Vass Ágoston – diák, konfirmandus, Szentendre

Édesanyám evangélikus, édesapám katolikus. Testvéreimmel együtt régebben a katolikus gyülekezetbe jártunk, de most itt, az evangélikus gyülekezetben készülök konfirmálni. Katolikus iskolába járok, osztályunkban egyedül én vagyok evangélikus. Osztálytársaim ezt tudják, ezért fontos számomra, hogy olyannak mutassam magam, amilyennek az egész közösségünket látni szeretnék.

Gyülekezetünk nagyon összeszokott, szerető és családias. Itt mindenki figyelemmel van a másikra, közvetlenek vagyunk egymással. Nagyon szeretek ide járni, számomra szimpatikus ez a közösség.

A hittanórákon megtanulhatjuk a vallás alapjait, amire fel tudjuk építeni a hitünket. Horváth-Hegyi Olivér lelkész úgy tart órát, hogy az személyes legyen, valamint figyel rá, hogy számunkra érthető és befogadható legyen az, ami ott elhangzik. Hittanon nemcsak magolunk, hanem kérdezhetünk is. Ez meghatározó számomra.

Az istentiszteleten az úrvacsora és prédikáció nagyon fontos. Az igehirdetésben az evangéliumot a lelkész lefordítja a hétköznapi életünkre, ami segít abban, hogy ez alapján éljük az életünket. Az úrvacsora találkozás Krisztussal.