Láthatóan evangélikus

Hatala Istvánné Varga Gizella – nevelőszülő (Sárszentlőrinc)

Neveltetésemből kifolyólag sokáig nemcsak a templom közelébe nem mentem, hanem a vallásra se gondoltam. Számomra az Isten nélküli világ volt a természetes. Húszéves voltam, amikor kétéves kislányom bárányhimlős lett. Közben az általános ápoló és asszisztensi vizsgámra kellett készülnöm. Elkeseredett és fáradt voltam. Aggódtam a gyermekemért és azért is, hogy nem tudok majd a tanulmányaimban teljesíteni. Egy sétánk alkalmával lettem figyelmes a templomra. „Ide bemegyünk!” – mondtam a lányomnak. Odabent mise volt. Beültünk az utolsó padba, és felfedeztem az engem is szerető Istent. Attól a perctől kezdve tudom, hogy mindenre van megoldás: az Úr. Ő az, akihez fordulhatok, aki ott van velem.

Szüleimtől megtudtam, hogy kisgyermekként az evangélikus templomban kereszteltek meg titokban. Onnantól kezdve ide járok, és igyekszem a húszéves „lemaradásomat” pótolni. Lányom mindig velem jött, hittanra járt, konfirmált, és felnőttként is istenhívő életet él. Nevelőszülőként magától értetődő, hogy a rám bízott kicsi gyermekekkel istentiszteletre megyünk, és hittanra járnak. Idehaza közösen imádkozunk. Csodaként élem meg, hogy a gyermekek milyen természetesen tudnak Istenhez fordulni. Már az önmagában istenbizonyíték, ahogy a lelkükből kifakad a hálaadás.

Hatala Zoltán – a Zsivora György Népfőiskola Alapítvány titkára, presbiter, számve vőszéki elnök (Sárszentlőrinc)

Szüleim és nagyszüleim nemcsak templomba járó, hitüket gyakorló evangélikusok, hanem presbiterek is voltak. Fiatalkoromtól kezdve én is többé-kevésbé részt veszek a gyülekezet életében. Amióta presbiter vagyok, azóta igyekszem lehetőségeim szerint még aktívabban szolgálni.

Öt éve dolgozom a gyülekezethez kötődő alapítványnál. Itt összeér az alapítványi és a gyülekezeti munka, valamint a társadalmi szolgálat és a cigánymisszó is. Teleházként üzemelünk, segítünk megoldani az informatikában kevésbé jártas emberek ügyeinek intézését. Segítségre szoruló embertársainknak nyújtunk támaszt, és számos rendezvényt is tartunk. Nálunk a munka a napi ige felolvasásával, közös imádsággal kezdődik, és a napi olvasmányt a faluközpontban lévő hirdetőtáblára is kihelyezzük.

2005-ben súlyos betegségem volt, utána leszázalékoltak. A betegségem előtt is tudtam, hogy van Isten, de a gondolataim sokszor másfelé jártak. A kemoterápiás kezelés alatt döbbentem rá, hogy a betegségem nem büntetés, hanem lehetőség. Éreztem, hogy a Jóisten velem van. Rájöttem, hogy gyökeresen másként, sokkal inkább Istenre figyelve, szeretetben kell élnem. Ezért vált fontossá számomra a bibliaolvasás, az istentiszteletre járás, a gyónás és a másik ember szolgálata.

Magyar Károlyné Bóka Julianna – nyugalmazott munkaügyi személyzeti ügyintéző (Pálfa)

Bár meg voltam keresztelve, és itt, a pálfai templomban konfirmálkodtam, de hosszú ideig nem vagy csak ünnepnapokon jártam a templomba. Családomban édesanyám volt, aki buzgón hitt Istenben. Neki szívügye lett a templom, az itteni közösség. Akkor döbbentem rá a hit gazdag áldására, amikor tíz évvel ezelőtt először őt, majd rá nyolc hónapra a bátyámat is elveszítettem. Gyászomon az Istenbe vetett hit segített át. Minden problémám megoldásában éreztem Isten gondviselő szeretetét. Mára a gyülekezet lett a családom.

Elhatároztam, hogy nem hagyom a tíz éve még romokban lévő templomot és imatermet tönkremenni. Hosszas előkészületek, pályázati források felkutatása és sikeres megpályázása, valamint nem csekély önkéntes munka árán sikerült elérni: a pálfai templom teljes tetőcserén esett át. Kicseréltük a nyílászárókat is, felújítottuk az aljzatot és a padokat. Az imaterem is megújult. Jelenleg a templom külső felújításán fáradozunk.

Az istentiszteletet készülődés, várakozás előzi meg. A templomban megnyugvást és közösséget élek meg. Itt nemcsak a hit kérdéseiről beszélgetünk, hanem bármilyen, minket nyomasztó kérdést bizalmasan, közvetlenül meg tudunk osztani egymással. Innen úgy megyek haza, hogy nekem semmi problémám nincs, csak hálás vagyok. „Az Úr csodásan működik…” – ez az én személyes imádságom, egyben hitvallásom is.

Boda Ildikó könyvtáros, művelődésszervező (Lázár Ervin Emlékház és Könyvtár) – Sárszentlőrinc

A keresztényi gondolkodást, az imákat, a templom áhítatos csendjét anyai nagyanyám mutatta meg nekem. Ő templomba járó, hívő evangélikus volt. Kicsi gyermekként vele mentem az istentiszteletekre, és hallgattam Csepregi Béla bácsi prédikációit. Akkor még nem sokat értettem belőlük, mégis megéreztem valamit a hit erejéből. Nagymamám tanított imádkozni is, szertartásosan minden este, minden családtagot elővéve gondolatban.

Kamaszkoromban már Karl Jánosné Csepregi Erzsébet volt a lelkész. Nála konfirmáltam, vele voltam nyaranta hittantáborban, ő volt, aki férjemmel összeadott, gyermekeinket keresztelte, temette nagyszülőimet. A prédikációin túl nagyon megfogott a lelkésznő hangja. Mindig csodálattal hallgathattam az énekét. Talán akkor értettem meg az Augustinusnak tulajdonított, de Luther Márton által is gyakran hangoztatott mondást: „Aki énekel, kétszeresen imádkozik.” Tőle hallottam először azt is, hogy az ima lehet közvetlen hangvételű is.

Bár ismerem és tudom az imádságainkat, legtöbb esetben mégsem a „protokoll szerint” fohászkodok. Aktuális problémáimat, vívódásaimat, félelmeimet, de akár örömeimet és hálámat is egy hozzám közel álló Úrnak mondom el, aki, úgy érzem, mint egy barát áll mellettem, és hallja a ki nem mondott gondolataimat is.

Különleges megélnem, és nagyon hálás vagyok érte, hogy amire engem a nagymamám tanított, azt most a gyermekeimnek édesanyám tanítja, teljes odaadással közvetítve feléjük Isten szeretetét. Áldás ezt látni.

Jankovits Márton – biogazdálkodó, állattenyésztő, presbiter (Sárszentlőrinc)

Fiatalként még nem gondoltam volna, de mára látom, hogy egész életemre hatással van, hogy lelkészcsaládból származom. Nekem azt a felismerést adta a hitem, hogy a nehézségeket igenis le lehet győzni, de ehhez az emberi erő vajmi kevés, Isten szerető segítsége szükséges.

Az úrvacsorában a feloldozásomat élem meg. Erre előzetesen készülök. Ez a folyamat egyszerre küzdelmes és új lehetőséget adó. Nehéz megbocsátani a megbántást, és kimondani se könnyű, hogy ettől a perctől kezdve jobb leszek, még egyszer nem követem el ugyanazt a hibát. De megéri ez a fajta szembenézés. Kis lélekszámú, de egymásra figyelő, a másikat segítő közösség vagyunk. Meghitt és összetartó családot jelent számomra a gyülekezet.

Biogazdálkodó és állattenyésztő vagyok. Olyan tisztaságú élelmiszert állítok elő, ami minőségében és tisztaságában is méltó arra, hogy mások asztalára kerüljön. Ez számomra nem munkát, hanem életszemléletet jelent. Isten teremtményeivel nagyon jó együtt élni és dolgozni. Vannak nehézségek is, de többnyire minden napom rácsodálkozás, hogy milyen szép a minket körülvevő teremtett világ.

Nagy Zoltán – főállású hitoktató, teológus-lelkész szakos egyetemi hallgató, felügyelő (Sárszentlőrinc)

Felnőttkoromban, 1988 pünkösdjén volt a konfirmációm. Lehetőségem volt gyermekkoromban is konfirmálni, de akkor a nem tudás bátorságával visszautasítottam ezt. Nem voltam akkor hívő, csak játszani jártam a parókiára. Felnőtt fejjel kezdtem rádöbbenni, hogy Isten van, és hogy a hit mennyire fontos az ember életében. Felismertem, hogy gondolataimért is vállalnom kell a felelősséget, és úgy teljes az életem, ha a gyülekezethez tartozom. Így lettem templomba járó, Bibliát olvasó evangélikus.

Régebben fazekas voltam. A teremtés csodáját fedeztem fel abban, hogy a vízben oldódó sár kemény kővé változik a tűztől. Az Úristen sárból teremtette az embert. Jézus egyik csodatétele, hogy sárral gyógyította meg a vakot. Ezek is mutatják, hogy a sár csak a mai képzeletünkben kosz és mocsok, valójában igen különleges anyag.

Karl Jánosné Csepregi Erzsébet lelkésznő biztatására jelentkeztem az Evangélikus Hittudományi Egyetem katekéta-lelkipásztori munkatárs szakára. Pakson, majd Sárszentlőrincen lettem hitoktató. Nagy kihívás és felelősség a gyermekek közötti szolgálat, de legfőképpen lehetőség. Meg kell találnunk azt a közvetlen és szerető hangot, amivel nemcsak ismeretet közlünk, hanem inspirálunk, egyúttal lelkiséget is átadunk. Áldásként élem meg, ha ez sikerül. Szintén biztatásra kezdtem el a teológus-lelkész szakra járni. Ajándék számomra, hogy ezáltal a teológia mélységeit is megismerhetem, így formálódhat az istenhitem.

Bogdán István – közfoglalkoztatott (Pálfa)

Amikor iskolás koromban Karl Jánosné Csepregi Erzsébet lelkésznő hittanóráira jártam, akkor valamilyen mag elvetődött a szívemben. Ezzel hosszasan nem foglalkoztam. Huszonhat-huszonhét éves lehettem, amikor ez a mag elkezdett hajtást hozni, majd virágozni. Ekkor fedeztem fel Isten szeretetét.

Már ezt megelőzően is többször megfordult a fejemben, hogy istentiszteletre menjek, de tartottam tőle, hogy esetleg kinéznek onnan. Világi emberekhez mértem a gyülekezetet is. Az áttörést Bakay Péter lelkésznek, cigánymisszós referensnek köszönhetem. Ő sokat járt édesanyámhoz, hogy a cigánymisszióról egyeztessenek. Ekkor velem is beszélgetett. Egyre erősebb lett bennem a vágy, hogy megismerjem Istent. Megkértem, hogy tanítson a Bibliáról. Két éven keresztül hetente kétszer – volt, hogy háromszor – jártam hozzá bibliaórára. A Biblia olvasása megváltoztatta az életemet, kinyílt előttem a világ, békességre találtam.

Boldog vagyok Isten jelenlétében, és azt szeretném, hogy mások is átéljék azt a szeretetet, amit Istentől kaphatunk. Több cigány testvéremnek is beszéltem Istenről, biztattam őket, hogy ők is járjanak a gyülekezetbe. Sokan attól féltek, hogy majd kinézik őket onnan. De aztán többen vették a bátorságot, és velem tartottak. Így ők is megtapasztalták, hogy valóban befogadó a közösség.

Pálfán én viszem el mindenkinek a gyülekezeti újságot, valamint az egyházközség cigánymissziós Facebook-oldalát is én kezelem. A templom körül is segíteni szoktam. Úgy érzem, mintha a második családomat találtam volna meg az evangélikus közösségben.

Pámer Andrásné Braun Katalin – nyugdíjas, Nagydorog

Kilencvenkét éves elmúltam, de még mindig magam gondozom a kertemet. Szeretem az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, így az istenhit meghatározza az életemet. Amíg egészségem megengedte, addig minden vasárnap a templomban voltam. Ma már idehaza hallgatom az istentiszteleteket.

Györkönyi származású vagyok. Az ottani nagy templomunk mindig tele volt, az egész település istentiszteletre járt. Sváb származásom miatt a kitelepítéskor, 1947-ben nekem is el kellett hagynom szülőfalumat. Először Lajoskomáromba költözünk. Ott is sok evangélikus élt. Férjemmel ott házasodtunk meg. 1982-ben, már özvegyként költöztem Nagydorogra.

Az imádság minden napomnak a része. Magyarul és németül is elmondom a Miatyánkot, a családomért, de mindenki másért is imádkozom. „Mint a szép hűvös patakra / A szarvas kívánkozik…” énekünket gyakran szoktam napközben is, de ha felébredek, akkor éjjel is két nyelven énekelni. A Biblia könyveit is olvasom, az Evangélikus Élet újságot többször is áttanulmányozom.

Lefekvés után éneklek és imádkozok, és a magyar irodalmunk kiváló költeményeit is szeretem elmondani. Ady Endre, József Attila, Katona József, Illyés Gyula és Juhász Gyula versiből máig többet kívülről szavalok.

Szigethi Mihályné – nyugalmazott hematológiai asszisztens, gyülekezeti pénztáros, Kismányok

Őseim több mint háromszáz évre visszatekintve evangélikusok voltak. A családban nálam volt ebben először változás, férjem katolikus volt. Köztünk soha nem volt feszültség, tiszteletben tartottuk egymás meggyőződését. Fiaim és unokáim is evangélikusok.

Ha valami oknál fogva nem tudok istentiszteletre menni, akkor az a vasárnap számomra nem is vasárnap. Akkor van igazi ünnepem, amikor az igehirdetésben meghallom a nekem szóló üzenetet. Ilyenkor lelkileg teljesen feltöltődök. Ezért vallom, hogy én igazából az igéből élek!

Nem sokkal azután, hogy Szekszárdról visszaköltöztünk a szülőfalumba, felkértek, hogy legyek a gyülekezet pénztárosa, majd a kismányoki evangélikus ifjúsági ház gondnoka. Ez több mint húsz éve történt. Azóta Isten segítségével szépítjük, gondozzuk, fejlesztjük a házat és a gyülekezetet. Nagyon jó érzés kapcsolatot tartani a táborozó gyermekekkel és lelkészekkel.

A kitelepítés borzalma gyülekezetünk életére is kihatott, ma kevesen vagyunk. Úgy érzem, hogy keresztényként feladatom a gyülekezetbe hívogatás. A fiataloknak elmesélem, hogy gimnazista koromban velem is előfordult, hogy nem szívesen jártam istentiszteletre, de idővel hazataláltam. Próbálom azt az örömhírt átadni, amit én is kaptam.

Gauk János – gépész, Szekszárd

Jézus időigényes! Minél többet foglalkozom Jézus tanításaival, minél több időt töltök vele, annál fontosabbnak érzem azt, hogy megismerjem, hogy ki az a személy, akitől valóban létezem.

Amennyiben az embernek alázata és Istentől kapott bölcsessége van, akkor megérti, hogy miért fontos a jézusi úton járni, és hogy mennyire lényeges a megtérés.

1994-ben kezdtem el ezen az úton járni, de akkor még nem értettem sok mindent Jézus tanításából.

Vágytam az örök életre. A Bibliából tudjuk, hogy nemcsak akkor érhetjük azt el, ha eltávozunk innen, hanem már itt, a földön is bekövetkezhet. Én akartam az örök életet és mindent megtettem azért, hogy egyre jobban megismerjem Jézust, akitől származunk, hogy én is az ő közösségében legyek. Azt szeretném, hogy Jézust ne csak a barátomnak, hanem a testvéremnek mondhassam.

Az imádságban szól hozzám az Isten. A fohász nem egyirányú, az valódi párbeszéd tud lenni.

Pintér György – nyugalmazott agrármérnök, felügyelő, Zomba

Én a Felvidéken születtem, 1947-ben szüleimmel együtt települtem Zombára. 1992-ben neveztek ki a zombai gyülekezet felügyelőjének. Nagy büszkeségünkre azóta felépült a templomunk. Régebben sokan jártunk a templomba, mára sajnos a fiatalok elköltöztek innen, így egyre jobban fogyunk. Sefcsik Zoltán lelkész Szekszárdról jár ki hozzánk istentiszteletet tartani.

Az 1720-as években kerültek először evangélikus családok Zombára, és megalapították az itteni evangélikus gyülekezetet. Felépítették templomukat, aztán Orosházára költöztek. A régi templom helyén, a takarékpénztárnál emléktábla található.

Hafenscher Károly akkori lelkészünk és a gyülekezet kitartó összefogásának, valamint számos támogatónak köszönhetően 1994. május 22-én szenteltük fel templomunkat. 2003-ban építettük meg orgonánkat. Fantasztikus érzés, hogy gyülekezetünk életében egy templomépítést és egy orgonaépítést is megélhettem. Próbáljuk az értékeket fenntartani.

Öt unokám van, mindegyikük itt lett keresztelve.

Korosy József – nyugdíjas munkavédelmi munkatárs, Szekszárd

Én már gyermekkoromtól a szekszárdi evangélikus gyülekezethez kötődöm. Az alapító lelkész, Németh Gyula hitoktatóm volt, ő is konfirmált. Iskoláimat máshol végeztem, de 1961-től, házasságkötésemtől ismét Szekszárdon élek, és az itteni gyülekezetbe járok. Voltam presbiter is, ahol tudok, most is igyekszem segíteni.

Istenben hinni a valódi megtartó erő, enélkül nem tudnám az életemet elképzelni. Voltam hadifogságban is, sok nehézség történt az életemben, de mindvégig meghatározott az, hogy Istenben hiszek.

Katonatiszt is akartam lenni, majd teológiát tanultam, végül szövetkezeti munkatársként dolgoztam. A kilencvenegyedik évemet betöltöttem, Isten áldásának tartom, hogy láthatom gyermekeimet, unokáimat.

Szombat Simon Szabolcs – diák, Szekszárd

Egy királynak van egy szolgája, aki nagyon nagy adóssággal tartozik neki. A szolgát a gazdája annyira szerette, hogy elengedte neki a tartozását. Ez a bibliai történet nagyon megtetszett. Az ifjúsági órán el is játszottuk.

Szerintem a megbocsátás nagyon fontos. Előfordul, hogy a testvéremmel összeveszünk, így gyakorolhatom a megbocsátást, bár az az igazság, hogy őrá nem is tudok igazán haragudni.

Ifire járni azért is jó, mert ott sok ismerősöm van, azonkívül barátokat is szerezhetek. Fontos, hogy ott Istenhez is közelebb tudok kerülni, hiszen a lelkész Zoli bácsi által sokat megtudunk a Bibliáról. Amikor tudunk, a családommal istentiszteletre is járunk. A templomban azt a részt szeretem a legjobban, amikor Zoli bácsi felolvassa az igét és megmagyarázza. A családi istentiszteleten úgy beszél, hogy mi, gyerekek is megértsük, hogy mit üzen nekünk az Úr.

Szombat Lili Kata – diák, Szekszárd

A szekszárdi ifi nagyon családias. Ide mindig jó érzés belépni, mert itt mindenki nagyon vidám. A lelkész, Zoli bácsi, mindig játékkal vezeti be az órát, utána beszélünk egy bibliai történetről. Énekelni is szoktunk, azt is nagyon szeretem. Interaktívak az órák, van, hogy vetítés is van, közösen is szoktunk alkotni, szóval az egész ifi hangulata nagyon jó.

Egészen a kicsiktől az idősekig nagyon sokan járnak a gyülekezetbe. Istentiszteletre két testvéremmel és anyukámmal együtt szoktunk járni. Szeretem, hogy a gyermekek nyelvén is megszólal az üzenet, azaz mi, fiatalok is értjük, hogy miről szól az aznapi bibliai ige. A gyülekezet közös éneklését is szeretem. 

Fink Péter – tűzoltó, kántor, Györköny

Hatéves koromtól az orgona mögötti padban ültem és közel tíz éven keresztül néztem, hogy a kántor hogyan orgonál. Nagyon megtetszett ez a szolgálat, s amint lehetőséget kaptam rá, éltem is vele, és kipróbáltam. Elkezdtem orgonálni tanulni, majd négy alkalommal a fóti kántorképző tanfolyamán is részt vettem. Amikor az előző kántor megbetegedett, be kellett ugranom, azóta így is szolgálom a gyülekezetet.

Szeretek orgonálni, a szövegeket is kívülről tudom. Nekem egy ének az imádsággal ér fel. Hagyományait ápoló sváb településen élek, ezért számomra természetes, hogy életem Istenbe vetett hitben teljen. Örömmel mondom, hogy az evangélikus énekek a mindennapjaim részét képezik.

Feleségem református, ő hozzám hasonlóan egész életében a templom közelében élte az életét. Kislányunk, Eszter már kétéves, ha tehetjük, ott van velünk a templomban. Minden este közösen imádkozunk. Ha az asztalhoz ülünk, akkor Eszter, mutatja, hogy az étkezést imával kezdjük el.

Propp Kristóf – diák, Szekszárd

Évek óta járok hittanra, de csak a konfirmáció előtt keresztelkedtem meg. Azért döntöttem úgy, hogy megkeresztelkedem, mert fontosnak éreztem, hogy Isten gyermeke legyek. A hittanórákon ismertem meg Istent, elkezdtem hinni Jézusban. Úgy érzem, hogy az Istenben való hit pluszt ad az életemnek. Lelki megnyugvást ad, hogy elmondhatom és felvállalhatom a hitemet.

A gyülekezeti ifjúsági csoport és a hittanórák is nagyon jó hangulatúak, jó közösség vagyunk. Viccelődni, játszani is szoktunk, sokszor játékosan tanuljuk meg a bibliai történeteket.

Jézus feltámadásának a története fontos számomra. Igaz, hogy nehéz elképzelni, de ez bizonyítja, hogy Isten létezik. Tudom, hogy Isten figyel ránk és Jézus saját életét adta, hogy mi nyugodtan élhessünk a világban.

Lamm Ádámné Mária – nyugalmazott kézbesítő, Györköny

Istenben hinni azt jelenti, hogy érezzük, hogy valaki mindig fogja a kezünket, hogy az Úr hol elől, hol hátul, hol mellettünk áll. Én hiszem is hogy ez így van, minden nap megtapasztalom ezt az ajándékot. Érzem, hogy meghallgat a Jóisten.

Hiszem, hogy az Atya fia Jézus Krisztus, aki értünk is született. Vallom, hogy az ember képes arra, hogy az Istennel együtt legyen, így imádságban, istentiszteleten és a hétköznapokban is közösséget élhetünk át az Istennel. Három gyermekem a világ különböző pontjain él, de ők is tartják a vallásukat. Nagy öröm számomra, hogy nevelésünknek is köszönhető, hogy ők is tudják, hogy mit kell cselekedniük.

Mondhatom, hogy születésemtől kezdve az evangélikus közösség tagja vagyok. Nálunk az egész család evangélikus volt, édesapám és a férjem harangozóként is szolgált.

Az ember élete egy vándorlás, arra törekszem, hogy a keskeny úton, a hitben folyamatosan megerősödve tudjak Isten kegyelme által az örök életbe menni.

Sefcsik Máté – diák, Szekszárd

Az istentiszteletek a gyülekezeti terembe is ki vannak hangosítva, ott szoktam hallgatni a prédikációt. Úgy érzem, hogy ott jobban megértem az Isten üzenetét. A gyülekezeti ifihez jó tartozni, sokakat régóta ismerek. Egy nehéz nap után az ifin találkozni, beszélgetni, az egy nyugodt órát jelent, olyat, ahol kikapcsolódhatok.

Isten igéje segít nekem a mindennapokban is. Ha rossz történik velem, akkor a hit az ami támasz abban, hogy túllépjek a nehézségeken. Ugyanígy van a jó dolgoknál is. Hogyha Istenre gondolok, úgy könnyebb nekem.

Egyik kedvenc példázatom a tékozló fiú története. Megfogott, hogy a gyermek el akart menni, ott is hagyta a szülői házat, majd visszatért, mert rájött, hogy neki az fontos. Otthon pedig az Atya nem haraggal, hanem szeretettel fogadta őt. Ez a történet arra ébreszt rá, hogy ha elmegyek Isten útjáról, akkor az életem sokkal rosszabb lesz, úgy mindenemet elveszíthetem. Amennyiben rajtamaradok az úton, akkor viszont jó, teljes életem lehet.

Kuti Lívia – szoftverfejlesztő, Györköny

Nekem nem volt „nagy megtérésem”, amióta csak tudom, vallom, hogy Istenhez tartozom. Volt olyan közösségem, akiknek a pénz volt az istene. Nagyon nehéz volt ilyen közegben lenni. Úgy döntöttem, meg kell, hogy változzon minden. Ehhez nagy segítség volt, hogy Budapesten bekapcsolódhattam, és rendszeresen járok egy gyülekezetbe. Mindez új értelmet adott, ott lett igazán szoros kapcsolatom Istennel. Bár nyilván a keretek máshogy néznek ki, az alap ugyanarra a szegletkőre, Jézusra épít. Istentiszteleteken is sokszor hallhatjuk, hogy ne csak az ökumenikus imaheteken legyünk egymás valódi testvérei…

Mivel minden hívőnek az a feladata, hogy az evangéliumot ne csak megélje, hanem tovább is adja, így én több területen is szolgálok.

Tudom, hogy akinek eltűnik valamelyik hozzátartozója, ő nagyon nagy lelki fájdalmakat él át a bizonytalanság miatt. Többek között azon dolgozom, hogy olyan alkalmazás jöhessen létre, ami segít az eltűnt emberek megtalálásában, emellett pedig igei reménységet is ad.

Nesz János – rendőr alezredes, BM-munkatárs, Zomba

Zombán születtem, Andorka Sándor lelkész úrnál konfirmálkodtam. Abban az időben rendszeresen jártam templomba, gyülekezeti alkalmakra, bibliaórára. A nyolcadik osztály után egy időre megszakadt a közösséggel a kapcsolatom. 2011-ben kerültem vissza a gyülekezetbe, amikor édesapám temetése miatt felkerestem a lelkész urat, aki empatikusan fogadott. Ezt követően kapcsolódtam be újra a gyülekezet életébe. Ma, amikor csak tudok, gyermekeimmel együtt veszek részt az istentiszteleteken, bibliaórára járok, jelen vagyok a közösségi rendezvényeken.

A prédikáció számomra erőt ad, élhetővé teszi a Bibliát. Öröm, hogy a gyermekeim is boldogan jönnek az istentiszteletre, ők is megértik, hogy miről van ott szó. Hazafelé menet meg szoktuk beszélni a hallottakat. Ez is öröm nekem.

Mióta újra az Istennel élek közösségben, azóta többször észreveszem, hogy Ő segíti az életemet, különböző módon jelzi nekem, hogy hogyan döntsek. Hiszem, hogy Isten megpróbál terelni. Most látom igazán, hogy az Úr hogyan segíti az embert.

Konczné Kasos Erika – pedagógus, Bikács

A nőegylet segítségével a helyi környezetünkért rengeteget tudunk tenni. Épületeket, sírokat újítunk fel, közösségi rendezvényeket szervezünk. Azt vallom, hogy minden településen egy összetartó, jó közösség tud értéket teremteni. Mi erre törekszünk! Településünk egy nagyon gazdag sváb evangélikus település volt, meghatározó lelki élete volt a községnek. Ha hagyjuk, hogy mindez elfogyjon, akkor nagy hibát követünk el. Igyekszünk a jó mellé odaállni, a lelki életet megerősíteni, a múlt értékeit megőrizni és a jelen közösségét összefogni.

Engem az Úr mindig a jó útra terelgetett, megmutatta a helyes utat. Úgy érzem, hogy eddigi életemben még a nehézségek idején is a tenyerén hordott a Jóisten. Nem a kesergésben hiszek, hanem abban, hogy magunkat és társainkat a pozitív, megerősítő és előrevivő gondolatokkal lehet ösztönözni.

Az imádság számomra lelki kikapcsolódás. Esténként elolvasom az Útmutatót, átgondolom, hogy mit üzen nekem az ige és igyekszem ennek megfelelően élni.

Krausz Katalin – kozmetikus, Györköny

Szüleim és nagyszüleim is Istenben hívő emberek, akik kisgyermek korom óta arra neveltek, hogy az Úrral élni, Őbenne hinni jó. Ebben a szellemiségben konfirmálkodtam és ezért járok a gyülekezetbe.

Hiszem, hogy az ember élete hit nélkül könnyen lesz parttalan, az Isten tanítása az, mely megadja az igazi irányt, rámutat az ember értelmére. Az imádság folyamatos kapcsolat Istennel, ajándék, hogy beszélgethetek Vele. Az Úrhoz fordulok, ha kérdésem van, igyekszem rábízni az életem.

A gyülekezeti közösség nagyon fontos a számomra. Amikor tudok, segítek a gyülekezetnek. Kozmetikusként sok emberrel találkozom, igyekszem úgy élni, úgy viszonyulni másokhoz, hogy érezzék, hová tartozom. A gyülekezetben a napi igét továbbítom, hogy ismerőseim is olvashassák az Úr üzenetét. Jó látni a visszajelzéseket, hogy ez sokaknak nyújt segítséget.

Pánczél Éva – nyugalmazott könyvelő, Györköny

Az én életemet átszövi a hit. Érzem, hogy az Úr irányítja a lépteimet, nap mint nap tapasztalom, hogy átsegít a nehézségeken. Volt, amikor nem figyeltem az Isten igéjére, de mára már tudom, hogy mindennek oka van, nincsenek véletlenek. Igyekszem úgy élni, hogy azokat a dolgokat, amik történnek, mindig a jó oldalról, az Úrnak tetsző megközelítésből figyeljem.

Azt gondolom, hogy valójában nem rosszak az emberek. Sokszor kapunk pofonokat másoktól, de lehet, hogy én is, ha nem is szándékosan, de másoknak nehézséget okozok.

A hit számomra megnyugvást, köszönetet, segítségkérést, hálaadást és közeli kapcsolatot jelent. Nem azt mondom, hogy könnyen megy, de igyekszem én is mindenkinek megbocsátani. A megbocsátás felszabadít engem is, de a másikat is.

Nagyon fontos, hogy megtaláljuk egymásban azt, amit keresünk. A györkönyi gyülekezetben egymásra találtunk, tudunk egymásnak segíteni, közösen imádkozni. A közösség ereje abban is megmutatkozik, hogy gyarapodik a gyülekeztünk, a fiatalok szép lassan otthonra találnak a közösségünkben.

Újvári Gyula – esztergályos, Zomba

Evangélikusságomat születésemhez tudnám visszavezetni. Mint az itteni evangélikusok többsége, így szüleim is Felvidékről, Alsószeliből települtek át Zombára. Én már itt születtem. Az egész családom életvitelét, így a neveltetésemet is a lutheránusság határozza meg.

Feleségem katolikus, de velem együtt jár ebbe a templomba. Ez a gyülekezet a szimpatikus nekünk, itt érezzük jól magunkat. Szeretjük Zoltán lelkész úr beszédét hallgatni, azt, ahogyan érzékenyen és pontosan elénk tárja a Biblia üzenetét. Hazafelé menet a feleségemmel megvitatjuk, hogy mit jelent a heti üzenet a számunkra.

Én az Istent nem tekintem megfoghatatlannak, vallom, hogy a természetben is, bennem is, mindenben ott van az Úr. Így ha meglátok egy madarat, egy növényt, akkor a teremtmény csodáit látom bennük. Ugyanígy van ez a másik emberrel is: ha felebarátomat nem tudom szeretni, akkor mi értelme van az egésznek? Akkor valami csúsztatás van az életben… Hogy ha ezt megérezzük és megértjük, akkor tudunk Istenről beszélni.

Werstroh Henrik – nyugdíjas, Felsőnána

Szüleim gyakorló hívők voltak, már gyermekkoromban arra neveltek, hogy gyülekezetbe járni jó. Ennek az lett az eredménye, hogy egész életemben ragaszkodtam az egyházhoz.

Sváb létemre 1950-ben bevittek a határőrséghez katonának. Ez korántsem volt mindennapos, hiszen a határőrség államvédelmi hatóság volt. De én ott sem tagadtam meg sem a származásomat, sem azt, hogy vallásos vagyok, hogy hiszek Istenben.

Nagymányokon olyan közösségünk volt, ahol önkéntes munkában fel tudtuk építeni a templomot. Erre nagyon büszke vagyok. Hetvenéves koromban költöztem Felsőnánára. Az itteni gyülekezetnek is aktív tagja vagyok, jól ismerjük és segítjük egymást.

Ha nekem gondom, vagy problémám van, akkor a családomon kívül az Istenhez fordulok először. Ezt tanultam, e szerint is próbálok élni.

Úrvacsoravétel előtt a bűneimet az Isten előtt megvallom és megbánom. Ezáltal könnyebbnek érzem magam, hiszen tudom, hogy Isten kegyelme rám is kiárad.

Az Istenhez fordulás megkönnyebbülés – én legalábbis így érzem. Nekem nem múlik el úgy egy nap, hogy ne imádkoznék reggel, délben és este.

Németh Judit – nyugalmazott könyvtárigazgató, Szekszárd

Büszkeséggel tölt el, hogy a templomalapító lelkész, Németh Gyula unokája vagyok. Ő 1908-ban kezdte el 52 településről szervezni az evangélikusokat. Édesapámhoz, H. Németh Istvánhoz hasonlóan, 42 éven keresztül szolgálhatott.

Életem első nagy felszabadító gondolata édesapámtól származik, aki azt mondta, hogy nyugodtan mondhatjuk: „Jézusom, testvérem.” Ez az, ami minden bajban és örömben végigkísér engem.

Amikor az emberek arról beszélnek, hogy milyen gyötrődésekkel jár a hit, és hogy milyen nehéz megtartani Isten parancsolatait, akkor azt szoktam mondani, hogy számomra a hitben való járás –életforma. Nekem soha nem volt kérdés – még a pubertás korban sem –, hogy Istenhez tartozom. Ez annak is köszönhető, hogy három generáció élt itt a parókián, ahol minden az Istenről szólt.

„Légy hű mindhalálig” – ez a családunk igéje. Ezt nem nehéz betartani, ha az ember nyugodtan rábízza magát Istenre. Mint ahogy dédanyám mondta: „Mind jó, amit Isten tészen.” Ebben a sokszor istentelennek tűnő világban, Európa elhitetlenedésében gondolom és hiszem, hogy ott munkálkodik az Isten…

Szombat Sára Virág – diák, Szekszárd

Nagyon szeretek énekelni. Hittanórán megtanultuk azt az éneket, hogy „Kimegy a magvető…” Nagyon tetszik az üteme, dinamikája és teljesen megértettem, amiről éneklünk. Az ének egy magvetőről szól, aki kimegy a mezőre és szétszórja a magokat. Van olyan mag, amely a kövek közé esik, és így nem tud majd a növény gyökere mélyre hatolni. A másik mag pedig ki tud kelni a jó földből. Megértettem, hogy itt arról is szó van, hogy Isten segítségével mi is naggyá, terméssé tudunk válni.

A gyülekezeti életet nagyon szeretem. Nem minden hétvégén, de amikor ráérünk, akkor anyukámmal és a testvéremmel együtt járunk az istentiszteletre. Egy nagyon jó közösség tagja lehetek itt. A lelkészünk, Zoli bácsi, a gyermekek nyelvén is elmondja Isten igéjének az üzenetét, így nem csak a felnőttek értik meg, hanem mi is.

Igaz, hogy az ifjúsági órák péntekenként vannak, így a hét fáradalmai már látszanak rajtunk, de nagyon jó itt lenni. Ez az egy óra olyan, ahol teljesen ki tudunk kapcsolódni, töltekezünk és jól érezzük magunkat.

Sándor Zsigmond – diák, Szekszárd

Aki nem hisz semmiben, annak nincsen mire támaszkodnia. Én tudom, hogy Isten mindent tud mindenkiről, benne meg lehet bízni és rá lehet támaszkodni. Vannak dolgok, amiket nem szívesen mondok el másnak, de Istennel meg tudom beszélni. Ez jó érzés. Én Istenre támaszkodok a leginkább. Azért fontos nekem Jézus, mert tudom, hogy Ő segít nekem. Azért is szoktam hozzá fordulni, hogy növeljem az önbizalmam és magabiztosabb legyek.

A gyülekezetbe azért szeretek járni, mert itt sok mindenkit ismerek és élvezetesek az ifjúsági órák. Az ifi elején játszani szoktunk, sokat viccelődünk, és olyan dolgokról beszélünk, amik érdekelnek.

Istentiszteletre a családdal együtt szoktunk menni. Szeretem, hogy a szövegek és képek ki vannak vetítve. Örülök, hogy a lelkész a gyermekek nyelvén is elmagyarázza a történetet, mert így én is megértem. Énekelni is szoktam, kedvenc énekem a „Mélyből hozzád száll szavam”. Ezt azért szeretem, mert ebben benne van, hogy támaszkodjunk Istenre és hogy Tőle kérjük a segítséget.

Füzi Józsefné Mária – nyugdíjas, Zomba

Mezőberényben születtem, ott konfirmáltam, oda jártam hittanra. Később Békéscsabán éltem. Békés megyében nagyon sok az evangélikus, én is egy ilyen családból származom. 1981 óta élek Zombán. Mi először katolikus templomba jártunk, mert régebben itt nem volt evangélikus istentisztelet.

Férjem beteg volt, elhunyt, akkor jöttem a közösségbe. Nagyon szeretem a gyülekezetet, mert valódi, befogadó emberek vesznek körül. Az istentisztelet előtt és után mi együtt vagyunk és beszélgetünk, megosztjuk örömeinket és bajainkat egymással. Úgy érzem, hogy nemcsak az Isten van mindig velem, hanem a gyülekezet közössége is kíséri az életemet.

Én átéltem, hogy mit jelent az, hogy az Úr a nehézségben is velünk van. Férjem betegágya mellett is rengeteget imádkoztam. A Jóisten meghallgatott engem, és megadta, hogy még közel nyolc évig együtt lehettünk. Érzem és tudom, hogy az Úr szerető keze vezet engem.

Dr. Wágner Gyula – nyugdíjas orvos, nefrológus, Szekszárd

Hálás vagyok, hogy orvos lehetek. Családom neveltetése révén érzelmi típusú ember vagyok, s inkább a lírai oldalát nézem a dolgoknak. Lehetséges, hogy ebből is fakad az emberszeretetem. Ez meghatározza azt is, hogy hogyan viselem gondját a betegnek, valamint hogy miként terelem feléjük a nővéreket. A hit az életben és a hivatásomban is nagy segítséget jelent. Vallom: ha az ember tudja, hogy benne Krisztus él, akkor úgy próbál élni, hogy az a cselekedetiben is megjelenjen.

Bár katolikus templomban kereszteltek, feleségemmel az evangélikus templomba kezdtem járni. A szekszárdi evangélikus közösség presbiternek is választott, e szerint próbálok a gyülekezeten belül tevékenykedni és másoknak segíteni. Rendszeresen részt veszünk az egyházi konferenciákon, hogy szélesebb távlatokba helyezzük egyházi ismereteinket. Azt gondolom, hogy nem az tesz evangélikussá, ha a különbözőségekről vitatkozunk, persze, az is fontos, de lényegesebb, hogy bennünk van Krisztus és ezt közvetítsük.

Dr. Wágner Gyuláné Emília – nyugdíjas szemorvos, Szekszárd

A jegyeseknek oktatják, hogy „a házastárs Isten ajándéka”. Én így tekintek a férjemre. Evangélikus családban születtem, konfirmáltam, a hit magától értetődő volt nekem. Édesanyám akkor is beíratott a hittanra, amikor politikai okokból – hogy ne akadályozza a továbbtanulásunkat – megpróbálták erről lebeszélni. Sopronba jelentkeztem kereskedelmi szakközépiskolába, de mivel a jellemzésembe bekerült, hogy klerikális családból származom, ezért nem vettek fel. Csornára kerültem gimnáziumba, majd onnan az orvosi egyetemre. Tulajdonképpen az édesanyám sziklaszilárd hitének köszönhetem a hivatásomat és az egyetemen megismert férjemet, valamint három gyermekünket és tíz gyönyörű unokánkat.

A gyülekezet egészen más, mint a másfajta közösségek, hiszen a Krisztushoz tartozás élménye sehol máshol nincs meg. Mindegy, hogy ki honnan jött, hogy egyébként hova tartozik, olyan összetartó erő van itt, ami csak a Szentlélek ereje lehet. A presbiterképzőn is – ahová az ország egész tájáról érkeztek ismeretlenek – megtapasztaltam a testvéri közösséget.

Krausz Márton – őstermelő, gyülekezeti felügyelő, Györköny

Szüleim és nagyszüleim is mind evangélikusok voltak, én is ebbe a közösségbe születtem. Közel huszonöt éve vagyok a gyülekezet felügyelője, korábban presbiter voltam. Gyermekeimet úgy neveltük, hogy higgyenek Istenben, járjanak a gyülekezetbe. Ők is az evangélikus életet élik, bízom abban, hogy unokáim is ezt fogják.

Örülök, hogy érezhetem: Istenbe kapaszkodhatom. Reggel imádsággal kelek, este azzal fekszem. Amikor az istentiszteleten úrvacsoravétel is van, akkor arra már előre készülök. Ilyenkor átgondolom az életemet, utána pedig érzem, hogy Krisztus által felszabadulok.

Ez a gyülekezet nekem már olyan, mintha a második otthonom lenne. Gondozom a templomot, intézem a gyülekezeti feladatokat. Nem olyan, mint a kötelesség, hanem azért teszem, mert az életem része, szeretem csinálni. A györkönyi gyülekezetben mindenki kiveszi a részét a feladatokból, jó, egymásra figyelő közösséget alkotunk. Nagy öröm, hogy van egy fiatal lelkészünk, aki Istennek hála, meg tudja szólítani a fiatalokat is, így egyre nagyobb a gyülekezeti ifjúság.

Schmidt Erzsébet – nyugdíjas, Felsőnána

Ebben a templomban kereszteltek, itt váltam hívővé. Családom hitt Istenben, tőlük azt a példát láttam, hogy jó az Úrhoz tartozni. Ugyanezt adtam át a gyermekeimnek is, akik meg is tartották evangélikusságukat.

Gyermekként, ha fagyira kaptam pénzt, akkor inkább a templomba mentem. Már akkor fontos volt nekem az ige, mert itt mindig olyat hallottam, ami engem érdekelt. Jó érzés volt, hogy megismerhettem a Biblia üzenetét, közben a templom szobrait, angyalait is néztem. Fiatalként még németül hallgattam az istentiszteletet, a kitelepítés után már magyarul hangzott az ige.

Úgy érzem, hogy a Jóisten mindig meghallgat engem, s ha problémám van, megvigasztal. Az imádságban le tudom személye elé tenni azt, ami nagyon bánt, vagy amit nagyon szeretnék. Ettől megnyugszom. Ennél nagyobbat nem is kérhetek Tőle.

Tudom, hogy Krisztus feláldozta önmagát értünk. Hiszem, hogy úgy kell élnünk, hogy döntéseinkben és életünkben ne felejtsük el az értünk hozott áldozatot.

Patócs Sándorné Irén – élelmezésvezető, Zomba

Istenben hinni számomra azt jelenti, hogy a legjobb kapaszkodója van az életemnek. Amikor jó kedvem van, vagy amikor bánatos vagyok, mindig van kinek elmondanom a gyötrődéseimet, az örömömet.

A húsvét számomra az örömöt jelenti, valójában minden erről a jó hírről szól. Megnyugvás azt tudni, hogy van folytatás a földi élet után. Én egyedül maradtam, párom elhunyt. Mindig úgy gondolok rá, hogy ő csak előrement. Jaj de jó, hogy van hitem, hogy van miben megkapaszkodnom, hogy tudhatom, hogy nincs vége az életnek! Így húsvét az örök élet reménységét erősíti meg nekem. Az úrvacsoravétel is ehhez kapcsolódik. Ekkor Krisztussal találkozhatom. Előtte átgondolom, hogy mi történt velem és hálát adva, az örömöt és a bánatot leteszem Ő elébe.

Az istentiszteleten a prédikációkat szeretem leginkább. Minden istentisztelet után úgy megyek haza, hogy de jó, hogy elfelejthettem a mindennapok nehézségeit, mert erőt és biztatást kaptam!

Bőhm Gergő – diák, Györköny

Tavaly részesültem konfirmációban. Ez a családban szokás, de én magam is szerettem volna, ha megtörténik, mert hiszek Istenben és szerettem volna kifejezni, hogy hozzá tartozom.

Amikor van rá időm, akkor ott vagyok az istentiszteleteken. Fontos számomra az ima, hogy a kérdéseimmel az Úrhoz forduljak, hogy hallgassam az igét és annak a magyarázatát.

A gyülekezet ifjúsági alkalmaira rendszeresen járok. Nagyon jó, hogy ezek az órák nem olyanok, hogy csak ülünk és hallgatunk, hanem játszunk, közösségben vagyunk, beszélgetünk. A konfirmációm óta úrvacsorát is veszek. Ez számomra olyan, mintha ajándékot kapnék Istentől.