Láthatóan evangélikus

Klenk Pálné Erzsi néni – nyugdíjas, a gyülekezet korábbi pénztárosa, Penc

Vallom, hogy meg kell becsülni azokat az értékeket, amiket kaptunk! Ilyen a család, de ha közösségről beszélünk, akkor a „nagyobbik családot” sem felejthetjük el, ami a gyülekezet.

Mi már gyerekként természetesnek vettük, hogy templomba megyünk. Édesanyám gyermekkoromban esténként nem mesekönyvet olvasott fel, hanem bibliai történeteket mondott. Így kisgyermekként már a Szentírás történeteinek zömét szinte kívülről tudtuk.

Az evangélikus közösség éneklő gyülekezet. Családom is jó énekes volt, én is szerettem énekelni. Amikor az istentiszteletről hazaértünk, az ünnepi ebédet követően az egész család – szlovákul és magyarul is – közösen énekelt. Így az énekeket is mind megtanultam.

A nógrádi kegyesség életforma. Természetes odatartozást jelent, azaz a Szentírást komolyan vesszük, és az üzenetét megéljük. Bár a hagyományaink mára már kopnak, de még most is, ha ünnep van, akkor majdnem az összes evangélikus összejön a templomban.

Egyértelmű számomra, hogy nekem van Bibliám, gyülekezetem és lelkészem. Nekem itt kell megtalálnom az Istenhez vezető utat.

Lestyánné Babinszki Zsuzsanna – tanító, kántor, Penc

Ebbe a családias gyülekezetbe születtem, eszembe se jutott, hogy más legyek, mint evangélikus. Tizennégy évesen az orgonához ültettek, majd kántor lettem. Egész családommal együtt benne élünk a penci gyülekezetben.

A kántori szolgálat számomra nem munka, hanem bizonyságtétel. Orgonálni nekem olyan, mintha imádkoznék. Huszonöt éve vagyok kántor, egyszerűen belülről jön, hogy ezt a szolgálatot végezzem.

Van egy tíz-tizenkét fős gyülekezeti énekkarunk, ennek vagyok a vezetője. Itt nemcsak a közös éneklés, hanem a közösség is fontos. Együtt vagyunk, beszélgetünk, van, hogy kirándulni megyünk.

Három gyermekem van, velük nagyon sokat beszélgetek. A két nagyobb a lázadó kamaszkorát éli, amikor azt mondják, hogy „miért kell nekünk templomba menni?” Próbálok egyrészt példát mutatni, másrészt beszélgetni velük erről. Tudom, hogy ha kötelezővé tenném a templomba járást, azzal nem érnék el náluk semmit. Ezért inkább gyülekezeti táborokat szervezünk, vagy akár egy szalonnasütést, így olyan közösséget teremtünk a számukra, amelyben jól érzik magukat.