Láthatóan evangélikus

Molnár Gábor – építőmérnök, presbiter (Beled)

Gyermekkoromban nem jelentett előnyt, hogy templomba járó családba születtem. Óvatosságból arra tanítottak, jobb, ha nyilvánosan nem hirdetem, hogy keresztény vagyok. Ugyanakkor ott lehettem a templomban az ifjúsági órákon, zenés alkalmakon. Hogy mit jelentett az a közösség? Legfőképpen kapcsolatot Istennel és másokkal. Azóta is életem meghatározó része a gyülekezet és az imádkozás. Az imádságban átgondolom tetteimet, levonom a következtetéseket, és arra törekszem, hogy úgy tekintsek előre, hogy azzal másoknak és Istennek hasznára váljak.

A gyülekezethez tartozás közösségformáló erejét megtapasztalva különösen is örülök, hogy gyermekeink boldogan jönnek velünk istentiszteletre, és járnak hittanórákra. Folyamatosan részt veszünk egyházi rendezvényeken. A tizenkét éves fiunk már több evangélikus táborban is lelkes résztvevő volt, ötéves lányunk pedig mindig boldogan jön haza egy-egy foglalkozás után, és énekli nekünk azokat az énekeket, amiket a lelkésznő tanított neki.

Munkámból adódóan közreműködhettem a vásárosfalui templom építésében. Ezt áldásként élem meg. Annak pedig külön örülök, hogy a templom környéke azóta is szépül, kerítéssel, udvarral gazdagodott. De a legnagyobb ajándék, hogy az egymást és Istent szerető hívek együtt adnak hálát az Úrnak a templomban.

Herzog Ferenc – nyugdíjas építőmérnők, presbiter, Budapest (Rákoskeresztúr)

Minden alkalommal, ha úrvacsorát veszek, olyan mintha az újrakezdés lehetőségét élném meg. Ez ahhoz hasonló, mint mikor a húsvéthajnali istentiszteleten a Jézust szimbolizáló nagy gyertyáról meggyújtjuk a gyertyáinkat, és részesülünk a ránk is kiáradó fényből, Krisztus minket is megtisztító szeretetéből…

Evangélikus családban nevelkedtem, nekem az identitásom része, hogy evangélikus vagyok. Feleségem is – akivel a budavári gyülekezet énekkarában ismerkedtünk meg – evangélikus családba született. Evangélikusnak lenni jó, mert nevéhez híven az evangélium hirdetése, Isten kegyelme és Jézus Krisztus van a központban. A tradíciót tiszteljük, de egyben érezzük, hogy állandó megújulásra, a többi keresztyén felekezettel és a világgal való folyamatos párbeszédre alapvetően szükségünk van.

Számomra meghatározó a rákoskeresztúri-rákoscsabai evangélikus közösség. Itt nem csak a hitem mélyül, hanem összetartó közösségként figyelünk egymásra, számon tartjuk a másikat. 1995-től vagyok a gyülekezet presbitere. Egy időben jegyző is voltam, valamint a gyülekezet gondnoki feladatait is elláttam. Ezek a teendők mindig feltöltöttek, ugyanis általuk nem csak adtam, hanem mindig kaptam is. Amatőr fotósként igyekszem a gyülekezeti honlap részére az egyházközség életét fényképeken rögzíteni.

Koren Tamás – nyugalmazott építőmérnök, korábbi gondok, kórustag, Szentendre

Régi evangélikus családból származom, többen lelkészek voltak az őseim közül. Számomra a második otthon az evangélikus gyülekezet.

Családommal 1995-ben költöztünk Szentendrére, negyedik fiunk már itt született. Azóta itt sok minden megváltozott, kinőttük a templomot, és nagyobbat építettünk, cserélődtek a lelkészek, három fiam kirepült a fészekből, a régi gyülekezeti tagok közül már sokaktól elbúcsúztunk, de a templomba most is hazajárok.

A gyülekezeti kórusnak a megalakulása óta tagja vagyok. Nagyon szeretek énekelni, főleg autentikus népdalokat, de az egyházi énekeket is. Feleségemmel több mint tíz éven keresztül táncházat szerveztük Szentendrén, most pedig nyugdíjasként a Futapest Klubot vezetem. Legkedvesebb versenyem a Reformációs mérföldek futóverseny volt, amelyet a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából rendeztünk meg először az aszódi evangélikus gimnáziummal közösen. Ezzel a versennyel Koren István ükapámra is emlékezem, aki Aszódon tanította Petőfi Sándort.

Akár táncházat vagy futóversenyt szervezek, akár énekelek, vagy a szeretetvendégség házigazdája vagyok, mindig nagyon jó érzés, hogy másoknak örömet szerezhetek.