Schilhan János – aranyműves, Szolnok

Gyermekkoromban is fogékony voltam az istenhitre, szüleim kereszténynek neveltek. Soha nem voltak lázadásaim. Pár évvel ezelőtt egy lelkigyakorlaton szembesültem azzal, hogy egészen addig én csak „automata keresztény” voltam. Azóta komolyan megváltozott a hozzáállásom a hithez, és minőségi változáson ment át az életem.

Azt tanulom, hogy „legyen meg a te akaratod”, hogy tényleg át tudjam adni az életemet az Úrnak. Visszanézve látom, hogy amit én akartam irányítani, az nem sikerült. Ma már, amit csinálok, azt nem a magam vagy a gyülekezet dicséretére teszem, hanem az Úrnak.

Kereszténységünk a mindennapjaink része, így a családon belül is aktívan megéljük a hitünket. Gyermekeim a helyi katolikus iskolába járnak. Otthon esténként közösen imádkozunk. Külön is szoktam imádkozni, de ilyenkor leginkább köszönetet mondok az Úrnak. Az imádság egy folyamatos párbeszéd a ővele.

Vannak dolgok, melyeken nincs az Úr áldása. Ilyenkor nem könnyű azt mondani, hogy akkor nem is csinálom, de tudom, hogy nem tehetek mást. Hiszem, hogy akkor van bármin is áldás, ha tudom, hogy azt az Úr akarja.