Láthatóan evangélikus

Sámsonné Nagy Henrietta – HR-generalista, számvevőszéki elnök (Sárvár)

Szüleim keresztény életének köszönhetően már gyerekkoromban belém ivódott az istenhit. Nagysimonyiban születtem, ott konfirmáltam, valamint ott esküdtem meg. A férjem katolikus. Gyermekünkkel együtt megéljük az ökumenét: időnként eljárunk egymás gyülekezetébe is, így ilyen formában is közösségben élünk.

2012 óta vagyok gyülekezetünk számvevőszéki elnöke. Ezzel a tisztséggel segítem a közösség gazdasági működését, így támogatva a sárvári gyülekezetet.

Kortárs keresztény kórusban énekelek, ami számomra öröm és Isten dicsőítése. Heti próbáink áhítattal kezdődnek. Ez lelkileg feltölt, és „muníciót” ad a hétköznapok teendőihez. Kórusunk minden harmadik vasárnap szolgál az istentiszteleten, és nagyobb ünnepeken is fellép. Hálás vagyok, hogy az éneklés által is szolgálhatom az Urat.

Mindennapjaimat imával kezdem és zárom, kérve Isten segítségét és hálát adva neki. A vasárnapjaim nem telnek el istentisztelet nélkül. Ezt nem kényszerből teszem, sokkal inkább vallom, szükséges az, hogy az ember lelkileg megnyugvást kapjon, és tanuljon. Ezért figyelek arra, hogy a prédikációból legalább egy mondatot magammal vigyek a hétre. Szintén fontos számomra az úrvacsora, amelyben megélem a bűnbocsánat kegyelmét, és arra törekszem, hogy ezt mások felé is gyakoroljam. Mert valóban fontos, hogy „a nap ne menjen le haragotokkal” (Ef 4,26b).

***
A Láthatóan evangélikus sorozat Facebook-​oldala itt érhető el.

Mórocz Tibor – nyugalmazott felszolgáló, gondnok, presbiter (Sárvár)

A sárvári gyülekezet közössége számomra a nyugalom és a megnyugvás helye. Az istentiszteletek és a férfikör alkalmával, a közös éneklésekkor mindig feltöltődöm, de a gyülekezet minden összejövetele fontos számomra. Több mint harminc éve, 1992-től vagyok a gyülekezet presbitere, és 2018 óta gondnok is.

A szolgálat szépségét a szüleimtől láttam. Ők Kemenesszentmártonban voltak gondnokok. Tőlük tanultam meg a harangozást is. Először az idősebb bátyám harangozott, majd a fiatalabbik, végül én. Ezt gyermekként megtiszteltetésnek éltem meg, hiszen így én is hívogathattam a közösségünket az istentiszteletre. A gondnoki tisztségem rengeteg feladatot jelent. Ha kell, fuvarozok, szívesen veszek részt a gyülekezeti vendéglátásban is, és amit a templom vagy a gyülekezeti épületek körül tudok, azt mindig igyekszem megtenni.

Józsa Mártonnál konfirmáltam Celldömölkön, és Ittzés Gábor is hittantanárom volt. Az ő személyiségük, valamint a sárvári lelkészek szellemisége, Krisztusról tanúskodó beszéde meghatározta a hitem alakulását.

Az imádság a mindennapjaim része. Minden reggel elolvasom az Evangélikus Életből az adott napra kijelölt igét és igemagyarázatot. Már a cím is kifejező: Új nap – új kegyelem. Meghatározó számomra Jézusnak az irgalmas samaritánusról mondott példázata. Ez a mai világunk önérvényesítő szemléletével szemben az önzetlen szeretetet hirdeti, és a másokat segítő életre hív.

***

A Láthatóan evangélikus sorozat Facebook-​​​​​​​​​​​​​​​​​oldala itt érhető el.

Lukátsi Lajos – alpolgármester, nyugalmazott vízműkezelő, gondnok, presbiter (Nagysimonyi)

Négygyermekes evangélikus családból származom. Szüleink úgy neveltek bennünket, hogy életünk természetes és nagyra becsült részévé vált, hogy rendszeresen járunk templomba, Bibliát olvasunk, imádkozunk, és aktív tagjai vagyunk a gyülekezet közösségének. Arra törekszem, hogy úgy éljek, hogy az általam megismert és megtapasztalt isteni szeretetet és jóságot én is tovább tudjam adni másoknak.

A nagysimonyi gyülekezet számomra valódi közösség. Nagyon sok időt töltünk együtt, beszélgetünk, és aktív munkát is végzünk. Nálunk a presbiterek szolgálók is. A férfiak rendszeresen fizikai munkát végeznek, míg a hölgyek a szeretetvendégségekre való készüléseken túl minden szépítést megcsinálnak. Ezek az együttlétek lelki feltöltődést adnak.

Tizennégy éve vagyok a gyülekezet gondnoka. Büszke vagyok rá, hogy ez idő alatt többek között a parókia korszerűsítése, a templomtető és a harangláb felújítása, az udvar rendbetétele is megtörtént. Sőt 2016-ban saját felajánlásomból világítás került a templomkert udvarára is.

A Bibliát rendszeresen olvasom, és az énekeskönyvünkre is úgy tekintek, mint imádságoskönyvre. Az istentisztelet legmeghatározóbb része számomra – a közös éneklés általi hálaadás mellett – az igehirdetés. Abból nemcsak azt tudjuk meg, hogy a több ezer évvel ezelőtt leírtak mit jelentenek, hanem általa a saját életkérdéseinkre is válaszokat kapunk.

Horváth Zsolt – banki területi vezető, felügyelő (Sárvár)

Istenhívő családban nőttem fel. Szüleim, nagyszüleim vallásossága sokat jelent nekem. Életemet, gondolkodásomat meghatározták a gyülekezetünk lelkészei és a közösségünk szeretete. Az a fajta szeretet, amit kaptam, megtanított, hogy életem fő kérdése ne az legyen, hogy mit kaptam, hanem az, hogy mit tudok én tenni mások megsegítéséért és a gyülekezetért.

Nem tudom úgy elképzelni egy napomat, hogy ne olvasnám el az Útmutató igéit. Legalább ennyire meghatározó számomra a vasárnapi istentisztelet. Ha a huszonhat éves fiam itthon van, akkor együtt megyünk a templomba. Ilyenkor közös imádsággal indulunk el otthonról, és ha hazaértünk, akkor megbeszéljük, hogy mit kaptunk az istentiszteleten. Ezek a pillanatok ajándékok számomra. És ajándék az is, hogy az úrvacsoránál a gyülekezet tagjaival közösen térdeplünk az oltár előtt. Ez kifejezi számomra, hogy nemcsak Istennel, hanem egymással is közösségben vagyunk.

A sárvári gyülekezet nemcsak istenhívő, hanem baráti közösség is. Felelősség számomra, hogy tizennyolc éve lehetek a felügyelője. Úgy tartom, hogy a Jóisten bízta rám a gyülekezet világi vezetését. Igyekszem ezt nap mint nap meghálálni.

***
A Láthatóan evangélikus sorozat Facebook-​​​​​​​​​oldala itt érhető el.

Mórocz Ferenc – nyugalmazott raktáros, presbiter (Nagysimonyi)

Szüleim és nagyszüleim is hitüket gyakorló evangélikusok voltak. Templomunkhoz már akkor elkezdtem kötődni, amikor még írni és olvasni se tudtam. Kezdetben édesapámmal a kórusnál ültünk, később a karzaton volt a „helyem”, most pedig lent, az utolsó padban ülök az istentisztelet alatt.

Közel ötven évig dolgoztam Szombathelyen. Ez gyakran napi tíz-tizenkét órás elfoglaltságot jelentett. 2011-ben vonultam nyugdíjba, 2012-ben lettem a gyülekezet presbitere. Úgy éreztem, a tisztséghez szolgálat is jár, így onnantól kezdve főállású önkéntese vagyok a gyülekezetünknek. Ez azt jelenti, hogy úgy tekintek a templomra, mint a saját házamra: ha észreveszek valami javítanivalót, kijavítom, ha tudom. Ha a parókia épületében, a gyülekezeti teremben vagy a templomkertben kell valamit megcsinálni, akkor is számíthatnak rám. Ez a szolgálat örömet jelent számomra, úgy érzem, hogy ezáltal visszaadok én is valamit a gyülekezetemnek.

A hetedik nap a pihenés napja. Ekkor kell erőt gyűjteni, megpihenni, hogy a mögöttünk lévőt letéve, az előttünk lévőre erőt gyűjtve tudjunk élni. Az istentiszteletnek a számomra meghatározó pontjai az igehirdetés, az éneklés és az úrvacsora. Ezekben az Istennel és gyülekezetemmel való közösséget élem meg.

Boros András – a Répcelaki Művelődési Ház és Könyvtár intézményvezetője, önkormányzati képviselő, presbiter (Répcelak)

Családunkban hagyomány, hogy nemcsak evangélikusok vagyunk, hanem szolgálatot is vállalunk a gyülekezetben. Viccesen úgy szoktuk mondani, hogy egymásnak adjuk át a kulcsot. Ez természetesen nem elsősorban gyülekezeti tisztségekben, sokkal inkább a hitgyakorlásban értendő. Felmenőim a hegyfalusi és a répceszentgyörgyi gyülekezetnek aktív tagjai voltak: presbiterei, pénztárosai. Édesapám több évtizede presbiter, édesanyám és én 2019-től töltjük be ezt a tisztséget. Édesanyám emellett a gyülekezet pénztárosa is. Számomra megtiszteltetés presbiternek lenni. Hálás vagyok a gyülekezet felém mutatott bizalmáért. Korábban is próbáltam aktívan részt venni a közösség életében, presbiterként még inkább felelősségemnek érzem, hogy a gyülekezetet szolgáljam.

Feleségemmel és két gyermekünkkel nemcsak istentiszteletre járunk, hanem otthon is rendszeresen éneklünk és imádkozunk. Remélem: ahogy a szüleim terelgettek az istenhit felé, úgy én is eszköz lehetek abban, hogy lányom és fiam is hívő életet éljen.

Az Isten, haza, család hármas egysége többeknek építő, másoknak lejáratott szlogen, számomra hitvallás. Próbálom ennek megfelelően élni az életemet. Tenni akarásom mögött az istenhitem van. Amíg úgy érzem, hogy hasznosat tudok tenni a városunkért, az intézményért, a lakókért és a gyülekezetemért, addig szeretném folytatni közművelődési és egyházi szolgálatomat.

Tatainé Gömböcz Julianna – gyesen lévő belső ellenőr (Csánig)

A répcelak–csánigi evangélikus gyülekezetben volt a keresztelőm, konfirmációm, az esküvőnk és gyermekeink keresztelője is. Így büszkén mondhatom, hogy életem nagy eseményei mind az egyházhoz, a gyülekezethez és a templomhoz kötődnek. Hívő, aktív gyülekezeti életet élő, a közösségben szolgáló családból származom. A szülői példa nagy hatással volt az életemre. A hittantáborok által kerültem nagyon közel a közösséghez. Kisiskolásként kezdtem táborokba járni, majd segítő, később a vezetők egyike lettem. Számos szoros barátság az életemben ide vezethető vissza.

Két fiunk és egy lányunk van. Úgy neveljük őket, ahogy engem is neveltek. Arra törekszünk, hogy Isten közelébe kerüljenek. Számukra természetes, hogy imádkozunk, hívő életet élünk. Öröm, hogy gyülekezetünk a kisgyermekesek számára több programot is kínál. Az istentiszteleten a közös éneklés az egyik legmeghatározóbb a számomra, de családi körben is gyakran énekelünk. Az ének biztatást és reményt ad. Gyermekeimmel a Közel együttes felvételeit közösen szoktuk hallgatni.

Vallom, hogy a betegségek, megpróbáltatások vagy nehezebb élethelyzetek nem büntetések, hanem lehetőségek, amelyekből építkezhetünk, tanulhatunk. Ezért határozza meg életemet Pál apostol tanítása [Róm 8,28a]: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál…”

Németh Bálint – biztosítási tanácsadó, kántor, presbiter (Szergény)

Már kiskoromban áhítatos, alázatos csendet éltem meg, amikor a templomba beléptem. Éreztem, hogy itt olyan többletre lelek, ami az egész életemet meghatározza. Istentiszteleteken láttam, ahogy a gyülekezet idősebb tagjai átszellemülten hallgatják az – akkor még számomra kevésbé érthető – igehirdetéseket. Ők példaképeimmé váltak, én is úgy szerettem volna a prédikációra figyelni. A hittanórák, majd a konfirmációi oktatás teremtette meg azt a hátteret, amely által nekem is érthetővé vált a Biblia tanítása. Ezért is vált számomra máig meghatározóvá a konfirmációm.

Zongorázni tanultam, majd a kántorképzőbe jártam. 2008 óta vagyok a gyülekezet kántora. Ez számomra nagy megtiszteltetés, hiszen ez egy nagyon különleges szolgálat. Úgy érzem, hogy ezáltal úgy élhetek a talentumommal, hogy közben a gyülekezet közösségét szolgálom – Isten dicséretére.

Szergény lakossága egyben evangélikus közösség is. Őseink helytállása meghatározza öntudatunkat. Ők az ellenreformáció idején nem katolizáltak, hanem inkább Marcalgergelyibe vagy Kemeneshőgyészre jártak istentiszteletre. Vagyis mindvégig kiálltak meggyőződésük mellett. Ez máig ható identitásformáló példa a számunkra. Ugyanakkor Györgyi Zsolt lelkészünkkel együtt én is vallom, hogy a vallás olyan, mint az üvegpohár, amiből a hit tiszta vizét lehet inni. Vagyis a felekezeti hovatartozás „csak” egy keret, a legfontosabb a hit ajándéka. Ezért hiszem, hogy Krisztusban egy az egyház.

Csontár Gábor – karbantartó, megbízott felügyelő (Répcelak)

Nemcsak az evangélikus hagyományok kötnek a gyülekezethez, hanem az Úr Jézussal való személyes kapcsolat is. Harmincnégy évesen, 1998-ban tértem meg egy piliscsabai konferencián. Bevallom, nem volt könnyű döntés, de rádöbbentem, hogy igazak Jézus ígéretei, miszerint bűnbocsánatom lehet, és örök életem lesz. Korábban azt hittem, hogy csak én irányítom az életemet, hogy amit önmagam döntök, az a jó. Ma már tudom, hogy jobb, sőt a legjobb az Úr szavára figyelni és az ő útján járni.

A gyülekezeten belüli szolgálat természetesen következik abból, hogy az ember Krisztusé lesz. Az evangéliumnak a világ soha nem fog tapsolni, itt viszont közösségben tudjuk megélni a hitünket. Csodálatos ajándék, hogy egymást erősítve minél közelebb kerülünk Istenhez!

Keresztényként a lélekmentés a feladatunk. Ebben nem csupán a lelkésznek van „szolgálati tennivalója”, hanem nekünk, gyülekezeti tagoknak is ezt kell munkálnunk. Nagy örömömre ezt a lelkiséget látom a gyülekezetben, vagyis hívőként nemcsak magunkra, hanem másokra is figyelő közösség vagyunk.

Szegvári Lászlóné Jánosa Margit – nyugalmazott könyvelő, gyülekezeti felügyelő (Nagysimonyi)

Szeretetteljes, templomba járó evangélikus családban nőttem fel. Édesapám is presbiter volt. Tekus Ottó volt a konfirmáló lelkészem, sokat köszönhetek az ő tanításának. Volt egy időszak az életemben, amikor „kiszoktam a templomból”. Mindig találtam „indokot”, hogy miért járok ritkábban istentiszteletre. Szolgálat által kerültem vissza a gyülekezetbe: Bálint László esperes felkért, hogy legyek az egyházközség pénztárosa. Onnantól kezdve aktívan veszek részt gyülekezetünk életében. 2012-ben lettem felügyelő. A kudarcok és hibák mellett nagyon sok öröm ért a most már harmincéves szolgálatomban.

Csak betegség esetén hiányzok az istentiszteletről. Szeretem, ha a lelkész a mai életre, az aktualitásra is utal a prédikációjában. Emellett a közösség és a gyülekezeti éneklés is meghatározza az életemet. Ha kórházba kerültem, akkor is kihasználtam az időt. Bibliámmal és énekeskönyvemmel más kórtermekbe is bementem. Imádkoztam a betegekért, ápolókért, orvosokért. Énekeltem is azoknak, akik kérték.

Gyakran olvasom a Szentírást. Pál a kedvenc apostolom. Őt azért szeretem, mert nemcsak dicsérte, hanem dorgálta is a gyülekezetet. Bizony időnként ma se ártana, ha egy kicsit megfeddnének minket. Ma lehet templomba járni, semmi retorzió nem ér érte minket, mégis egyre fogy az istenhívők száma. Pedig életünk ajándéka, ha Jézus szeretetközösségében lehetünk, és hallhatjuk, megélhetjük az örömhírt.

Halász Istvánné – nyugalmazott sajtkészítő, egyházfi, harangozó Répcelak

A győri levéltárban őrzött egyik dokumentumban a felmenőim nevei is olvashatók. Ennek alapján 1633-tól biztosan evangélikus a családom. Hálás vagyok az Úristennek, hogy elődeim nem tértek el Istenbe vetett hitüktől! Pedig nem lehetett könnyű nekik, hiszen itt felekezeti üldözés is volt. Nekünk már csak a kisebbik rosszat kellett megélnünk, bélistások, vagyis hitünk miatt rendszerellenesek voltunk. Unokáim a tizenötödik nemzedék, akik elmondhatják, hogy evangélikusok.

Régebben azt mondták, hogy úrvacsoravétel előtt el kell menni a haragosunkhoz, hogy tisztázni lehessen a nézeteltéréseket és megbocsátani egymásnak. Hála Istennek, nekem nincsenek ellenségeim, mindenkivel testvéri szeretetben próbálok élni. Az úrvacsoravétel olyan, mintha újrakezdeném az életemet, új emberré válok általa. Elmarad minden nehézség mögöttem, ott hátrahagyom terheimet, megkönnyebbülök.

Naponként olvasom a Bibliát. „Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr mindenütt, amerre csak jársz” – ez az életemet meghatározó ige (Józs 1,9). Vallom, hogy engem a hitem segített át a legnagyobb mélységeken. És segít azóta is! Örülök, és hálás vagyok azért, hogy Isten megajándékozott nemcsak a hittel és derűvel, hanem a pozitív életszemlélettel is.