Boza Jánosné, Rózsika néni – nyugalmazott szakács (Borsodnádasd)

Még az első bécsi döntés előtt, 1937-ben születtem a ma már ismét Szlovákiához tartozó Ardón; szlovákul Ardovo. Ott is kereszteltek. Ez olyannyira evangélikus település volt, hogy lényegében csak édesapám volt más felekezethez tartozó. 1939-ben költöztünk Borsodnádasdra. Szüleim gondolkodtak rajta, hogy visszaköltözzünk-e szülőfalumba, de a bizonytalan politikai légkör miatt nem mertek elindulni. Mint kiderült, jól tették. Sokakat telepítettek át lakosságcsere címén távoli településekre. Mi legalább a közelben maradtunk.

Reggel imádsággal ébredek. Elmondom az Apostoli hitvallást, a Miatyánkot, a reggeli imát, majd a Bibliát olvasom. Napközben is hálát adok, és lefekvésnél is Istenhez fordulok.

Bár nem akarunk bűnt elkövetni, azért csak akad mit megbánnunk. De bűneinket nem csak felismerni kell, hanem az is szükséges, hogy éljünk a kegyelem ajándékával. Ezért jelent számomra sokat, hogy úrvacsorát vehetek. Utána megnyugszom, és hálát adok, mert tudom, hogy Isten kíséri az életemet.

Immáron több mint harminc éve díszítem az oltárt, harangozok, és az oltárterítőket is én varrtam. Amikor nincs istentisztelet, akkor is friss virág van az oltáron. Ha jön valaki, akkor én nyitom és zárom a templomunkat. Szeretem a gyülekezetemet, a templomomat. Ezért ezek nem feladatok a számomra, ez a szolgálat szívből jön.