Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Láthatóan evangélikus

blogavatar

Mai evangélikus arcképcsarnok | Ismerd meg az evangélikus egyház mai színességét!

Utolsó kommentek

Címkefelhő

nyugdíjas (71),Pest megye (68),diák (57),tanár (43),presbiter (36),Tolna megye (35),Veszprém megye (32),Nógrád megye (28),Borsod-Abaúj-Zemplén megye (26),Bács-Kiskun megye (23),tanuló (22),Budapest (21),Győr-Moson-Sopron megye (20),felügyelő (20),kántor (18),Baranya megye (17),Miskolc (16),Fejér megye (14),pedagógus (14),egyetemista (13),Szekszárd (11),pénztáros (10),Vas megye (9),evangélikus (9),Debrecen (8),gondnok (8),vállalkozó (8),Cegléd (8),Soltvadkert (8),Pilis (8),Szentendre (7),Cinkota (7),tanító (7),Jász-Nagykun-Szolnok megye (7),Györköny (7),Bakonycsernye (7),Hajdú-Bihar megye (6),Békés megye (6),Siklós (6),Pestszentimre (6),Szolnok (6),Dunakeszi (6),óvónő (6),Balassagyarmat (6),gimnazista (6),Domony (6),Szeged (6),Sopron (6),Ipolyszög (6),könyvelő (5),Zomba (5),Csővár (5),Rákoskeresztúr (5),hitoktató (5),Ipolyvece (5),Kecskemét (5),könyvtáros (5),Sárszentlőrinc (5),Magyarbóly (5),Vecsés (5),Zánka (5),asszisztens (5),Kiskőrös (5),Vác (5),orvos (5),Somogy megye (5),Várpalota (4),zenész (4),Ágfalva (4),Pápa (4),Csongrád megye (4),konfirmáció (4),Balatonfüred (4),Vanyarc (4),Göd (4),énekkar (4),másodfelügyelő (4),egyházfi (4),hittan (4),Fót (4),Nemesleányfalu (4),Nagyvázsony (4),Kondoros (4),Szentantalfa (3),Répcelak (3),buszsofőr (3),harangozó (3),őstermelő (3),Nagysimonyi (3),Nemeskér (3),Siófok (3),ELTE (3),Mohács (3),Székesfehérvár (3),mérnök (3),eladó (3),kereskedő (3),postás (3),Felsőpetény (3),gépészmérnök (3),gyógyszerész (3),Vásárosfalu (3),intézményvezető (3),óvodapedagógus (3),hagyomány (3),építőmérnök (3),üzletvezető (2),Vácegres (2),történész (2),Lovászpatona (2),építész (2),Sárospatak (2),Váckisújfalu (2),Pálfa (2),alpolgármester (2), (2),docens (2),mentálhigiénés szakember (2),nevelőszülő (2),Beled (2),Sárbogárd (2),Pákozd (2),Ózd (2),Mende (2),Rákoscsaba (2),földművelő (2),zongoratanár (2),gyermeknevelő (2),Szélrózsa (2),néptánc (2),lelkész (2),Monok (2),gyógypedagógus (2),polgármester (2),konfirmandus (2),Láthatóan evangélikus (2),közgazdász (2),szoftverfejlesztő (2),Dunatetétlen (2),varrónő (2),Kisdörgicse (2),Penc (2),Diósgyőr-Vasgyár (2),cukrász (2),láthatóan evangélikus (2),Szécsény (2),Harta (2),gyülekezeti felügyelő (2),Páhi (2),Balatonakali (2),Sopronbánfalva (2),imádság (2),Beremend (2),Dörgicse (2),Felsőnána (2),rendőr (2),Kétbodony (2),keresztelő (2),Harka (2),programozó (2),fazekas (2),család (2),borász (2),teológushallgató (2),szakács (2),fodrász (2),falugondnok (1),háztartásbéli (1),közfoglalkoztatott (1),osztályvezető (1),Semmelweis Egyetem (1),vegyész (1),Borsodnádasd (1),informatikai tanácsadó (1),cigánymisszió (1),Pestszentlőrinc (1),zöldségkereskedő (1),hidrobiológus (1),informatikus (1),villamosmérnök (1),Sátor Suli (1),Podmaniczky János Evangélikus Iskola és Óvoda (1),vegyészmérnök (1),MTA (1),futó (1),gyülekezeti másodjegyző (1),vendéglátós (1),Kiskunhalas (1),felebbviteli főügyész (1),énekkari taglogopédus (1), IT-tanácsadó (1),darukezelő (1),Hidas (1),biológus (1),sportoló (1),bányamentő (1),Acsa (1),Kismányok (1),Nagydorog (1),egyetemi hallgató (1),XVI. kerület (1),angol–magyar szakos egyetemi hallgató (1),Csömör (1),bányász (1),Galgagyörk (1),kutató (1),cserkész (1),karbantartó (1),silókezelő (1),Budapesti Honvéd Sportegyesület (1),Szergény (1),biztosítási tanácsadó (1),Rábaszentandrás (1),egészségvédelmi szakértő (1),sajtkészítő (1),környezetvédelmi szakértő (1),biztonságtechnikai szakértő (1),Farád (1),Csánig (1),belső ellenőr (1),gyülekezeti munkatárs (1),Budpapest (1),Maglód (1),elemző (1),vízműkezelő (1),Újpest (1),banki területi vezető (1),gyes (1),önkormányzati képviselő (1),raktáros (1),Sárvár (1),egészségügy (1),fafaragó (1),szolfézstanár (1),művelődésszervező (1),nyomdász (1),Putnok (1), Bács-Kiskun megye (1),tesztautomatizáló mérnök (1),elektrotechnikus (1),építésivasalat-gyártó (1),gyülekezeti és temetői gondnok (1),állattartó (1),biogazdaság (1),személyzeti ügyintéző (1),épületüvegező (1),Kaskantyú (1),főkönyvelő (1),nyelvtanár (1),idegenvezető (1),cégvezető (1),magyar–ének-zene szakos tanár (1),titkár (1),polgárőr (1),tervezőgrafikus (1),angoltanár (1),énekkari tag (1),Mogyoród (1),dizájnmenedzser (1),nefrológus (1),dajka (1),kesztyűs (1),zenetanár (1),gyógyszertári asszisztens (1),ács (1),Gyomaendrőd (1),nővér (1),Fancsal (1),mezőgazdász (1),köztisztviselő (1),hittantanár (1),házasság (1),Mezőtúr (1),ügyintéző (1),logopédus (1),aranyműves (1),Budakeszi (1),munkavédelmi munkatárs (1),takarító (1),élelmezésvezető (1),Győr (1),Péterfy (1),építőipar (1),bölcsőde (1),állatorvos (1),énekkarvezető (1),házaspár (1),szerelő (1),anyakönyvvezető (1),gyűjteményvezető (1),levéltár (1),webszerkesztő (1),Fehérvárcsurgó (1),fejlesztőmérnök (1),kozmetikus (1),Csót (1),távközléstechnikus (1),Bikács (1),szociális munkás (1),tűzoltó (1),gazdasági referens (1),Nagymányok (1),Tét (1),recepciós (1),esztergályos (1),Alsószeli (1),óvoda (1),költő (1),Veszprém (1),szakmunkás (1),karmester (1),tisztviselő (1),Lenti (1),ápolónő (1),Zala megye (1),üzletkötő (1),vadász (1),gazdasági ügyintéző (1),énektanár (1),laboráns (1),gépész (1),gyermekotthon (1),Erdőhorváti (1),munkajogász (1),Tokaj (1),nyudíjas (1),Rákospalota (1),templomdíszítés (1),élelmiszer-eladó (1),irodavezető (1),Békéscsaba (1),Vöröstó (1),gondok (1),szőlész (1),Sátoraljaújhely (1),hentes (1),képnyomtató (1),litográfus (1),Balatonszárszó (1),Porrogszentkirály (1),evangélikus motoros (1),népviselet (1),népszokás (1),gyógytornász (1),agrármérnök (1),nevelő (1),EPSZTI (1),rendszergazda (1),lakberendező (1),Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Szakgimnázium (1),jogász (1),Patvarc (1),Pilisszentlászló (1),építészmérnök (1),gyülekezeti pénztáros (1),kórus (1),Líceum (1),gasztroenterológus (1),Kazincbarcika (1),pszichopedagógus (1),Szügy (1),főorvos (1),imaközösség (1)

A hit átsegíti az embert a nehézségeken

Debrecen nyugdíjas tanár pedagógus Hajdú-Bihar megye

Kárpáti Jánosné Zajtay Klára – nyugalmazott általános iskolai tanár (Debrecen)

Gyermekkoromtól kezdve templomba járó, istenhívő evangélikus vagyok. Vasárnapi iskolába jártam, konfirmáltam. Amikor tudok, akkor itt a templomban vagyok. A járvány idején a YouTube-on néztem a közvetítéseket. Számomra minden istentisztelet a feltöltődés, a megújulás ideje. Mindennap előveszem az Útmutatót. A Bibliából kikeresem az olvasmányos részeket. Az Újszövetséget, azon belül Jézus csodatételeit és az Apostolok cselekedeteit olvasom a leggyakrabban.

Olyan korban nőttem fel amikor az egypártrendszer nem volt a hívőkkel barátságos, de én mindig ragaszkodtam Krisztushoz, és az ő útmutatásai alapján igyekeztem élni. Családommal a nehéz időkben is jártunk templomba, gyakoroltuk a hitünket. Ez nem is vált előnyünkre. Szüleim „klerikális reakciósoknak” számítottak, másodosztályú állampolgárnak könyveltek el bennünket. A fizetésemen is megmutatkozott, hogy politikai státuszban voltam. Házasságunkat is csak titokban, szűk családi körben tudtuk megkötni. Pedagógusállásomat féltve a sekrestyében öltöztem át a menyasszonyi ruhámba.

„Bizony mondom nektek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda – akkor odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen” (Mt 17,20b) – ez a konfirmációs igém, amit Pass László esperes úrtól kaptam, máig meghatározza az életemet. Ebből a krisztusi biztatásból is tudom, hogy a hit átsegíti az embert a nehézségeken.

Tovább

Evangélikusnak lenni jó!

Sebesi Julianna – gimnazista (Fót)

 Nagyon sokat hozzáad a személyiségemhez, hogy istentiszteletre járó, aktív gyülekezeti tag vagyok. Az iskolában is mindenki tudja rólam, hogy istenhívő vagyok, ugyanis ez megnyilvánul a személyiségemben.

Szüleimmel kisgyermekkorom óta járok istentiszteletre, bibliaórákra. Korábban volt egy rövid időszak, amikor eltávolodtam egy kicsit a gyülekezettől, de visszataláltam. A gyülekezet számomra az a hely, ahol sokan sokfelől jövünk, de egy irányba tekintünk. Felemelő a gyülekezeten belüli közösségi élmény! Felbecsülhetetlen az a szeretet, amit a gyülekezeti tagoktól kapok. A közös éneklés és imádság meghatározó számomra. Annyira jó érzés együtt mondani a Miatyánkot!

Régebben résztvevőként, ma már segítőként vagyok jelen a gyülekezet nyári táboraiban. A gyermek-istentiszteleteknek is állandó szolgálója vagyok, és az adventi műsorokban is tevékenyen közreműködöm. Csodálatos megélni a gyermekek szeretetét.

Humán beállítottságú vagyok. Érettségi előtt állva gondolkodtam a tanári pályán, de végső elhatározásom az lett, hogy az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológus-lelkész szakára szeretnék jelentkezni. Ebben a Szélrózsa őszi kerti partija adta meg a megerősítést. Ott több teológushallgatót, lelkészt is megismertem. Meséltek az egyetemről, a képzésről, és megismerhettem a személyiségüket. Ez nagy hatással volt rám. Biztatás, hogy elhatározásomat nemcsak a családom, hanem a fóti gyülekezet is támogatja.

Tovább

Aki vallja, hogy templomba járni és segíteni jó!

Vecsei Emma – gimnazista (Vecsés)

Családommal minden este közösen imádkozunk, énekelni is szoktunk. Ezek nagyon meghitt pillanatok, ilyenkor nemcsak Istenre, hanem egymásra is nagyon figyelünk. Ha vasárnap nem tudunk istentiszteletre menni, akkor anyukám felolvassa a napi igét és a hozzá tartozó áhítatot, imádságot. Ezeket egyébként hétköznapokon e-mailben is el szokta küldeni a testvéreimnek és nekem. Fontosnak tartom, hogy a családommal együtt részt vegyünk az istentiszteleten. Ez egyszerre jelenti az Istennel való találkozást, de a családi és gyülekezeti közösséget is.

A gyülekezet több tagjával együtt én is aktív tagja vagyok a Sátor Sulinak. Ide olyan gyermekeket várunk, akiknek valamilyen tantárgyból korrepetálásra, segítségre van szükségük. Játékosan próbálunk nekik segíteni a tanulásban, sőt uzsonnát is készítünk a számukra.

Amikor a konfirmációm alkalmával először vettem úrvacsorát, akkor kicsit könnybe lábadt a szemem, mert nagy dolognak éreztem, hogy személy szerint én is részesülhetek Isten szeretetének és kegyelmének ilyen kifejezéséből. Ma is felemelő érzés, hogy a kenyéren és a boron keresztül Jézussal találkozhatok. Az úrvacsoravételnél külön áldást szoktunk kapni. Ezt is nagyon várom, utána mindig átgondolom, hogy vajon mit üzen számomra az adott ige. A Bibliából a Zsoltárok könyvét szoktam rendszeresen olvasni. A 23. zsoltár különösen is fontos a számomra, mert kifejezi, hogy sosem vagyunk egyedül, Isten ugyanis mindig szeret és vezet minket.

Tovább

Aki felfedezte Isten szeretetét

Bogdán István – közfoglalkoztatott (Pálfa)

Amikor iskolás koromban Karl Jánosné Csepregi Erzsébet lelkésznő hittanóráira jártam, akkor valamilyen mag elvetődött a szívemben. Ezzel hosszasan nem foglalkoztam. Huszonhat-huszonhét éves lehettem, amikor ez a mag elkezdett hajtást hozni, majd virágozni. Ekkor fedeztem fel Isten szeretetét.

Már ezt megelőzően is többször megfordult a fejemben, hogy istentiszteletre menjek, de tartottam tőle, hogy esetleg kinéznek onnan. Világi emberekhez mértem a gyülekezetet is. Az áttörést Bakay Péter lelkésznek, cigánymisszós referensnek köszönhetem. Ő sokat járt édesanyámhoz, hogy a cigánymisszióról egyeztessenek. Ekkor velem is beszélgetett. Egyre erősebb lett bennem a vágy, hogy megismerjem Istent. Megkértem, hogy tanítson a Bibliáról. Két éven keresztül hetente kétszer – volt, hogy háromszor – jártam hozzá bibliaórára. A Biblia olvasása megváltoztatta az életemet, kinyílt előttem a világ, békességre találtam.

Boldog vagyok Isten jelenlétében, és azt szeretném, hogy mások is átéljék azt a szeretetet, amit Istentől kaphatunk. Több cigány testvéremnek is beszéltem Istenről, biztattam őket, hogy ők is járjanak a gyülekezetbe. Sokan attól féltek, hogy majd kinézik őket onnan. De aztán többen vették a bátorságot, és velem tartottak. Így ők is megtapasztalták, hogy valóban befogadó a közösség.

Pálfán én viszem el mindenkinek a gyülekezeti újságot, valamint az egyházközség cigánymissziós Facebook-oldalát is én kezelem. A templom körül is segíteni szoktam. Úgy érzem, mintha a második családomat találtam volna meg az evangélikus közösségben.

Tovább

Éljünk hitvalló életet!

Varga-Tóth Tímea – hitoktató, presbiter (Dunakeszi)

Úgy érzem, hogy Isten nélkül nem tudnék létezni, vagyis az istenhit nélküli létem örök üresség lenne. Ez nem vak hitet, hanem kételkedő vallásos életet jelent. Azt azonban tudom, hogy semmit sem veszítek azáltal, hogy Istenben hiszek, és keresztényként próbálok élni. A templomba járás, az istenhit megélése nemcsak az én életem része, hanem az egész családomé is. Sokat beszélgetünk otthon erről.

Ajándék, hogy hitoktatókként bejárhatunk az iskolákba és részesei lehetünk az oktatásnak. A dunakeszi iskolák elfogadóak és támogatóak. Közreműködést és segítőkészséget tapasztalok a tanártársak felől. Hitoktatás közben arra törekszem, hogy a gyermekek érezzék: ez az óra olyan, ami másként határozza meg az életüket. A hittanórákon hangsúlyozni szoktam, hogy az evangélikusságunkat abban is meg tudjuk élni, hogy merünk kérdezni, kételkedni és elfogadni. Egyházunk szabadsága, hogy választhatunk. Bár én beleszülettem, de választhattam, hogy evangélikus leszek, és azt is, hogy a dunakeszi gyülekezetben kívánom közösségemet megtalálni.

A hitoktatói hivatás nem merül ki a hittan tanításában, sokkal inkább gyülekezeti munkatársi szolgálatnak felel meg. A gyermekek találkoznak velem a templomudvarban, gyülekezeti rendezvényeken, de ökumenikus összejöveteleken is. Férjemmel és gyermekeimmel pedig ott vagyunk a családi istentiszteleteken. Ez sokat számít a diákoknak. A hatás pedig nem marad el: a különböző alkalmak, gyermekszolgálatok által mára egyre több család csatlakozik aktívan a gyülekezethez.

Tovább

Evangélikusok vagyunk, egy irányba tekintenünk

Vértesi Ferencné, Ágota nyugdíjas tanító, presbiter – Debrecen

Kiskőrösiként abban a templomban kereszteltek meg, ahol Petőfi Sándort. Több mint hét évtizede vagyok a debreceni gyülekezet tagja. A vasárnapi istentiszteleteket nem tudom kihagyni, mert akkor az egész hét olyan, mintha nem is történt volna semmi. Az tölt fel, ad örömet és erőt, hogy az egyházhoz tartozom, hogy hallgathatom az igehirdetést, az orgonaszót, átélhetem a közös imádságot. Ezek nemcsak a vasárnapomat, hanem a hétköznapjaimat is gazdagítják, irányt mutatnak. Különös öröm – amit gyakran megélek –, hogy gyermekeimmel és unokáimmal együtt ülhetek a templompadban, közösen vehetünk úrvacsorát, és tekinthetünk a gyülekezettel együtt egy irányba, Urunkra, Krisztusra.

Nagyon sok barátom van a közösségben. Összekovácsolt, egymásra figyelő gyülekezet vagyunk, ahol tudunk, segítünk egymásnak. Nagyon sokat köszönhetek lelkészeinknek, Szabó Gyulának, Béres Tamásnak, Réz-Nagy Zoltánnak, napjainkban pedig Asztalos Richárdnak. Ők a legnehezebb időkben is összefogtak minket, a gyülekezetet. Vallom, hogy ugyanazt az istenhívő szeretetet kell átadnom nekem is a családomnak, mint amit a szüleim és lelkészeim adtak nekem.

Hitem megvallása és gyakorlása miatt bennem félelem sohasem volt. Mindig úgy éreztem, áldás számomra, hogy Istenben hiszek. Ezért is tekintem életem fő bibliai üzenetének ezt az igét: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” (Jel 2,10b)

Tovább

Igyekszünk láthatóan evangélikusok lenni

Csorba Béla – A Semmelweis Egyetem Szolgáltatási igazgatóságának osztályvezetője, gyülekezeti felügyelő, Vecsés

Tizenöt éve, amikor Vecsésre költöztünk, egyből az evangélikus templom tornyát kerestem, amit akkor még nem, de az imaházat megtaláltam. Szeretettel és befogadó légkörrel fogadta családunkat a gyülekezet.

A korábbi lelkész, Rezessy Miklós kért fel, hogy legyek a presbitérium tagja. Őt Heinemann Ildikó követte a lelkészi szolgálatban. Lelkésznővel a közös szolgálatot úgy kezdtük, hogy végeztünk egy SWOT analízist: felmértük a gyülekezet erősségeit, helyzetét, lehetőségeit. Majd munkacsoportot alkottunk, és feladatvállalókat neveztünk ki a gyülekezet megújítása érdekében. Közösségformáló célokat tűztünk ki magunk elé. A gyülekezet előtt álló feladatokat látva, hosszas mérlegelés után vállaltam el a felügyelői szolgálatot 2012-ben. A gyülekezetünk épülését jelzi, hogy a belső megerősödésen túl Isten áldásával templomot építettünk, parókiát újítottunk fel.

Hívogató közösség vagyunk, azaz városi szintű rendezvényeinkkel, a központi vecsési programokon való jelenléttel is próbáljuk a különböző érdeklődésű körű keresőket megszólítani. Igyekszünk láthatóan evangélikusok lenni.

Bibliaolvasó, hálát adó, imádkozó ember vagyok. Számomra az úrvacsoravétel – ami nálunk minden vasárnapi istentisztelet része – különleges kötődést jelent Istenhez és a közösséghez.

Tovább

A természettudomány alapvetően Isten teremtett világának a felfedezése

Pest megye diák  egyetemi hallgató Váckisújfalu vegyészmérnök

Demény Petra – vegyészmérnök szakos egyetemi hallgató (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem), Váckisújfalu

Számomra közel olyan természetes, hogy hiszek Istenben, hogy evangélikus vagyok, mint az, hogy levegőt veszek. A váckisújfalui templomban kereszteltek meg, itt is konfirmáltam, hittanra is ide jártam. Belenőttem az evangélikus közösségbe. Az érettségi idején nem voltam biztos abban, hogy jó-e, amit csinálok, megfelelőek-e a terveim. Megerősítésre volt szükségem. Addig is jártunk templomba, de akkor elhatároztam, hogy minden vasárnap istentiszteletre fogok járni. Azóta minden vasárnap hazaviszek valami üzenetet a templomból. Több közösségi programban is részt veszek, az ifjúsági filmklub a szívügyem.

Természettudományos pályán mozogva többen meglepődtek azon, hogy istenhívő vagyok. Máig nem értem, hogy a természettudomány és a vallás miért ne férhetne össze egymással. Tudományos kutatómunkában is részt veszek, fotokatalitikus memóriával foglalkozom. Itt fény hatására valamilyen változás történik az anyagban. Ha az eljárás megfelelően van megtervezve, akkor a terveinknek megfelelő, akár késleltetett változás is elérhető. Így lehet például napelemet vagy öntisztuló ablakot gyártani. Ez az ismeret is csak tovább erősítette bennem, hogy a természettudomány alapvetően Isten teremtett világának a felfedezése.

Tovább

Akinek az imádság határozza meg a napjait

Tolna megye nyugdíjas Nagydorog

Pámer Andrásné Braun Katalin – nyugdíjas, Nagydorog

Kilencvenkét éves elmúltam, de még mindig magam gondozom a kertemet. Szeretem az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, így az istenhit meghatározza az életemet. Amíg egészségem megengedte, addig minden vasárnap a templomban voltam. Ma már idehaza hallgatom az istentiszteleteket.

Györkönyi származású vagyok. Az ottani nagy templomunk mindig tele volt, az egész település istentiszteletre járt. Sváb származásom miatt a kitelepítéskor, 1947-ben nekem is el kellett hagynom szülőfalumat. Először Lajoskomáromba költözünk. Ott is sok evangélikus élt. Férjemmel ott házasodtunk meg. 1982-ben, már özvegyként költöztem Nagydorogra.

Az imádság minden napomnak a része. Magyarul és németül is elmondom a Miatyánkot, a családomért, de mindenki másért is imádkozom. „Mint a szép hűvös patakra / A szarvas kívánkozik…” énekünket gyakran szoktam napközben is, de ha felébredek, akkor éjjel is két nyelven énekelni. A Biblia könyveit is olvasom, az Evangélikus Élet újságot többször is áttanulmányozom.

Lefekvés után éneklek és imádkozok, és a magyar irodalmunk kiváló költeményeit is szeretem elmondani. Ady Endre, József Attila, Katona József, Illyés Gyula és Juhász Gyula versiből máig többet kívülről szavalok.

Tovább

Isten szeretetében élni

Kalincsák Luca – diák, Bakonycsernye

Az iskolai hittanóra nem olyan meghitt, mint a gyülekezeti ifjúsági óra, de azt is nagyon szeretem, mert jó a hangulata, és a nehéz nap közben feltölt. Az órákat lelkészünk, Szarka Éva néni tartja. Szeretem, hogy mindig megbeszéljük az éppen előkerülő bibliai történeteket. Karácsony története és húsvét ünnepe is nagyon fontos a számomra.

Az istentiszteleten az énekeket nagyon kedvelem, és azt is, hogy van lehetőség felolvasásra. Erre szoktam jelentkezni. Ilyenkor előre megkapjuk a szöveget, ezt otthon gyakorlom, hogy minél szebben tudjam majd a templomban elmondani. Megtisztelő, hogy én olvashatom fel a bibliai igét. A prédikációt is nagyon szeretem, mert akkor a lelkész elmagyarázza, hogy miről szól az ige. Erre figyelni szoktam.

Esténként otthon együtt imádkozni szoktunk, valamint az is gyakori, hogy a Bibliából közösen olvasunk fel. Ilyenkor apa, anya és a testvérem is ott van. Ezután meg szoktuk beszélni, hogy miről szól, amit olvastunk. Ilyenkor mindenki megosztja a gondolatait a többiekkel. Fontosak ezek az együttlétek a számomra.
A Láthatóan evangélikus sorozat Facebook-oldala.

Tovább

„Isten gondviselő keze átkarolja az életemet”

Szabó Katalin – könyvelő, pénztáros, presbiter, Váckisújfalu

A hatvanas évek közepén még nem volt az óvodában hittanóra. Engem is a szüleim tanítottak meg az imádságra. Édesanyám sokszor elvitt a templomba, onnan őrzöm azt a csodálatos élményt, amit a gyülekezeti közösségben éltem át. Acsán, ahol felnőttem, nagyon nagy templom van, akkor még tele volt hívekkel. Nemcsak zengett az ének, hanem az egész közösség szívből énekelt. Én még olvasni sem tudtam, csak az arcokat figyeltem. Mindenkinek megváltozott, kitisztult az arca éneklés közben. Akkor éreztem úgy, hogy igen, én is így szeretnék imádkozni.

Nekem is voltak lázadó éveim, de az istenhit egész életemet meghatározza. Férjem katolikus volt. Az ő családjához költözve tiszteletből és szeretetből közel húsz éven keresztül római katolikus misékre jártam. Szerettem a családommal együtt templomba járni, azt is tudtam, hogy a miséken fejet hajtok Isten előtt. Éreztem, hogy Isten gondviselő keze átkarolja az életemet, mégsem sikerült a gyülekezet részévé válnom. Amikor lányomnak evangélikus udvarlója lett, a nászasszonyom hívott, hogy menjek el vele az evangélikus templomba. Amikor bejöttem a templomunkba, akkor éreztem, hogy hazaérkeztem, itthon vagyok!

Nagy megtiszteltetés, hogy a gyülekezet felkért presbiternek, majd pénztárosnak is. Úgy érzem, hogy ezekkel a szolgálatokkal segíteni tudom a közösségemet.

Tovább

Aki már fiatalon a gyülekezetet szolgálta

Galgagyörk Pest megye kántor angol–magyar szakos egyetemi hallgató egyetemista diák ELTE

Turai Krisztina – angol–magyar szakos egyetemi hallgató (ELTE), kántor, Galgagyörk

Zongorázni tanultam, ezért amikor a gyülekezetünk korábbi kántora Németországba költözött, felkértek, hogy legyek az utódja. Először nagyon izgultam, de idővel rájöttem, hogy szívesen végezem ezt a szolgálatot. Még abban az évben elmentem a fóti Evangélikus Kántorképző Intézetbe, hogy elmélyítsem a tudásomat.

A nyolc év alatt, amióta kántor vagyok, nagy jártasságra tettem szert az istentisztelet felépítésének tanulmányozásában, szervezésében. A lelkészünkkel való közös készülés, a folyamatos tanulás és gyakorlás meghatározó a számomra.

A kántori szolgálat által is megélem a hitemet. Része vagyok a gyülekezetnek; áldás, hogy kísérhetem a gyülekezeti éneket, sőt a mindennapokra kiható megerősítő élmény is, hogy a közösségben szolgálhatok. Az orgonálás kikapcsol. Olyankor elfelejtem a mindennapi problémáimat, csak Isten felé fordulok, és csak a közösséget szolgálom.

Amikor mélyebb ponton vagyok, ha valami nem sikerül az egyetemen vagy munkahelyemen, akkor sem csüggedek el nagyon, hiszen tudom, hogy Isten velem van.

Tovább

Hitvallásomat megvallva igyekszem a település érdekeit szolgálni

Csömör Pest megye alpolgármester

Tormay-Lesták Mária – alpolgármester, Csömör

Nagyközségünk szoros kapcsolatot ápol a település gyülekezeteivel. Alpolgármesterként saját gyülekezetemhez kötődve, hitvallásomat megvallva igyekszem a település érdekeit szolgálni.

Három évvel ezelőtt az egyik önkormányzati óvodánk a csömöri presbitérium igényére reagálva, települési és óvodán belüli egyeztetést követően a Magyarországi Evangélikus Egyház országos fenntartású intézménye lett. Ezzel a település is nagyon sokat nyert, a gyülekezet is gazdagodott. Az óvoda az egyházközség új bázisa lehet, ezáltal a fiatal családokat a gyülekezeti életbe aktívabban van lehetősége bevonzani. Különleges élmény volt végigvezetni ezt a folyamatot, hiszen ebben egyszerre élhettem meg települési vezetői szolgálatomat és evangélikusságomat. Az óvodához három gyermekünk révén is szorosan kötődöm. Legkisebb jelenleg is oda jár. Csodálatos megélni, hogy milyen alapot kapnak a gyermekek ebben az intézményben.

Családi körben bibliai történetekről is szoktunk beszélgetni, étkezésekkor természetes számunkra, hogy áldást mondunk. Külön ajándék számomra, hogy a gyülekezetben az ének szolgálatával tudok részt venni az istentiszteleteken.

Tovább

Büszkeség és megnyugvás evangélikusnak lenni!

Dr. Simon Ernő – fellebbviteli főügyész, Debrecen

Büszkeség és megnyugvás evangélikusnak lenni! Gyülekezetünk igyekszik láthatóan evangélikussá válni, azaz nemcsak saját köreinken belül, hanem a világi sajtóban, közéletben is próbálunk aktívan részt venni.

Realista emberként sokáig nem tudtam elfogadni a krisztusi test megjelenését az úrvacsorában. Többek között Wigner Jenő és Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósaink videófelvételeit hallgatva – akik meggyőződéssel nyilatkoztak a hitükről – döbbentem rá, hogy vannak dolgok, amikre nem tudunk választ adni, csak elfogadni. Rájöttem, hogy az úrvacsoravétel rendkívüli esemény.

Korunkból leginkább a szeretet és a bizalom hiányzik. Krisztus-hívőként lehetőségünk van a keresztényi szeretet gyakorlására. Ez azt jelenti, hogy felvállaljuk a kockázatot, bizalommal közelítünk, és megnyílunk embertársaink felé. Ha megismerjük a másikat, és valóban szeretettel fordulunk hozzá, akkor életünkkel is hirdetjük az Urat. A Bibliát olvasva támogatást és biztatást kapunk ehhez.

Édesanyámnak az első munkanapomon elhangzott figyelmeztetése – „Fiam, soha ne felejtsd el, hogy az akta mögött ember van!” – végigkíséri szolgálatomat. Döntéseimnél figyelembe veszem, hogy miért követte el valaki a bűncselekményt. A törvényt ezáltal össze lehet hangolni az emberségességgel.

Tovább

Aki énekel, az kétszeresen imádkozik

Kalincsákné Kardos Bernadett – logopédus, pedagógus, gyülekezeti másodjegyző, presbiter, énekkari tag, Bakonycsernye

A gyülekezet számomra nagyon jó közösséget jelent. Tíz évvel ezelőtt konfirmáltam meg. Ez a helyi evangélikus óvodának is köszönhető, ugyanis gyermekeinket oda írattuk be, ott ismerkedtem meg az evangélikussággal. Az óvoda vezetőjét már régebbről ismertem, idővel a lelkész házaspárral is jó kapcsolatunk lett. Egyre jobban bekapcsolódtunk az egyházi életbe.

A világi és az egyházi közösség között talán a nyugalom a legnagyobb különbség. A felgyorsult világban sok impulzus ér, de a gyülekezetben le tudok csendesedni. Ott szellemileg és érzelmileg is töltekezni lehet.

Az imádság számomra a megkönnyebbülést jelenti. Nem csak templomban imádkozom; autóban, este, bárhol tudok fohászt mondani. Jólesik magamban vagy félhangosan elmondani, megbeszélni az Úrral, hogy mi van bennem. Ezután megnyugvást szoktam érezni.

A gyülekezeti énekkarban nagyon jó közösséget alkotunk, örülök, hogy a tagja vagyok. Az énekkarban kiéneklem magamból minden örömömet és bánatomat, a próbák alatt pedig megbeszéljük egymással, hogy mi van velünk. Volt olyan templomi könnyűzenei istentisztelet, aminek a végén az egész gyülekezet velünk együtt énekelt. Ott többszörösen is átélhetővé vált, hogy „aki énekel, az kétszeresen imádkozik”.

Tovább

Tegyünk a dolgokért, és adjunk hálát!

mérnök közgazdász  IT-tanácsadó presbiter Dunakeszi Pest megye

Sándor Balázs – mérnök, közgazdász, IT-tanácsadó, presbiter, Dunakeszi 

Három gyermek édesapjaként állítom, hogy a gyermekvállalástól kezdve sokkal közelebb kerülnek fontos kérdések az emberhez, mint korábban. Jobban fókuszálunk egyrészt a mikrokörnyezetünkre, másrészt több időnk lesz arra, hogy hálát adjunk például azért, hogy mindenki egészséges. Feleségemmel együtt komolyan vesszük, hogy vallásos nevelésben és hívő légkörben nevelkedjenek a gyermekeink, ugyanakkor szabadságot és leendő választási lehetőséget is kívánunk a számukra biztosítani.

Hozzám is közel áll nagyapám szemlélete: tegyünk a dolgokért, és adjunk hálát. „...aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára” – szól a sokszor eszembe jutó, konfirmáción kapott igeszakaszom (Fil 1,6b). Ez meghatároz engem, ezt a jót keresem a világban és magamban is.

Az úrvacsora olyan megtisztulás, amikor az ember bűnbocsánatot kap, és élvezheti Isten kegyelmét és szeretetét. Rendszeresen élek ezzel az ajándékkal, mert tudom, hogy még akkor is, ha padlót fogtam, vagy olyan kihívás előtt állok, amihez szükséges az összes energiám, van hova nyúlnom. Örömet és erőt ad. Ez a kegyelem.

Tovább

Menjünk a sivatagból az oázisba!

Dunakeszi Pest megye diák egyetemista biológus

Boros Zsófia – biológus hallgató (Állatorvostudományi Egyetem), Dunakeszi

Az istentisztelet számomra olyan, mintha a sivatagból oázisra érnék. Úgy érzem, hogy erre hétről hétre szükségem van. Ez ugyanis lelki feltöltődést és biztos pontot ad nekem, ezután sokkal könnyebben veszem a mindennapi akadályokat.

Rendszeresen olvasom a Bibliát, de az igehirdetésben más szavai által kerül a Szentírás üzenete közel hozzám. Bár nem az énekhangomról vagyok híres, szeretem a közös énekléseket, mert abban a közösséget élem meg. Evangélikus közösségünk erejét jelzi az is, hogy vizsgaidőszakban sokan odajönnek hozzám a gyülekezetből, és megkérdezik, miként alakulnak a tanulmányaim. Azt is jó megélni, hogy mi, fiatalok itt valóban tudunk segíteni az idősebbeknek – különösen a koronavírus járvány idején.

Pályaválasztásomban szerepet játszott, hogy már egészen kiskoromban is lenyűgözőnek tartottam a természet szépségét, az élőlényeknek a működését. Ezt szerettem volna minél jobban megismerni, ezért választottam a biológus szakot. A tudományos és a vallásos nézőpont nem zárja ki egymást, nem mond alapvetően ellen egymásnak, csupán más szemszögből közelítik meg ugyanazt a kérdést, azaz teremtettségünket.

Tovább

Ne legyünk reményvesztettek!

Kalincsák Ferenc – karbantartás-vezető, presbiter, Bakonycsernye

Öt évvel ezelőtt azért konfirmáltam, mert az egész családom az evangélikus gyülekezethez tartozik, és én is úgy éreztem, hogy itt a helyem. Itt olyan közösséggel találkoztam, ahol nem az érdekek, nem a munkahelyi feszültségek jönnek ki, hanem mindenki a saját családjából hozza önmagát. Jó érzés, hogy én is adni tudok a közösségünknek. Megéljük, hogy bár különbözők vagyunk, de egy közös céllal jövünk össze.

Reményt ad, hogy az úrvacsorában magamhoz vehetem Krisztus testét és vérét, ezáltal megkapom bűneim bocsánatát. Azzal, hogy a többiekkel együtt az Úr asztalához járulok, kifejezem, hogy elkötelezett tagja vagyok a gyülekezetnek.

Amikor tehetjük, esténként családi bibliakört tartunk. Ilyenkor egy fejezetet felolvasunk az Újszövetségből, majd megbeszéljük. Abban bízom, hogy ezzel nemcsak a hitünket mélyítjük, és a családi közösségünket építjük, hanem példát is állítunk a gyermekeinknek, hogy majd ők is így cselekedjenek.

Sok olyan embert ismerek, akiknek nemcsak istenhitük nincs, hanem a céljaik is hiányoznak. Ők motiválatlanok, céltalanok, csak a mindennapokban sodródnak. Hívőként abban próbálom segíteni őket, hogy ne legyenek reményvesztettek és hitetlenek.

Tovább

Egy csapatba tartozunk!

Bakonycsernye diák tanuló Fejér megye

Kalincsák Sára – diák, Bakonycsernye

A legtöbb barátom a gyülekezethez tartozik, így az ifjúsági órákon, istentiszteleten, minden gyülekezeti alkalmon összejön a baráti társaságom. Ez nagyon jó érzés. Azt is nagyon szeretem, amikor a családommal együtt megyek a templomba. Ilyenkor jó megélni, hogy együtt vagyunk, a hétköznapok után egy kicsit közösen lelassítunk. Összehoz minket, hogy együtt ülünk a templompadban, úgy érzem, hogy egy csapatba tartozunk.

Szeretem, hogy az ifin éneklünk, de játszani is nagyon sokat szoktunk. Az istentiszteleten is énekelni szeretek a legjobban, de az úrvacsoravétel is meghatározó a számomra. Jó érzés tudni, hogy az úrvacsora által megélhetem, hogy nemcsak a közösséghez, hanem Istenhez is tartozom, aki Jézus által nekem is megbocsátja a bűneimet.

A gyülekezeti ifjúsággal együtt én is részt vettem a büki Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozón. Barátokkal mentem, szórakoztunk is, de a komoly része is sokat jelentett számomra. Fantasztikus volt látni, hogy mennyi fiatal jár evangélikus gyülekezetekbe! A találkozón egy nagy közösség voltunk. Hiába nem ismertük egymást, átjárt bennünket, hogy egy csapatba tartozunk. Felemelő volt, hogy együtt énekeltünk.

Tovább

Nincs mitől félnünk!

Debrecen diák tanuló gimnazista

Kovács Kincső – gimnazista, Debrecen

Aki kereszténynek vallja magát, az szeretné tudatni a világgal, hogy tartozik valakihez, mégpedig Istenhez, és harmóniában él vele. Bár az embert számos veszély érheti a külvilágban, de ha van számára valaki, akihez mindig visszatérhet, akkor valójában nincs mitől félnie. Ez a biztos pont az én életemben a Krisztusba vetett hit.

Egy húsvéti istentiszteleten tudatosult bennem, hogy mit is ünneplünk nagypénteken és feltámadáskor. Ekkor tértem meg. Azóta egyre inkább elmélyülök a hit kérdéseiben.

Az istentiszteletnek a számomra legfontosabb része az imádság. Ez intim beszélgetés Istennel. Mivel az istentiszteleten ezt közösen végezzük, felemelő megélni, hogy bár valószínűleg több dologra gondolunk, hiszen különbözőek vagyunk, mégis egy felé fordulunk, az Úrra tekintünk. Ez egy különleges kapcsolat, egyszerre belső és közösségi kommunikáció.

Az evangélikus gyülekezet számomra olyan építő, rengeteg lehetőséget felkínáló közösség, ahol elmosódnak a korosztályi határok. Az istentiszteleteken kívül számos programunk van. Ezeken bármikor meghallgatjuk egymást.

Tanár szeretnék lenni. Ezáltal egyrészt megoszthatom a tudásomat és tapasztalatomat másokkal, másrészt magam is többet tudhatok majd meg a világról.

Tovább

Aki a néptánc hatására talált rá az egyházra

Vecsés óvodapedagógus pedagógus tanár néptánc

Prekler Katalin – a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium óvodapedagógusa, Vecsés

Nem hátrányként, hanem előnyként élem meg, hogy felnőttként részesülhettem a keresztség szentségében. Hosszas keresgélés után találtam rá az evangélikus felekezetre, méghozzá a néptánc hatására. A saját istenhitemen túl – mert Istenben mindig is hittem – a magyar népi kultúra összefonódása az egyházi év rendjével indított arra, hogy elkezdjek egy felekezetet keresni, ahol közösségben tudom gyakorolni és megélni a hitemet.

Sándor Ildikó néprajzkutató hívott a rákoskeresztúri evangélikus gyülekezetbe, hogy segítsek neki. 2008 körül, egy virágvasárnap volt, amikor Gáncs Péter nyugalmazott püspök tartott istentiszteletet, én pedig a gyermekekkel népi zöldágazós játékokból készítettem műsort. A népszokás és a gyülekezeti közösség akkor forrt igazán össze bennem. Áldott az életem azáltal is, hogy Sándor Ildikón kívül Karácsony-Molnár Erika és Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató – akinek apósa evangélikus lelkész – oktatták nekem a különböző szokásokat. Így olyan emberektől tanulhattam, akiknek megvolt az egyházi kötődésük.

Nagyné Szeker Éva lelkésztől, akinek a személyisége mélyen hatott rám, kaptam meg a Kis kátét. Amikor ezt a lutheri iratot végigolvastam, azt mondtam, hogy „igen, én is pont így gondolom és vallom”.

Tovább

Békességet hirdetni, örömmel szolgálni

Hambuch Ferencné Erdei Klára – nyugalmazott darukezelő, gyülekezeti gondnok, Hidas

A család és az istenhit jelenti az éltemet. Gyermekként konfirmálkodtam, de bányai munkásként idehaza nem gyakorolhattam nyilvánosan a hitemet. Házasságkötésem után Mucsfára kerültem, ott a pártállam nem volt olyan szigorú, így nemcsak templomba járhattam, de aktív tagja is lehettem a közösségnek.

Hidasra kerülve 2009-ben vettem át a templom gondnokságát. Először a tetőt újítottuk fel, majd a torony következett. Közben kiderült, hogy a mennyezet életveszélyes. A polgármesterrel és lelkészünkkel, Aradi Andrással egyeztetve állami támogatásért fordultam az akkori miniszterhez, majd mindennap imádkoztam a templomért. Megkaptuk a támogatást! Gyülekezetünk tagjai is adakoztak, valamint a falu, sőt a helyi katolikus, református és metodista gyülekezetek is pártfogolták a templomunk felújítását. A templom melletti volt iskolaépületet is rendbe hoztuk, imatermet és német kisebbségi helyiséget alakítottunk ki.

Imádság nélkül nem tudom az életemet elképzelni. Reggel olvasom a napi ige sorozatot, este nem tudok imádság nélkül lefeküdni. Szeretem a közösséget. Ha valamit tenni kell, akkor másokkal együtt mindig jelen vagyok, hogy segíthessek. Itt nincs veszekedés, féltékenység! Úgy próbálunk élni, hogy békességet hirdessünk. Így mi, hidasi evangélikusok valóban összetartóak és egymásra odafigyelőek vagyunk.

Tovább

Számomra az igehirdetés az istentisztelet legmeghatározóbb része

Vértesi Anna – gimnazista, Debrecen

Az evangélikus gyülekezethez tartozásom meghatározó számomra. A debreceni evangélikus gyülekezet befogadó közösség. Itt mindenki kedves mindenkivel, korosztálytól függetlenül jól ismerjük egymást. Nálunk a fiatalok szinte már többségben vannak, de sok idős is jár hozzánk. Velük is nagyon szeretek beszélgetni.

Istenhívőként fontos volt számomra az is, hogy jó helyen tanuljak, ezért választottam iskolámnak a Debreceni Református Kollégiumot. Ez erkölcsös intézmény, ahol a tananyagon túl arra is megtanítanak minket, miként bánjunk másokkal.

Számomra az igehirdetés az istentisztelet legmeghatározóbb része. Gyakran előfordul, hogy a prédikációban elhangzott gondolatokban felismerem: ezek rám vonatkoznak. Ezután próbálok magamba nézni. Azt keresem, hogy mit csináljak jobban. Az úrvacsoravétel szintén lényeges. Jézus feláldozta önmagát értünk, hogy ne kelljen bűnben élnünk. Megbocsátást, a valódi élet lehetőségét kaptuk általa. Ezért az úrvacsoravétel számomra a megtisztulást jelenti.

Rendszeresen szoktam imádkozni. Amikor valami gond van, akkor gyakrabban, de akkor is Istenhez fordulok, ha jó dolgok történnek. Ilyenkor megköszönöm Istennek, amit általa kaptam.

Tovább

Több mindenért lehetünk hálásak, mint amikért reklamálunk

Jermann Pálné – nyugalmazott vendéglátós, gyülekezeti pénztáros, Vecsés

A gazdálkodás magánemberként mindig is rendkívül fontos volt a számomra. Gyülekezeti szolgálatommal arra törekszem, hogy gyülekezetünk a maga sokrétűségével jól és pontosan gazdálkodjon. Számomra öröm, hogy bármikor azt tudom mondani, a Vecsési Evangélikus Egyházközségben a pénzügyek rendben vannak. A pénztárosi szolgálat magában foglalja a kapcsolattartást is gyülekezetünk tagjaival. Törekszem a nyitottságra, a hozzám fordulókkal próbálok segítőkész lenni, tanácsokat adni számukra. Meglepő azzal találkoznom, hogy sokan még most sem tudják, egyházközségeink önállóak, azaz a gyülekezet lelkészét, a templom fenntartását alapvetően mi, a gyülekezet tagjai finanszírozzuk. Erre a felelősségünkre próbálom felhívni a figyelmet.

Az imádság olyan, Istennel való közvetlen találkozás, ami a napjaimnak, sőt életemnek a legfontosabb és alapvető része. Olyannyira így van ez, hogy ha azt mondják, az a legfontosabb, hogy kenyér legyen az asztalon, én azt válaszolom rá, hogy az számomra kevés, az Istennel való kapcsolat ugyanis annál is többet ér. Bár nekem is vannak nehézségeim, mégis tudom, hogy sokkal több mindenért lehetünk hálásak, mint amikért reklamálunk, amik miatt nyugtalanok vagyunk. Talán ezért is lehet, hogy gyakran mosolygok, bennem ugyanis a hála erősebb, mint a kritika.

Tovább

A gyülekezet a második családom

Gecse Vanessza – diák, Budapest (Rákoskeresztúr)

Isten számomra olyan, mint a jó apa vagy anya, úgy érzem, mintha ő a harmadik szülőm lenne. Talán ez is kifejezi, hogy milyen sokat jelent a számomra, hogy hiszek Istenben. Bármi bajom vagy kérdésem van, Istennel tudok beszélgetni. Megnyugvást ad a számomra, hogy meghallgat, valamint biztonságot is ad, úgy érzem, hogy ő vigyáz rám.

Második osztályos koromtól járok a gyülekezetbe. Először hittanra jártam, ott nagyon kedvesek voltak velem. Utána konfirmációs órákon vettem részt, mert fontosnak éreztem, hogy én is konfirmáljak. Onnantól az ifjúsági órákra járok. Jó a közösség, a Biblia tanításában is elmélyedünk. Úgy érzem, mintha a gyülekezet a második családom lenne, nagyon szeretek ide járni.

A Bibliát rendszeresen szoktam olvasni. Mindig ott kukucskál a polcon, én pedig azt gondolom, hogy jó, nézzük meg, mi van benne. Nóé bárkájának a történetét nagyon szeretem. Isten Nóét és családját megmentette, és minden fajnak is új lehetőséget adott. Ez a szeretetnek egy jele, megmutatja, hogy az Úr megőriz minket.

Tovább

Istenben hinni biztonságot jelent

Göd Pest megye felügyelő tanár ELTE docens kántor

Ittzés Máté – tanszékvezető egyetemi docens (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest), gyülekezeti felügyelő, kántor (Göd)

Istenben hinni biztonságot jelent. Olyan alapot, amely nélkül nem is tudom elképzelni, hogy milyen lehet élni. Tudom, hogy Jézus itt van velem, tenyerén hordoz. Ez hitem alapja, identitásom része. Ezt próbálom a családomnak is átadni.

Lelkészcsaládba születve evidencia volt számomra, hogy a vasárnap délelőtt a templomban töltött időszakot jelenti. Szüleimtől otthon, édesapámtól és nagybátyámtól bibliaórán és hittanórán sajátítottam el a lutheri elveket, míg a győri bencés gimnáziumban megtapasztaltam, miként lehet az ottani elfogadó szellemiség által lehetőséget kapni arra, hogy saját evangélikus identitásomat erősíthessem.

Feleségemmel arra törekszünk, hogy négy gyermekünknek természetes legyen az, hogy istentiszteletre járnak. Mi láthatóan evangélikusok szeretnénk lenni. Nemcsak a hittanórán, a délutáni programokon, családunk közös esti imádsága révén, hanem a vasárnapi templomba járásunkkal is szeretnénk „láthatóságunkat” környezetünknek megmutatni.

Egyetemi oktatói munkám során az istenhitről nem beszélek, nem is tehetem, de arra törekszem, hogy az óráimra járó hallgatók beszédemből, megnyilvánulásaimból, a megbízhatóságból és segítőkészségből megérezzék, hogy valami van a háttérben, ami a keresztyén hit.

Tovább

Csak nyitott szívvel lehet imádkozni

Bakonycsernye nyugdíjas pénztáros Fejér megye

Csernyin Sándorné Kaviczki Erzsébet – nyugalmazott bányászati adminisztrációs munkatárs, gyülekezeti pénztáros, Bakonycsernye.

Szüleim, családtagjaim istenhívőként mindig is részt vettek az egyház életében, férjemmel mi is mindig jártunk templomba. Szerencsére soha nem volt a munkahelyen sem gond ebből, nekünk nem mondták, hogy akkor nem mehetünk dolgozni. Férjemmel arra törekedtünk, hogy a gyermekeink ne csak beleszülessenek a mi istenhívő életünkbe, hanem úgy neveljük őket, hogy maguk is vallásosak legyenek. Örömmel jöttek velünk a templomba, konfirmáltak, az esküvőjük is itt volt, sőt az unokáink keresztelőire is a bakonycsernyei templomunkban került sor. Nem vagyunk magamutogatók, hogy mi milyen nagy keresztények vagyunk, de arra törekszünk, hogy a keresztény életet éljük. Annak örülnénk, ha azt lehetne mondani az életünkre, tetteinkre, hitünkre és gondolatainkra, hogy láthatóan evangélikus.

Imádkozni szerintem csak nyitott szívvel lehet. Én gyakran fohászkodom az Úr-hoz, a kisebb dolgokban is őhozzá fordulok, és amikor csak tudok, hálát adok, hogy segít, óv, és velem van.

Tovább

Istenre és egymásra vagyunk utalva

Csernyin Sándor – nyugalmazott bányász, bányamentő, gyülekezeti felügyelő, Bakonycsernye

Nagyapám a gyülekezet presbitere, édesapám a közösségünk gondnoka volt. Harminchárom év föld alatti munkaviszony után mentem nyugdíjba. Ezután lett lehetőségem, hogy a gyülekezet életébe ne csak templomba járó és a közösségben időnként segítő tagként, hanem aktívabban is becsatlakozzak. 1996 óta vagyok a gyülekezet felügyelője. Amikor az első országos felügyelői konferencián részt vettem, az ott hallottak után úgy éreztem, hogy én erre a sokrétű szolgálatra nem vagyok felkészülve. Idővel megtapasztaltam, hogy ha a Jóisten feladatot bíz az emberre, akkor erőt is ad hozzá, hogy ténylegesen el tudja látni.

Bányában dolgozni nem könnyű feladat, hiszen a föld alatti, teljesen sötét világban kell megerőltető fizikai munkát végezni. A bányamentés különösen is embert próbáló, hiszen amikor az emberek a veszély miatt kifele rohannak, nekünk akkor kell bemennünk oda. Régen, akik a bányában voltak, mind vallásosan éltek. Gyülekezetünk számos presbitere is bányász volt. Ezért korábban nem is volt kérdés, hogy imádsággal kezdtük a munkát. A bányász, amikor lemegy a mélybe, soha nem tudhatja, hogy mi fog történni vele. Azt viszont tudja, hogy a többiekkel egymásra és Istenre vannak utalva. Ez közösséggé formál, vallásosságra és hálaadásra tanít.

Tovább

Keresztényként feladatom a gyülekezetbe hívogatás

Szigethi Mihályné – nyugalmazott hematológiai asszisztens, gyülekezeti pénztáros, Kismányok

Őseim több mint háromszáz évre visszatekintve evangélikusok voltak. A családban nálam volt ebben először változás, férjem katolikus volt. Köztünk soha nem volt feszültség, tiszteletben tartottuk egymás meggyőződését. Fiaim és unokáim is evangélikusok.

Ha valami oknál fogva nem tudok istentiszteletre menni, akkor az a vasárnap számomra nem is vasárnap. Akkor van igazi ünnepem, amikor az igehirdetésben meghallom a nekem szóló üzenetet. Ilyenkor lelkileg teljesen feltöltődök. Ezért vallom, hogy én igazából az igéből élek!

Nem sokkal azután, hogy Szekszárdról visszaköltöztünk a szülőfalumba, felkértek, hogy legyek a gyülekezet pénztárosa, majd a kismányoki evangélikus ifjúsági ház gondnoka. Ez több mint húsz éve történt. Azóta Isten segítségével szépítjük, gondozzuk, fejlesztjük a házat és a gyülekezetet. Nagyon jó érzés kapcsolatot tartani a táborozó gyermekekkel és lelkészekkel.

A kitelepítés borzalma gyülekezetünk életére is kihatott, ma kevesen vagyunk. Úgy érzem, hogy keresztényként feladatom a gyülekezetbe hívogatás. A fiataloknak elmesélem, hogy gimnazista koromban velem is előfordult, hogy nem szívesen jártam istentiszteletre, de idővel hazataláltam. Próbálom azt az örömhírt átadni, amit én is kaptam.

Tovább

Van egy örök, biztos és szerető pont az életemben! 

Vatai-Frey Rebeka – diák, konfirmandus, Göd 

Édesapám az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológus-lelkész szakán folytatja tanulmányait, édesanyám a gyülekezet presbitere. Talán ez is mutatja, hogy a mi családunkban mennyire fontos a vallás. Tudom, hogy a konfirmáció által lehetek a gyülekezet felnőtt tagja, ez az, ami által én is válaszolni tudok Isten hívására. Ezért jelentkeztem a konfirmációi képzésre, és konfirmáltam szeptember utolsó vasárnapján.

Ezt az oktatást nem úgy kell elképzelni, mint egy kötött tanórát, sokkal inkább baráti, családias beszélgetésként. Adott témáról, így a Tízparancsolatról, szentségekről is sokat beszélgetünk, valamint arról, hogy az ember életében milyen meghatározó szerepe van a vallásnak.

Azt gondolom, hogy valamiben muszáj hinnie az embernek. Azáltal, hogy én istenhívő vagyok, sokkal nyugodtabban tekintek a világra, mert tudom, hogy van egy örök, biztos és szerető pont az életemben.

Éneklést és színjátszást is tanulok. Tudom, hogy az éneklés által egészen másként, mélyebben tudunk átélni egy-egy érzést. Örömmel tölt el, amikor a gyülekezetben énekelve azt látom, hogy megérinti a közösséget a szolgálatom.

Tovább

Az imádság párbeszédéről és a hálaadás szavairól

Szatványi Zoltán – diák, Budapest (Rákoscsaba) 

Bár sokan azt mondják, hogy ez is csak mendemonda, én Isten létében soha nem kételkedtem. Inkább hiszek Istenben, mintsem megkérdőjelezzem az ő létét. 

Magyarországon én voltam a második ember – gyermekként az első –, akit egy nagyon ritka betegségből tüdőtranszplantációval gyógyítottak meg. Volt, hogy az orvosok már lemondtak rólam, mégis sikerült az életemet megmenteni. Tudom, hogy Isten segített a reménytelennek tűnő helyzetből kimászni. A betegségem alatt azért imádkoztam, hogy meggyógyuljak. Megkaptam ezt az ajándékot. Sokat jelentett a számomra, hogy nemcsak én, hanem a családom is, és a gyülekezet is imádkozott értem. 

Néha úgy érzem, hogy egyedül szeretnék lenni, de mégsem csak magam. Ilyenkor beszélgetek Istennel. Az imádság a legtöbbször megnyugtat, de az is előfordul, hogy akkor jutnak eszembe a rosszabb dolgok. Ezeket komolyan veszem, és ilyenkor azokért mondok imát, akik miatt rossz esett meg velem. Ekkor – ahogy mondani szokták – leesik egy nagy kő a szívemről és megkönnyebbülök. 

Öt éve járok a rákoskeresztúri evangélikus ifjúságba. Itt családias a hangulat, sokat beszélgetünk. Baráti közösség vagyunk, összeköt minket, hogy istenhívők vagyunk. Meghatározó a számomra, hogy az ifi végén mindegyikünk kérhet valamiért vagy valakiért egy imát. Ilyenkor körbeállunk, megfogjuk egymás kezét, és úgy imádkozunk. Ezt szoktam a legjobban várni.

Tovább

„Ez a gyülekezet olyan, mint egy kis társadalom”

Domján Attila – vegyész, a Természettudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, Budapest (Pestszentimre)

A katonaság idején kerültem közel az istenhit kérdéséhez. Az egyik szobatársam, egy volt pannonhalmi diák becsempészett egy Bibliát. Elkezdtük olvasni, sokat sokat beszélgettünk a hitről. Akkor fedeztem fel, hogy a hitet közösségben, hétköznapi formában is meg lehet élni. 

Feleségemmel együtt a pestszentimrei gyülekezetbe járunk. Számomra ez elsősorban közösségélményt jelent, de nem csak vasárnaponként, mert hétköznap is tartjuk egymással a kapcsolatot. Mivel ez a gyülekezet most épül, így még aránylag kevesen vagyunk, viszont talán ennek is köszönhető, hogy ismerjük jól egymást, családias hangulatban tudunk együtt lenni. Minden korosztály jelen van a gyülekezetben, így a korosztályok között is létrejönnek kapcsolatok. Fiatalok, akiknek távol van a nagymamájuk, itt találkoznak idősekkel. Ez a gyülekezet olyan, mint egy kis társadalom. Talán ezért is egyre vonzóbb a környéken élők számára. Öt éve még nyolcan-tízen voltunk, mára már vannak vasárnapok, amikor megtelik a templom. 

Az imádság számomra a legszemélyesebb kapcsolat. Sokszor formalitásoktól mentesen imádkozom, ugyanakkor nagyon fontosak számomra a közös imádságok is.

Tovább

„Úgy érzem, mintha hazajárnék”

Dunakeszi háztartásbéli Pest megye

Kovács Nelli – háztartásbéli, Dunakeszi 

Kiskoromban jártam gyülekezetbe, majd sokáig nem. Gyermekünket szerettük volna megkeresztelni, ehhez kerestünk templomot. Több helyen is jártunk, majd találkoztunk Chikán Katalin lelkésznővel. Ő volt a legnyitottabb, legbefogadóbb, és nem a feltételeket sorolta. Olyan elragadó személyisége volt, hogy azt éreztem, hogy ide bármikor bármiért jöhet az ember. Igazából beszippantott ez a környezet. Először gyermek-istentiszteletekre jártunk, majd hittantáborba, ahol én segítő voltam, majd jött a többi feladat. A templom és a gyülekezet megnyugtat, mindig nyugodtság áraszt el, ha ide jövök. Úgy érzem, mintha hazajárnék ide. 

A gyülekezetben számos szolgálatot végzek, de ezt én nem is szolgálatnak hívom, sokkal inkább belső indíttatásként élem meg. Jelenleg a templomkertet parkosítom. Ez az ötlet onnan eredt, hogy nagyon sok szép templomkertet láttam és azt gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha a mi templomkertünk is olyan lenne, amire örömmel néznek az erre járók. 

Otthon lefekvés előtt együtt imádkozik a család. Ezek meghitt pillanatok. Ilyenkor nem csak lecsendesedünk, hanem átbeszéljük, hogy mi történt aznap és mit tervezünk másnapra.

Tovább

A gyülekezet közösségében lenni jó!

Budapest diák tanuló Podmaniczky János Evangélikus Iskola és Óvoda Rákoskeresztúr

Farkas Flóra – diák, Budapest (Rákoskeresztúr) 

Esténként szoktam imádkozni. Az imádságban elmondhatom a gondolataimat Istennek. Ilyenkor hálát adok, és általában arra kérem az Urat, hogy segítsen az előttem lévő napokban.

Kisgyermek koromtól járok templomba. A hétköznapi rohanással, teendőkkel, dolgozatokra készülésekkel szemben itt egy órára leülünk, Istenre figyelünk. Itt jó értelemben elengedi magát az ember. Előfordul, hogy vasárnap reggel a testvéremmel húzzuk a szánkat, és mondjuk, hogy „fáradtak vagyunk”, hogy „mások se mennek a templomba”, de utána mindig úgy érzem, hogy jó hogy eljöttünk, töltekezés volt hallani a prédikációt. Az igehirdetésekből sokat tanulok, rengetegszer úgy érzem, hogy az ott elhangzottak nekem szólnak.

Előfordul, hogy valamiért szomorú vagyok, azt gondolom, hogy nem úgy sikerültek a dolgok, mint ahogy elterveztem. Ilyenkor az istentiszteleten elhangzó gondolatok észhez térítenek, és rájövök, hogy nem ezt kellett volna vágynom, vagy hogy lehet, hogy egy kicsit többet kellett volna az óhajtott dologért tennem…

A Podmaniczky János Evangélikus Iskola és Óvodába járok. Ott az iskolalelkész, Brebovszkyné Pintér Márta, mindig biztat meghallgat. A gyülekezeti ifjúságban senkinek sem furcsa, ha imádkozunk, ha Istenről beszélünk. A jó közösségen túl ezért is szeretek ide járni! 

Tovább

„Nagyon szeretek templomba járni”

Kelemen Zoltán – diák, Dunakeszi

Most fogom az általános iskola harmadik osztályát kezdeni. Vasárnaponként szoktam istentiszteletre járni. A családi istentiszteleteket nagyon szeretem. Ott sokat éneklünk, imádkozunk és gitározni is szoktunk. A családi istentiszteleten a lelkésznő, Chikán Kati néni, bábozik is, miközben érdekes bibliai történetekről beszél. Így ismertem meg az utolsó vacsora történetét is.

Nagyon szeretek templomba járni, mert ott jó dolgokról hallok és énekelni is szeretek. Az is nagyon jó, hogy ott szoktak lenni a barátaim is, akikkel az istentisztelet előtt és után játszani is szoktunk. A családi istentiszteletre sokszor kell valamit megtanulni, azt is nagyon szeretem. Van, amikor előadással készülünk, ilyenkor a szüleink nézik, ahogy mi előadjuk a bibliai történeteket.

Mi nemcsak a templomban, hanem otthon is szoktunk imádkozni. Ilyenkor összetesszük a kezünket, majd elmondjuk az imát. Ez mindig jó érzés, megkönnyebbülök általa. Tudom, hogy az imádságban Istenhez beszélek és ő meghallgat engem.

Tovább

Isten számomra a biztos pont

Léránt Dávid Illés – diák, Budapest (Rákoskeresztúr)

Református óvodába jártam, onnantól kezdve kialakult egy kapcsolat Isten és köztem. A konfirmációs előkészítő órák óta járok rákoskeresztúri evangélikus gyülekezetbe. Ahogy egyre jobban megértettem, hogy miről szólnak a bibliai történetek, úgy vált egyre fontosabbá a hit a számomra. Konfirmandus csoportunkban kialakult egy szorosabb baráti közösség, aminek egy része mára már ifjúsági csoport. Egymásra figyelő baráti társaság vagyunk, akik hisznek Istenben. Mi megoszthatjuk egymással a dolgainkat.

Az ifjúsági óra elején át szoktuk beszélni, hogy mi történt velünk. Ha valakinek valami gondja van, akkor próbálunk segíteni a számára. Az ifjúsági órán imádkozni is szoktunk. Ilyenkor egy közösségként, együtt tárjuk ki Isten elé a bajainkat és örömeinket. Ez egyrészt nagyon jó érzés, másrészt még jobban összekovácsol minket. Meghatározó volt a számomra, hogy a konfirmációs tábort közös istentisztelettel zártuk le. Együtt mentünk be Isten házába, közösen hallgattuk meg a nekünk szóló igét. Ez is kapocs, összetartó erő volt.

Isten számomra biztos pont, általa van kiben bíznom, tudom, hogy ha bármi gond van az életemben, akkor Isten meghallgat és segít.

Tovább

A gyülekezetben nem csak kapni, hanem szolgálni is jó!

Budapest Pestszentlőrinc Pestszentimre informatikus presbiter másodfelügyelő

Szunyoghy Zsolt – informatikus, a pestszentlőrinci gyülekezet másodfelügyelője, Budapest (Pestszentimre)

A gyülekezeti szolgálat számomra azért is fontos, mert magam is sokat kaptam ezektől a közösségektől. Egyetemistaként, még nem hívőként, kerestem a világban a helyemet. Akkor olyan közösségekbe kerültem, ahol sikerült Isten igéjéhez is közel jutnom. Idővel igényem lett, hogy gyülekezethez tartozzak. Fokozatosan alakult ki bennem az érzés: saját magam számára is fontos, hogy másoknak, közösségnek szolgáljak. 

Pestszentlőrincen a templom hangosítási szolgálatában veszek részt. Mivel cajónozok, ezért Pestszentimrén a családi istentiszteletek zenei szolgálatában is közreműködöm, valamint az internetes közvetítések és videók vágásában is tevékenyen részt veszek. Időnként társasjátékklubot szervezek, ez mára családi napokká nőtte ki magát. Egyetemi éveim alatt a Luther Otthonban laktam, ott máig én látom el a rendszergazdai feladatokat. Ezen túl feleségemmel együtt a rákoskeresztúri gyülekezet zenei szolgálatában is részt veszünk.

Nemzetközi világi cégnél dolgozom, de a munkahelyen belül alapítottunk egy keresztény kört. Keresztény munkatársaimmal csütörtöki napokon együtt ebédelünk, utána Bibliát olvasunk, és az igéről beszélgetünk.

Tovább

Evangélikusnak lenni jó!

Herzog Ferenc – nyugdíjas építőmérnők, presbiter, Budapest (Rákoskeresztúr)

Minden alkalommal, ha úrvacsorát veszek, olyan mintha az újrakezdés lehetőségét élném meg. Ez ahhoz hasonló, mint mikor a húsvéthajnali istentiszteleten a Jézust szimbolizáló nagy gyertyáról meggyújtjuk a gyertyáinkat, és részesülünk a ránk is kiáradó fényből, Krisztus minket is megtisztító szeretetéből…

Evangélikus családban nevelkedtem, nekem az identitásom része, hogy evangélikus vagyok. Feleségem is – akivel a budavári gyülekezet énekkarában ismerkedtünk meg – evangélikus családba született. Evangélikusnak lenni jó, mert nevéhez híven az evangélium hirdetése, Isten kegyelme és Jézus Krisztus van a központban. A tradíciót tiszteljük, de egyben érezzük, hogy állandó megújulásra, a többi keresztyén felekezettel és a világgal való folyamatos párbeszédre alapvetően szükségünk van.

Számomra meghatározó a rákoskeresztúri-rákoscsabai evangélikus közösség. Itt nem csak a hitem mélyül, hanem összetartó közösségként figyelünk egymásra, számon tartjuk a másikat. 1995-től vagyok a gyülekezet presbitere. Egy időben jegyző is voltam, valamint a gyülekezet gondnoki feladatait is elláttam. Ezek a teendők mindig feltöltöttek, ugyanis általuk nem csak adtam, hanem mindig kaptam is. Amatőr fotósként igyekszem a gyülekezeti honlap részére az egyházközség életét fényképeken rögzíteni.

Tovább

A közös imádság ereje

Varsányi Ferencné Eszter – gyógypedagógiai munkatárs, imaközösség vezető, Bakonycsernye 

Az egyéni és a közös imádságra se jó úgy tekinteni, mintha az egy automata lenne! Az imádság nem olyan, hogy bedobok egy érmét, és megkapom, amit kérek. Ezért magam is azt kérem az Úrtól, hogy azt adja meg nekem és másoknak is, ami a javunkra van. 

Mi nemcsak megéljük, hanem érezzük is a közös imádság erejét! Egyre többször tapasztaljuk az imameghallgatást, legyen szó betegségről, vagy másfajta személyes kérésről. Sokan tartanak a közös imádságtól. Biztatásként azt szoktam mondani, hogy bátran merjünk ezzel élni, hiszen Isten a gondolatainkat is érti. Ő az, aki a ki nem mondott szavakat is – ha az a javunkra van – meghallgatja. Közösségünkben mára egyre többen mernek hangosan imádkozni. 

Gyülekezetünkben először ketten-hárman jöttünk össze, mára tizenketten-tizennégyen alkotunk az istentisztelet előtt imaközösséget. Ilyenkor egymás előtt elmondjuk az Úrnak a másokért és magunkért megfogalmazott kéréseinket és hálaadásainkat. Ez felszabadító érzés. Érzem és tudom, hogy igaza van Jézusnak: „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük”. (Mt 18,20)

Tovább

A hit segít abban, hogy másoknak segítsek

élelmiszer-eladó Monok presbiter eladó Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Molnár Attiláné Ibolya – élelmiszer-eladó, presbiter, Monok

Nagyon örülök, hogy abban a községben születtem, amelyikben az evangélikus Kossuth Lajos is. Sok kiránduló jön hozzánk, hogy megnézzék Kossuth szülőházát. Ilyenkor megmutatjuk nekik az evangélikus kápolnánkat is, valamint a tállyai templomot, ahol Kossuthot keresztelték. Egész életemben itt éltem, tősgyökeres evangélikus vagyok. Férjem római katolikus volt, de látta, hogy nekem fontos az evangélikusság, ezért itt, az evangélikus kápolnában volt az esküvőnk. Gyermekeimmel és a férjemmel együtt ebbe a kicsi, de számunkra nagyon kedves kápolnába járunk istentiszteletre.

Az istentisztelet számomra lelki feltöltődést jelent, de az ott hallottak meghatározzák az emberekkel való kapcsolatomat is. A hit segít abban, hogy másoknak segítsek, hogy jó szándékú és jóakaratú legyek. Arra törekszem, hogy esendőségem ellenére úgy éljem az életemet, és úgy neveljem a gyermekeimet, ahogyan azt a Jóisten szeretné.

Férjemmel minket úgy neveltek, hogy Istenben hinni jó. Ezt szeretnénk a gyermekeinknek is továbbadni. Esténként, lefekvés előtt együtt imádkozunk. Ezek meghitt pillanatok az életünkben, szeretetben vagyunk együtt.

Tovább

A pünkösdi templomdíszítéstől az egyházi szolgálatig

Nyékiné Füstös Klára – nyugdíjas, egyházfi, Mende

Nagyszüleim és szüleim templomba járó, hívő emberek voltak, akik Isten tiszteletét és szeretetét nekem is hirdették. Ez is hozzájárult, hogy az egyház az életem meghatározó része lett. Ez nemcsak a templomba járásban nyilvánul meg, hanem abban is, hogy amit képességeim szerint tudtam és tudok, azt elvégezzem az gyülekezetemnek. Számomra fontos, hogy mindig tisztaság legyen a templomban és a környezetében. Egész életemben azon voltam, hogy híveket toborozzak, hogy embereket gyűjtsek a templomunk körüli szolgálathoz.

Nekem őseim mondták el gyülekezetünk pünkösdi szokását, azóta próbálom úgy csinálni, ahogy ők tanították. 2011 óta a szellemi kulturális örökség része ez a szokásunk [a pünkösdi templomdíszítés, zöldágazás – a szerk.]. Erre nagyon büszke vagyok, hiszen ezáltal sokan felfigyeltek Mendére és kicsiny evangélikus gyülekezetünkre. Pünkösd idején nemcsak templomunkban, de a szentendrei Skanzenben is bemutatjuk ezt a hagyományunkat.

Minden hónap első vasárnapján van úrvacsora az istentiszteleten. Az úrvacsorában megnyugvást talál a lelkem. Mendén hagyomány, hogy az oltár feszülete mögé piros rózsát helyezünk. Ez Jézus értünk kiontott vérét szimbolizálja.

Tovább

Isten biztonságot ad

Szatványi Tamás – diák, Budapest (Rákoscsaba)

Három évvel ezelőtt kezdtem gyülekezetbe járni. Szüleim evangélikusok, és én is szerettem volna konfirmálni, mert úgy éreztem, hogy ezzel lépek be a gyülekezetbe. Először konfirmációi órára jártam, majd táborokba, most pedig ifjúsági órára. Ott a hit kérdéseiről beszélgetünk baráti körben. Mókás játékokat játszunk, de mellette komoly dolgokról is gondolkodunk.

Isten biztonságot ad. Tudom, hogy mindig mellettem van, így sosem maradhatok egyedül. Azt is tudom, hogy azért ad néha nehezebb feladatokat, hogy észrevegyem a hibáimat.

Mindennap imádkozom. Ilyenkor megszólítom Istent, általában kérek tőle valamit. Nem mindig kapok egyből választ, de tudom, hogy ő akkor is meghallgat, és ha olyat kérek, ami jó, akkor azt később meg is fogom kapni.

Egyre rendszeresebben járok istentiszteletre, melyen a közös imádságot szoktam a leginkább várni, mert olyankor más szemszögéből tudok Istenhez fordulni. Ezenkívül még az úrvacsorát várom a legjobban. Az olyan számomra, mintha én is ott lennék Jézus utolsó vacsoráján. Úgy érzem, mintha ő adná körbe a kenyeret és a bort. Ezzel sokkal közelebbi kapcsolatba kerülök Krisztussal.

Tovább

Az Úr az én pásztorom

zenész Miskolc énekkar Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Szabó István János – zenész, gyülekezeti énekkari tag, Miskolc

A dömösi Magyar Kékkereszt Egyesület missziója segítségével 2008-ban szabadultam az alkohol fogságából. Azóta érzem a szabadulás kegyelmét és erejét. Az alkoholizmusomra majdnem ráment a házasságom és az egész életem.

Zenészként sokáig nem foglalkoztam a vallással, bohém életet éltem. Több templomba elmentem, de nem éreztem jól magam. Testvérem mondta, hogy menjek el egyszer az evangélikus gyülekezetbe. Amikor bejöttem ide, úgy éreztem, hogy hazaértem. Azóta is itt érzem otthon magam. A miskolci gyülekezetbe érkezésemkor elmondtam, hogy milyen mélységből jövök, és hogy az Úr megszabadított az alkoholizmustól. Itt olyan közösségre találtam, akik egyből befogadtak.

Visszatekintve látom, hogy milyen pusztító rabság az alkoholizmus. Feleségem sokat segített, próbált biztatni, elvonókúrákra küldött, de a magam erejéből nem tudtam leszokni. Egyszer azt kiáltottam, hogy „Uram, segíts, mert elhiszem, hogy vagy!”. Azóta más az életem, lett erőm ahhoz, hogy letegyem az italt. Járok börtönmisszióba, ott az elítélteknek zenélni szoktam, és hirdetem számukra, hogy van lehetőség megváltozni.

Tovább

Az istenhit minden cselekedetem alapja és mozgatórugója

Rákoskeresztúr Budapest dizájnmenedzser

Zászkaliczky Anna Eszter szabadúszó dizájnmenedzser – Budapest (Rákoskeresztúr)

Az istentisztelet számomra legmeghatározóbb része – a közös éneklésen túl – az áldás. Ez a muníció, az energia a következő hétre. Olyan ez, mint a népmesében, mikor a vándorútra induló fiú megkapja az útilaput és a hamuban sült pogácsát…

Az istenhit minden cselekedetem alapja és mozgatórugója – még akkor is, ha nem tudatos. Azt remélem, hogy minden, amit teszek, ehhez a maghoz vezethető vissza.

Meghatározó volt a számomra a családommal megélt hit, természetes volt, hogy testvéreimmel együtt hittanórára járok. Kamaszkoromban sem voltak olyan pillanatok, amikor nagy kérdőjelek lettek volna bennem. Ebben nagy szerepe volt az ifjúsági csoportunknak, ahol sok fontos kérdést feszegettünk. Úgy érzem, hogy organikusan tud fejlődni a hitem.

Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy legyenek a hittel kapcsolatban kérdéseink. Nem szükségszerű, hogy ezek megingassák azt a fundamentumot, amire a meggyőződésünk épül, de vallom: ahogyan az élet minden területén kérdezni és haladni kell, úgy a hitünk is aktív munkát igényel. A hit hasonló a szoros emberi kapcsolatokhoz: vannak benne hullámvölgyek. A kapcsolatainkon dolgozni kell, mert maguktól csak elhalnak, de ha foglalkozunk velük, akkor új felismeréseink lesznek.

Tovább

Szeressük és tiszteljük embertársainkat!

Mamrus Istvánné Szóráth Éva – nyugdíjas, Sátoraljaújhely

Nagyszüleim húsz kilométerre laktak Fancsaltól, de minden vasárnap gyalogosan útra keltek, és elmentek az evangélikus templomba. Vigyáztak a cipőjükre, így a nagy dombon át vezető utat a legtöbbször mezítláb tették meg, majd a templom bejárata előtt megmosták a lábukat, és már lábbeliben mentek be az istentiszteletre. Ez egész életemre meghatározó példává vált a számomra.

Munkám miatt én is sokat vándoroltam. Nem egyszer olyan helyen laktam, ahol nem volt evangélikus templom, így mindig keresnem kellett, hogy evangélikus lelkésszel és gyülekezettel találkozhassak.

Szeretetet érzek az egyházam iránt. Úgy érzem, hogy a lutheri elvek toleránsabbak más felekezetek felé. Én is igyekszem elfogadó és nyitott lenni az emberekkel, szeretem és tisztelem a másikat. Férjem római katolikus, így családon belül is megélem az ökumenét. István velem együtt jár az én templomomba, ezért nagyon tisztelem őt. Az pedig „mindent” jelent a számomra, hogy a hitünket közösen éljük meg, hogy valódi lelki közösség jellemzi a házasságunkat.

Tovább

Áldás nélkül nem működik az életünk…

Prácser Miklós – szőlész-borász, az Erzsébet Pince vezetője, gyülekezeti gondok, Tokaj

A borász élete olyan, hogy ha egész évben mindent jól csinál, attól még egyáltalán nem biztos, hogy a gondosan elvégzett munkának az eredménye is jó lesz. Ki vagyunk téve a fagynak, viharnak, jégesőnek, ilyenkor az egész termés odavan. Számtalanszor átéltem ezt életemben. Ilyenkor elölről, újra kell kezdeni. Ezt nem lehet hit nélkül csinálni. Hinni kell abban, hogy a Jóisten nem ok nélkül teszi ezt velünk. Az lehet például a célja, hogy nehogy azt gondoljuk, hogy mi mindenhez jól értünk, hogy mi tökéletesek vagyunk.

A nemescsói – régen artikuláris – gyülekezetben nevelkedtem. Azon a településen mindenki evangélikus volt. 1974-től élek Tokajban. Itt először az volt a furcsa, hogy nagyon kevés az evangélikus. Gyermekeim azért lettek a feleségem után reformátusok, mert akkor még nem volt Tokajban, de még a környékén sem evangélikus gyülekezet. Nagy öröm számomra, hogy újraindult nálunk a gyülekezeti élet, hogy van lelkészünk. Aktív tagja vagyok kis közösségünknek, a közösség többi tagjához hasonlóan én is magaménak érzem a gyülekezetet.

Mindenkinek óriási szüksége van az áldásra. Áldás nélkül nem működik az életünk, a munkánk, de még a mindennapjaink sem. Elfogadni Isten akaratát – ez jelenti számomra az áldott élet. Ehhez viszont szükséges az imádság, hogy meghalljuk az ő szavát.

Tovább

Istenismeretből fakadó önismeret

Dr. Petrovics Zoltán – munkajogász, az ELTE adjunktusa, Budapest (Pestszentimre) 

A jognak olyannak kell lennie, ami erkölcsi, etikai töltettel bír. A jog és a jogszabály – ha azzal a humánummal rendelkezik, ami ha a természetjogból indulunk ki, akkor isteni eredetből fakad – a jót kell, hogy képviselje. Amennyiben ezt követjük, akkor jó törvényeket lehet írni, olyanokat, amik nem az ember ellen, hanem az emberért vannak. 

Munkajogot oktatóként nehéz lenne egy szeminárium keretében a hit kérdéseit direkt érinteni. Erre állami intézményben nincs is lehetőség. Ha tehetem, akkor előszeretettel alkalmazok olyan utalásokat, kulturális példákat, melyek vallási tartalommal is bírnak. Elég, ha a munka vonatkozásában a szőlőmunkások példázatára gondolunk… 

Keresztényként arra törekszem, hogy amit én a munkámban és életemben cselekszem, azon érezhető legyen, hogy az hittel megtámogatott emberi cselekvés. 

Két gyermekemmel és feleségemmel először a pestszentlőrinci gyülekezetbe jártunk, majd elkezdtünk bedolgozni a házunkhoz közelebb eső pestszentimrei gyülekezet építésébe. Ez itt egy csoda! Itt újból befogadó közösségben vagyunk, olyan emberek között, akik nyíltan és szeretetben beszélnek egymással.

Tovább

A hit után a család a legfontosabb!

Hejődemeteri Demeter Péter Kálmán – nyugalmazott üzletkötő, vadász, Makkoshotyka

Édesanyám hithű római katolikus, édesapám pedig hithű evangélikus volt. Apai ágon az őseim mind evangélikusok. Feleségem református. Elég sokat foglalkoztam a különböző teológiai kérdésekkel. 2015-ben a Sárospataki Református Teológiai Akadémián elvégeztem a mesterszakot. Magamat mindig is evangélikusnak tartottam, hitemet a lutheri teológia alapján vallom meg.

Hiszem, hogy Luther Márton és követői nem rombolni akarták a vallást, hanem megújítani. Ők arra törekedtek, hogy eltöröljék azokat a téves szimbolikákat, melyek a Szentírás tiszta üzenetével nem összeegyeztethetők.

A 2011-es népszámláláskor Sárospatakon harmincheten vallottuk magunkat evangélikusnak. Napjainkban tízen-tizenketten járunk az istentiszteletekre. Összetartó, egymásra figyelő, de sajnos kiöregedő közösség vagyunk, magam a hetvenéves korommal fiatalnak számítok…

A hit után a család a legfontosabb! A bibliaolvasással és az élet kérdéseivel kapcsolatban szintén Luther Mártonnal értek egyet: egyedül a Szentírás! A Biblia olvasásakor mindig találok valami új üzenetet, mely nekem szól, tanács és intelem az életemre nézve.

Tovább

Szívvel-lélekkel evangélikus

Szabó Melinda – könyvelő, Budapest (Pestszentimre)

Édesanyám kántori szolgálatot lát el a gyülekezetben, édesapám a gyülekezet másodfelügyelője, én pedig a könyvelés oldaláról igyekszem a gyülekezet szolgálatából kivenni a részem.

Testvéremmel olyan nevelést kaptunk, hogy minden vasárnap templomba mentünk, hittanra jártunk, ifjúsági órákat látogattunk, és otthon, családi körben is rendszeresen imádkoztunk. Középiskolásként találkoztam először azzal, hogy vannak olyanok is, akik nem járnak templomba. Számomra természetes, hogy templomba járó, hívő ember vagyok. Annyira természetes, hogy nem tudnám elképzelni úgy az életemet, hogy ne járjak a gyülekezetbe.

Nagyon régóta meglévő vágy volt, hogy ha nem is egy templom, de legalább egy helyiség legyen, ami itt, Pestszentimrén a miénk, evangélikusoké. A templomépítés számunkra valódi áldás! Mindezen azonban tovább mutat, hogy nem csak templomunk és gyülekezeti termünk lett, hanem elsősorban lelkészünknek, Horváth-Csitári Boglárkának, köszönhetően a gyülekezetünk létszáma is folyamatosan növekszik. Vasárnaponként most már megtöltjük a templomot. Nagyon jó érzés, hogy gyülekezetünkben nagyon erős a közösségi szellemiség és hogy valóban nyitott, befogadó egyházközség vagyunk.

Tovább

Aki büszkén vallja, hogy evangélikus

Hassay Kázmér – nyugdíjas buszsofőr, Lenti

Példaértékű számomra az, hogy a történelem során nagy vezetőink sora a protestáns egyházakból került ki. Őseink a reformáció hajtóerejéből töltekeztek és a folyamatos reformáció jegyében mindig jobbat akartak kihozni abból, ami volt.

Megfigyelhető az is, hogy az evangélikusok összetartozása mindig erősebb volt a többi egyházhoz képest. Kisebb közösségként jobban oda tudunk egymásra figyelni. A nagyobb közösségekben, ha megoszlik a felelősség, akkor másképp alakulnak a dolgok, mint ahogyan lennie kellene.

Számomra a hit viselkedési támpontot jelent. Nem csinálok olyat másoknak, amit tudok, hogy nekem sem lenne jó. A vallásban nyugalmat lelhet az ember a rohanó életben.

Gyülekezetünkben a rendszerváltás után érezhető volt, hogy az emberek elkezdték komolyan venni a hitüket. Bár azelőtt is volt itt evangélikus gyülekezet, de a világban lévő rossz folyamatok miatt összehúzták magukat és nem merték nyíltan megvallani azt, ahogyan éreznek.

Büszke vagyok arra is, hogy kezdeményezésemre a templomba bekerült a város zászlaja és a magyar nemzeti zászló is.

Tovább