Bakonycsernye nyugdíjas pénztáros Fejér megye

Csernyin Sándorné Kaviczki Erzsébet – nyugalmazott bányászati adminisztrációs munkatárs, gyülekezeti pénztáros, Bakonycsernye.

Szüleim, családtagjaim istenhívőként mindig is részt vettek az egyház életében, férjemmel mi is mindig jártunk templomba. Szerencsére soha nem volt a munkahelyen sem gond ebből, nekünk nem mondták, hogy akkor nem mehetünk dolgozni. Férjemmel arra törekedtünk, hogy a gyermekeink ne csak beleszülessenek a mi istenhívő életünkbe, hanem úgy neveljük őket, hogy maguk is vallásosak legyenek. Örömmel jöttek velünk a templomba, konfirmáltak, az esküvőjük is itt volt, sőt az unokáink keresztelőire is a bakonycsernyei templomunkban került sor. Nem vagyunk magamutogatók, hogy mi milyen nagy keresztények vagyunk, de arra törekszünk, hogy a keresztény életet éljük. Annak örülnénk, ha azt lehetne mondani az életünkre, tetteinkre, hitünkre és gondolatainkra, hogy láthatóan evangélikus.

Imádkozni szerintem csak nyitott szívvel lehet. Én gyakran fohászkodom az Úr-hoz, a kisebb dolgokban is őhozzá fordulok, és amikor csak tudok, hálát adok, hogy segít, óv, és velem van.