Láthatóan evangélikus

Budai Józsefné Hering Mária fodrász, énekkari tag – Vanyarc

Nagymamám baptista volt, nagyon sok éneket tanított nekem, ezeket nagyon szerettem. Az éneklés azóta is meghatározza az életem. Ezért is csatlakoztam be nagy örömmel az evangélikus gyülekezeti énekkarba. Vallom, hogy az éneklés egyrészt lelki felüdülés, másrészt kifejezése az istendicséretnek, az áhítatnak. Örömteli, hogy ezt nemcsak mi, kórustagok éljük meg, hanem reménység szerint közvetíteni tudjuk közönségünk felé is. Emellett meghatározó számomra az az összetartó, egymást erősítő, a másikra figyelő közösség is, ami az énekkarunkat jellemzi.

Mindennap olvasom a Bibliát. Isten azon keresztül is szól hozzám. A Szentírás olvasása valójában olyan mélységes forrást jelent az ember életében, ami emberi értelemmel kimeríthetetlen. Hiszem, hogy a Biblia által az Úr mindennap tud bátorságot, erőt, kegyelmet és bocsánatot adni. És mindig azt adja, amire valóban szükségünk van! Az imádságban az istenkapcsolatomat élem meg. Ez egy másik módja annak, hogy Istennel beszélni tudjak. Vannak hívő barátaim, velük számos esetben együtt imádkozom, éneklek.

Az életem tele van próbákkal, gondokkal, de tudom, hogy Istennél nincsenek véletlenek. Ő a kezében tartja a sorsunkat, terve van mindennel. Isten kegyelmét, értem történt áldozatát leginkább életigémmel tudom kifejezni: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” [Ézs 43,1b]

Kalincsákné Kardos Bernadett – logopédus, pedagógus, gyülekezeti másodjegyző, presbiter, énekkari tag, Bakonycsernye

A gyülekezet számomra nagyon jó közösséget jelent. Tíz évvel ezelőtt konfirmáltam meg. Ez a helyi evangélikus óvodának is köszönhető, ugyanis gyermekeinket oda írattuk be, ott ismerkedtem meg az evangélikussággal. Az óvoda vezetőjét már régebbről ismertem, idővel a lelkész házaspárral is jó kapcsolatunk lett. Egyre jobban bekapcsolódtunk az egyházi életbe.

A világi és az egyházi közösség között talán a nyugalom a legnagyobb különbség. A felgyorsult világban sok impulzus ér, de a gyülekezetben le tudok csendesedni. Ott szellemileg és érzelmileg is töltekezni lehet.

Az imádság számomra a megkönnyebbülést jelenti. Nem csak templomban imádkozom; autóban, este, bárhol tudok fohászt mondani. Jólesik magamban vagy félhangosan elmondani, megbeszélni az Úrral, hogy mi van bennem. Ezután megnyugvást szoktam érezni.

A gyülekezeti énekkarban nagyon jó közösséget alkotunk, örülök, hogy a tagja vagyok. Az énekkarban kiéneklem magamból minden örömömet és bánatomat, a próbák alatt pedig megbeszéljük egymással, hogy mi van velünk. Volt olyan templomi könnyűzenei istentisztelet, aminek a végén az egész gyülekezet velünk együtt énekelt. Ott többszörösen is átélhetővé vált, hogy „aki énekel, az kétszeresen imádkozik”.