Mórocz Ferenc – nyugalmazott raktáros, presbiter (Nagysimonyi)

Szüleim és nagyszüleim is hitüket gyakorló evangélikusok voltak. Templomunkhoz már akkor elkezdtem kötődni, amikor még írni és olvasni se tudtam. Kezdetben édesapámmal a kórusnál ültünk, később a karzaton volt a „helyem”, most pedig lent, az utolsó padban ülök az istentisztelet alatt.

Közel ötven évig dolgoztam Szombathelyen. Ez gyakran napi tíz-tizenkét órás elfoglaltságot jelentett. 2011-ben vonultam nyugdíjba, 2012-ben lettem a gyülekezet presbitere. Úgy éreztem, a tisztséghez szolgálat is jár, így onnantól kezdve főállású önkéntese vagyok a gyülekezetünknek. Ez azt jelenti, hogy úgy tekintek a templomra, mint a saját házamra: ha észreveszek valami javítanivalót, kijavítom, ha tudom. Ha a parókia épületében, a gyülekezeti teremben vagy a templomkertben kell valamit megcsinálni, akkor is számíthatnak rám. Ez a szolgálat örömet jelent számomra, úgy érzem, hogy ezáltal visszaadok én is valamit a gyülekezetemnek.

A hetedik nap a pihenés napja. Ekkor kell erőt gyűjteni, megpihenni, hogy a mögöttünk lévőt letéve, az előttünk lévőre erőt gyűjtve tudjunk élni. Az istentiszteletnek a számomra meghatározó pontjai az igehirdetés, az éneklés és az úrvacsora. Ezekben az Istennel és gyülekezetemmel való közösséget élem meg.