Láthatóan evangélikus

Nagy Zoltán – főállású hitoktató, teológus-lelkész szakos egyetemi hallgató, felügyelő (Sárszentlőrinc)

Felnőttkoromban, 1988 pünkösdjén volt a konfirmációm. Lehetőségem volt gyermekkoromban is konfirmálni, de akkor a nem tudás bátorságával visszautasítottam ezt. Nem voltam akkor hívő, csak játszani jártam a parókiára. Felnőtt fejjel kezdtem rádöbbenni, hogy Isten van, és hogy a hit mennyire fontos az ember életében. Felismertem, hogy gondolataimért is vállalnom kell a felelősséget, és úgy teljes az életem, ha a gyülekezethez tartozom. Így lettem templomba járó, Bibliát olvasó evangélikus.

Régebben fazekas voltam. A teremtés csodáját fedeztem fel abban, hogy a vízben oldódó sár kemény kővé változik a tűztől. Az Úristen sárból teremtette az embert. Jézus egyik csodatétele, hogy sárral gyógyította meg a vakot. Ezek is mutatják, hogy a sár csak a mai képzeletünkben kosz és mocsok, valójában igen különleges anyag.

Karl Jánosné Csepregi Erzsébet lelkésznő biztatására jelentkeztem az Evangélikus Hittudományi Egyetem katekéta-lelkipásztori munkatárs szakára. Pakson, majd Sárszentlőrincen lettem hitoktató. Nagy kihívás és felelősség a gyermekek közötti szolgálat, de legfőképpen lehetőség. Meg kell találnunk azt a közvetlen és szerető hangot, amivel nemcsak ismeretet közlünk, hanem inspirálunk, egyúttal lelkiséget is átadunk. Áldásként élem meg, ha ez sikerül. Szintén biztatásra kezdtem el a teológus-lelkész szakra járni. Ajándék számomra, hogy ezáltal a teológia mélységeit is megismerhetem, így formálódhat az istenhitem.

Abaffy Jenőné dr. Bothár Anna – nyugalmazott hidrobiológus, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja (Göd)

Evangélikus családba születtem. A Deák téri evangélikus iskolába jártam az államosításáig. Ott lett evangélikus öntudatom, az ökumenikus szemlélettel is ott ismerkedtem meg. Az evangélikus iskolákra jellemző befogadó légkörben tanultam, nekem is voltak katolikus, református és zsidó osztálytársaim is.

Hálás vagyok, hogy az egyházellenes években olyan személyiségeket ismerhettünk meg, mint konfirmáló lelkészem, Keken András vagy az ifjúsági bibliaköreinket tartó id. Hafenscher Károly. Keken Bandi bácsi rendszeresen járt hozzánk, hogy a lakásunkban találkozó két-három család számára bibliaórát, istentiszteletet tartson. Gyermekként éreztem, hogy bár baráti összejövetelen vagyok, valójában hitéleti alkalmon veszek részt.

Nyugdíjba vonulásunk után költöztünk férjemmel Gödre. Itt bekapcsolódtunk a kicsi, de családias, közvetlen légkörű evangélikus közösség életébe. Unokáink itt részesültek a keresztség szentségében, és itt is konfirmáltak. Az igazi hazaérkezés-élményt Petriné Chikán Katalin lelkésznőnek köszönhetem, akinek olyan kisugárzása van, hogy azt érezhetjük, a gyülekezetben otthon vagyunk, egyesével törődnek velünk.

Amikor kiderült, hogy az egyház átveszi a rehabilitációs intézményt Dunakeszin, akkor jelentkeztem, hogy szívesen vállalnék önkéntes szolgálatot. Nagyon örülök, hogy erre módom van, és megoszthatom az ott élőkkel a szeretetemet.

Tóth Lénárd – zöldségkereskedő, presbiter (Fót)

Hálás vagyok édesapámnak, hogy gyermekkorom óta vitt magával a templomba, mert így kezdődött az istenhitem formálódása. Ahogy telt-múlt az idő, azt vettem észre, hogy ha valamiért nem mentünk, akkor hiányzott az istentisztelet, a gyülekezet közössége. Konfirmáltam, és az istentiszteletekre járás később sem maradt el. Életem formálódásában sokat köszönhetek lelkészeimnek, Bohus Imre bácsinak és Cserhátiné Szabó Izabellának. Nagyon büszke voltam, amikor presbiternek jelöltek, és szívesen vállaltam ezt a szolgálatot.

Életem során egyre jobban megtapasztaltam Isten gondviselő szeretetét: olyan társat rendelt mellém, aki számomra a legnagyobb ajándék. Sőt a Jóisten három gyönyörű kislánnyal ajándékozott meg bennünket, akiket igyekszünk hitben nevelni. Sokan emlegetik a lottóötöst, hogy „de jó lenne megnyerni”. Én a családom szeretete által annál sokkal többet nyertem.

Egy hajléktalan testvérünk befogadásáért – akire az évek során családtagként tekintettünk – 2019-ben megkaptam az Emberséggel Fótért kitüntetést. Úgy érzem, ezekért a cselekedetekért érdemes élni: az elesettek, rászorulók, idősek segítéséért. „Sok jót elmulasztottam, sok rosszat elkövettem” – mondjuk gyónó imádságunkban. Ez rám is nagyon igaz, de bízom a Jóisten kegyelmében, hogy még sok jót elkövethetek.

Kárpáti Jánosné Zajtay Klára – nyugalmazott általános iskolai tanár (Debrecen)

Gyermekkoromtól kezdve templomba járó, istenhívő evangélikus vagyok. Vasárnapi iskolába jártam, konfirmáltam. Amikor tudok, akkor itt a templomban vagyok. A járvány idején a YouTube-on néztem a közvetítéseket. Számomra minden istentisztelet a feltöltődés, a megújulás ideje. Mindennap előveszem az Útmutatót. A Bibliából kikeresem az olvasmányos részeket. Az Újszövetséget, azon belül Jézus csodatételeit és az Apostolok cselekedeteit olvasom a leggyakrabban.

Olyan korban nőttem fel amikor az egypártrendszer nem volt a hívőkkel barátságos, de én mindig ragaszkodtam Krisztushoz, és az ő útmutatásai alapján igyekeztem élni. Családommal a nehéz időkben is jártunk templomba, gyakoroltuk a hitünket. Ez nem is vált előnyünkre. Szüleim „klerikális reakciósoknak” számítottak, másodosztályú állampolgárnak könyveltek el bennünket. A fizetésemen is megmutatkozott, hogy politikai státuszban voltam. Házasságunkat is csak titokban, szűk családi körben tudtuk megkötni. Pedagógusállásomat féltve a sekrestyében öltöztem át a menyasszonyi ruhámba.

„Bizony mondom nektek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda – akkor odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen” (Mt 17,20b) – ez a konfirmációs igém, amit Pass László esperes úrtól kaptam, máig meghatározza az életemet. Ebből a krisztusi biztatásból is tudom, hogy a hit átsegíti az embert a nehézségeken.

Sebesi Julianna – gimnazista (Fót)

 Nagyon sokat hozzáad a személyiségemhez, hogy istentiszteletre járó, aktív gyülekezeti tag vagyok. Az iskolában is mindenki tudja rólam, hogy istenhívő vagyok, ugyanis ez megnyilvánul a személyiségemben.

Szüleimmel kisgyermekkorom óta járok istentiszteletre, bibliaórákra. Korábban volt egy rövid időszak, amikor eltávolodtam egy kicsit a gyülekezettől, de visszataláltam. A gyülekezet számomra az a hely, ahol sokan sokfelől jövünk, de egy irányba tekintünk. Felemelő a gyülekezeten belüli közösségi élmény! Felbecsülhetetlen az a szeretet, amit a gyülekezeti tagoktól kapok. A közös éneklés és imádság meghatározó számomra. Annyira jó érzés együtt mondani a Miatyánkot!

Régebben résztvevőként, ma már segítőként vagyok jelen a gyülekezet nyári táboraiban. A gyermek-istentiszteleteknek is állandó szolgálója vagyok, és az adventi műsorokban is tevékenyen közreműködöm. Csodálatos megélni a gyermekek szeretetét.

Humán beállítottságú vagyok. Érettségi előtt állva gondolkodtam a tanári pályán, de végső elhatározásom az lett, hogy az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológus-lelkész szakára szeretnék jelentkezni. Ebben a Szélrózsa őszi kerti partija adta meg a megerősítést. Ott több teológushallgatót, lelkészt is megismertem. Meséltek az egyetemről, a képzésről, és megismerhettem a személyiségüket. Ez nagy hatással volt rám. Biztatás, hogy elhatározásomat nemcsak a családom, hanem a fóti gyülekezet is támogatja.

Vecsei Emma – gimnazista (Vecsés)

Családommal minden este közösen imádkozunk, énekelni is szoktunk. Ezek nagyon meghitt pillanatok, ilyenkor nemcsak Istenre, hanem egymásra is nagyon figyelünk. Ha vasárnap nem tudunk istentiszteletre menni, akkor anyukám felolvassa a napi igét és a hozzá tartozó áhítatot, imádságot. Ezeket egyébként hétköznapokon e-mailben is el szokta küldeni a testvéreimnek és nekem. Fontosnak tartom, hogy a családommal együtt részt vegyünk az istentiszteleten. Ez egyszerre jelenti az Istennel való találkozást, de a családi és gyülekezeti közösséget is.

A gyülekezet több tagjával együtt én is aktív tagja vagyok a Sátor Sulinak. Ide olyan gyermekeket várunk, akiknek valamilyen tantárgyból korrepetálásra, segítségre van szükségük. Játékosan próbálunk nekik segíteni a tanulásban, sőt uzsonnát is készítünk a számukra.

Amikor a konfirmációm alkalmával először vettem úrvacsorát, akkor kicsit könnybe lábadt a szemem, mert nagy dolognak éreztem, hogy személy szerint én is részesülhetek Isten szeretetének és kegyelmének ilyen kifejezéséből. Ma is felemelő érzés, hogy a kenyéren és a boron keresztül Jézussal találkozhatok. Az úrvacsoravételnél külön áldást szoktunk kapni. Ezt is nagyon várom, utána mindig átgondolom, hogy vajon mit üzen számomra az adott ige. A Bibliából a Zsoltárok könyvét szoktam rendszeresen olvasni. A 23. zsoltár különösen is fontos a számomra, mert kifejezi, hogy sosem vagyunk egyedül, Isten ugyanis mindig szeret és vezet minket.

Bogdán István – közfoglalkoztatott (Pálfa)

Amikor iskolás koromban Karl Jánosné Csepregi Erzsébet lelkésznő hittanóráira jártam, akkor valamilyen mag elvetődött a szívemben. Ezzel hosszasan nem foglalkoztam. Huszonhat-huszonhét éves lehettem, amikor ez a mag elkezdett hajtást hozni, majd virágozni. Ekkor fedeztem fel Isten szeretetét.

Már ezt megelőzően is többször megfordult a fejemben, hogy istentiszteletre menjek, de tartottam tőle, hogy esetleg kinéznek onnan. Világi emberekhez mértem a gyülekezetet is. Az áttörést Bakay Péter lelkésznek, cigánymisszós referensnek köszönhetem. Ő sokat járt édesanyámhoz, hogy a cigánymisszióról egyeztessenek. Ekkor velem is beszélgetett. Egyre erősebb lett bennem a vágy, hogy megismerjem Istent. Megkértem, hogy tanítson a Bibliáról. Két éven keresztül hetente kétszer – volt, hogy háromszor – jártam hozzá bibliaórára. A Biblia olvasása megváltoztatta az életemet, kinyílt előttem a világ, békességre találtam.

Boldog vagyok Isten jelenlétében, és azt szeretném, hogy mások is átéljék azt a szeretetet, amit Istentől kaphatunk. Több cigány testvéremnek is beszéltem Istenről, biztattam őket, hogy ők is járjanak a gyülekezetbe. Sokan attól féltek, hogy majd kinézik őket onnan. De aztán többen vették a bátorságot, és velem tartottak. Így ők is megtapasztalták, hogy valóban befogadó a közösség.

Pálfán én viszem el mindenkinek a gyülekezeti újságot, valamint az egyházközség cigánymissziós Facebook-oldalát is én kezelem. A templom körül is segíteni szoktam. Úgy érzem, mintha a második családomat találtam volna meg az evangélikus közösségben.

Varga-Tóth Tímea – hitoktató, presbiter (Dunakeszi)

Úgy érzem, hogy Isten nélkül nem tudnék létezni, vagyis az istenhit nélküli létem örök üresség lenne. Ez nem vak hitet, hanem kételkedő vallásos életet jelent. Azt azonban tudom, hogy semmit sem veszítek azáltal, hogy Istenben hiszek, és keresztényként próbálok élni. A templomba járás, az istenhit megélése nemcsak az én életem része, hanem az egész családomé is. Sokat beszélgetünk otthon erről.

Ajándék, hogy hitoktatókként bejárhatunk az iskolákba és részesei lehetünk az oktatásnak. A dunakeszi iskolák elfogadóak és támogatóak. Közreműködést és segítőkészséget tapasztalok a tanártársak felől. Hitoktatás közben arra törekszem, hogy a gyermekek érezzék: ez az óra olyan, ami másként határozza meg az életüket. A hittanórákon hangsúlyozni szoktam, hogy az evangélikusságunkat abban is meg tudjuk élni, hogy merünk kérdezni, kételkedni és elfogadni. Egyházunk szabadsága, hogy választhatunk. Bár én beleszülettem, de választhattam, hogy evangélikus leszek, és azt is, hogy a dunakeszi gyülekezetben kívánom közösségemet megtalálni.

A hitoktatói hivatás nem merül ki a hittan tanításában, sokkal inkább gyülekezeti munkatársi szolgálatnak felel meg. A gyermekek találkoznak velem a templomudvarban, gyülekezeti rendezvényeken, de ökumenikus összejöveteleken is. Férjemmel és gyermekeimmel pedig ott vagyunk a családi istentiszteleteken. Ez sokat számít a diákoknak. A hatás pedig nem marad el: a különböző alkalmak, gyermekszolgálatok által mára egyre több család csatlakozik aktívan a gyülekezethez.

Vértesi Ferencné, Ágota nyugdíjas tanító, presbiter – Debrecen

Kiskőrösiként abban a templomban kereszteltek meg, ahol Petőfi Sándort. Több mint hét évtizede vagyok a debreceni gyülekezet tagja. A vasárnapi istentiszteleteket nem tudom kihagyni, mert akkor az egész hét olyan, mintha nem is történt volna semmi. Az tölt fel, ad örömet és erőt, hogy az egyházhoz tartozom, hogy hallgathatom az igehirdetést, az orgonaszót, átélhetem a közös imádságot. Ezek nemcsak a vasárnapomat, hanem a hétköznapjaimat is gazdagítják, irányt mutatnak. Különös öröm – amit gyakran megélek –, hogy gyermekeimmel és unokáimmal együtt ülhetek a templompadban, közösen vehetünk úrvacsorát, és tekinthetünk a gyülekezettel együtt egy irányba, Urunkra, Krisztusra.

Nagyon sok barátom van a közösségben. Összekovácsolt, egymásra figyelő gyülekezet vagyunk, ahol tudunk, segítünk egymásnak. Nagyon sokat köszönhetek lelkészeinknek, Szabó Gyulának, Béres Tamásnak, Réz-Nagy Zoltánnak, napjainkban pedig Asztalos Richárdnak. Ők a legnehezebb időkben is összefogtak minket, a gyülekezetet. Vallom, hogy ugyanazt az istenhívő szeretetet kell átadnom nekem is a családomnak, mint amit a szüleim és lelkészeim adtak nekem.

Hitem megvallása és gyakorlása miatt bennem félelem sohasem volt. Mindig úgy éreztem, áldás számomra, hogy Istenben hiszek. Ezért is tekintem életem fő bibliai üzenetének ezt az igét: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” (Jel 2,10b)

Csorba Béla – A Semmelweis Egyetem Szolgáltatási igazgatóságának osztályvezetője, gyülekezeti felügyelő, Vecsés

Tizenöt éve, amikor Vecsésre költöztünk, egyből az evangélikus templom tornyát kerestem, amit akkor még nem, de az imaházat megtaláltam. Szeretettel és befogadó légkörrel fogadta családunkat a gyülekezet.

A korábbi lelkész, Rezessy Miklós kért fel, hogy legyek a presbitérium tagja. Őt Heinemann Ildikó követte a lelkészi szolgálatban. Lelkésznővel a közös szolgálatot úgy kezdtük, hogy végeztünk egy SWOT analízist: felmértük a gyülekezet erősségeit, helyzetét, lehetőségeit. Majd munkacsoportot alkottunk, és feladatvállalókat neveztünk ki a gyülekezet megújítása érdekében. Közösségformáló célokat tűztünk ki magunk elé. A gyülekezet előtt álló feladatokat látva, hosszas mérlegelés után vállaltam el a felügyelői szolgálatot 2012-ben. A gyülekezetünk épülését jelzi, hogy a belső megerősödésen túl Isten áldásával templomot építettünk, parókiát újítottunk fel.

Hívogató közösség vagyunk, azaz városi szintű rendezvényeinkkel, a központi vecsési programokon való jelenléttel is próbáljuk a különböző érdeklődésű körű keresőket megszólítani. Igyekszünk láthatóan evangélikusok lenni.

Bibliaolvasó, hálát adó, imádkozó ember vagyok. Számomra az úrvacsoravétel – ami nálunk minden vasárnapi istentisztelet része – különleges kötődést jelent Istenhez és a közösséghez.

Demény Petra – vegyészmérnök szakos egyetemi hallgató (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem), Váckisújfalu

Számomra közel olyan természetes, hogy hiszek Istenben, hogy evangélikus vagyok, mint az, hogy levegőt veszek. A váckisújfalui templomban kereszteltek meg, itt is konfirmáltam, hittanra is ide jártam. Belenőttem az evangélikus közösségbe. Az érettségi idején nem voltam biztos abban, hogy jó-e, amit csinálok, megfelelőek-e a terveim. Megerősítésre volt szükségem. Addig is jártunk templomba, de akkor elhatároztam, hogy minden vasárnap istentiszteletre fogok járni. Azóta minden vasárnap hazaviszek valami üzenetet a templomból. Több közösségi programban is részt veszek, az ifjúsági filmklub a szívügyem.

Természettudományos pályán mozogva többen meglepődtek azon, hogy istenhívő vagyok. Máig nem értem, hogy a természettudomány és a vallás miért ne férhetne össze egymással. Tudományos kutatómunkában is részt veszek, fotokatalitikus memóriával foglalkozom. Itt fény hatására valamilyen változás történik az anyagban. Ha az eljárás megfelelően van megtervezve, akkor a terveinknek megfelelő, akár késleltetett változás is elérhető. Így lehet például napelemet vagy öntisztuló ablakot gyártani. Ez az ismeret is csak tovább erősítette bennem, hogy a természettudomány alapvetően Isten teremtett világának a felfedezése.

Pámer Andrásné Braun Katalin – nyugdíjas, Nagydorog

Kilencvenkét éves elmúltam, de még mindig magam gondozom a kertemet. Szeretem az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, így az istenhit meghatározza az életemet. Amíg egészségem megengedte, addig minden vasárnap a templomban voltam. Ma már idehaza hallgatom az istentiszteleteket.

Györkönyi származású vagyok. Az ottani nagy templomunk mindig tele volt, az egész település istentiszteletre járt. Sváb származásom miatt a kitelepítéskor, 1947-ben nekem is el kellett hagynom szülőfalumat. Először Lajoskomáromba költözünk. Ott is sok evangélikus élt. Férjemmel ott házasodtunk meg. 1982-ben, már özvegyként költöztem Nagydorogra.

Az imádság minden napomnak a része. Magyarul és németül is elmondom a Miatyánkot, a családomért, de mindenki másért is imádkozom. „Mint a szép hűvös patakra / A szarvas kívánkozik…” énekünket gyakran szoktam napközben is, de ha felébredek, akkor éjjel is két nyelven énekelni. A Biblia könyveit is olvasom, az Evangélikus Élet újságot többször is áttanulmányozom.

Lefekvés után éneklek és imádkozok, és a magyar irodalmunk kiváló költeményeit is szeretem elmondani. Ady Endre, József Attila, Katona József, Illyés Gyula és Juhász Gyula versiből máig többet kívülről szavalok.

Kalincsák Luca – diák, Bakonycsernye

Az iskolai hittanóra nem olyan meghitt, mint a gyülekezeti ifjúsági óra, de azt is nagyon szeretem, mert jó a hangulata, és a nehéz nap közben feltölt. Az órákat lelkészünk, Szarka Éva néni tartja. Szeretem, hogy mindig megbeszéljük az éppen előkerülő bibliai történeteket. Karácsony története és húsvét ünnepe is nagyon fontos a számomra.

Az istentiszteleten az énekeket nagyon kedvelem, és azt is, hogy van lehetőség felolvasásra. Erre szoktam jelentkezni. Ilyenkor előre megkapjuk a szöveget, ezt otthon gyakorlom, hogy minél szebben tudjam majd a templomban elmondani. Megtisztelő, hogy én olvashatom fel a bibliai igét. A prédikációt is nagyon szeretem, mert akkor a lelkész elmagyarázza, hogy miről szól az ige. Erre figyelni szoktam.

Esténként otthon együtt imádkozni szoktunk, valamint az is gyakori, hogy a Bibliából közösen olvasunk fel. Ilyenkor apa, anya és a testvérem is ott van. Ezután meg szoktuk beszélni, hogy miről szól, amit olvastunk. Ilyenkor mindenki megosztja a gondolatait a többiekkel. Fontosak ezek az együttlétek a számomra.
A Láthatóan evangélikus sorozat Facebook-oldala.

Szabó Katalin – könyvelő, pénztáros, presbiter, Váckisújfalu

A hatvanas évek közepén még nem volt az óvodában hittanóra. Engem is a szüleim tanítottak meg az imádságra. Édesanyám sokszor elvitt a templomba, onnan őrzöm azt a csodálatos élményt, amit a gyülekezeti közösségben éltem át. Acsán, ahol felnőttem, nagyon nagy templom van, akkor még tele volt hívekkel. Nemcsak zengett az ének, hanem az egész közösség szívből énekelt. Én még olvasni sem tudtam, csak az arcokat figyeltem. Mindenkinek megváltozott, kitisztult az arca éneklés közben. Akkor éreztem úgy, hogy igen, én is így szeretnék imádkozni.

Nekem is voltak lázadó éveim, de az istenhit egész életemet meghatározza. Férjem katolikus volt. Az ő családjához költözve tiszteletből és szeretetből közel húsz éven keresztül római katolikus misékre jártam. Szerettem a családommal együtt templomba járni, azt is tudtam, hogy a miséken fejet hajtok Isten előtt. Éreztem, hogy Isten gondviselő keze átkarolja az életemet, mégsem sikerült a gyülekezet részévé válnom. Amikor lányomnak evangélikus udvarlója lett, a nászasszonyom hívott, hogy menjek el vele az evangélikus templomba. Amikor bejöttem a templomunkba, akkor éreztem, hogy hazaérkeztem, itthon vagyok!

Nagy megtiszteltetés, hogy a gyülekezet felkért presbiternek, majd pénztárosnak is. Úgy érzem, hogy ezekkel a szolgálatokkal segíteni tudom a közösségemet.

Turai Krisztina – angol–magyar szakos egyetemi hallgató (ELTE), kántor, Galgagyörk

Zongorázni tanultam, ezért amikor a gyülekezetünk korábbi kántora Németországba költözött, felkértek, hogy legyek az utódja. Először nagyon izgultam, de idővel rájöttem, hogy szívesen végezem ezt a szolgálatot. Még abban az évben elmentem a fóti Evangélikus Kántorképző Intézetbe, hogy elmélyítsem a tudásomat.

A nyolc év alatt, amióta kántor vagyok, nagy jártasságra tettem szert az istentisztelet felépítésének tanulmányozásában, szervezésében. A lelkészünkkel való közös készülés, a folyamatos tanulás és gyakorlás meghatározó a számomra.

A kántori szolgálat által is megélem a hitemet. Része vagyok a gyülekezetnek; áldás, hogy kísérhetem a gyülekezeti éneket, sőt a mindennapokra kiható megerősítő élmény is, hogy a közösségben szolgálhatok. Az orgonálás kikapcsol. Olyankor elfelejtem a mindennapi problémáimat, csak Isten felé fordulok, és csak a közösséget szolgálom.

Amikor mélyebb ponton vagyok, ha valami nem sikerül az egyetemen vagy munkahelyemen, akkor sem csüggedek el nagyon, hiszen tudom, hogy Isten velem van.

Tormay-Lesták Mária – alpolgármester, Csömör

Nagyközségünk szoros kapcsolatot ápol a település gyülekezeteivel. Alpolgármesterként saját gyülekezetemhez kötődve, hitvallásomat megvallva igyekszem a település érdekeit szolgálni.

Három évvel ezelőtt az egyik önkormányzati óvodánk a csömöri presbitérium igényére reagálva, települési és óvodán belüli egyeztetést követően a Magyarországi Evangélikus Egyház országos fenntartású intézménye lett. Ezzel a település is nagyon sokat nyert, a gyülekezet is gazdagodott. Az óvoda az egyházközség új bázisa lehet, ezáltal a fiatal családokat a gyülekezeti életbe aktívabban van lehetősége bevonzani. Különleges élmény volt végigvezetni ezt a folyamatot, hiszen ebben egyszerre élhettem meg települési vezetői szolgálatomat és evangélikusságomat. Az óvodához három gyermekünk révén is szorosan kötődöm. Legkisebb jelenleg is oda jár. Csodálatos megélni, hogy milyen alapot kapnak a gyermekek ebben az intézményben.

Családi körben bibliai történetekről is szoktunk beszélgetni, étkezésekkor természetes számunkra, hogy áldást mondunk. Külön ajándék számomra, hogy a gyülekezetben az ének szolgálatával tudok részt venni az istentiszteleteken.

Dr. Simon Ernő – fellebbviteli főügyész, Debrecen

Büszkeség és megnyugvás evangélikusnak lenni! Gyülekezetünk igyekszik láthatóan evangélikussá válni, azaz nemcsak saját köreinken belül, hanem a világi sajtóban, közéletben is próbálunk aktívan részt venni.

Realista emberként sokáig nem tudtam elfogadni a krisztusi test megjelenését az úrvacsorában. Többek között Wigner Jenő és Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósaink videófelvételeit hallgatva – akik meggyőződéssel nyilatkoztak a hitükről – döbbentem rá, hogy vannak dolgok, amikre nem tudunk választ adni, csak elfogadni. Rájöttem, hogy az úrvacsoravétel rendkívüli esemény.

Korunkból leginkább a szeretet és a bizalom hiányzik. Krisztus-hívőként lehetőségünk van a keresztényi szeretet gyakorlására. Ez azt jelenti, hogy felvállaljuk a kockázatot, bizalommal közelítünk, és megnyílunk embertársaink felé. Ha megismerjük a másikat, és valóban szeretettel fordulunk hozzá, akkor életünkkel is hirdetjük az Urat. A Bibliát olvasva támogatást és biztatást kapunk ehhez.

Édesanyámnak az első munkanapomon elhangzott figyelmeztetése – „Fiam, soha ne felejtsd el, hogy az akta mögött ember van!” – végigkíséri szolgálatomat. Döntéseimnél figyelembe veszem, hogy miért követte el valaki a bűncselekményt. A törvényt ezáltal össze lehet hangolni az emberségességgel.

Kalincsákné Kardos Bernadett – logopédus, pedagógus, gyülekezeti másodjegyző, presbiter, énekkari tag, Bakonycsernye

A gyülekezet számomra nagyon jó közösséget jelent. Tíz évvel ezelőtt konfirmáltam meg. Ez a helyi evangélikus óvodának is köszönhető, ugyanis gyermekeinket oda írattuk be, ott ismerkedtem meg az evangélikussággal. Az óvoda vezetőjét már régebbről ismertem, idővel a lelkész házaspárral is jó kapcsolatunk lett. Egyre jobban bekapcsolódtunk az egyházi életbe.

A világi és az egyházi közösség között talán a nyugalom a legnagyobb különbség. A felgyorsult világban sok impulzus ér, de a gyülekezetben le tudok csendesedni. Ott szellemileg és érzelmileg is töltekezni lehet.

Az imádság számomra a megkönnyebbülést jelenti. Nem csak templomban imádkozom; autóban, este, bárhol tudok fohászt mondani. Jólesik magamban vagy félhangosan elmondani, megbeszélni az Úrral, hogy mi van bennem. Ezután megnyugvást szoktam érezni.

A gyülekezeti énekkarban nagyon jó közösséget alkotunk, örülök, hogy a tagja vagyok. Az énekkarban kiéneklem magamból minden örömömet és bánatomat, a próbák alatt pedig megbeszéljük egymással, hogy mi van velünk. Volt olyan templomi könnyűzenei istentisztelet, aminek a végén az egész gyülekezet velünk együtt énekelt. Ott többszörösen is átélhetővé vált, hogy „aki énekel, az kétszeresen imádkozik”.

Sándor Balázs – mérnök, közgazdász, IT-tanácsadó, presbiter, Dunakeszi 

Három gyermek édesapjaként állítom, hogy a gyermekvállalástól kezdve sokkal közelebb kerülnek fontos kérdések az emberhez, mint korábban. Jobban fókuszálunk egyrészt a mikrokörnyezetünkre, másrészt több időnk lesz arra, hogy hálát adjunk például azért, hogy mindenki egészséges. Feleségemmel együtt komolyan vesszük, hogy vallásos nevelésben és hívő légkörben nevelkedjenek a gyermekeink, ugyanakkor szabadságot és leendő választási lehetőséget is kívánunk a számukra biztosítani.

Hozzám is közel áll nagyapám szemlélete: tegyünk a dolgokért, és adjunk hálát. „...aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára” – szól a sokszor eszembe jutó, konfirmáción kapott igeszakaszom (Fil 1,6b). Ez meghatároz engem, ezt a jót keresem a világban és magamban is.

Az úrvacsora olyan megtisztulás, amikor az ember bűnbocsánatot kap, és élvezheti Isten kegyelmét és szeretetét. Rendszeresen élek ezzel az ajándékkal, mert tudom, hogy még akkor is, ha padlót fogtam, vagy olyan kihívás előtt állok, amihez szükséges az összes energiám, van hova nyúlnom. Örömet és erőt ad. Ez a kegyelem.

Boros Zsófia – biológus hallgató (Állatorvostudományi Egyetem), Dunakeszi

Az istentisztelet számomra olyan, mintha a sivatagból oázisra érnék. Úgy érzem, hogy erre hétről hétre szükségem van. Ez ugyanis lelki feltöltődést és biztos pontot ad nekem, ezután sokkal könnyebben veszem a mindennapi akadályokat.

Rendszeresen olvasom a Bibliát, de az igehirdetésben más szavai által kerül a Szentírás üzenete közel hozzám. Bár nem az énekhangomról vagyok híres, szeretem a közös énekléseket, mert abban a közösséget élem meg. Evangélikus közösségünk erejét jelzi az is, hogy vizsgaidőszakban sokan odajönnek hozzám a gyülekezetből, és megkérdezik, miként alakulnak a tanulmányaim. Azt is jó megélni, hogy mi, fiatalok itt valóban tudunk segíteni az idősebbeknek – különösen a koronavírus járvány idején.

Pályaválasztásomban szerepet játszott, hogy már egészen kiskoromban is lenyűgözőnek tartottam a természet szépségét, az élőlényeknek a működését. Ezt szerettem volna minél jobban megismerni, ezért választottam a biológus szakot. A tudományos és a vallásos nézőpont nem zárja ki egymást, nem mond alapvetően ellen egymásnak, csupán más szemszögből közelítik meg ugyanazt a kérdést, azaz teremtettségünket.

Kalincsák Ferenc – karbantartás-vezető, presbiter, Bakonycsernye

Öt évvel ezelőtt azért konfirmáltam, mert az egész családom az evangélikus gyülekezethez tartozik, és én is úgy éreztem, hogy itt a helyem. Itt olyan közösséggel találkoztam, ahol nem az érdekek, nem a munkahelyi feszültségek jönnek ki, hanem mindenki a saját családjából hozza önmagát. Jó érzés, hogy én is adni tudok a közösségünknek. Megéljük, hogy bár különbözők vagyunk, de egy közös céllal jövünk össze.

Reményt ad, hogy az úrvacsorában magamhoz vehetem Krisztus testét és vérét, ezáltal megkapom bűneim bocsánatát. Azzal, hogy a többiekkel együtt az Úr asztalához járulok, kifejezem, hogy elkötelezett tagja vagyok a gyülekezetnek.

Amikor tehetjük, esténként családi bibliakört tartunk. Ilyenkor egy fejezetet felolvasunk az Újszövetségből, majd megbeszéljük. Abban bízom, hogy ezzel nemcsak a hitünket mélyítjük, és a családi közösségünket építjük, hanem példát is állítunk a gyermekeinknek, hogy majd ők is így cselekedjenek.

Sok olyan embert ismerek, akiknek nemcsak istenhitük nincs, hanem a céljaik is hiányoznak. Ők motiválatlanok, céltalanok, csak a mindennapokban sodródnak. Hívőként abban próbálom segíteni őket, hogy ne legyenek reményvesztettek és hitetlenek.

Kalincsák Sára – diák, Bakonycsernye

A legtöbb barátom a gyülekezethez tartozik, így az ifjúsági órákon, istentiszteleten, minden gyülekezeti alkalmon összejön a baráti társaságom. Ez nagyon jó érzés. Azt is nagyon szeretem, amikor a családommal együtt megyek a templomba. Ilyenkor jó megélni, hogy együtt vagyunk, a hétköznapok után egy kicsit közösen lelassítunk. Összehoz minket, hogy együtt ülünk a templompadban, úgy érzem, hogy egy csapatba tartozunk.

Szeretem, hogy az ifin éneklünk, de játszani is nagyon sokat szoktunk. Az istentiszteleten is énekelni szeretek a legjobban, de az úrvacsoravétel is meghatározó a számomra. Jó érzés tudni, hogy az úrvacsora által megélhetem, hogy nemcsak a közösséghez, hanem Istenhez is tartozom, aki Jézus által nekem is megbocsátja a bűneimet.

A gyülekezeti ifjúsággal együtt én is részt vettem a büki Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozón. Barátokkal mentem, szórakoztunk is, de a komoly része is sokat jelentett számomra. Fantasztikus volt látni, hogy mennyi fiatal jár evangélikus gyülekezetekbe! A találkozón egy nagy közösség voltunk. Hiába nem ismertük egymást, átjárt bennünket, hogy egy csapatba tartozunk. Felemelő volt, hogy együtt énekeltünk.

Kovács Kincső – gimnazista, Debrecen

Aki kereszténynek vallja magát, az szeretné tudatni a világgal, hogy tartozik valakihez, mégpedig Istenhez, és harmóniában él vele. Bár az embert számos veszély érheti a külvilágban, de ha van számára valaki, akihez mindig visszatérhet, akkor valójában nincs mitől félnie. Ez a biztos pont az én életemben a Krisztusba vetett hit.

Egy húsvéti istentiszteleten tudatosult bennem, hogy mit is ünneplünk nagypénteken és feltámadáskor. Ekkor tértem meg. Azóta egyre inkább elmélyülök a hit kérdéseiben.

Az istentiszteletnek a számomra legfontosabb része az imádság. Ez intim beszélgetés Istennel. Mivel az istentiszteleten ezt közösen végezzük, felemelő megélni, hogy bár valószínűleg több dologra gondolunk, hiszen különbözőek vagyunk, mégis egy felé fordulunk, az Úrra tekintünk. Ez egy különleges kapcsolat, egyszerre belső és közösségi kommunikáció.

Az evangélikus gyülekezet számomra olyan építő, rengeteg lehetőséget felkínáló közösség, ahol elmosódnak a korosztályi határok. Az istentiszteleteken kívül számos programunk van. Ezeken bármikor meghallgatjuk egymást.

Tanár szeretnék lenni. Ezáltal egyrészt megoszthatom a tudásomat és tapasztalatomat másokkal, másrészt magam is többet tudhatok majd meg a világról.

Prekler Katalin – a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium óvodapedagógusa, Vecsés

Nem hátrányként, hanem előnyként élem meg, hogy felnőttként részesülhettem a keresztség szentségében. Hosszas keresgélés után találtam rá az evangélikus felekezetre, méghozzá a néptánc hatására. A saját istenhitemen túl – mert Istenben mindig is hittem – a magyar népi kultúra összefonódása az egyházi év rendjével indított arra, hogy elkezdjek egy felekezetet keresni, ahol közösségben tudom gyakorolni és megélni a hitemet.

Sándor Ildikó néprajzkutató hívott a rákoskeresztúri evangélikus gyülekezetbe, hogy segítsek neki. 2008 körül, egy virágvasárnap volt, amikor Gáncs Péter nyugalmazott püspök tartott istentiszteletet, én pedig a gyermekekkel népi zöldágazós játékokból készítettem műsort. A népszokás és a gyülekezeti közösség akkor forrt igazán össze bennem. Áldott az életem azáltal is, hogy Sándor Ildikón kívül Karácsony-Molnár Erika és Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató – akinek apósa evangélikus lelkész – oktatták nekem a különböző szokásokat. Így olyan emberektől tanulhattam, akiknek megvolt az egyházi kötődésük.

Nagyné Szeker Éva lelkésztől, akinek a személyisége mélyen hatott rám, kaptam meg a Kis kátét. Amikor ezt a lutheri iratot végigolvastam, azt mondtam, hogy „igen, én is pont így gondolom és vallom”.

Hambuch Ferencné Erdei Klára – nyugalmazott darukezelő, gyülekezeti gondnok, Hidas

A család és az istenhit jelenti az éltemet. Gyermekként konfirmálkodtam, de bányai munkásként idehaza nem gyakorolhattam nyilvánosan a hitemet. Házasságkötésem után Mucsfára kerültem, ott a pártállam nem volt olyan szigorú, így nemcsak templomba járhattam, de aktív tagja is lehettem a közösségnek.

Hidasra kerülve 2009-ben vettem át a templom gondnokságát. Először a tetőt újítottuk fel, majd a torony következett. Közben kiderült, hogy a mennyezet életveszélyes. A polgármesterrel és lelkészünkkel, Aradi Andrással egyeztetve állami támogatásért fordultam az akkori miniszterhez, majd mindennap imádkoztam a templomért. Megkaptuk a támogatást! Gyülekezetünk tagjai is adakoztak, valamint a falu, sőt a helyi katolikus, református és metodista gyülekezetek is pártfogolták a templomunk felújítását. A templom melletti volt iskolaépületet is rendbe hoztuk, imatermet és német kisebbségi helyiséget alakítottunk ki.

Imádság nélkül nem tudom az életemet elképzelni. Reggel olvasom a napi ige sorozatot, este nem tudok imádság nélkül lefeküdni. Szeretem a közösséget. Ha valamit tenni kell, akkor másokkal együtt mindig jelen vagyok, hogy segíthessek. Itt nincs veszekedés, féltékenység! Úgy próbálunk élni, hogy békességet hirdessünk. Így mi, hidasi evangélikusok valóban összetartóak és egymásra odafigyelőek vagyunk.