Láthatóan evangélikus

Pityi Mária – nyugalmazott pszichopedagógus, Szolnok

Ötvenkilenc éves koromig ateista voltam, de mindig kereső. Mára a legfontosabb az életemben, hogy keresztény vagyok. Azt mindig éreztem, hogy annál több van az életben, mint amit én meg tudok tapasztalni, mint amiről ismeretem van. Lassan, sokszor tévutakon járva, de eljutottam odáig, hogy szükségem van egy lelkivezetőre, aki segít nekem Istent megtalálni. Így kerültem a szolnoki evangélikus gyülekezethez.

Itt tapasztaltam meg először Isten szeretetét – akkor már tudtam, hogy egész életemben ezt kerestem. Azt a feltétlen elfogadást, amit Isten szeretete által átéltem, korábban soha, semmikor nem éreztem. Ez a teljes elfogadás minden hiátust betöltött.

A gyülekezet számomra egy megtartó sziget. Nehéz ma olyan kereszténynek lenni, aki Isten igéjét viszi a nagyvilágba. Az emberek elzárkóznak. Úgy tapasztalom, hogy semmi mással, csak a személyes példámmal tudok másokra hatni. De van egy sziget, ez a gyülekezet, ahol egy nyelvet beszélünk, ahol megtartjuk egymást, és bár sokfélék vagyunk, mégis egy közösséget alkotunk.

Kozák János – tanár, rendszergazda, Szolnok

Ne csak a törvényeket akarjuk betartani, hanem szeretetből próbáljunk cselekedni! Szeretnék valamit tenni, hogy kicsit máshogy, jobban éljünk. Úgy érzem, ezt az evangélikus közösségben megélhetem. Ide jó tartozni, itt olyan emberek vannak, akik szeretnék jobbá tenni a világot. Természetesen itt is előfordulnak időnként kisebb súrlódások, de akkor is egy hajóban evezünk.

Tudományos-fantasztikus regényektől kezdve nagyon sok mindent olvastam, de én nem találtam mást, amiben hinni tudnék, mint Isten.

Abban az időben születtem, amikor csak titokban lehetett keresztelkedni. Negyvenhét éves voltam, amikor a keresztelésem és a konfirmációm megtörtént. Sokat jártam előtte is a gyülekezetbe, a lelkésszel, Győri Péterrel barátok is lettünk. Nekem nem volt „nagy megtérésem”, sok apró dolog vezetett az Úrhoz.

Annyi bűnös gondolatunk van, hogy ha azt összeadjuk, az halálos adagú méreg, életünk során szerintem több embert is meg tudnánk vele mérgezni. Ezzel szemben ott a kegyelem, valamint az, hogy szívvel-lélekkel tartozhatunk az Úrhoz. Ebben segít az imádság is, mely személyes beszélgetés Istennel.

Schilhan János – aranyműves, Szolnok

Gyermekkoromban is fogékony voltam az istenhitre, szüleim kereszténynek neveltek. Soha nem voltak lázadásaim. Pár évvel ezelőtt egy lelkigyakorlaton szembesültem azzal, hogy egészen addig én csak „automata keresztény” voltam. Azóta komolyan megváltozott a hozzáállásom a hithez, és minőségi változáson ment át az életem.

Azt tanulom, hogy „legyen meg a te akaratod”, hogy tényleg át tudjam adni az életemet az Úrnak. Visszanézve látom, hogy amit én akartam irányítani, az nem sikerült. Ma már, amit csinálok, azt nem a magam vagy a gyülekezet dicséretére teszem, hanem az Úrnak.

Kereszténységünk a mindennapjaink része, így a családon belül is aktívan megéljük a hitünket. Gyermekeim a helyi katolikus iskolába járnak. Otthon esténként közösen imádkozunk. Külön is szoktam imádkozni, de ilyenkor leginkább köszönetet mondok az Úrnak. Az imádság egy folyamatos párbeszéd a ővele.

Vannak dolgok, melyeken nincs az Úr áldása. Ilyenkor nem könnyű azt mondani, hogy akkor nem is csinálom, de tudom, hogy nem tehetek mást. Hiszem, hogy akkor van bármin is áldás, ha tudom, hogy azt az Úr akarja.

Kissné Tatár Zsófia – hitoktató, angoltanár, Szolnok

Mint sok ember, én is elgondolkoztam azon, hogy mi az élet értelme. Egy idő után – miután azt tanulhattam, ami érdekelt – eljött az idő, amikor úgy kezdtem gondolkozni, hogy mi az, amivel a legtöbbet használhatok másoknak. Azt kerestem, hogy mi az, amit én megtaláltam, és a legtöbbet adott. Úgy éreztem, hogy a hitemet szeretném másokkal is megosztani – így jutottam el a hitoktatáshoz.

Krisztusban hinni számomra azt jelenti, hogy van valaki, aki a legjobban szeret, aki minden hibámmal együtt elfogad. Ő az, aki amikor elbukom vagy hibázom, felemel, sőt ha nehéz megbocsátanom magamnak, akkor tudhatom, hogy van valaki, aki feláldozta magát értem is.

Hogy evangélikusnak érzem magam, nem egy otthonról hozott ajándék, hanem a Jóisten segített megtalálnom a felekezetemet. Református családba születtem, de rátaláltam a szolnoki evangélikus gyülekezetre. Luther Márton tanításáról az ottani lelkésztől, Győri Péter Benjámintól olyan gondolatokat ismertem meg, melyek nagyon közel állnak hozzám. Az öröm, a szeretet, a lelki család mind Istentől valók, melyek számomra együtt jelentik az „evangélikusságot”.

Szokolai Jánosné Szemenyei Edith – nyugalmazott tanár, presbiter, Szolnok

Krisztusban hinni azt jelenti, hogy van valaki, akire rábízhatom magam. Én az Úrnak köszönöm, hogy mindig segített a betegségből, nehézségből felállni. Hálaadás van a szívemben, ha Krisztusra gondolok.

Rendszeresen olvasom a Bibliát. A gyülekezet közössége meghatározó az életemben. Szeretek ide járni, több mint húsz éve aktív tagja vagyok. A nyári tábortól kezdve minden programon igyekszem segíteni. Az énekkarba is járok, bár egészségügyi problémák miatt van, hogy nem tudom végigénekelni a próbát. A többiek mégis azt mondják, hogy „Gyere, mert olyan jó, hogy együtt vagyunk”. És valóban, tényleg jó, hogy egy közösség vagyunk!

Szolnokon az ifjúság nagyon összetartó. Nemrég meghívtak az alkalmukra, nagyon jót beszélgettünk. Akkor elgondoltam, hogy milyen jó lenne, ha az idősebbek is ilyen összetartó közösséggé formálódnának. Most próbálunk a gyülekezetben egy időscsoportot szervezni. Az új közösségnek a Viseljük egymás terheit nevet választottam. Itt örömünket, gondunkat egyaránt meg tudjuk beszélni.

Törökné Podmaniczki Anna – HR-vezető, Mezőtúr

Pár évvel ezelőtt a kislányommal együtt volt a keresztelőnk. Addig viszont hosszú út vezetett.

Korábban munkahelyi stressz és egyéb nehézségek miatt alvászavaraim voltak. Sokféle próbát tettem, számtalan tanácsot megfogadtam, de nem segített semmi. Egyik éjszaka elővettem a Bibliát, és elkezdtem olvasni Máté evangéliumát. Arra gondoltam, hogy ezen biztosan el fogok majd aludni. De nem így történt, hanem felébredtem! Napi szinten kezdtem olvasni a Szentírást, és újabb és újabb felismerésre jutottam. Megértettem, miről szól Jézus tanítása, mit jelent a szeretetet és a keresztény megbocsátás.

Családom evangélikus, de nem gyakoroltuk a vallást. Többször elindultam az istentiszteletre, de nem mertem bemenni. Egyszer a munkahelyről hazafele menet találkoztam az egyik kedves gyülekezeti taggal, aki éppen a templomba igyekezett. Csatlakoztam hozzá. Megismerkedtem a lelkésznővel, akinek jeleztem, hogy szeretném, ha megkeresztelne. Ő szeretettel fogadott, majd tanítani kezdett, és felkészített a konfirmációra. Megtanultam, hogy mit jelent, hogy „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs 43,1b).

Ettől a naptól kezdve a közösség aktív tagja vagyok. Megtaláltam, amit kerestem: a lelki békémet.

Kondacsné Rigó Krisztina – köztisztviselő, Szolnok

A gyülekezet az életem fontos és meghatározó része. Közel tizenöt éve kerültünk az esküvőnk kapcsán ebbe a közösségbe. Akkor olyan szeretettel fogadtak bennünket, hogy az megragadt bennünk. Már akkor is élénk élet volt itt, azóta ez még fokozódott. Szolnokon olyan a közösség, hogy valóban segítői, társai vagyunk egymásnak, ez a mindennapi életünk részévé vált.

Az énekkarban is aktívan részt veszek. Az éneklés a hitemhez is hozzátesz, az énekek szövegei meghatározóak számomra.

Otthon az asztalnál és lefekvésnél közösen imádkozunk. Mióta a gyermekeim elérték a kiskamaszkort, azóta a táborokba nem csak résztvevőkként, hanem szervezőkként is mennek. A lányom a heti óvodásfoglalkozáson is többször segít.

A gyülekezet gyermekfoglalkozásaiban aktívan részt veszek. Ez nagyon nagy megtiszteltetés, de annál nagyobb felelősség. Nincs pedagógusvégzettségem, azonban nagyon szeretem a gyermekeket. Arra törekszem, hogy azt az egy-másfél órát, amíg az istentisztelet tart, tartalmasan és építően tudjuk a gyermekekkel eltölteni.