Láthatóan evangélikus

Hatala Istvánné Varga Gizella – nevelőszülő (Sárszentlőrinc)

Neveltetésemből kifolyólag sokáig nemcsak a templom közelébe nem mentem, hanem a vallásra se gondoltam. Számomra az Isten nélküli világ volt a természetes. Húszéves voltam, amikor kétéves kislányom bárányhimlős lett. Közben az általános ápoló és asszisztensi vizsgámra kellett készülnöm. Elkeseredett és fáradt voltam. Aggódtam a gyermekemért és azért is, hogy nem tudok majd a tanulmányaimban teljesíteni. Egy sétánk alkalmával lettem figyelmes a templomra. „Ide bemegyünk!” – mondtam a lányomnak. Odabent mise volt. Beültünk az utolsó padba, és felfedeztem az engem is szerető Istent. Attól a perctől kezdve tudom, hogy mindenre van megoldás: az Úr. Ő az, akihez fordulhatok, aki ott van velem.

Szüleimtől megtudtam, hogy kisgyermekként az evangélikus templomban kereszteltek meg titokban. Onnantól kezdve ide járok, és igyekszem a húszéves „lemaradásomat” pótolni. Lányom mindig velem jött, hittanra járt, konfirmált, és felnőttként is istenhívő életet él. Nevelőszülőként magától értetődő, hogy a rám bízott kicsi gyermekekkel istentiszteletre megyünk, és hittanra járnak. Idehaza közösen imádkozunk. Csodaként élem meg, hogy a gyermekek milyen természetesen tudnak Istenhez fordulni. Már az önmagában istenbizonyíték, ahogy a lelkükből kifakad a hálaadás.

Kolarovszkiné Tóth Anikó – nevelőszülő (Putnok)

Huszonkét éve vagyok nevelőszülő. Ez számomra az életem kiteljesedését jelenti. Korábban Putnokon, a mai Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Foglalkoztató Rehabilitációs Intézetének Fogyatékosok Otthonában dolgoztam. Nagyon szerettem azt a munkát is, de örültem, amikor lehetőségem lett arra, hogy nevelőszülőként úgy tudjak a saját gyermekeimmel otthon maradni, hogy közben más gyermekeknek is segítője lehetek. Jelenleg öt gyermeket nevelünk. Egyikük középsúlyos, másikuk enyhe értelmi fogyatékos, és figyelemhiányos hiperaktivitás-zavaros (ADHD) gyermekünk is van. Férjemmel együtt arra törekszünk, hogy sajátjainkként neveljük a gyermekeket, hogy megéljék a szeretetet, a gondoskodást, az egymásra figyelő közösséget. Ebben az egész családom segít, amiért különösen is hálás vagyok.

Már anyaként, édesanyám halálát követően, a nagynénémmel történt beszélgetések hatására kezdtem szorosabban az egyházhoz tartozni. Lányaim a miskolci evangélikus gimnáziumba jártak. Természetes lett, hogy a gyülekezettel együtt élünk. Olyannak érzem a közösségünket, mint egy nagy család. Nevelt gyermekeim is nagy örömmel várják a lelkésznőt, aki sokszor házhoz jön hozzánk. Amikor csak tudunk, ott vagyunk a putnoki templomban; ha lehetőségünk van rá, akkor az ózdi istentiszteletekre is járunk.

Maknics Gyuláné Irén – nyugalmazott gyermeknevelő, Szentendre

2019. január 1-jén töltöttem be 97. életévemet. Nagyon sok áldást kaptam az Úrtól, de ha még szán nekem valamit, akkor azt várom. Ugyanakkor mondom, hogy „mindig legyen meg az Ő akarta”. Vallom, hogy ha nem hinnék, akkor már nem is lennék. Isten adja az erőt, a biztatást, tudom, hogy segít nekem. Családomért, nyugdíjas társaimért mindennap imádkozom. Ez megerősít.

Egész családom evangélikus volt, olyan környezetben nevelkedtem, ahol természetes, hogy Luther Márton elvei alapján hiszünk Istenben. Fiatalként szüleimmel, majd később a gyermekeimmel együtt jártam a templomba. Az egypártrendszer idején – mivel pedagógusként ezért hátrány érhetett volna – szülőfalumba jártunk a gyülekezetbe, onnan nem jutott el a párthoz a hír…

Úrvacsorát venni azt jelenti, hogy a Jóisten személy szerint engem is annyira szeret, hogy így is megüzeni, hogy a bűnbocsánatot elnyeri az ember, ha hittel kéri azt.

Rengeteg verset tudok kívülről, ma is reggelig tudnám mondani a memoritereket. Egyik kedvenc költőm Berzsenyi Dániel, de Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály és Ady Endre istenes verseit is gyakran elmondom.

Bánszki Éva – bölcsődei kisgyermeknevelő, Pilis

A kisgyermekek rendkívül tisztán és őszintén élik meg érzéseiket, egész lényükkel a szeretetet képviselik. Közel hozzák azt a feltétel nélküli, a másik ember felé való odafordulást, melyre Jézus tanít minket.

Azért szeretek gyermekekkel foglalkozni, mert bár mi neveljük őket, valójában általuk mi is változhatunk. Hiszem, hogy az őszinteséget, mások elfogadását nekünk, felnőtteknek újra kell tanulnunk ahhoz, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz és a kereszténység lényegéhez.

Családom évszázadokra visszamenőleg Pilishez és az evangélikus templomhoz kötődik. A gyülekezethez tartozásban az is fontos, hogy van egy olyan közösség, ahol tudunk egymásról, és igyekszünk azonos értékrend mellett élni az életünket.