Láthatóan evangélikus

Barna Mónika Diána – diák, Pilis

Egyszer, amikor anyukámmal sétáltunk, nagyon sok embert láttunk a templom előtt. Megkértem, hogy menjünk be mi is a templomba. Azóta vagyok az evangélikus gyülekezet tagja.

A hit egy támasz a számomra. A hit által tudom, hogy van valaki, aki mindig segíteni fog, még a legnagyobb problémában is. Ő nem hagy el, mellettem van, őrá ezer százalék, hogy támaszkodhatok.

Konfirmáltam, szoktam úrvacsorát is venni. Ezt megtiszteltetésnek veszem, mert érzem, hogy Jézus az én részem is.

Nagyon szeretek énekelni, a gyülekezeti énekkarba is járok. Az énekek nagyon megfognak, mindegyiknek van valamilyen jelentése. Az énekkarban erről többször is beszélünk.

Az evangélikus gyülekezetben minden ember számít! Nagyon szeretek idejárni, mert nagyon jó programok vannak, összetartó csapat vagyunk, figyelünk egymásra.

Veréb Ádám – recepciós, ifjúságióra-vezető, Vácegres

Az én korosztályom inkább a bulizásra teszi a hangsúlyt, nem pedig arra, hogy aktívan részt vegyen egy egyházi közösség életében. Én gyermekkorom óta evangélikus neveltetésben részesültem, már a dédszüleim, nagyszüleim is evangélikusok voltak. Kiskoromtól járok templomba és hittanra. Mostanra egyre intenzívebben igyekszem kivenni a részemet egyházam életéből.

A gyülekezet számomra olyan, mintha a második családom lenne, itt otthon érzem magam. Szeretek táborokba, gyülekezeti eseményekre járni, szeretem, ha olyan emberek vesznek körül, akiknek hozzám hasonlóan fontos, hogy Istenben higgyenek.

Sághy Balázs lelkész néhányunkat oktatott, hogy ifjúsági vezetők lehessünk. Az ifjúsági munkát nagyon élvezem, és annak is örülök, hogy pár évvel fiatalabbakat tudok motiválni.

Hiszek abban, hogy az Úr pontosan tudja, hogy mi van velem, figyel rám, szeret engem, és óvja minden lépésemet. Evangélikusnak lenni nagyon jó! Ha bármi gondom van, akkor tudom, hogy fordulhatok Istenhez, a lelkészemhez, sőt ifis és gyülekezeti társaimhoz is. Itt szívesen meghallgatnak, tanácsot adnak.

Vanderwilden Jacobus Johannes – diák, Cegléd

A kereszténység számomra fontos. Lényeges, hogy valamilyen közösség tagja legyek, ezért is érzem jól magam a gyülekezetben.

Szlaukó Orsolya lelkésznőhöz járok konfirmációs előkészítőre. Az órákon átvesszük a vizsgakérdéseket, de játszunk is. Nagyon jók ezek az alkalmak. Amikor tudunk, ott vagyunk az istentiszteleteken is. Jó, hogy a templomban ismerjük egymást. A prédikációkat is nagyon szeretem, többször előfordul, hogy felismerem a bibliai történeteket.

Nagypapám is lelkész, ő Hollandiában él. Amikor ott vagyunk, akkor ő is nagyon sokat mesél Istenről. A holland istentiszteletek kicsit modernebbek. Ott minden egyes pillanatot kihasználnak arra, hogy bemutassák, hogy mennyi tehetséges gyermek van a gyülekezetben. Az istentiszteleten van gyermekelőadás, de idősebbek is szolgálnak. Jó lenne, ha Magyarországon is lenne erre több lehetőség.

A Biblia egy olyan könyv, amiben Isten tetteiről olvashatunk. Noé bárkája igazán meghatározó történet számomra. Ott mindent elárasztott a víz, kivéve a bárkán lévőket. Noén nagyon nagy nyomás lehetett, ő mégis megcsinálta, amit az Úr mondott neki.

Brisendinené Varga Tünde – tanító, hitoktató, Cegléd

Sok közeli hozzátartozómat veszítettem el. Az Úr volt az egyetlen kapaszkodó, aki megtartott, akihez tudtam, hogy a legmélyebb pontról is szólhatok. Volt egy időszak, amikor nagyon elkeseredtem, de Krisztus akkor is velem volt és megerősített, erőt kaptam tőle. Az Úrban és az örök életben való bizalom nagyon fontos a számomra.

Hiszem, hogy az imádság megtartó erő. Csodálatos, hogy az élet legkisebb dolgaiban is megtalálhatjuk a kapcsolatot Istennel.

Családomban nagyon fontos a hit gyakorlása. Amikor a gyermekek kicsik voltak, este énekeltünk, bibliai történetet olvastunk fel, rövid áhítatot tartottunk, a napot imával fejeztük be. Gyermekeim már kamaszok, így most kicsit nehezebb, de örülök neki, hogy igénylik a beszélgetést, és kérik, hogy a napot ma is imádsággal zárjuk.

Református iskolában tanítok. Itt minden reggel áhítattal kezdünk, órák elején imádkozunk. A bibliai történeteket igyekszem minél közelebb hozni a gyermekekhez. Szeretném, hogy érezzék és értsék, hogy életük legfontosabb kapcsolata az Istennel való kapcsolat. Még az angolórákra is olyan énekeket viszek, amik Krisztushoz vezethetik a diákokat.

Laczkó Levente Bálint – diák, Pilis

Nagyon szívesen járok a gyülekezeti alkalmakra. Számomra az itteni közösség egy olyan családot jelent, akik őszintén együtt élnek, közösen részt vesznek az istentiszteleteken és más gyülekezeti alkalmakon. Itt figyelnek egymásra az emberek!

A hit számomra lelki megnyugvás és kapaszkodó. Boldog vagyok, hogy hiszek Istenben. Nagyon szeretem a Zsoltárok könyvét, Máté evangéliumát és Mózes könyveit. A teremtés története nagyon különleges, ott a világ kezdetét ismerhetjük meg.

Reggel és este, de nap közben is szoktam imádkozni. Ilyenkor Istennel beszélgetek, köszönetet mondok neki, van, hogy kérek is tőle, valamint hálát adok az életért.

Gyóni Lászlóné Era néni – nyugdíjas, Domony

„Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,13) – ezt az igét nagyon sokszor elmondom magamban, ez mindig erőt ad. Úgy érzem, hogy a Jóisten velünk van minden nap.

Szüleim, nagyszüleim vallásosak voltak, általuk én is hitben nevelkedtem. Immáron több mint harminc éve vagyok presbiter, öt éve a gyülekezet pénztárosi feladatait is ellátom.

Bűnösök vagyunk mindnyájan itt, a földön, szükségünk van arra, hogy bocsánatot nyerjünk! Az úrvacsora valódi kegyelem!

Gyermekeimet igyekeztem hitre nevelni, ők is gyakorolják a vallásukat. Nagyon nagy örömöm, hogy egyik unokám, Gyóni Martin most a teológiára jár, és lelkésznek tanul. A többi unokám is jár a templomba.

Nekem a gyülekezet nagyon sokat jelent. Úgy érzem jól magam, ha tevékenykedem, ha hasznos tagja vagyok az evangélikus közösségnek.

Jónás-Tamasóczki Dóra – pedagógus, tanító, Cegléd

A hit örömét a nagyszüleimtől kaptam. Hálás vagyok nekik érte. Igyekszem majd a gyermekemnek, Róbertnek is átadni mindezt, hogy ő is megélhesse az evangélium örömét.

A gyülekezetben nagyon sok kedves ismerőst találtam. Próbálok minél több alkalmon részt venni, fontos számomra az evangélikus közösség. A szakmám révén is nagyon szeretem a gyermekalkalmakat, örömmel veszek részt a gyermektáborokban, régebben a vasárnapi iskolában is tevékenykedtem. A felnőtt közösség is egyre jobb, sőt nemrég baba-mama kört is indítottunk. Itt megtalálom a korosztályomnak megfelelő társaságot.

Számos olyan pillanat volt az életemben, amikor azt éreztem, hogy segítséget, útmutatást kapok az Úrtól. Ő mindig átlendített a mélypontokon.

Az imádságban leginkább köszönetet mondok azért a sok mindenért, amit kaptam. Az ima elcsendesedés is, valamint hálaadás az élet apró örömeiért.

Szamos Lászlóné Zsuzsa – nyugalmazott dajka, egyházfi, Pilis

Az egyházi szolgálat számomra meghatározó, úgy érzem, hogy a gyülekezeti munka is közelebb segít engem az Úrhoz.

Kisgyermekkorom óta járok templomba. Először a nagymamám hozott el ide, ő volt, aki az első imádságot megtanította nekem. Később a szüleimmel mentem. Férjemmel és gyermekeimmel együtt is mindig örömmel jöttünk a gyülekezetbe. Most már az unokáimmal vagyok itt. Két kislány- és egy fiúunokám van. Felemelő érzés volt őket imádkozni tanítani. Nagyon nyitottak a tanulásra, már több hittanversenyt is megnyertek.

Az embernek vannak mélységei az életben, amikor különösen is érzi, hogy kell a kapaszkodó ahhoz, hogy megmaradjon az Úr útján. Az úrvacsoravétel számomra a lelki békét, a megtisztulást és az Istennel való közeli kapcsolatot jelenti. Próbálok minden alkalmat megragadni, hogy élni tudjak ezzel a szentségünkkel.

Hiszem, hogy minden percért hálával tartozunk az Úrnak, ezért is fontos számomra a családi igénk: „Akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” (Ézs 40,31)

Kissné Valentinyi Krisztina – recepciós, pedagógus, énekkarvezető, Domony

Számomra nagyon fontos a közösségben való lét. A gyülekezetben otthon érzem magam.

Az életem az éneklés! Régebben az énekkar tagja voltam, pár éve érkezett a felkérés, hogy a domonyi és a vácegresi énekkarunkat vezessem is. Az éneklés számomra egyszerre hálaadás és fohász. Ezt próbálom közvetíteni a többi énekkari tag felé is. Pedagógiát tanultam, annak a tapasztalatai sokat segítenek abban, hogy csoportunkat motiváljam, hogy az éneklés örömére fel tudjam hívni a figyelmet.

Igyekszem másoknak is átadni azt a hitet, ami engem Istenhez köt. Próbálom éreztetni, hogy mindig van fölöttünk valaki, aki próbálja egyengetni az utainkat, azaz nem vagyunk egyedül. Istennek minden nap hálával tartozunk ezért. Hívőként megélhetjük, hogy hogy egyedül Isten a segítség, Ő mutatja a helyes utat.

Bár éneklésről beszéltem, de én elsősorban anyának és feleségnek érzem magam. A szeretet nagyon fontos nálunk, jó érezni, hogy számíthatunk egymásra.

Jansik Mihályné – nyugalmazott üzletvezető, Pilis

Számomra az evangélikusság a születésemtől kezdődik. Itt, a pilisi templomban kereszteltek meg, itt konfirmálkodtam, férjemmel az esküvőnk is a templomban volt és gyermekeink, unokáink keresztelése is itt történt. Férjem harminc éven keresztül itt dolgozott, egyházfi, pénztáros, gondnok is volt. Mi itt éltük az életünket. Számunkra a templom az otthonunk! Ez az a hely, ahol az Úristennel való kapcsolatunk épülhet.

A szocializmus idején nem volt könnyű a hit gyakorlása, de ha valaki a szívében elhatározta, hogy az Úrhoz kötődik, akkor nem volt akadály. Gyermekeimet hittanra járattam, igaz, többször is előfordult, hogy többen megpróbáltak erről lebeszélni, de nem sikerült nekik. Ehhez az is kellett, hogy fiaimra semmi panasz nem volt, így nem tudtak zsarolni minket.

Két éve volt az ötvenedik házassági évfordulónk. Ez jó lehetőség volt arra, hogy visszatekintsek és meglássam: az Úr keze vezette az életünket. Életünk pedig itt, a gyülekezetben volt teljes. Hálás vagyok, hogy a hit örömét át tudtuk mi is adni, és gyermekeink és unokáink is Isten tanítása szerint élnek.

Riegerné Janega Györgyi – nyugalmazott kereskedő, Pilis

Én vagyok a gyülekezet egyik „legfiatalabb tagja”, ugyanis nem olyan régen csatlakoztam a közösséghez. Katolikusként nevelkedtem, amíg élt a nagymamám addig jártam a templomba. Szüleim ezt később nem érezték fontosnak, így elmaradtam.

Az én életemben mindig volt egy nyugtalanság. Nem feltétlenül tudtam, hogy mi hiányzik, csak azt éltem meg, hogy valami nem kerek. Mióta Pilisen élünk bekerültem az evangélikus közösségbe, sőt, az énekkarba is meghívtak énekelni. Egyszer eljöttem egy bibliaórára is és itt maradtam. Felkerestem a lelkészt, kértem, hogy hadd vehessek részt a konfirmáción. Úgy érezem, hogy most vagyok a helyemen, jól érzem itt magam.

Szívesen jövök az alkalmakra, úgy érzem, hogy itt megnyugvást kapok. Az istentiszteletek mindig feltöltenek. Amikor valamilyen rendezvény van én itt vagyok és igyekszem segíteni. Ez egy olyan közösség, ahol jó lenni.

Remenár Mária – tanító, Domony

Nagyszüleim és szüleim is szorosan kötődtek az egyházhoz. Részemről természetes, hogy gyermekkoromtól a mai napig a gyülekezet tagja vagyok. Erre nevelem a gyermekeimet is.

Hiszem, hogy Isten mindenhol ott van. Én a munkámban, életemben, családomban egyaránt megtapasztalom Őt. A domonyi gyülekezet vasárnapi iskoláját tizennyolc éven keresztül vezethettem. Most az aszódi evangélikus iskolában tanítok, ami számomra a teljességet jelenti. A kereszténységet a példamutatással lehet a legjobban képviselni. A kérdés mindig az, hogy ha jó, vagy rossz dolog történik velem, hogyan oldom meg. Fontos a szó, az érintés, a tekintet, a közvetlenség.

Isten az otthonomban is velem van. Napjainkat átszövi az imádság. Nincs is olyan nap, amikor ne énekelnénk és ne imádkoznánk. Édesapám ötven évig kántor volt, s ez a foglalkozás a családban öröklődött. Családilag közösen szoktunk gyertyát gyújtani és közösen imádkozunk.

Isten olyan pont az életünkben, akihez – bárhol is vagyunk – mindig oda tudunk fordulni; Ő meghallgat minket, és tanácsot lehet tőle kérni.

Medveczki János, üzletvezető, gyülekezeti gondnok, Vácegres

A vácegresi közösségünknek nagy az összetartó ereje. Nagyon jól érzem magam a gyülekezetben. Mindig öröm, ha látom, hogy a padok tömve vannak. Az egész heti hajtás után a legjobb, ha beülök az istentiszteletre, mert az tényleg megnyugvást ad, teljesen más ember leszek általa. Szeretem a prédikációkat hallgatni, a közösséget megélni, az Úrral együtt élni.

A hit megélését nem csak a templomban, hanem minden hétköznap gyakoroljuk. A reggelt igeolvasással kezdjük, felolvassuk az Útmutató igéit és megbeszéljük a hallottakat. Járok a gyülekezeti énekkarba is, ahol nem csak a közösség, hanem a lelkiség is fontos.

Nagyszüleim és szüleim is jártak templomba, akkor is mentünk, amikor ezt a pártrendszer nem díjazta. Gyermekeim és unokáim minden vasárnap a gyülekezetben vannak, szeretnek templomba járni.

Vallom, hogy ami történik velem, az nem véletlen. Az Úr tudja, hogy miért és mit tesz velem. Hiszem, hogy az Úr megmutatta nekünk, hogyan éljünk, miként viszonyuljunk másokhoz, ezért hiszek a megbocsátásban.

Klenk Pálné Erzsi néni – nyugdíjas, a gyülekezet korábbi pénztárosa, Penc

Vallom, hogy meg kell becsülni azokat az értékeket, amiket kaptunk! Ilyen a család, de ha közösségről beszélünk, akkor a „nagyobbik családot” sem felejthetjük el, ami a gyülekezet.

Mi már gyerekként természetesnek vettük, hogy templomba megyünk. Édesanyám gyermekkoromban esténként nem mesekönyvet olvasott fel, hanem bibliai történeteket mondott. Így kisgyermekként már a Szentírás történeteinek zömét szinte kívülről tudtuk.

Az evangélikus közösség éneklő gyülekezet. Családom is jó énekes volt, én is szerettem énekelni. Amikor az istentiszteletről hazaértünk, az ünnepi ebédet követően az egész család – szlovákul és magyarul is – közösen énekelt. Így az énekeket is mind megtanultam.

A nógrádi kegyesség életforma. Természetes odatartozást jelent, azaz a Szentírást komolyan vesszük, és az üzenetét megéljük. Bár a hagyományaink mára már kopnak, de még most is, ha ünnep van, akkor majdnem az összes evangélikus összejön a templomban.

Egyértelmű számomra, hogy nekem van Bibliám, gyülekezetem és lelkészem. Nekem itt kell megtalálnom az Istenhez vezető utat.

Zenei Jánosné – nyugdíjas, Csővár

Nekem szívből jövő nagy öröm, hogy az evangélikus gyülekezethez tartozom. Nem mindig tudtam istentiszteletre járni, az 1960-as évek után olyan rendszer volt, hogy nem mehettem, hiszen a munkámat elvették volna. Amikor már nem büntették, akkor már ott voltam a templomban és a bibliaórán is.

Úgy érzem, hogy amíg a Jóisten erőt ad nekem, addig én azzal tartozom neki azzal, hogy mindenért hálát adjak. Tudom, hogy minden, ami van nekünk, azt az Istentől kaptuk. Őtőle kapjuk a bölcsességet, a békességet, a családunkat, és azt is, hogy egymás terhét hordozhassuk. Én ennek örülök.

Az istentiszteleteken én szoktam az énekeket is kezdeni, temetésen is segítek az éneklésben. Kedvenc énekem, amit mindig, lefekvés előtt éneklek a Mennyben lakó én Istenem, / Vedd füledbe dicséretem. Ennek a második versszakát többes számban éneklem, mert közben a családomra gondolok. Ebben az énekben benne van a kérés, a hálaadás, a természet, a mindenség, de legfőképpen az, hogy minden a Jóistentől van, akinek az életünket és a világot köszönhetjük.

Péterfi Zoltánné Szekeres Mária – varrónő, Csővár

Evangélikusnak lenni legfőképpen azt jelenti a számomra, hogy az evangéliumot tanulmányozni, a Szentírás alapján élni. Lefekvéskor és felébredéskor is az Úrhoz fordulok, az Útmutatót nap mint nap olvasom. E nélkül nem tudnék elindulni. Az imádság nagy erőt jelent.

Így neveltem a fiamat is és most az unokáimat is. Amikor itt vannak, akkor már ők kérdezik: „Mama! Imádkozunk?” Ilyenkor közösen mondjuk az imádságot. Hároméves unokám összekulcsolja a kezét, és csillogó szemmel mondja az imát.

Gyermekkorunkban nem volt szlovák istentisztelet. Amikor elindultak a nemzetiségi választások, a közösség megbeszélte, hogy szeretné feleleveníteni a régi hagyományokat. Csővár község szlovák nemzetiségű evangélikus falu. Hála Istennek van érdeklődés a hagyomány életben tartására. Más szlovák településről is hívni szoktunk énekkarokat, nemrég Acsáról, Galgagutáról voltak nálunk. Ilyenkor az ottani gyülekezet is jön. Jó velük együtt lenni.

Szekeres Mihályné – nyugdíjas, Csővár

Hetvenkét éves vagyok, szüleim, nagyszüleim is csőváriak voltak. Sokat betegeskedtem, nagyon sok súlyos bajom volt, de a Jóisten mindig megsegített. Sok keresztet kaptunk az életben, de a Jóisten mindig meghallgatott. Egyik nagy betegségemet követően elmentem a templomba, ahol a tisztelendő úr a kegyelmi időről prédikált. Mondhatom, hogy én is többször kaptam meg a kegyelmi időt az Úrtól.

Szüleim mindig népviseletben voltak, én is abban vagyok. Ezt a ruhát is én varrtam, sőt a dédunokáimnak is készítettem népviseletes öltözetet. Az az egyik legnagyobb öröm, amikor abban látom őket.

A nagyszüleim és a szüleim nem engedték, hogy ima nélkül menjünk aludni. Gyermekként és ma is örömmel kulcsoltuk hálaadásra a kezünket. Mindkét dédunokámat tanítottam imádkozni, most már maguk mondják a fohászokat.

Lestyánné Babinszki Zsuzsanna – tanító, kántor, Penc

Ebbe a családias gyülekezetbe születtem, eszembe se jutott, hogy más legyek, mint evangélikus. Tizennégy évesen az orgonához ültettek, majd kántor lettem. Egész családommal együtt benne élünk a penci gyülekezetben.

A kántori szolgálat számomra nem munka, hanem bizonyságtétel. Orgonálni nekem olyan, mintha imádkoznék. Huszonöt éve vagyok kántor, egyszerűen belülről jön, hogy ezt a szolgálatot végezzem.

Van egy tíz-tizenkét fős gyülekezeti énekkarunk, ennek vagyok a vezetője. Itt nemcsak a közös éneklés, hanem a közösség is fontos. Együtt vagyunk, beszélgetünk, van, hogy kirándulni megyünk.

Három gyermekem van, velük nagyon sokat beszélgetek. A két nagyobb a lázadó kamaszkorát éli, amikor azt mondják, hogy „miért kell nekünk templomba menni?” Próbálok egyrészt példát mutatni, másrészt beszélgetni velük erről. Tudom, hogy ha kötelezővé tenném a templomba járást, azzal nem érnék el náluk semmit. Ezért inkább gyülekezeti táborokat szervezünk, vagy akár egy szalonnasütést, így olyan közösséget teremtünk a számukra, amelyben jól érzik magukat.