Láthatóan evangélikus

Kelemenné Sinkovicz Erika – nyugalmazott dajka, cukrász, presbiter (Péteri)

Életemet átfogó szimbólumként tekintek a templomunkra. Szüleim ide hoztak, hogy részesüljek a keresztség szentségében, itt válaszoltam Isten szeretetére a konfirmációm alkalmával, itt kötöttünk házasságot a férjemmel, és itt részesültek a keresztség ajándékában a gyermekeim és az unokáim is. És ezek „csak” életem nagy eseményei!

Szüleim aktív tagjai voltak a gyülekezetnek, édesanyám presbiter is volt. Számunkra nem volt kérdés, hogy a gyülekezetünk élete a mi életünk része is legyen. Természetes volt, hogy vasárnap istentiszteletre megyünk, otthon imádkozunk, és ha valahol segítségre van szükség, ott vagyunk. Már fiatalként is szerettem, hogy az istentisztelet után beszélgetünk egymással. Akkor tanultam meg, mennyire fontos a másikra figyelés. Ha ugyanis valaki nem jött el a templomba, hazafelé menet felkerestük, hogy minden rendben van-e vele, és hogy ő is kapjon egy jó szót tőlünk.

Az igehirdetések és a gyülekezeti tagok közötti beszélgetések meghatározóak számomra, csakúgy, mint az úrvacsorai közösség. Kiskoromban édesanyám mellett állva részesültem az oltárnál az áldásban. Ma én fogom az unokáim kezét, és ők kapják az áldást. Ajándék ezt is meg- és átélni.

Szamos Lászlóné Zsuzsa – nyugalmazott dajka, egyházfi, Pilis

Az egyházi szolgálat számomra meghatározó, úgy érzem, hogy a gyülekezeti munka is közelebb segít engem az Úrhoz.

Kisgyermekkorom óta járok templomba. Először a nagymamám hozott el ide, ő volt, aki az első imádságot megtanította nekem. Később a szüleimmel mentem. Férjemmel és gyermekeimmel együtt is mindig örömmel jöttünk a gyülekezetbe. Most már az unokáimmal vagyok itt. Két kislány- és egy fiúunokám van. Felemelő érzés volt őket imádkozni tanítani. Nagyon nyitottak a tanulásra, már több hittanversenyt is megnyertek.

Az embernek vannak mélységei az életben, amikor különösen is érzi, hogy kell a kapaszkodó ahhoz, hogy megmaradjon az Úr útján. Az úrvacsoravétel számomra a lelki békét, a megtisztulást és az Istennel való közeli kapcsolatot jelenti. Próbálok minden alkalmat megragadni, hogy élni tudjak ezzel a szentségünkkel.

Hiszem, hogy minden percért hálával tartozunk az Úrnak, ezért is fontos számomra a családi igénk: „Akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” (Ézs 40,31)