Láthatóan evangélikus

Szabó István János – zenész, gyülekezeti énekkari tag, Miskolc

A dömösi Magyar Kékkereszt Egyesület missziója segítségével 2008-ban szabadultam az alkohol fogságából. Azóta érzem a szabadulás kegyelmét és erejét. Az alkoholizmusomra majdnem ráment a házasságom és az egész életem.

Zenészként sokáig nem foglalkoztam a vallással, bohém életet éltem. Több templomba elmentem, de nem éreztem jól magam. Testvérem mondta, hogy menjek el egyszer az evangélikus gyülekezetbe. Amikor bejöttem ide, úgy éreztem, hogy hazaértem. Azóta is itt érzem otthon magam. A miskolci gyülekezetbe érkezésemkor elmondtam, hogy milyen mélységből jövök, és hogy az Úr megszabadított az alkoholizmustól. Itt olyan közösségre találtam, akik egyből befogadtak.

Visszatekintve látom, hogy milyen pusztító rabság az alkoholizmus. Feleségem sokat segített, próbált biztatni, elvonókúrákra küldött, de a magam erejéből nem tudtam leszokni. Egyszer azt kiáltottam, hogy „Uram, segíts, mert elhiszem, hogy vagy!”. Azóta más az életem, lett erőm ahhoz, hogy letegyem az italt. Járok börtönmisszióba, ott az elítélteknek zenélni szoktam, és hirdetem számukra, hogy van lehetőség megváltozni.

Zászkaliczky Anna Eszter szabadúszó dizájnmenedzser – Budapest (Rákoskeresztúr)

Az istentisztelet számomra legmeghatározóbb része – a közös éneklésen túl – az áldás. Ez a muníció, az energia a következő hétre. Olyan ez, mint a népmesében, mikor a vándorútra induló fiú megkapja az útilaput és a hamuban sült pogácsát…

Az istenhit minden cselekedetem alapja és mozgatórugója – még akkor is, ha nem tudatos. Azt remélem, hogy minden, amit teszek, ehhez a maghoz vezethető vissza.

Meghatározó volt a számomra a családommal megélt hit, természetes volt, hogy testvéreimmel együtt hittanórára járok. Kamaszkoromban sem voltak olyan pillanatok, amikor nagy kérdőjelek lettek volna bennem. Ebben nagy szerepe volt az ifjúsági csoportunknak, ahol sok fontos kérdést feszegettünk. Úgy érzem, hogy organikusan tud fejlődni a hitem.

Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy legyenek a hittel kapcsolatban kérdéseink. Nem szükségszerű, hogy ezek megingassák azt a fundamentumot, amire a meggyőződésünk épül, de vallom: ahogyan az élet minden területén kérdezni és haladni kell, úgy a hitünk is aktív munkát igényel. A hit hasonló a szoros emberi kapcsolatokhoz: vannak benne hullámvölgyek. A kapcsolatainkon dolgozni kell, mert maguktól csak elhalnak, de ha foglalkozunk velük, akkor új felismeréseink lesznek.

Mamrus Istvánné Szóráth Éva – nyugdíjas, Sátoraljaújhely

Nagyszüleim húsz kilométerre laktak Fancsaltól, de minden vasárnap gyalogosan útra keltek, és elmentek az evangélikus templomba. Vigyáztak a cipőjükre, így a nagy dombon át vezető utat a legtöbbször mezítláb tették meg, majd a templom bejárata előtt megmosták a lábukat, és már lábbeliben mentek be az istentiszteletre. Ez egész életemre meghatározó példává vált a számomra.

Munkám miatt én is sokat vándoroltam. Nem egyszer olyan helyen laktam, ahol nem volt evangélikus templom, így mindig keresnem kellett, hogy evangélikus lelkésszel és gyülekezettel találkozhassak.

Szeretetet érzek az egyházam iránt. Úgy érzem, hogy a lutheri elvek toleránsabbak más felekezetek felé. Én is igyekszem elfogadó és nyitott lenni az emberekkel, szeretem és tisztelem a másikat. Férjem római katolikus, így családon belül is megélem az ökumenét. István velem együtt jár az én templomomba, ezért nagyon tisztelem őt. Az pedig „mindent” jelent a számomra, hogy a hitünket közösen éljük meg, hogy valódi lelki közösség jellemzi a házasságunkat.

Prácser Miklós – szőlész-borász, az Erzsébet Pince vezetője, gyülekezeti gondok, Tokaj

A borász élete olyan, hogy ha egész évben mindent jól csinál, attól még egyáltalán nem biztos, hogy a gondosan elvégzett munkának az eredménye is jó lesz. Ki vagyunk téve a fagynak, viharnak, jégesőnek, ilyenkor az egész termés odavan. Számtalanszor átéltem ezt életemben. Ilyenkor elölről, újra kell kezdeni. Ezt nem lehet hit nélkül csinálni. Hinni kell abban, hogy a Jóisten nem ok nélkül teszi ezt velünk. Az lehet például a célja, hogy nehogy azt gondoljuk, hogy mi mindenhez jól értünk, hogy mi tökéletesek vagyunk.

A nemescsói – régen artikuláris – gyülekezetben nevelkedtem. Azon a településen mindenki evangélikus volt. 1974-től élek Tokajban. Itt először az volt a furcsa, hogy nagyon kevés az evangélikus. Gyermekeim azért lettek a feleségem után reformátusok, mert akkor még nem volt Tokajban, de még a környékén sem evangélikus gyülekezet. Nagy öröm számomra, hogy újraindult nálunk a gyülekezeti élet, hogy van lelkészünk. Aktív tagja vagyok kis közösségünknek, a közösség többi tagjához hasonlóan én is magaménak érzem a gyülekezetet.

Mindenkinek óriási szüksége van az áldásra. Áldás nélkül nem működik az életünk, a munkánk, de még a mindennapjaink sem. Elfogadni Isten akaratát – ez jelenti számomra az áldott élet. Ehhez viszont szükséges az imádság, hogy meghalljuk az ő szavát.

Dr. Petrovics Zoltán – munkajogász, az ELTE adjunktusa, Budapest (Pestszentimre) 

A jognak olyannak kell lennie, ami erkölcsi, etikai töltettel bír. A jog és a jogszabály – ha azzal a humánummal rendelkezik, ami ha a természetjogból indulunk ki, akkor isteni eredetből fakad – a jót kell, hogy képviselje. Amennyiben ezt követjük, akkor jó törvényeket lehet írni, olyanokat, amik nem az ember ellen, hanem az emberért vannak. 

Munkajogot oktatóként nehéz lenne egy szeminárium keretében a hit kérdéseit direkt érinteni. Erre állami intézményben nincs is lehetőség. Ha tehetem, akkor előszeretettel alkalmazok olyan utalásokat, kulturális példákat, melyek vallási tartalommal is bírnak. Elég, ha a munka vonatkozásában a szőlőmunkások példázatára gondolunk… 

Keresztényként arra törekszem, hogy amit én a munkámban és életemben cselekszem, azon érezhető legyen, hogy az hittel megtámogatott emberi cselekvés. 

Két gyermekemmel és feleségemmel először a pestszentlőrinci gyülekezetbe jártunk, majd elkezdtünk bedolgozni a házunkhoz közelebb eső pestszentimrei gyülekezet építésébe. Ez itt egy csoda! Itt újból befogadó közösségben vagyunk, olyan emberek között, akik nyíltan és szeretetben beszélnek egymással.

Hejődemeteri Demeter Péter Kálmán – nyugalmazott üzletkötő, vadász, Makkoshotyka

Édesanyám hithű római katolikus, édesapám pedig hithű evangélikus volt. Apai ágon az őseim mind evangélikusok. Feleségem református. Elég sokat foglalkoztam a különböző teológiai kérdésekkel. 2015-ben a Sárospataki Református Teológiai Akadémián elvégeztem a mesterszakot. Magamat mindig is evangélikusnak tartottam, hitemet a lutheri teológia alapján vallom meg.

Hiszem, hogy Luther Márton és követői nem rombolni akarták a vallást, hanem megújítani. Ők arra törekedtek, hogy eltöröljék azokat a téves szimbolikákat, melyek a Szentírás tiszta üzenetével nem összeegyeztethetők.

A 2011-es népszámláláskor Sárospatakon harmincheten vallottuk magunkat evangélikusnak. Napjainkban tízen-tizenketten járunk az istentiszteletekre. Összetartó, egymásra figyelő, de sajnos kiöregedő közösség vagyunk, magam a hetvenéves korommal fiatalnak számítok…

A hit után a család a legfontosabb! A bibliaolvasással és az élet kérdéseivel kapcsolatban szintén Luther Mártonnal értek egyet: egyedül a Szentírás! A Biblia olvasásakor mindig találok valami új üzenetet, mely nekem szól, tanács és intelem az életemre nézve.

Szabó Melinda – könyvelő, Budapest (Pestszentimre)

Édesanyám kántori szolgálatot lát el a gyülekezetben, édesapám a gyülekezet másodfelügyelője, én pedig a könyvelés oldaláról igyekszem a gyülekezet szolgálatából kivenni a részem.

Testvéremmel olyan nevelést kaptunk, hogy minden vasárnap templomba mentünk, hittanra jártunk, ifjúsági órákat látogattunk, és otthon, családi körben is rendszeresen imádkoztunk. Középiskolásként találkoztam először azzal, hogy vannak olyanok is, akik nem járnak templomba. Számomra természetes, hogy templomba járó, hívő ember vagyok. Annyira természetes, hogy nem tudnám elképzelni úgy az életemet, hogy ne járjak a gyülekezetbe.

Nagyon régóta meglévő vágy volt, hogy ha nem is egy templom, de legalább egy helyiség legyen, ami itt, Pestszentimrén a miénk, evangélikusoké. A templomépítés számunkra valódi áldás! Mindezen azonban tovább mutat, hogy nem csak templomunk és gyülekezeti termünk lett, hanem elsősorban lelkészünknek, Horváth-Csitári Boglárkának, köszönhetően a gyülekezetünk létszáma is folyamatosan növekszik. Vasárnaponként most már megtöltjük a templomot. Nagyon jó érzés, hogy gyülekezetünkben nagyon erős a közösségi szellemiség és hogy valóban nyitott, befogadó egyházközség vagyunk.

Hassay Kázmér – nyugdíjas buszsofőr, Lenti

Példaértékű számomra az, hogy a történelem során nagy vezetőink sora a protestáns egyházakból került ki. Őseink a reformáció hajtóerejéből töltekeztek és a folyamatos reformáció jegyében mindig jobbat akartak kihozni abból, ami volt.

Megfigyelhető az is, hogy az evangélikusok összetartozása mindig erősebb volt a többi egyházhoz képest. Kisebb közösségként jobban oda tudunk egymásra figyelni. A nagyobb közösségekben, ha megoszlik a felelősség, akkor másképp alakulnak a dolgok, mint ahogyan lennie kellene.

Számomra a hit viselkedési támpontot jelent. Nem csinálok olyat másoknak, amit tudok, hogy nekem sem lenne jó. A vallásban nyugalmat lelhet az ember a rohanó életben.

Gyülekezetünkben a rendszerváltás után érezhető volt, hogy az emberek elkezdték komolyan venni a hitüket. Bár azelőtt is volt itt evangélikus gyülekezet, de a világban lévő rossz folyamatok miatt összehúzták magukat és nem merték nyíltan megvallani azt, ahogyan éreznek.

Büszke vagyok arra is, hogy kezdeményezésemre a templomba bekerült a város zászlaja és a magyar nemzeti zászló is.

Ecsedi Zoltánné Ferenczi Ágnes – nyugalmazott zeneiskolai tanár, Sárospatak

Apró gyermekként, amikor még írni, olvasni sem tudtam, az énekeken keresztül kapcsolódtam az egyházhoz. Ezek a dallamok egész életemre meghatározók lettek. Annak külön örülök, hogy nagyobbik lányom, Zsuzsa, Luther-énekekből írta doktori disszertációját.

Abban az időszakban, amikor én zongorát tanítottam a zeneiskolában, az egyházi zene politikai okokból ki volt zárva a tananyagból.

Lányaim a fóti kántorképzőben tanultak, és a zeneakadémián diplomáztak. Mivel se templomunk, se semmilyen ingatlanunk nincsen, ezért a református templomban tartjuk az istentiszteleteinket. A sárospataki szórvány evangélikus gyülekezetben lányaimmal együtt látjuk el a kántori szolgálatot. Mivel kéthetente van csak evangélikus istentisztelet, ezért férjemmel együtt a többi vasárnapon a református istentiszteletre járunk.

Kevesen vagyunk itt evangélikusok, ha tízen vagyunk, akkor az már nagyon nagy szám. Nagyon szeretjük egymást, kortól és nemtől függetlenül kölcsönösen tegeződünk, hétköznap is tartjuk egymással a kapcsolatot. Olyanok vagyunk, mint egy összetartó család.

Az úrvacsora személyes találkozás Jézus Krisztussal. Olyan, mintha én is ott ülnék a tizenkét tanítvány mellett tizenharmadikként… Ez lelkileg mindig megérint.

Horváth-Hegyi Villő – diák, Szentendre

Nagyon szeretek énekelni. Kedvenc énekem az Erős vár a mi Istenünk. Mi istentisztelet előtt és hittanórán is így köszöntjük egymást. A hittanórákon Jézus életéről és csodáiról tanulunk.

Jézus feltámadása a kedvenc bibliai történetem. Tudom, hogy ő a bűneinket magára vette, megbocsátott nekünk, és esélyt adott rá, hogy feljuthatunk a mennybe. Ezt azért tette, mert nagyon szeret minket.

A szentendrei Szent András Katolikus Általános Iskolában tanulok, az evangélikus hittanórákat édesapám tartja. Evangélikusként mi nem szoktunk keresztet vetni, és Jézust imádjuk és nem Máriát. Adventi reggeleken lehetett az iskolámmal rorátéra járni, de a mi templomunkban is tartottunk hasonló alkalmakat. Ez hasonlít az istentiszteletre, de rövidebb. Ezeken az alkalmakon olyan énekeket éneklünk, melyeket csak nagyon ritkán hallani, így ezeket is meg tudom tanulni.

Szijjártó-Tihanyi Annamária – a Semmelweis Egyetem gazdasági ügyintézője, Budapest (Pestszentimre)

Férjemmel tizenöt éve házasodtunk össze Szombathelyen, az evangélikus templomban. Már akkor tudtam, hogy ha gyermekeink lesznek, akkor őket evangélikus hitben szeretném majd nevelni. Azt viszont nem tartottam fontosnak, hogy megszületésüket követően egyből megkereszteljem őket, szabadságot akartam nekik e téren adni. Az élet sokfelé sodort bennünket, végül Pestszentimrére kerültünk. Amikor az itteni iskolába beírattuk a gyermekeinket, megkérdezték, hogy milyen hitoktatást szeretnénk nekik. „Egyértelmű, hogy evangélikus legyen!” – válaszoltam. Horváth-Csitári Boglárka Flóra lelkész lett lányom hitoktatója, így kerültünk a gyülekezet közelébe. Megkereszteltük a gyermekeinket, sőt én lettem a Luther-kápolna első felnőtt konfirmáltja.

Mindig is tudtam, hogy létezik valami nagyobb rajtam kívül. Itt, a gyülekezetben találtam erre rá. Az evangélium örömhírt jelent. Ezt az örömhírt találtuk meg a pestszentimrei gyülekezetben. Itt befogadtak bennünket és támogatnak minket. Öröm itt lenni, otthon érzem magam! Itt egy nagy család részei vagyunk, egymást segítjük, összetartó közösséggé váltunk!

Mára szabadidőmben ahol tudok, segítek. Akár a gyermekfoglalkozások alkalmával, akár a táboroztatás során vagy a családi alkalmainkon. Öröm felismerni, hogy gyermekeimnek kerestem lelki otthont és találtam mindannyiunk számára.

Jósvay Lászlóné Lindi néni – nyugalmazott énektanár, Erdőhorváti

Már gyermekkoromban nagyon szerettem a zenét. Szüleim fiatalon beírattak a zeneiskolába, zongorát tanultam. Nyíregyházán a nagy evangélikus gyülekezethez tartoztam, bibliaórára és énekkarba is jártam. A templom és a gyülekezet is óriási volt! Gáncs Aladár lelkész minden hétfőn orgonafélórákat tartott. Tele volt a templom! Ahogy a helyi 4. Számú Zenei Általános Iskolában Szabó Dénes szórta a magot, úgy Gáncs Aladár ugyanezt tette az orgonájával. Csodálatos töltekezés volt! A zene szeretetét és a hitet erősítették bennem.

Nyugdíjasként férjemmel megállapítottuk, hogy Zemplén a szerelmünk, ezért költöztünk ide. Erdőhorvártiban nincs evangélikus templom, így a sárospataki kis gyülekezetünkhöz tartozom. Emellett községünk református gyülekezetébe is járok, sőt evangélikusként Vass Sándor karnagy mellett kántorként is szolgálom a helyi közösséget. A kántori szolgálat idős korom legörvendetesebb tevékenysége. Vallom, hogy az istentiszteleten a zene által én is hirdetem Isten dicsőségét. Az orgonálás számomra olyan öröm, mint másnak egy erdei séta!

Az imádság a legőszintébb beszélgetés, ez az, ami a leginkább átmossa, kitisztítja és felüdíti a lelkem. Elengedhetetlen része az életemnek a Szentírás reggeli tanulmányozása, a napi igék olvasása.

Molnár Attila – diák, Monok

Harmadik osztályos tanuló vagyok, nagyon szeretek énekelni és sportolni. Nagyon szeretek hittanórákra járni, mert ott az óra elején énekelni szoktunk, és sok érdekességet megtudok a Bibliáról és Jézusról. Van hittankönyvem, abból tanulunk. Gerlai Pali bácsi az iskolai hittanórán most azt tanítja, hogy miként teremtette meg Isten a földet. Megtudtam, hogy hat nap alatt teremtette, a hetediken pedig megpihent.

Szüleimmel és testvéremmel, Eszterrel együtt járunk az istentiszteletre. Az istentiszteleten együtt imádkozunk, és a lelkészünk gitározni is szokott. Ezt mindig nagyon élvezem. Mivel szeretek énekelni és tanulni, ezért mindig örülök, ha Pali bácsi új énekeket tanít nekünk. Kedvenc dalom az „Olyan örömöt, mint a forrás, Olyan örömöt kaptam tőled, Istenem”.

Gauk János – gépész, Szekszárd

Jézus időigényes! Minél többet foglalkozom Jézus tanításaival, minél több időt töltök vele, annál fontosabbnak érzem azt, hogy megismerjem, hogy ki az a személy, akitől valóban létezem.

Amennyiben az embernek alázata és Istentől kapott bölcsessége van, akkor megérti, hogy miért fontos a jézusi úton járni, és hogy mennyire lényeges a megtérés.

1994-ben kezdtem el ezen az úton járni, de akkor még nem értettem sok mindent Jézus tanításából.

Vágytam az örök életre. A Bibliából tudjuk, hogy nemcsak akkor érhetjük azt el, ha eltávozunk innen, hanem már itt, a földön is bekövetkezhet. Én akartam az örök életet és mindent megtettem azért, hogy egyre jobban megismerjem Jézust, akitől származunk, hogy én is az ő közösségében legyek. Azt szeretném, hogy Jézust ne csak a barátomnak, hanem a testvéremnek mondhassam.

Az imádságban szól hozzám az Isten. A fohász nem egyirányú, az valódi párbeszéd tud lenni.

Lambert-Sárfi Beáta – gyógypedagógus, Budapest (Pestszentimre)

Négy gyermek édesanyja vagyok. Régebben nem volt szoros kapcsolatom az egyházzal. Amikor férjemmel iskolát kerestünk a gyermekeinknek, akkor találtunk rá a Sztehlo Gáborról elnevezett evangélikus iskolára. „Belső ösztön” hajtott minket, hogy ide vegyék fel a gyermekeinket. Ott megismerkedtem Győri Gábor Dávid és Horváth-Csitári Boglárka Flóra lelkészekkel, akiknek hatására mára a pesztszentimrei gyülekezet aktív tagja vagyok, sőt gyermekek közötti szolgálatot is végzek.

Lelkiekben megerősít, hogy a gyülekezethez tartozom. Gyermekeim is nagyon fogékonyak minden bibliai történettel kapcsolatos dologra, ők is nagyon jól érzik magukat a gyülekezet közösségében.

Édesapám azt mondta, hogy gyermekei majd felnőttként maguk döntsék el, milyen felekezethez szeretnének tartozni, ezért én nem voltam megkeresztelve. Felnőve egyre jobban éreztem, hogy szükségem van a lelki kötődésre, Isten szeretetének megtapasztalására. Először megkereszteltük a gyermekeinket, majd úgy döntöttem, hogy magam is szeretnék a keresztség szentségében részesülni és konfirmálni. Ez számomra a legerősebb szövetséget jelenti.

Szabó István – nyugalmazott képnyomtató litográfus, Vác

Szüleim, nagyszüleim vallásukat gyakorló emberek voltak. Az ő példájuk által az én életemnek is fontos részévé vált a hit. Szülőföldemen, a többségében németajkú Nagybörzsönyben erős, öntudatos evangélikus gyülekezet működött, amely nagy csapásokat szenvedett el a második világháborúban és azt követően. A főként evangélikus, német származású lakosokat kitelepítették, lelkészünk az iskolai órák előtt, szinte titokban szervezett hittanórákat. A közösség tagjai, amiben csak tudták, segítették egymást a nehézségek között is. Mi, gyerekek persze izgalmasnak találtuk, hogy titokban járunk egyházi összejövetelekre.

A Rákosi-korszakban lettem kollégista Budapesten. Ez is nehéz időszak volt, hiszen a vallás tiltottnak számított, sokan azt figyelték, hogy ki a vallásos…

1961-ben költöztem Vácra. Itt egyből felkerestem a gyülekezetet, amelynek azóta is aktív tagja vagyok, feleségemmel és népes családommal együtt. Amikor ide jövök, olyan, mintha hazamennék: ha valaki valamiért elmarad, biztos lesz, aki megkérdezi tőle, nincs-e valami gond. Itt figyelünk egymásra, számon tartjuk egymást.

Koren Tamás – nyugalmazott építőmérnök, korábbi gondok, kórustag, Szentendre

Régi evangélikus családból származom, többen lelkészek voltak az őseim közül. Számomra a második otthon az evangélikus gyülekezet.

Családommal 1995-ben költöztünk Szentendrére, negyedik fiunk már itt született. Azóta itt sok minden megváltozott, kinőttük a templomot, és nagyobbat építettünk, cserélődtek a lelkészek, három fiam kirepült a fészekből, a régi gyülekezeti tagok közül már sokaktól elbúcsúztunk, de a templomba most is hazajárok.

A gyülekezeti kórusnak a megalakulása óta tagja vagyok. Nagyon szeretek énekelni, főleg autentikus népdalokat, de az egyházi énekeket is. Feleségemmel több mint tíz éven keresztül táncházat szerveztük Szentendrén, most pedig nyugdíjasként a Futapest Klubot vezetem. Legkedvesebb versenyem a Reformációs mérföldek futóverseny volt, amelyet a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából rendeztünk meg először az aszódi evangélikus gimnáziummal közösen. Ezzel a versennyel Koren István ükapámra is emlékezem, aki Aszódon tanította Petőfi Sándort.

Akár táncházat vagy futóversenyt szervezek, akár énekelek, vagy a szeretetvendégség házigazdája vagyok, mindig nagyon jó érzés, hogy másoknak örömet szerezhetek.

Bálint Péter – nyugdíjas, gyülekezeti felügyelő, Miskolc, Diósgyőr-Vasgyári gyülekezet

Nem az a kérdés, hogy hiszünk-e Istenben, hanem az, hogy milyen mélységben próbáljuk megtapasztalni Isten szerető jelenlétét. Jézus példát mutatott életén és számos példázaton keresztül arra, hogy bár neki van hatalma, de nem él vissza vele; hogy ő maga a szeretet. Ezt én nem csak hiszem, hanem e szerint is igyekszem élni.

Keresztelési fogadalmukat szüleim és kereszt-szüleim komolyan vették, így az evangélikus hitben neveltek. Ez a szocializmus alatt nem volt megszokott, de nálunk ez volt a természetes. Nekem már gyermekként fontos volt a gyülekezet közösségéhez tartozni, azóta ez az érzés csak erősödött bennem.

Életem során arra jöttem rá, hogy a hit mélyülése a korral és a szellemi és lelki fejlődéssel áll kapcsolatban. Úgy érzem, hogy a lelkészeim gondolatai, a Biblia tanulmányozása, az elmélyedés és imádság mind tovább mélyítették a vallásos létemet, így mára másként fogalmazok meg kérdéseket, mint ötven évvel ezelőtt.

Detre János – építészmérnök, Vác

Édesapám, nagypapám és dédapám is evangélikus lelkészek, esperesek. Számomra soha nem volt kérdés, hogy templomba járjak, közösségileg és egyénileg is imádkozzak, hogy a gyülekezet tagja legyek.

Egy szemléletformáló évet töltöttem Finnországban, egy jellemzően nem keresztény nemzetközi társaság tagjaként. Ott éltem át először, hogy hiányzik a gyülekezeti közösség. Felkerestem az ottani templomot és elkezdtem az alkalmaikra járni. Felnőttként ott ismertem fel, hogy önmagamtól van igényem arra, hogy halljam Isten igéjét.

Az imádságból erőt merítek, feltöltődök általa, összeszedetté válok. Emellett a hálát jelenti még. Szerencsés, azaz áldott embernek érzem magam. Életem legfontosabb döntéseinek meghozatala után többször éltem át flow-élményt. Ilyenkor azt éreztem, hogy Isten támogat, lendületet ad.

Az evangélikusságban az evangéliumra fókuszálást, a letisztultságot, a sallangmentességet élem meg. Ez egy Istenre mutató, egyben emberközpontú gondolkodás. Ezt a munkámban is igyekszem képviselni. Az építész alkot, teremt – az emberek számára. Keresztényként fontosnak tartom, hogy hivatásomban is tükröződjön ez a fajta letisztultság. Nagy örömöm, hogy immáron szakrális munkát is készíthettem: nemrég váci templomunk pulpitusát terveztem.

Cservenák Mihályné Éva – nyugdíjas, gyülekezeti pénztáros, Patvarc

Egész életem olyan, amit átsző Isten kegyelme. Sokat imádkozom otthon és a gyülekezet közösségében, mert tudom, hogy az imádságnak nagy ereje van.

Evangélikus családban születtem, nekem a vallásosság már kiskoromban is természetes volt. Szüleimmel jártam a templomba. Rendszeresen részt vettem a hittanon, az ifjúsági órákon. Később Túrmezei Erzsébet biztatására a patvarci gyermekeknek bibliaórákat tartottam.

Nekem a templomunk a második otthonom. 1982-ben lettem a gyülekezet pénztárosa, mely szolgálatot szeretettel és alázattal azóta is Isten dicsőségére végzem. Emellett a gondnoki teendőket is elláttam.

Férjem is hívő evangélikus családból származik. Két lányom és három unokám van. Lányaim is szolgáltak a gyülekezetben. Kisebbik lányom a konfirmációt követően 13 éven keresztül kántori szolgálatot is ellátott.

Életemen érzem és tapasztalom az Úr Jézus kegyelmét. Tudom, hogy igaz Jézus üzenete: „íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig”. (Mt 28,20)

Mikolai Dániel – nyugalmazott vegyipari gépészmérnök, gyülekezeti felügyelő, Vác

Az acsai gyülekezetben nevelkedtem. Negyven éve Vácott élek, az itteni közösség aktív tagja vagyok. Az egész életemet meghatározza, hogy evangélikus vagyok. Az elmúlt rendszerben vezető beosztású emberek nem nagyon járhattak a templomba. Volt olyan szomszédom, aki jelentette, hogy én vasárnaponként mégis templomba járok. Isten kegyelmének tartom, hogy ezért nem hurcoltak meg. Engem is próbáltak beszervezni, de ellentmondtam a „felkérésnek”.

Meggyőződésem, hogy minden embernek szüksége van arra, hogy tartozzon egy közösséghez. Én az evangélikus gyülekezetben találtam meg ezt, örülök, hogy ebben a közösségben tudom az életemet élni. Amiben tudjuk, segítjük egymást és a gyülekezet előmenetelét. Az istentiszteleten a prédikáció számomra igazán meghatározó, abból mindig tanulok és építkezek.

Családomban én vagyok egyedül evangélikus, feleségem, gyermekeim és unokáim is római katolikusok. Nálunk a felekezeti különbség inkább többletet, mintsem ellentétet szült. Mindannyian eljárunk egymás alkalmaira, megéljük az ökumenét.

Papp Kornélia – nyugalmazott óvónő, Pilisszentlászló

A szentendrei gyülekezet közössége nagyon sokat jelent számomra. Evangélikus lelkületemet szüleimtől, a Vas megyei Szentivánfáról és Uraiújfaluról hoztam. A '70-es, '80-as években pedagógusként nem volt ajánlott templomba járni. Ebben az időben gyakran hazajártam a szüleimhez, onnan nem jutott el a szentendrei pártközpontba a hír, hogy én istentiszteletre járok. Vezetőhelyettes óvónőként a pártba is be akartak szervezni, de ezt minden alkalommal elutasítottam. A nehezebb időkben is megtartottam evangélikusságomat.

Meggyőződésem, hogy óvónői hivatásomat hívő emberként kell megélnem, ezzel a lelkülettel tevékenykedem. Nyitott vagyok az ökumenére, így – bár az evangélikus gyülekezet tagja vagyok – nemcsak a január végi ökumenikus imahéten, hanem máskor is el szoktam menni katolikus és református templomba.

Horváth-Hegyi Olivér lelkész mellett nagyon elmélyült a kapcsolatom a gyülekezettel. Az evangélikus nyári gyermektáborokban aktívan részt veszek, a vasárnapi iskolában évekig serénykedtem. A szentendrei evangélikus óvoda elindításában is sokat segítettem.

Minden cselekedetemben arra törekszem, hogy a hitem vezessen. Kapi Béla püspök 1928-ban kiadott imádságos könyvét édesanyámtól örököltem, ez mindennapi imakönyvem.

Nemecz Pál gyülekezeti másodfelügyelő, gépészmérnök, vállalkozó és Nemecz Pálné presbiter, polgármester, – Csővár

A falu lakosságának több mint nyolcvan százaléka a gyülekezet tagja. Mi nem lépünk ki a szerepeinkből, evangélikusságunkat a gyülekezeti alkalmakon, tisztségeinkben és a hétköznapjainkban egyaránt képviseljük. Ez számunkra csak így együtt működik. Valljuk, hogy a gyülekezethez tartozás olyan többlet, ami megnyugvást, tartást és biztonságot ad az ember számára.

Tősgyökeres csőváriak vagyunk, a gyülekezethez és a falu közösségéhez mindig ragaszkodtunk. Mi beleszülettünk az evangélikusságba. Itt nem csak családilag éljük meg a hitünket, hanem az egész falu a lutheri elvek szerint igyekszik élni, így számunkra – és nagy örömünkre a gyermekeink számára is – természetes, hogy evangélikusok vagyunk. A mi csővári gyülekezetünk így nem csak a templomban jön össze, hanem az egész községre és a családra is kiterjed.

Itt nagyon sokáig szlovák nyelven zajlottak az istentiszteletek. Az általános iskolában mi is tanultunk még szlovákul. A nemzetiségi identitásunkat községi szinten is igyekszünk megélni, sőt nemzetiségi óvodánk és iskolánk is van. Öröm látni, hogy a gyermekek szeretik és ápolják a hagyományokat.

Dr. Szalóki Tibor – osztályvezető főorvos, gasztroenterológus, Vác

Szakmámból kifolyólag számtalanszor átéltem olyan történéseket, amik ésszel fel nem foghatók, diagnózisok alapján megmagyarázhatatlanok, olyanok, amiket isteni gondviselésnek lehet nevezni. Azt hiszem, hogy a hívő orvos belekalkulálja a munkájába, hogy van Isten. Én naponta imádkozom a családomon túl a munkatársaimért és a betegeimért is.

A rákospalotai evangélikus templomban Kökény Elek lelkész keresztelt és konfirmált meg. A dúló szocializmusban nem számított jó pontnak, hogy templomba jártam. Középiskolás koromban kollégista voltam, akkor egy kicsit lazult a kapcsolatom a gyülekezettel. Az egyetemen tudtuk egymásról, hogy ki milyen vallású. 1982-ben, katonaként nősültem, egyházi esküvőnk ’83-ban volt. A szocializmus ideje alatt összetartó erő volt, hogy hasonló gondolkodású, Istenhívő emberek csoportjába tartoztam.

Feleségem bár katolikus, de két evangélikus gyermekünkkel együtt ő is velünk jár az evangélikus templomba. Számunkra meghatározó, hogy vallásos életet éljünk.

Elkeseredek, amikor a keresztényüldözésre gondolok. Fontos, hogy a keresztény emberek összetartsanak. Emellett kiemelten fontos, hogy a vallások találják meg azt a pontot, ami lehetővé teszi, hogy békében tudjanak egymás mellett élni az embereknek.

Török János – mezőgazdasági őstermelő, gyülekezeti felügyelő, Szügy

Konfirmációm óta a gyülekezet aktív tagja vagyok. Dédnagyapám – akinek a nevéhez fűződik a helyi evangélikus iskola építése – is gondnok volt, majd édesapám is vállalta ezt a szolgálatot.

1990-től vagyok a gyülekezet tisztségeket is betöltő szolgálója. Először gondnok, majd pénztáros voltam, 2012-től vagyok az egyházközség felügyelője.

Nálunk sohasem volt kérdés, hogy minden ünnepnapot megünnepeljünk, hogy a templomba közösen menjünk. Vallom, hogy családi imádságainknak is köszönhető, hogy összetartó a családunk.

Aki nem tapasztalta meg, hogy az Úr nélkül nincs áldás, ő nem is tudja igazán, hogy mit jelent az imádság. Fontos, hogy az ember tudjon kérni és hálát adni, hiszen így valósul meg saját, családja és szélesebb körben is a növekedés.

Őstermelőként az én életem együtt mozog a teremtett világgal. Én a szaktudásomat adom a föld megműveléséhez, az erdőgazdálkodáshoz, de mindig elcsodálkozom, hogy az Úr milyen szépnek teremtette a világot. Tudom, hogy a növekedést Ő adja.

Örömmel mondom, hogy szügyi gyülekezetünk tagjai büszkén vallják és élik meg evangélikusságukat. Két gyermekünk van. Egyikük az erdőkertesi egyházközség lelkésze, másikuk a debreceni gyülekezet aktív tagja.