Rágyanszki Anna – földművelő, kántor, Kondoros

A kilencvenegyedik évemet betöltöttem. Én voltam Kondoros első női harangozója, majd kántora. Nekem mindent megadott az evangélikusság: hitet, szeretetet, békességet, örömöt kaptam itt! Isten kegyelmét, az ő ajándékát látom mindenben! Ő vezetett, ő tartott meg a nehézségekben is.

A földdel való munka egyben imádság is. Amikor gyermekként mentünk dolgozni, édesapám mindig megállt, és a munka előtt szlovákul imádkoztunk. Ezt a szokást később is megtartottam. Mint sokan a környéken, én is szlovák származású vagyok. Otthon a családban szlovákul beszéltünk, az iskolában már magyarul tanultunk.

Mindennap imádkozom, hálát adok Istennek, és megköszönöm az ő jóságát, szeretetét. Imádkozó élet nélkül nem lehet élni! Nekem nagy szükségem van erre. Az ő szeretete, Isten kegyelme hordoz nap mint nap engem. Én semmi vagyok, Isten a nagy, ő vezet engem.

1973 óta vagyok kántor. Az idősek otthonában a reggeli áhítatokon ma is én játszom a harmóniumon. Ez a szolgálat nekem örömöt jelent.