Láthatóan evangélikus

Turai Krisztina – angol–magyar szakos egyetemi hallgató (ELTE), kántor, Galgagyörk

Zongorázni tanultam, ezért amikor a gyülekezetünk korábbi kántora Németországba költözött, felkértek, hogy legyek az utódja. Először nagyon izgultam, de idővel rájöttem, hogy szívesen végezem ezt a szolgálatot. Még abban az évben elmentem a fóti Evangélikus Kántorképző Intézetbe, hogy elmélyítsem a tudásomat.

A nyolc év alatt, amióta kántor vagyok, nagy jártasságra tettem szert az istentisztelet felépítésének tanulmányozásában, szervezésében. A lelkészünkkel való közös készülés, a folyamatos tanulás és gyakorlás meghatározó a számomra.

A kántori szolgálat által is megélem a hitemet. Része vagyok a gyülekezetnek; áldás, hogy kísérhetem a gyülekezeti éneket, sőt a mindennapokra kiható megerősítő élmény is, hogy a közösségben szolgálhatok. Az orgonálás kikapcsol. Olyankor elfelejtem a mindennapi problémáimat, csak Isten felé fordulok, és csak a közösséget szolgálom.

Amikor mélyebb ponton vagyok, ha valami nem sikerül az egyetemen vagy munkahelyemen, akkor sem csüggedek el nagyon, hiszen tudom, hogy Isten velem van.

​

Ittzés Máté – tanszékvezető egyetemi docens (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest), gyülekezeti felügyelő, kántor (Göd)

Istenben hinni biztonságot jelent. Olyan alapot, amely nélkül nem is tudom elképzelni, hogy milyen lehet élni. Tudom, hogy Jézus itt van velem, tenyerén hordoz. Ez hitem alapja, identitásom része. Ezt próbálom a családomnak is átadni.

Lelkészcsaládba születve evidencia volt számomra, hogy a vasárnap délelőtt a templomban töltött időszakot jelenti. Szüleimtől otthon, édesapámtól és nagybátyámtól bibliaórán és hittanórán sajátítottam el a lutheri elveket, míg a győri bencés gimnáziumban megtapasztaltam, miként lehet az ottani elfogadó szellemiség által lehetőséget kapni arra, hogy saját evangélikus identitásomat erősíthessem.

Feleségemmel arra törekszünk, hogy négy gyermekünknek természetes legyen az, hogy istentiszteletre járnak. Mi láthatóan evangélikusok szeretnénk lenni. Nemcsak a hittanórán, a délutáni programokon, családunk közös esti imádsága révén, hanem a vasárnapi templomba járásunkkal is szeretnénk „láthatóságunkat” környezetünknek megmutatni.

Egyetemi oktatói munkám során az istenhitről nem beszélek, nem is tehetem, de arra törekszem, hogy az óráimra járó hallgatók beszédemből, megnyilvánulásaimból, a megbízhatóságból és segítőkészségből megérezzék, hogy valami van a háttérben, ami a keresztyén hit.

Dr. Petrovics Zoltán – munkajogász, az ELTE adjunktusa, Budapest (Pestszentimre) 

A jognak olyannak kell lennie, ami erkölcsi, etikai töltettel bír. A jog és a jogszabály – ha azzal a humánummal rendelkezik, ami ha a természetjogból indulunk ki, akkor isteni eredetből fakad – a jót kell, hogy képviselje. Amennyiben ezt követjük, akkor jó törvényeket lehet írni, olyanokat, amik nem az ember ellen, hanem az emberért vannak. 

Munkajogot oktatóként nehéz lenne egy szeminárium keretében a hit kérdéseit direkt érinteni. Erre állami intézményben nincs is lehetőség. Ha tehetem, akkor előszeretettel alkalmazok olyan utalásokat, kulturális példákat, melyek vallási tartalommal is bírnak. Elég, ha a munka vonatkozásában a szőlőmunkások példázatára gondolunk… 

Keresztényként arra törekszem, hogy amit én a munkámban és életemben cselekszem, azon érezhető legyen, hogy az hittel megtámogatott emberi cselekvés. 

Két gyermekemmel és feleségemmel először a pestszentlőrinci gyülekezetbe jártunk, majd elkezdtünk bedolgozni a házunkhoz közelebb eső pestszentimrei gyülekezet építésébe. Ez itt egy csoda! Itt újból befogadó közösségben vagyunk, olyan emberek között, akik nyíltan és szeretetben beszélnek egymással.