Láthatóan evangélikus

Horváth Zoltán – buszsofőr, Nemeskér

Buszsofőrként bejártam a fél világot. Ahol megfordultam, ott felkerestem a templomokat, megnéztem őket és imádkoztam bennük. Bár nagyon sok templomban megfordultam, de be kell vallanom, hogy a világ legpompásabb székesegyházait is látva, számomra mégis ez a nemeskéri templom az, ahol igazán otthon érzem magam.

Őseim is nemeskéri evangélikusok voltak, édesapám, nagyapám, dédapám is ebbe a templomba jártak. Én vallom, hogy hozzájuk is és hitünkhöz is hűnek kell lennünk, ápolnunk és építenünk kell a közösséget.

Talán sok embernek furcsán hangzik, de én most is, amikor elindulok egy utazásra, akkor a Jóisten nevében indulok el. Van, hogy magamban, előfordul, hogy hangosan mondom el utazás előtt az imádságomat. Nagy felelősség ez a munka, hiszen itt nemcsak magamra, de az utasokra is vigyáznom kell. Ezért is vettem át büszkén az elismerést, amit hárommillió kilométer balesetmentes közlekedéséért kaptam.

Takács Ernő – nyugdíjas ács, Nemeskér

Olyan templomban nevelkedtem, ahol csodálatos ácsmunkák vannak. Az itteni templomoszlopok tölgyből készültek. A fával való foglalkozás az egyik legszebb mesterség, olyan, mint az imádság. A fával csak szívvel lehet dolgozni.

Bognárként nem sokat tudtam tevékenykedni, mert megalakultak a termelőszövetkezetek, s akkor már erre a szakmára nem volt szükség. Ács voltam. Szerettem odafigyelni a részletekre, a mívességre.

Engem Nemeskéren kereszteltek. Fiatalon is nagyon szerettem a templomba menni. Ifjú koromban is nagyon sokat számított nekem a gyülekezeti közösség, de most, idősebb koromban érzem át igazán, hogy mit jelent az Isten házában imádkozni. Megjegyzem: mindig jó volt Isten igéjét hallgatni. Amikor a templomba betérek, átgondolom az egész hetemet, számot adok arról, hogy mit végeztem, és hálát adok a mögöttem lévő feladatokért.

Édesapám azt mondta, hogy „a másik vallását becsüld meg, a magadét pedig tartsd meg”. Mindig ez volt bennem, s így közelítettem másokhoz is. Igyekszem ezt nap mint nap megélni.

Raffai Balázs – tanár, Nemeskér

Szüleim vegyes-házassága okán otthon a felekezetköziségben éltük meg hitünket. Kisiskolásként kezdtem a nemeskéri gyülekezetbe járni, ahol egy veretes, Krisztus központú evangélikusságot kaptam. Mindkettőért hálás vagyok. Később, a Líceumban ezek formálódtak bennem. Itt a nyitottságot tanultam meg, egymás elfogadása felé terelgettek bennünket. Így az iskolában – a felekezeti sokszínűségnek köszönhetően – már tanulóként is megtapasztaltam az ökumenikus közösség szépségét.

Feleségem református, négy gyermekünk van. A családon belül az evangélikusság számomra azt jelenti, hogy mindenkit elfogadunk úgy, amiben felnőtt, amiben hisz. Segítjük a másikat és lehetőséget adunk arra, hogy mindenki gyakorolhassa a vallását. A családban a közös pontok vannak kiemelve: az imádkozás, a Biblia olvasása.

Kémia tanítás mellett evangélikus hitoktató is vagyok. A hittanórákon igyekszem a saját csoportomnak is úgy fogalmazni, hogy mindenkinek az értékeit emeljem ki. Meggyőződésem, hogy nem azt kell hangsúlyoznunk ami elválaszt, sokkal inkább azt, ami összeköt.