Láthatóan evangélikus

Gritsch Mátyás – nyugdíjas, Sopronbánfalva

A kitelepítést és ’56-ot is átéltem, és itt maradtam. Nem volt könnyű dolgunk, az általános iskola negyedik osztályáig csak németül tanultunk. A kitelepítést követően a 25 fős osztályból ketten maradtunk. Az utcán sem volt kívánatos, hogy németül beszéljünk. Nehéz volt a régi osztálytársakat, barátokat elveszíteni.

A tanítóképző gyakorló iskolájába kerülve, evangélikus oktatásban részesültem. Prőhle Károly keresztelt meg és ugyanő konfirmált Bánfalván. Mivel tankönyvek annak idején nem voltak, ezért a professzor úr diktálta le a szöveget, s így tanultuk meg a hittannal kapcsolatos tudnivalókat. A szocializmus idején jóformán titkolni kellett, hogy az ember templomba jár.

1650-ben jött Sopron környékére az első felmenőm, már ő is evangélikus volt. Nekem az imádság lelki megkönnyebbülést jelent. Hiszem, hogy Isten segít a gondok megoldásában.

Jó látni, hogy a mostani lelkész házaspár mennyire törődik a fiatalokkal, az oktatásukkal, a megszólításukkal. Bízom abban, hogy ez nagy lendületet fog adni a jövőben a gyülekezetnek.

Plöchl Ildikó – hittanár, Ágfalva

Evangélikusnak lenni nekem azt jelenti, hogy örömteli módon, szabadon élhetem meg az életemet. Szabadok vagyunk, és akár a hitről, akár az Istenről, akár az egyházról kérdéseket tudunk feltenni. Ezt nagyon fontosnak tartom. De nem csak én, hanem azok a fiatalok is, akiket tanítok.

A fiatalokat az vonzza az evangélikus egyházhoz, hogy nálunk bensőséges légkör uralkodik. Fontosnak tartják a krisztusi szeretetet, amit ebben a közösségben megkapnak.

Én is azt élem meg, hogy keresztény, evangélikus családhoz tartozom. Az ágfalvai és a sopronbánfalvai gyülekezet úgy működik, mintha egy nagy család volnánk. Ismerjük egymás gondját, baját, örömét és ahol tudunk, segítünk egymásnak. Jó érzés, hogy a gyülekezet tagjai tudják, hogy mi van velem, ismernek. Azt a krisztusi szeretetet igyekszünk nap mint nap megélni és átadni, amit Jézus kétezer évvel ezelőtt megélt itt a Földön. Nekem az a legfontosabb, hogy evangélikusként ember lehetek, olyan, aki a másikra is figyel.

Akácos Tamás – nyugalmazott rendőr, Ágfalva

Határőrségen és rendőrségen is dolgoztam. Gyakran találkoztam olyan emberekkel, akik jobb sorsot érdemeltek volna. A pokoltól a mennyig láttam sok életsorsot, szomorú helyzeteket éltem meg. Átható segítséget csak szóban tudtam adni, igyekeztem támasz lenni. Szomorú volt látni, hogy egyes családok mindent feltettek arra, hogy a jobb reményt követve olyan országba jussanak, ahol jobban meg tudnak élni, mint otthon és gyakorlatilag teljesen a nullára kerültek. Segíteni azon túl, hogy emberségesen bántunk velük, nem volt módunk. De szavakkal tudtunk segíteni…

Az evangélikusság számomra a hit megélésén túl egy fontos hagyományt és örökséget is jelent. Édesapám családfánk felkutatásával is foglalkozik, abból is látszik, hogy már évszázadokra visszamenőleg a lutheri tanok alapján éli meg családunk az istenhitet. Nekem két gyermekem van, ők velünk együtt szintén az evangélikus templomba járnak. Nagyobbik lányom idén fog konfirmálni. Én a szüleimtől kaptam a hitet, szeretném gyermekeimnek is továbbadni.

Tauber Veronika Zsuzsanna – Ágfalva

Amikor elkezdtem hittanra járni, egyből úgy éreztem: ide tartozom. Nagyon kedves a hittantanárom. Sokat járok a gyülekezetbe, fontos nekem. Sok barátom van itt. Istentiszteletre is járok. Ott apukámmal és anyukámmal együtt szoktunk zenélni. Gitáron, cajónon és ütős hangszereken játszunk.
Nyáron, az ökotábor végén volt a keresztelőm. Ez a fejdísz volt rajtam. Elkezdtem ráncigálni a lelkészünk, Eszter néni kabátját, hogy kereszteljen meg. A keresztelőn itt volt az egész család. Nővérem Londonból utazott haza, Tápiószecsőről eljött Ádám és Anita. Ők lettek a keresztszüleim. Matyi is itt volt, aki a testvérem. Ő nem szokott gyakran a templomba jönni, most mégis itt volt. A gyülekezet is örült nekem. Anyáék a keresztelőmre lefordítottak egy dalt, amit előadtak. Jólesik, hogy ide tartozhatom.