Mosó Ottóné – mezőgazdász, Szécsény

Húszéves koromig a gyülekezet tagja voltam, majd hosszú kihagyás után tértem vissza az evangélikus közösséghez. Külső és belső hívás egyszerre jellemezte ezt az időszakomat. Hogy miért? Éreztem, hogy tennem kell valamit. A fiatalok nincsenek nagyon jelen a gyülekezetben, mi vagyunk a legfiatalabbak a templomban. Küzdenünk kell, hogy újra nagyobb közösséggé váljunk. Az utóbbi három évben sok mindent sikerült közösen csinálnunk, a templomot rendeztük, igyekeztünk másokat is megszólítani. Nagyon örülök, hogy ismét a közösség tagja vagyok. Hosszú idő kellett ahhoz, hogy visszataláljak, hogy ismét felismerjem Istent, most jutok el odáig, hogy az Istennel való kapcsolatra igent mondok, érzem és megélem.

Ez a közösség számomra nagyon sok belső erőt ad. Amit itt tizenketten-tizenhárman megvalósítunk, jelzés arra, hogy ha akarjuk, akkor meg lehet csinálni a dolgokat. Lendület jellemez minket, ami visszahat a családunkra, a hétköznapokra.

Csatlós Lászlóné – Szécsény

Olyan kis faluban születtem, ahol igen erős evangélikus közösség volt. Ipolyszögön Szabó József püspök úr szolgált. Őáltala tudtam meg, hogy milyen egy igen jó lelkipásztor. Ő emberileg is nagyon sokat adott, szeretettel inspirált minket, nála kötöttünk házasságot.
Esküvőnkön azt mondta, hogy „Istennél minden lehetséges”, azaz mindig bízzunk Istenben és akkor lesz támaszunk. Ezt nem volt könnyű mindig elfogadni, hiszen az ember akarva-akaratlanul többször is elfordul az Úrtól. Most már látom, hogy csak önmagamtól nem tudnék valóban élni.
Férjem nem evangélikus, mégis ide jár, ő is itthon van itt. Aktívan részt veszünk a gyülekezet életében. Nagyon fontos számunkra az a lelki felüdülés, amit itt, a templom falai között megkapunk.