A dömösi Magyar Kékkereszt Egyesület missziója segítségével 2008-ban szabadultam az alkohol fogságából. Azóta érzem a szabadulás kegyelmét és erejét. Az alkoholizmusomra majdnem ráment a házasságom és az egész életem.

Zenészként sokáig nem foglalkoztam a vallással, bohém életet éltem. Több templomba elmentem, de nem éreztem jól magam. Testvérem mondta, hogy menjek el egyszer az evangélikus gyülekezetbe. Amikor bejöttem ide, úgy éreztem, hogy hazaértem. Azóta is itt érzem otthon magam. A miskolci gyülekezetbe érkezésemkor elmondtam, hogy milyen mélységből jövök, és hogy az Úr megszabadított az alkoholizmustól. Itt olyan közösségre találtam, akik egyből befogadtak.

Visszatekintve látom, hogy milyen pusztító rabság az alkoholizmus. Feleségem sokat segített, próbált biztatni, elvonókúrákra küldött, de a magam erejéből nem tudtam leszokni. Egyszer azt kiáltottam, hogy „Uram, segíts, mert elhiszem, hogy vagy!”. Azóta más az életem, lett erőm ahhoz, hogy letegyem az italt. Járok börtönmisszióba, ott az elítélteknek zenélni szoktam, és hirdetem számukra, hogy van lehetőség megváltozni.

Végh Szabolcs, az Andorka Rudolf Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthon vezetője, az Evangélikus Motorosok egyik alapítója – Balatonszárszó

Az evangélikusság számomra összefügg a zene és az éneklés örömével. Korábban tudat alatt tapasztaltam ennek az erejét, most már tudatosan is megélem, hogy amikor éneklek, dalolászok, akkor kapcsolatba kerülök Istennel. Egyházzenét, ifjúsági zenét, népzenét több hangszeren is játszom. „A zene Isten ajándéka, ami megvidámítja az ember lelkét” – mondja Luther Márton. Mára tudom, hogy az ének az Úristen ajándéka számomra.

Telekiben szociális munkában roma gyermekeket gitározni tanítok. Ezeken az alkalmakon nemcsak azt oktatom, hogy miként lehet jól zenélni, hanem örömöt és Istennel való találkozási lehetőséget próbálok átadni. Azt gondolom, hogy a zene eszköz lehet, hogy a fiatalok közelebb kerüljenek az Úristenhez. Barátaimmal, Kocsis Istvánnal és Lakatos Ildikóval ezért is írtunk keresztény tartalmat autentikus cigány népzenére. Ez kimondottan az ottani cigány fiataloknak készült, arról szól, hogy az ember bármilyen nehézségekkel küzd is, az Úristennel való közösségben megtalálhatja az élet értelmét. Luther is hasonlót tett, hiszen népzenére írt egyházi éneket, ami által meg tudta szólítani az embereket.

Gerhát László – zongoratanár, karmester, Kecskemét

„Aki énekel, az kétszeresen imádkozik” – fogalmazta Augustinus. Ehhez próbálom magamat is tartani. Szüleim zenei közegben neveltek, ez legalább olyan meghatározó, mint az életem vallási vonatkozása. Egy időben a Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség kórusát is vezettem. Később hangszeres lettem, amiből kiteljesedést a karmesteri zenei szolgálat jelentett.

Az istenközeli állapotot nagyon segíti, ha az ember egy nem beszélt nyelvvel, az énekléssel lép kapcsolatba az Úristennel. A zenével való nagyon szoros kapcsolat azt a fajta harmóniát erősíti, melynek az alapja az istenhit.

Úgy érzem, hogy a hitért való megküzdés napi szinten jelen kell hogy legyen az ember életében. Ezt sokan kishitűségnek nevezik, én inkább önismeretnek és olyan gyakorlatnak, mely segít abban, hogy ne tudjon az ember hite megbillenni.

Hálát adok az Istennek és a családomnak, hogy megkaptam azt a lehetőséget, hogy beleszülethettem egy nagyon erős hitállapotba, mely mindig erős maradt. Utóbbi nem az én érdemem, hanem a Jóisten ajándéka. Olyan emberek vettek és vesznek körül a családból, munkából és gyülekezetből, hogy az egy nyugodt hitet biztosít nekem.

Lipták Dániel – zeneakadémiai hallgató, zenetanár, hegedűs, Szeged

Olvastam egy tanulmányt, ami arról szólt, hogy a gyermekek közül nagy részben azok járnak templomba, akiknek az édesapjuk is templomba jár. Érzem én is a felelősségemet… Szeretünk templomba járni, lányunkat, Ilkát is mindig visszük magunkkal, és amikor úgy hozza a helyzet, akkor az istentisztelet végéig is ott tudunk maradni.

Életünk egyik legmeghatározóbb élménye, hogy keresztények vagyunk. A kereszténység mondja el ugyanis a legtöbbet arról, hogy mi a dolgunk és hol a helyünk a világban.

A szegedi piarista gimnáziumban tanítok. Vallom, hogy érdemes tanítani, ha a tanítványokban Isten képét és Isten gyermekét látjuk. Még ha nem is mondjuk, de a gyermekek megérzik… Az iskolában liturgikus szolgálatokat is vállalunk. Van egy kis zenész csoportunk, velük nagyon jó hangulatú, egyúttal missziói alkalmakat is tartunk. Vannak olyan gyermekek, akik maguktól nem gondolnának arra, hogy elmenjenek a templomba, mégis, természetes a számukra, hogy a templomban énekelnek, azon belül is misetételeket. Hiszem, hogy ez nem múlik el nyomtalanul.