Láthatóan evangélikus

Bánszky János – zongora- és szolfézstanár, kántor (Debrecen)

Ráhagyatkozás, bizalom, hit és remény – ezek a szavak jutnak eszembe a kereszténységről, és ezek határozzák meg a mindennapjaimat is. Változó, felgyorsult világban élünk, de én nemcsak vasárnap, hanem vasárnaptól vasárnapig próbálom a keresztény értékrend szerint élni az életemet.

Debrecenben az Erős vár a mi Istenünk éneklésével kezdődik az istentisztelet. A gyülekezet ilyenkor feláll, és fennhangon énekli himnuszunkat. Érezni lehet, hogy ilyenkor történik valami, a különböző helyről, érdeklődési körből, eltérő kérdésekkel, problémákkal és örömökkel érkező emberek mintha eggyé válnának, és a sokszínűségből egy irányba, Krisztusra tekintő közösséggé leszünk.

Felemelő érzés, hogy az istentiszteletek szolgálattevője lehetek. Közel négy évig Debrecenben, jelenleg helyettesítőként a fővárosi budahegyvidéki és a budagyöngyei gyülekezetben vagyok kántor. Szolgálatomban arra törekszem, hogy a zenei vezetésén túl orgonajátékkal és énekkel is segítsem a gyülekezetet, hogy a jelen lévő közösség a liturgia énekes részeit minél jobban és szebben meg és át tudja élni. Figyelek a liturgiára, az énekek szövegére, az egyházi év adott vasárnapra vonatkozó üzenetére, és ezekhez mérten igyekszem a szolgálatomat végezni.

Gerhát László – zongoratanár, karmester, Kecskemét

„Aki énekel, az kétszeresen imádkozik” – fogalmazta Augustinus. Ehhez próbálom magamat is tartani. Szüleim zenei közegben neveltek, ez legalább olyan meghatározó, mint az életem vallási vonatkozása. Egy időben a Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség kórusát is vezettem. Később hangszeres lettem, amiből kiteljesedést a karmesteri zenei szolgálat jelentett.

Az istenközeli állapotot nagyon segíti, ha az ember egy nem beszélt nyelvvel, az énekléssel lép kapcsolatba az Úristennel. A zenével való nagyon szoros kapcsolat azt a fajta harmóniát erősíti, melynek az alapja az istenhit.

Úgy érzem, hogy a hitért való megküzdés napi szinten jelen kell hogy legyen az ember életében. Ezt sokan kishitűségnek nevezik, én inkább önismeretnek és olyan gyakorlatnak, mely segít abban, hogy ne tudjon az ember hite megbillenni.

Hálát adok az Istennek és a családomnak, hogy megkaptam azt a lehetőséget, hogy beleszülethettem egy nagyon erős hitállapotba, mely mindig erős maradt. Utóbbi nem az én érdemem, hanem a Jóisten ajándéka. Olyan emberek vettek és vesznek körül a családból, munkából és gyülekezetből, hogy az egy nyugodt hitet biztosít nekem.