Sós Borbála – diák, Cegléd

A gyülekezeti ifjúsági csoportban olyan barátokra találtam, akikben tudom, hogy mindig bízhatok. Nagyon szeretem a társaságot. Van valami, ami összetart minket: egyetértünk abban, hogy jó evangélikusnak lenni, és mindegyikünk hisz Istenben.

A Bibliából Pál apostol történetét, azon belül is a damaszkuszi utasat nagyon szeretem. Számomra az a történet azt jelenti, hogy lehet, hogy valaki felnőttkoráig nem hisz Istenben, de sohasem késő. Az ember bármikor rádöbbenhet arra, hogy Istenben lehet hinni!

Én három éve lettem evangélikus. Elkezdtem evangélikus hittanra járni, és nagyon megfogott. Elkezdtem a gyülekezetbe is járni, kórustag is vagyok, részt veszek az ifjúsági órákon, és templomba is rendszeresen járok.

Elalvás előtt a Miatyánkot szoktam elmondani, de saját szavaimmal is imádkozom. Ilyenkor visszagondolok a napomra.

A gyülekezetünkhöz kötődő ökumenikus kórusba is járok. Nagyon szeretek énekelni, szeretem a közös szolgálatokat, de legfőképpen az ifit és az ottani társaimat szeretem.