Lakatosné Hachbold Éva – óvodavezető, Soltvadkert
Számomra az evangélikusság a hivatásban, a küldetésben és a misszióban összegződik. Mindez visszavezethető gyökereimre, ugyanis erős hitű családból származom. Korábban a gyermekeimtől kaptam egy könyvet: Egy élet a kezedben – ez volt a címe. Vallom, hogy nekünk is életek vannak a kezünkben. Ezért is fontos a hivatástudat és a küldetés: a gyermekeink olyan értékrenddel kell, hogy töltekezzenek, melyre méltán építhet majd a gyülekezetünk.
Óvodavezetőként a munka szót kevésbé használom, mert hiszem, hogy mi elhívatottak vagyunk, így szolgálatként élem meg a rám bízott gyermekek oktató-nevelő munkáját. Hivatásnak azért nevezném még, mert úgy érzem, hogy az Istenhez kötődő hűség meghatározza az egész életemet. Életem igéje is ehhez köthető: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” (Jel 2,10b) Gyermekként még nem igazán értettem, de amikor a házasságkötésemkor is ez az ige hangzott el, akkor rájöttem, hogy nem csak a családomhoz, hanem a gyülekezetemhez és az egyházamhoz is hűnek kell lennem. Ezt küldetésként élem meg, amit óvodai szolgálatom során hivatásként igyekszem gyakorolni.
Utolsó kommentek