Láthatóan evangélikus

Hassay Kázmér – nyugdíjas buszsofőr, Lenti

Példaértékű számomra az, hogy a történelem során nagy vezetőink sora a protestáns egyházakból került ki. Őseink a reformáció hajtóerejéből töltekeztek és a folyamatos reformáció jegyében mindig jobbat akartak kihozni abból, ami volt.

Megfigyelhető az is, hogy az evangélikusok összetartozása mindig erősebb volt a többi egyházhoz képest. Kisebb közösségként jobban oda tudunk egymásra figyelni. A nagyobb közösségekben, ha megoszlik a felelősség, akkor másképp alakulnak a dolgok, mint ahogyan lennie kellene.

Számomra a hit viselkedési támpontot jelent. Nem csinálok olyat másoknak, amit tudok, hogy nekem sem lenne jó. A vallásban nyugalmat lelhet az ember a rohanó életben.

Gyülekezetünkben a rendszerváltás után érezhető volt, hogy az emberek elkezdték komolyan venni a hitüket. Bár azelőtt is volt itt evangélikus gyülekezet, de a világban lévő rossz folyamatok miatt összehúzták magukat és nem merték nyíltan megvallani azt, ahogyan éreznek.

Büszke vagyok arra is, hogy kezdeményezésemre a templomba bekerült a város zászlaja és a magyar nemzeti zászló is.

Szentiványi Lajos – nyugdíjas buszsofőr, gyülekezeti felügyelő, Lovászpatona

Régen nagyon nagy evangélikus közösség élt itt. Ma a város beszippantja az ifjúságot, ott tudnak tanulni és dolgozni, így kevesen maradtunk.

Én a rendszerváltás előtt is jártam templomba. A hit számomra kikapcsolódás és töltekezés a mindennapi gondok között. A közösség meghatározó, főleg az, hogy evangélikusként együtt lehetünk.

Az imádság egyben könyörgés is, hogy az Úr meghallgasson minket, és segítsen, hogy a jó és igaz úton haladjon az életünk. Az úrvacsora is ehhez tartozik, feloldozást ad az elkövetett hibák alól.

Egészen fiatalon lettem autóbuszvezető. Ez nem is egy szakma, hanem hivatás, hiszen nagyon sok ember életére kellett vigyázni, épségben szállítani őket. Nyugdíjig másfél millió kilométert vezettem, büszkén mondom, hogy baleset nélkül. Munkám során nagyon sok mindenkivel megismerkedtem, közvetlen kapcsolatom volt az utasokkal.

Horváth Zoltán – buszsofőr, Nemeskér

Buszsofőrként bejártam a fél világot. Ahol megfordultam, ott felkerestem a templomokat, megnéztem őket és imádkoztam bennük. Bár nagyon sok templomban megfordultam, de be kell vallanom, hogy a világ legpompásabb székesegyházait is látva, számomra mégis ez a nemeskéri templom az, ahol igazán otthon érzem magam.

Őseim is nemeskéri evangélikusok voltak, édesapám, nagyapám, dédapám is ebbe a templomba jártak. Én vallom, hogy hozzájuk is és hitünkhöz is hűnek kell lennünk, ápolnunk és építenünk kell a közösséget.

Talán sok embernek furcsán hangzik, de én most is, amikor elindulok egy utazásra, akkor a Jóisten nevében indulok el. Van, hogy magamban, előfordul, hogy hangosan mondom el utazás előtt az imádságomat. Nagy felelősség ez a munka, hiszen itt nemcsak magamra, de az utasokra is vigyáznom kell. Ezért is vettem át büszkén az elismerést, amit hárommillió kilométer balesetmentes közlekedéséért kaptam.