Nagy Zoltán – főállású hitoktató, teológus-lelkész szakos egyetemi hallgató, felügyelő (Sárszentlőrinc)

Felnőttkoromban, 1988 pünkösdjén volt a konfirmációm. Lehetőségem volt gyermekkoromban is konfirmálni, de akkor a nem tudás bátorságával visszautasítottam ezt. Nem voltam akkor hívő, csak játszani jártam a parókiára. Felnőtt fejjel kezdtem rádöbbenni, hogy Isten van, és hogy a hit mennyire fontos az ember életében. Felismertem, hogy gondolataimért is vállalnom kell a felelősséget, és úgy teljes az életem, ha a gyülekezethez tartozom. Így lettem templomba járó, Bibliát olvasó evangélikus.

Régebben fazekas voltam. A teremtés csodáját fedeztem fel abban, hogy a vízben oldódó sár kemény kővé változik a tűztől. Az Úristen sárból teremtette az embert. Jézus egyik csodatétele, hogy sárral gyógyította meg a vakot. Ezek is mutatják, hogy a sár csak a mai képzeletünkben kosz és mocsok, valójában igen különleges anyag.

Karl Jánosné Csepregi Erzsébet lelkésznő biztatására jelentkeztem az Evangélikus Hittudományi Egyetem katekéta-lelkipásztori munkatárs szakára. Pakson, majd Sárszentlőrincen lettem hitoktató. Nagy kihívás és felelősség a gyermekek közötti szolgálat, de legfőképpen lehetőség. Meg kell találnunk azt a közvetlen és szerető hangot, amivel nemcsak ismeretet közlünk, hanem inspirálunk, egyúttal lelkiséget is átadunk. Áldásként élem meg, ha ez sikerül. Szintén biztatásra kezdtem el a teológus-lelkész szakra járni. Ajándék számomra, hogy ezáltal a teológia mélységeit is megismerhetem, így formálódhat az istenhitem.