Zomba Tolna megye nyugdíjas

Füzi Józsefné Mária – nyugdíjas, Zomba

Mezőberényben születtem, ott konfirmáltam, oda jártam hittanra. Később Békéscsabán éltem. Békés megyében nagyon sok az evangélikus, én is egy ilyen családból származom. 1981 óta élek Zombán. Mi először katolikus templomba jártunk, mert régebben itt nem volt evangélikus istentisztelet.

Férjem beteg volt, elhunyt, akkor jöttem a közösségbe. Nagyon szeretem a gyülekezetet, mert valódi, befogadó emberek vesznek körül. Az istentisztelet előtt és után mi együtt vagyunk és beszélgetünk, megosztjuk örömeinket és bajainkat egymással. Úgy érzem, hogy nemcsak az Isten van mindig velem, hanem a gyülekezet közössége is kíséri az életemet.

Én átéltem, hogy mit jelent az, hogy az Úr a nehézségben is velünk van. Férjem betegágya mellett is rengeteget imádkoztam. A Jóisten meghallgatott engem, és megadta, hogy még közel nyolc évig együtt lehettünk. Érzem és tudom, hogy az Úr szerető keze vezet engem.