Láthatóan evangélikus

Oroszné Tornyai Lilla – kántor, zenetanár, Kecskemét

Hívő családban nevelkedtem, az Isten igéje fontos volt a szüleim számára. Tizennyolc éves koromtól napjainkig sok segítséget, vezetést kaptam evangélikus lelkészektől, gyülekezeti tagoktól. Az Úr személyes vezetése nagyon sokszor az Útmutató kijelölt igéi által ér utol. Sok áldást kaptam a piliscsabai csendesnapok alkalmával.

Hatékonynak érzem a szép evangélikus énekek megszólaltatását az istentiszteleteken, és hogy minden versszakkal végigénekeljük ezeket az imádságokat. Ilyenkor van idő átélni a szöveg és a dallam üzenetét.

Azt az örömhírt, hogy Jézus halála és feltámadása számomra is az örök élet reménységét jelenti, jó hallani lelkészeinktől. Sorsfordító igém így szól: „Bizony, bizony, mondom nektek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak.” (Jn 5,25)

Jónás-Tamasóczki Dóra – pedagógus, tanító, Cegléd

A hit örömét a nagyszüleimtől kaptam. Hálás vagyok nekik érte. Igyekszem majd a gyermekemnek, Róbertnek is átadni mindezt, hogy ő is megélhesse az evangélium örömét.

A gyülekezetben nagyon sok kedves ismerőst találtam. Próbálok minél több alkalmon részt venni, fontos számomra az evangélikus közösség. A szakmám révén is nagyon szeretem a gyermekalkalmakat, örömmel veszek részt a gyermektáborokban, régebben a vasárnapi iskolában is tevékenykedtem. A felnőtt közösség is egyre jobb, sőt nemrég baba-mama kört is indítottunk. Itt megtalálom a korosztályomnak megfelelő társaságot.

Számos olyan pillanat volt az életemben, amikor azt éreztem, hogy segítséget, útmutatást kapok az Úrtól. Ő mindig átlendített a mélypontokon.

Az imádságban leginkább köszönetet mondok azért a sok mindenért, amit kaptam. Az ima elcsendesedés is, valamint hálaadás az élet apró örömeiért.

Szamos Lászlóné Zsuzsa – nyugalmazott dajka, egyházfi, Pilis

Az egyházi szolgálat számomra meghatározó, úgy érzem, hogy a gyülekezeti munka is közelebb segít engem az Úrhoz.

Kisgyermekkorom óta járok templomba. Először a nagymamám hozott el ide, ő volt, aki az első imádságot megtanította nekem. Később a szüleimmel mentem. Férjemmel és gyermekeimmel együtt is mindig örömmel jöttünk a gyülekezetbe. Most már az unokáimmal vagyok itt. Két kislány- és egy fiúunokám van. Felemelő érzés volt őket imádkozni tanítani. Nagyon nyitottak a tanulásra, már több hittanversenyt is megnyertek.

Az embernek vannak mélységei az életben, amikor különösen is érzi, hogy kell a kapaszkodó ahhoz, hogy megmaradjon az Úr útján. Az úrvacsoravétel számomra a lelki békét, a megtisztulást és az Istennel való közeli kapcsolatot jelenti. Próbálok minden alkalmat megragadni, hogy élni tudjak ezzel a szentségünkkel.

Hiszem, hogy minden percért hálával tartozunk az Úrnak, ezért is fontos számomra a családi igénk: „Akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” (Ézs 40,31)

Ratkay Dorottya – felügyelő, hittantanár, Gyomaendrőd

Az evangélikus közösséghez való tartozás egyrészt megnyugvást, másrészt számtalan izgalmat, kihívást rejt magába. Megnyugvást adnak a visszanyúló gyökerek, a hovatartozás tudata, a melegszívű befogadás érzése. Az élő közösség dinamizmusa pedig sok feladatot hoz elém. Szeretem, ahogy a gyülekezet tagjain keresztül is szól hozzám a Mindenható.

A gyülekezeti munka tele van reménységgel és a jézusi gondviseléssel! A szentendrei gyülekezet hittantanáraként arra törekszem, hogy a gyermekeknek átadjak valamit mindabból amit magam is megtapasztaltam. Abban bízom, hogy egy-egy bibliai történet – amit tőlem hallottak – valóban a segítségükre lesz, és irányt mutat az életük kérdéseinél.

Bár beleszülettem az evangélikusságba, saját harcaimat nekem is meg kellett vívnom. Egészen biztos vagyok benne, hogy a családom szeretettel összetartó egysége nem jönne létre Jézus mindent átható jelenléte nélkül. Boldogság, hogy látom, hogy gyermekeimben tovább él az evangélikusság.

Szentiványi Lajos – nyugdíjas buszsofőr, gyülekezeti felügyelő, Lovászpatona

Régen nagyon nagy evangélikus közösség élt itt. Ma a város beszippantja az ifjúságot, ott tudnak tanulni és dolgozni, így kevesen maradtunk.

Én a rendszerváltás előtt is jártam templomba. A hit számomra kikapcsolódás és töltekezés a mindennapi gondok között. A közösség meghatározó, főleg az, hogy evangélikusként együtt lehetünk.

Az imádság egyben könyörgés is, hogy az Úr meghallgasson minket, és segítsen, hogy a jó és igaz úton haladjon az életünk. Az úrvacsora is ehhez tartozik, feloldozást ad az elkövetett hibák alól.

Egészen fiatalon lettem autóbuszvezető. Ez nem is egy szakma, hanem hivatás, hiszen nagyon sok ember életére kellett vigyázni, épségben szállítani őket. Nyugdíjig másfél millió kilométert vezettem, büszkén mondom, hogy baleset nélkül. Munkám során nagyon sok mindenkivel megismerkedtem, közvetlen kapcsolatom volt az utasokkal.

Kondacsné Rigó Krisztina – köztisztviselő, Szolnok

A gyülekezet az életem fontos és meghatározó része. Közel tizenöt éve kerültünk az esküvőnk kapcsán ebbe a közösségbe. Akkor olyan szeretettel fogadtak bennünket, hogy az megragadt bennünk. Már akkor is élénk élet volt itt, azóta ez még fokozódott. Szolnokon olyan a közösség, hogy valóban segítői, társai vagyunk egymásnak, ez a mindennapi életünk részévé vált.

Az énekkarban is aktívan részt veszek. Az éneklés a hitemhez is hozzátesz, az énekek szövegei meghatározóak számomra.

Otthon az asztalnál és lefekvésnél közösen imádkozunk. Mióta a gyermekeim elérték a kiskamaszkort, azóta a táborokba nem csak résztvevőkként, hanem szervezőkként is mennek. A lányom a heti óvodásfoglalkozáson is többször segít.

A gyülekezet gyermekfoglalkozásaiban aktívan részt veszek. Ez nagyon nagy megtiszteltetés, de annál nagyobb felelősség. Nincs pedagógusvégzettségem, azonban nagyon szeretem a gyermekeket. Arra törekszem, hogy azt az egy-másfél órát, amíg az istentisztelet tart, tartalmasan és építően tudjuk a gyermekekkel eltölteni.

Lehoczky Kinga – gimnazista, Kecskemét

Az egyház szerintem elfogadó, nyitott és családias. Krisztus biztos pont az életemben. Bármi változhat, de számomra Isten mindig ott lesz. Tudom, hogy az Úr mindig figyel rám, neki mindig fontos leszek, hozzá mindig odafordulhatok.

Az evangélikus gyülekezet nagyon családias, otthonosan érzem itt magam. Ha bármi problémám vagy kérdésem van, akkor bárkihez odamehetek, és nem utasítanak el.

Most abban a korban vagyok, hogy mindent meg szeretnék ismerni. Szükségem van az élettapasztalatra. Nagyon sokféle ember jár a gyülekezetbe, ők valóban tágítják a látókörömet.

Amikor konfirmandus voltam, akkor az istentiszteleten igét olvastam fel, most a kisgyermekek táboroztatásában szoktam segíteni. Ezek az alkalmak azért fontosak nekem, mert egy kicsit én is megmutathatom és átadhatom a hitemet. Orvos szeretnék lenni, úgy érzem, hogy ezáltal segíthetek majd a társadalomnak.

Simor Ferenc – nyugalmazott állatorvos, gyülekezeti felügyelő, kántor, Siklós

Őseim évszázadokra visszatekintve evangélikusnak vallották magukat. Szerencsés ember vagyok, mert Krisztusban hívő, hitüket gyakorló családba születtem. Hitben nőttem föl, ez volt természetes a számomra. Az 1946-47-es években volt egy mozgalom, amikor sokan kerültek az Istent követő élet útjára, ez rám is hatással volt. A megújulási mozgalom nem csak közösséget eredményezett, hanem hitüket gyakorló és megélő fiatalok utánpótlását is.

Egyik nagynéném a Diakonissza egyesület 1924-es megalapításakor diakonisszának jelentkezett. Később betegsége miatt nem tudott a diakonisszák között maradni, ezért hazajött Siklósra, és protestáns vasárnapi iskolát alapított. Az, hogy ma Siklóson van még evangélikus és református gyülekezet, az ő áldott szolgálatának is köszönhető.

Negyvenkilencedik éve vagyok a gyülekezet felügyelője. Évtizedek óta végzem a kántori szolgálatot. Várom, hogy jöjjön egy fiatalabb, akinek ezt majd átadhatom. Hiszem, hogy fontos a gyülekezeti szolgálat, hiszen így tudjuk mi is egyben tartani és erősíteni kicsiny közösségünket.

Peterdi Dániel – nyugalmazott postás, gyülekezeti felügyelő, Magyarbóly

Krisztus léte olyan mankó az én számomra, ami nélkül nem is tudnám elképzelni az életet! Természetes számomra, hogy a hitemet gyakorlom, hogy igyekszem annak megfelelően élni és hogy az evangélikus közösséghez tartozom.

Több mint húsz éve látom el a gyülekezet felügyelői tisztségét. Nekem ez olyan természetes, mint hogy levegőt veszek, vagy élek. Evangélikusnak születtem, minden ősöm a lutheri elvek alapján élt. Ebben a faluban születtem, itt kereszteltek, itt konfirmálkodtam, esküvőnk is itt volt. A kisszámú gyülekezet segítése úgy érzem, hogy kötelességem, egyszerűen nem tehetek mást.

Két nagy lányom és három unokám van. Lányaim viszik tovább a hitet, sőt, az unokák is járnak hittanra.

Kissné Valentinyi Krisztina – recepciós, pedagógus, énekkarvezető, Domony

Számomra nagyon fontos a közösségben való lét. A gyülekezetben otthon érzem magam.

Az életem az éneklés! Régebben az énekkar tagja voltam, pár éve érkezett a felkérés, hogy a domonyi és a vácegresi énekkarunkat vezessem is. Az éneklés számomra egyszerre hálaadás és fohász. Ezt próbálom közvetíteni a többi énekkari tag felé is. Pedagógiát tanultam, annak a tapasztalatai sokat segítenek abban, hogy csoportunkat motiváljam, hogy az éneklés örömére fel tudjam hívni a figyelmet.

Igyekszem másoknak is átadni azt a hitet, ami engem Istenhez köt. Próbálom éreztetni, hogy mindig van fölöttünk valaki, aki próbálja egyengetni az utainkat, azaz nem vagyunk egyedül. Istennek minden nap hálával tartozunk ezért. Hívőként megélhetjük, hogy hogy egyedül Isten a segítség, Ő mutatja a helyes utat.

Bár éneklésről beszéltem, de én elsősorban anyának és feleségnek érzem magam. A szeretet nagyon fontos nálunk, jó érezni, hogy számíthatunk egymásra.

Jansik Mihályné – nyugalmazott üzletvezető, Pilis

Számomra az evangélikusság a születésemtől kezdődik. Itt, a pilisi templomban kereszteltek meg, itt konfirmálkodtam, férjemmel az esküvőnk is a templomban volt és gyermekeink, unokáink keresztelése is itt történt. Férjem harminc éven keresztül itt dolgozott, egyházfi, pénztáros, gondnok is volt. Mi itt éltük az életünket. Számunkra a templom az otthonunk! Ez az a hely, ahol az Úristennel való kapcsolatunk épülhet.

A szocializmus idején nem volt könnyű a hit gyakorlása, de ha valaki a szívében elhatározta, hogy az Úrhoz kötődik, akkor nem volt akadály. Gyermekeimet hittanra járattam, igaz, többször is előfordult, hogy többen megpróbáltak erről lebeszélni, de nem sikerült nekik. Ehhez az is kellett, hogy fiaimra semmi panasz nem volt, így nem tudtak zsarolni minket.

Két éve volt az ötvenedik házassági évfordulónk. Ez jó lehetőség volt arra, hogy visszatekintsek és meglássam: az Úr keze vezette az életünket. Életünk pedig itt, a gyülekezetben volt teljes. Hálás vagyok, hogy a hit örömét át tudtuk mi is adni, és gyermekeink és unokáink is Isten tanítása szerint élnek.

Szombat Lili Kata – diák, Szekszárd

A szekszárdi ifi nagyon családias. Ide mindig jó érzés belépni, mert itt mindenki nagyon vidám. A lelkész, Zoli bácsi, mindig játékkal vezeti be az órát, utána beszélünk egy bibliai történetről. Énekelni is szoktunk, azt is nagyon szeretem. Interaktívak az órák, van, hogy vetítés is van, közösen is szoktunk alkotni, szóval az egész ifi hangulata nagyon jó.

Egészen a kicsiktől az idősekig nagyon sokan járnak a gyülekezetbe. Istentiszteletre két testvéremmel és anyukámmal együtt szoktunk járni. Szeretem, hogy a gyermekek nyelvén is megszólal az üzenet, azaz mi, fiatalok is értjük, hogy miről szól az aznapi bibliai ige. A gyülekezet közös éneklését is szeretem. 

Riegerné Janega Györgyi – nyugalmazott kereskedő, Pilis

Én vagyok a gyülekezet egyik „legfiatalabb tagja”, ugyanis nem olyan régen csatlakoztam a közösséghez. Katolikusként nevelkedtem, amíg élt a nagymamám addig jártam a templomba. Szüleim ezt később nem érezték fontosnak, így elmaradtam.

Az én életemben mindig volt egy nyugtalanság. Nem feltétlenül tudtam, hogy mi hiányzik, csak azt éltem meg, hogy valami nem kerek. Mióta Pilisen élünk bekerültem az evangélikus közösségbe, sőt, az énekkarba is meghívtak énekelni. Egyszer eljöttem egy bibliaórára is és itt maradtam. Felkerestem a lelkészt, kértem, hogy hadd vehessek részt a konfirmáción. Úgy érezem, hogy most vagyok a helyemen, jól érzem itt magam.

Szívesen jövök az alkalmakra, úgy érzem, hogy itt megnyugvást kapok. Az istentiszteletek mindig feltöltenek. Amikor valamilyen rendezvény van én itt vagyok és igyekszem segíteni. Ez egy olyan közösség, ahol jó lenni.

Ősze Viktória – tanító, kántor, Tét

A mai elzüllött világban nagyon fontos támasz a hit. Jó, ha az ember tartozik valahová! Az ember azon kívül, hogy munkahelye, családja van, tartozzon egy nagyobb közösségbe, ahol többféle emberrel találkozhat. A legjobb a gyülekezet.

Általános iskolás koromban a téti énekkarba jártam. Egyik alkalommal kipróbálhattuk az orgonát. Innentől kezdve bejártunk a templomba és saját kedvünkre gyakoroltunk. Utána a fóti kántorképzőbe jártam, majd a téti gyülekezet kántora lettem.

A győri Péterfy evangélikus iskolában tanultam, most itt tanítok. Diákként megéltem az iskola keresztény szellemiségét, az emberközeliséget, az volt a vágyam, hogy egyszer itt taníthassak. Ez egy olyan iskola, ami a második otthona lehet diáknak és dolgozónak egyaránt. Itt mindenki Istenhez érezheti magát közel.

Az éneklés számomra hasonló az imádsághoz. Ha éneklek, imádkozok, akkor beszélgetés a Jóistennel. Biztonságot ad, hogy tudom, hogy Isten mindenhol ott van, számíthatok rá.

Halmai István – építész, gyülekezeti felügyelő, Miskolc

Az evangélikus felekezetnek a szellemisége, az embereknek az egymással való kapcsolata, a prédikációk stílusa, hangneme számomra unikális! Itt érzem otthon magam.

A keresztény hit békességet, nyugalmat és bizakodást ad, valamint fegyelmezi is az embert az, hogy olyan közösséghez tartozik, amelyik komoly szabályrendszer és értékrend mentén éli az életét.

Átéltem azokat az éveket, amikor a vallás gyakorlása majdnem hogy tiltott volt. Az iskolában, egyetemen próbálták az embereket az ellenkező irányba terelni. Bevallom, bennem is megingott akkor a hit.

Amikor az élet valódi kérdéseit kerestem, akkor rájöttem, hogy a keresztény hit és értékrend az igaz. A szeretet, az egymás megbecsülése, a tisztesség, azaz a keresztény értékek teszik az embert emberré.

Édesapám kántor-tanító és nagyon jó zenész volt, neki mindig volt kórusa. Feleségem zenész, rengeteg kórusa volt neki is. Én is nagyon szeretem a zenét. Amikor megalakult a gyülekezeti kórus, nagy örömmel csatlakoztam a közösséghez.

Fink Péter – tűzoltó, kántor, Györköny

Hatéves koromtól az orgona mögötti padban ültem és közel tíz éven keresztül néztem, hogy a kántor hogyan orgonál. Nagyon megtetszett ez a szolgálat, s amint lehetőséget kaptam rá, éltem is vele, és kipróbáltam. Elkezdtem orgonálni tanulni, majd négy alkalommal a fóti kántorképző tanfolyamán is részt vettem. Amikor az előző kántor megbetegedett, be kellett ugranom, azóta így is szolgálom a gyülekezetet.

Szeretek orgonálni, a szövegeket is kívülről tudom. Nekem egy ének az imádsággal ér fel. Hagyományait ápoló sváb településen élek, ezért számomra természetes, hogy életem Istenbe vetett hitben teljen. Örömmel mondom, hogy az evangélikus énekek a mindennapjaim részét képezik.

Feleségem református, ő hozzám hasonlóan egész életében a templom közelében élte az életét. Kislányunk, Eszter már kétéves, ha tehetjük, ott van velünk a templomban. Minden este közösen imádkozunk. Ha az asztalhoz ülünk, akkor Eszter, mutatja, hogy az étkezést imával kezdjük el.

Lőrincz Andrásné Marika néni – nyugdíjas, Magyarbóly

Az úrvacsoravétel előtt végiggondolom az elmúlt időszakot és megbánom a bűneimet. Az úrvacsoravétel felemeli az embert, megkönnyebbülök utána. Mint ahogy énekünk is mondja: „Az Úr szent Bárányára teszem le bűnömet, s ott a kereszt aljába' békességet lelek”.

A gyülekezet számomra közösséget és összetartozást jelent. Itt nagyon jó hittestvéri viszony van, odafigyelünk egymásra.

Az Úrtól tanult imádságot gyakran mondom, és a napi történéseket is végigveszem az imádságban. Hálát adok, hogy Krisztus értem is feláldozta magát, hogy az én bűneimet is megbocsátja.

Keszthelyi Jánosné Kati néni – nyugdíjas tanító, Mohács

A pedagógusi szolgálatról mindig Reményik Sándor verse jut az eszembe, aki azt mondja, hogy mindenkiben egy istenarc van elrejtve. Amikor valaki gyermekekkel dolgozik, akkor mindig a szeme előtt kell hogy tartsa, hogy a felnövekvő nemzedék minden tagját Isten teremtette. Igyekeztem úgy nevelni, hogy ezt a nehéz helyzetekben is mindig éreztessem.

Az életem nagyon fontos kapaszkodója, hogy hiszek Istenben. Amikor öröm ér, vagy ha probléma van körülöttem, akkor mindig megnyugvást és biztonságot ad az Úrral való kapcsolatom.

Különös csoda, amikor úgy vehetek úrvacsorát, hogy testvéremen és férjemen túl gyermekeim és unokáim is ott vannak az oltár előtt. Hiszem, hogy az úrvacsorában megkapom a feloldozást, ezért mindig megkönnyebbülést érzek. Öröm, hogy itt, Mohácson szinte az egész gyülekezet él az úrvacsorában rejlő kegyelmi szeretet szabadságával.

Propp Kristóf – diák, Szekszárd

Évek óta járok hittanra, de csak a konfirmáció előtt keresztelkedtem meg. Azért döntöttem úgy, hogy megkeresztelkedem, mert fontosnak éreztem, hogy Isten gyermeke legyek. A hittanórákon ismertem meg Istent, elkezdtem hinni Jézusban. Úgy érzem, hogy az Istenben való hit pluszt ad az életemnek. Lelki megnyugvást ad, hogy elmondhatom és felvállalhatom a hitemet.

A gyülekezeti ifjúsági csoport és a hittanórák is nagyon jó hangulatúak, jó közösség vagyunk. Viccelődni, játszani is szoktunk, sokszor játékosan tanuljuk meg a bibliai történeteket.

Jézus feltámadásának a története fontos számomra. Igaz, hogy nehéz elképzelni, de ez bizonyítja, hogy Isten létezik. Tudom, hogy Isten figyel ránk és Jézus saját életét adta, hogy mi nyugodtan élhessünk a világban.

Kovács Gyöngyi – gazdasági referens, gyülekezeti számvevőszéki elnök, Pápa

A vas megyei Mersevátról származom. Nagymamám által kerültem közel Istenhez. Kisgyermekként ő tanított imádkozni, hittanra vitt, együtt jártunk templomba is. Ez a szellemiség kíséri az életemet. Gyermekeim egyházi iskolába jártak, őket már én tanítottam imádkozni.

Nálunk az imádság a mindennapjaink része, az Úrtól tanult imát, az esti imát szoktuk mondani. Ez kapaszkodót ad a hétköznapokra. Vallom, hogy az imádság által a nehézségeken is át lehet lendülni.

A templom meghittsége nyugalmat, békességet és megnyugvást ad nekem. Az istentisztelet bekoronázza a hetet. A Keresztény Média Alapítvány munkájában is részt veszek, a Mai ige sorozatot mindig olvasom, továbbítom, az is kapaszkodót ad nekem.

Szenténé Bácsi Zsuzsanna – biológia és kémia szakos tanár, presbiter, Lovászpatona

A Krisztushoz tartozás nem csak hit, hanem egy értékrend követése is. Mindezt otthonról hoztam. Gyermekkoromban minden este előkerült a Biblia, édesapám azt olvasta nekünk. A kemény és következetes nevelés jelen volt az életemben. Olyan közösségben nőttem fel, ahol megtapasztaltam, hogy egymást szeretik, segítik az emberek, a bajban egymás mellé állnak.

Az 1960-as években a szülőknek nem kis tortúrába került, hogy beírassák a gyermekeket hittanra. Bennünket járattak. Egyetem alatt kicsit eltávolodtam a közösségtől, majd mikor elkezdtem pedagógusként dolgozni, csatlakoztam a gyülekezet munkájához, feladatokat vállaltam, a kórusban is éneklek.

A nevelésben a legfontosabb a példamutatás. Tanárként arra törekszem, hogy a gyermekeket egymás elfogadásán túl az élő és élettelen természet tiszteletére is tanítsam.

Az élet nagy kérdéseire az Úrtól kaphatjuk meg a választ. Ha Istenre hagyjuk a dolgainkat és követjük a szeretet parancsát, akkor minden megoldódik az életünkben. Aki az Istenben bízik, az soha nincs egyedül, mindig lesz támasza!

Lamm Ádámné Mária – nyugalmazott kézbesítő, Györköny

Istenben hinni azt jelenti, hogy érezzük, hogy valaki mindig fogja a kezünket, hogy az Úr hol elől, hol hátul, hol mellettünk áll. Én hiszem is hogy ez így van, minden nap megtapasztalom ezt az ajándékot. Érzem, hogy meghallgat a Jóisten.

Hiszem, hogy az Atya fia Jézus Krisztus, aki értünk is született. Vallom, hogy az ember képes arra, hogy az Istennel együtt legyen, így imádságban, istentiszteleten és a hétköznapokban is közösséget élhetünk át az Istennel. Három gyermekem a világ különböző pontjain él, de ők is tartják a vallásukat. Nagy öröm számomra, hogy nevelésünknek is köszönhető, hogy ők is tudják, hogy mit kell cselekedniük.

Mondhatom, hogy születésemtől kezdve az evangélikus közösség tagja vagyok. Nálunk az egész család evangélikus volt, édesapám és a férjem harangozóként is szolgált.

Az ember élete egy vándorlás, arra törekszem, hogy a keskeny úton, a hitben folyamatosan megerősödve tudjak Isten kegyelme által az örök életbe menni.

Peterdi Dánielné Edit néni – nyugalmazott postahivatal vezető, Magyarbóly

Római katolikus voltam, bérmálkoztam is, aztán megismerkedtem a férjemmel, aki evangélikus volt. 1972-ben kötöttünk házasságot. Én azóta evangélikus vagyok, ehhez a közösséghez tartozom.

Férjemmel idén ünnepeljük negyvenöt éves házassági évfordulónkat. Egy plusz kapaszkodó, segítség az életünkben, hogy mi a templomban is házasságot kötöttünk, hogy azóta is közösen járunk a gyülekezetbe. A házasság valóban „jóban-rosszban” egymás mellett létet jelent, de mi a hit által könnyebben kikeveredünk a problémákból. Jó érzés, hogy mi mindenben igyekszünk egymást segíteni, ott vagyunk egymásnak!

A magyarbólyi gyülekezetben kevesen vagyunk, kicsi a közösségünk, de igyekszünk mindent megtenni a gyülekezetért. A takarítástól a templom díszítéséig, a szeretetvendégségekre készülésen át az ökumenikus alkalmakon való segítésig minden gyülekezeti feladatból örömmel kiveszem a részem.

Remenár Mária – tanító, Domony

Nagyszüleim és szüleim is szorosan kötődtek az egyházhoz. Részemről természetes, hogy gyermekkoromtól a mai napig a gyülekezet tagja vagyok. Erre nevelem a gyermekeimet is.

Hiszem, hogy Isten mindenhol ott van. Én a munkámban, életemben, családomban egyaránt megtapasztalom Őt. A domonyi gyülekezet vasárnapi iskoláját tizennyolc éven keresztül vezethettem. Most az aszódi evangélikus iskolában tanítok, ami számomra a teljességet jelenti. A kereszténységet a példamutatással lehet a legjobban képviselni. A kérdés mindig az, hogy ha jó, vagy rossz dolog történik velem, hogyan oldom meg. Fontos a szó, az érintés, a tekintet, a közvetlenség.

Isten az otthonomban is velem van. Napjainkat átszövi az imádság. Nincs is olyan nap, amikor ne énekelnénk és ne imádkoznánk. Édesapám ötven évig kántor volt, s ez a foglalkozás a családban öröklődött. Családilag közösen szoktunk gyertyát gyújtani és közösen imádkozunk.

Isten olyan pont az életünkben, akihez – bárhol is vagyunk – mindig oda tudunk fordulni; Ő meghallgat minket, és tanácsot lehet tőle kérni.

Kovács Endre Zoltánné Ica néni – pedagógus, Pápa

Csikvándon kezdtem az evangélikus életet. Szüleim annyira szegény családból származtak, hogy édesanyámat, mint harmadik gyermeket már nem tudták nevelni, őt a győri diakónusok oktatták és nevelték. Nagyon kedves, szép emlékek kötnek a diakonisszákhoz. Édesapám katolikus volt, de soha nem volt a családban abból gond, hogy más felekezethez tartozunk. Életemet másként, mint hogy evangélikus legyek el sem tudnám képzelni, gyermekeimet és unokáimat is ebben a szemléletben neveltem.

Életemet igyekeztem Krisztus tanításai szerint élni, tisztességes családi életünk van, szép pedagógusi hivatással. Magyarország ötödik német nemzetiségi szakfelügyelője voltam, amire ma is büszke vagyok. A gyülekezetben az asszonykört vezetem, presbiter vagyok, a Sola Fide Alapítvány titkára, sőt, a kórusban is éneklek. Erőm és tehetségem szerint igyekszem az egyházat szolgálni.

Tanítani csak példamutatással lehet. Amikor a hittan és erkölcstan kérdése előjön, akkor igyekszem a diákokat biztatni, hogy válasszák a vallásukat.