Balassagyarmat evangélikus Domony

Huszárik Ildikó – Balassagyarmat

Domonyból, egy evangélikus településről származom. Anyai ágon Zala megyei vagyok, nagyapám ott volt lelkész. Az egész családunk hitben nőtt fel. Bármi történt – ha jó, ha rossz –, az azért történt, mert a Jóisten így akarta. Elfogadom azt, ami történik velem. A nehézségeket is. Talán azért is lett ilyen kiegyensúlyozott az életem.

Az imádság, az éneklés, a templomba járás és maga a család a legmeghatározóbb nekem. Fontos, hogy segítünk egymásnak, együtt vagyunk. A gyülekezet felügyelőjeként a felelősség mellett leginkább azt élem meg, hogy mennyi segítséget tudok kapni a gyülekezet többi tagjától. Csak együtt tudjuk, a többiek önfeláldozó odaadásával megvalósítani azt a közösséget, ami a családot és a gyülekezetet egyaránt jellemzi.