Láthatóan evangélikus

Horváth-Hegyi Villő – diák, Szentendre

Nagyon szeretek énekelni. Kedvenc énekem az Erős vár a mi Istenünk. Mi istentisztelet előtt és hittanórán is így köszöntjük egymást. A hittanórákon Jézus életéről és csodáiról tanulunk.

Jézus feltámadása a kedvenc bibliai történetem. Tudom, hogy ő a bűneinket magára vette, megbocsátott nekünk, és esélyt adott rá, hogy feljuthatunk a mennybe. Ezt azért tette, mert nagyon szeret minket.

A szentendrei Szent András Katolikus Általános Iskolában tanulok, az evangélikus hittanórákat édesapám tartja. Evangélikusként mi nem szoktunk keresztet vetni, és Jézust imádjuk és nem Máriát. Adventi reggeleken lehetett az iskolámmal rorátéra járni, de a mi templomunkban is tartottunk hasonló alkalmakat. Ez hasonlít az istentiszteletre, de rövidebb. Ezeken az alkalmakon olyan énekeket éneklünk, melyeket csak nagyon ritkán hallani, így ezeket is meg tudom tanulni.

Szabó István – nyugalmazott képnyomtató litográfus, Vác

Szüleim, nagyszüleim vallásukat gyakorló emberek voltak. Az ő példájuk által az én életemnek is fontos részévé vált a hit. Szülőföldemen, a többségében németajkú Nagybörzsönyben erős, öntudatos evangélikus gyülekezet működött, amely nagy csapásokat szenvedett el a második világháborúban és azt követően. A főként evangélikus, német származású lakosokat kitelepítették, lelkészünk az iskolai órák előtt, szinte titokban szervezett hittanórákat. A közösség tagjai, amiben csak tudták, segítették egymást a nehézségek között is. Mi, gyerekek persze izgalmasnak találtuk, hogy titokban járunk egyházi összejövetelekre.

A Rákosi-korszakban lettem kollégista Budapesten. Ez is nehéz időszak volt, hiszen a vallás tiltottnak számított, sokan azt figyelték, hogy ki a vallásos…

1961-ben költöztem Vácra. Itt egyből felkerestem a gyülekezetet, amelynek azóta is aktív tagja vagyok, feleségemmel és népes családommal együtt. Amikor ide jövök, olyan, mintha hazamennék: ha valaki valamiért elmarad, biztos lesz, aki megkérdezi tőle, nincs-e valami gond. Itt figyelünk egymásra, számon tartjuk egymást.

Koren Tamás – nyugalmazott építőmérnök, korábbi gondok, kórustag, Szentendre

Régi evangélikus családból származom, többen lelkészek voltak az őseim közül. Számomra a második otthon az evangélikus gyülekezet.

Családommal 1995-ben költöztünk Szentendrére, negyedik fiunk már itt született. Azóta itt sok minden megváltozott, kinőttük a templomot, és nagyobbat építettünk, cserélődtek a lelkészek, három fiam kirepült a fészekből, a régi gyülekezeti tagok közül már sokaktól elbúcsúztunk, de a templomba most is hazajárok.

A gyülekezeti kórusnak a megalakulása óta tagja vagyok. Nagyon szeretek énekelni, főleg autentikus népdalokat, de az egyházi énekeket is. Feleségemmel több mint tíz éven keresztül táncházat szerveztük Szentendrén, most pedig nyugdíjasként a Futapest Klubot vezetem. Legkedvesebb versenyem a Reformációs mérföldek futóverseny volt, amelyet a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából rendeztünk meg először az aszódi evangélikus gimnáziummal közösen. Ezzel a versennyel Koren István ükapámra is emlékezem, aki Aszódon tanította Petőfi Sándort.

Akár táncházat vagy futóversenyt szervezek, akár énekelek, vagy a szeretetvendégség házigazdája vagyok, mindig nagyon jó érzés, hogy másoknak örömet szerezhetek.

Detre János – építészmérnök, Vác

Édesapám, nagypapám és dédapám is evangélikus lelkészek, esperesek. Számomra soha nem volt kérdés, hogy templomba járjak, közösségileg és egyénileg is imádkozzak, hogy a gyülekezet tagja legyek.

Egy szemléletformáló évet töltöttem Finnországban, egy jellemzően nem keresztény nemzetközi társaság tagjaként. Ott éltem át először, hogy hiányzik a gyülekezeti közösség. Felkerestem az ottani templomot és elkezdtem az alkalmaikra járni. Felnőttként ott ismertem fel, hogy önmagamtól van igényem arra, hogy halljam Isten igéjét.

Az imádságból erőt merítek, feltöltődök általa, összeszedetté válok. Emellett a hálát jelenti még. Szerencsés, azaz áldott embernek érzem magam. Életem legfontosabb döntéseinek meghozatala után többször éltem át flow-élményt. Ilyenkor azt éreztem, hogy Isten támogat, lendületet ad.

Az evangélikusságban az evangéliumra fókuszálást, a letisztultságot, a sallangmentességet élem meg. Ez egy Istenre mutató, egyben emberközpontú gondolkodás. Ezt a munkámban is igyekszem képviselni. Az építész alkot, teremt – az emberek számára. Keresztényként fontosnak tartom, hogy hivatásomban is tükröződjön ez a fajta letisztultság. Nagy örömöm, hogy immáron szakrális munkát is készíthettem: nemrég váci templomunk pulpitusát terveztem.

Mikolai Dániel – nyugalmazott vegyipari gépészmérnök, gyülekezeti felügyelő, Vác

Az acsai gyülekezetben nevelkedtem. Negyven éve Vácott élek, az itteni közösség aktív tagja vagyok. Az egész életemet meghatározza, hogy evangélikus vagyok. Az elmúlt rendszerben vezető beosztású emberek nem nagyon járhattak a templomba. Volt olyan szomszédom, aki jelentette, hogy én vasárnaponként mégis templomba járok. Isten kegyelmének tartom, hogy ezért nem hurcoltak meg. Engem is próbáltak beszervezni, de ellentmondtam a „felkérésnek”.

Meggyőződésem, hogy minden embernek szüksége van arra, hogy tartozzon egy közösséghez. Én az evangélikus gyülekezetben találtam meg ezt, örülök, hogy ebben a közösségben tudom az életemet élni. Amiben tudjuk, segítjük egymást és a gyülekezet előmenetelét. Az istentiszteleten a prédikáció számomra igazán meghatározó, abból mindig tanulok és építkezek.

Családomban én vagyok egyedül evangélikus, feleségem, gyermekeim és unokáim is római katolikusok. Nálunk a felekezeti különbség inkább többletet, mintsem ellentétet szült. Mindannyian eljárunk egymás alkalmaira, megéljük az ökumenét.

Papp Kornélia – nyugalmazott óvónő, Pilisszentlászló

A szentendrei gyülekezet közössége nagyon sokat jelent számomra. Evangélikus lelkületemet szüleimtől, a Vas megyei Szentivánfáról és Uraiújfaluról hoztam. A '70-es, '80-as években pedagógusként nem volt ajánlott templomba járni. Ebben az időben gyakran hazajártam a szüleimhez, onnan nem jutott el a szentendrei pártközpontba a hír, hogy én istentiszteletre járok. Vezetőhelyettes óvónőként a pártba is be akartak szervezni, de ezt minden alkalommal elutasítottam. A nehezebb időkben is megtartottam evangélikusságomat.

Meggyőződésem, hogy óvónői hivatásomat hívő emberként kell megélnem, ezzel a lelkülettel tevékenykedem. Nyitott vagyok az ökumenére, így – bár az evangélikus gyülekezet tagja vagyok – nemcsak a január végi ökumenikus imahéten, hanem máskor is el szoktam menni katolikus és református templomba.

Horváth-Hegyi Olivér lelkész mellett nagyon elmélyült a kapcsolatom a gyülekezettel. Az evangélikus nyári gyermektáborokban aktívan részt veszek, a vasárnapi iskolában évekig serénykedtem. A szentendrei evangélikus óvoda elindításában is sokat segítettem.

Minden cselekedetemben arra törekszem, hogy a hitem vezessen. Kapi Béla püspök 1928-ban kiadott imádságos könyvét édesanyámtól örököltem, ez mindennapi imakönyvem.

Nemecz Pál gyülekezeti másodfelügyelő, gépészmérnök, vállalkozó és Nemecz Pálné presbiter, polgármester, – Csővár

A falu lakosságának több mint nyolcvan százaléka a gyülekezet tagja. Mi nem lépünk ki a szerepeinkből, evangélikusságunkat a gyülekezeti alkalmakon, tisztségeinkben és a hétköznapjainkban egyaránt képviseljük. Ez számunkra csak így együtt működik. Valljuk, hogy a gyülekezethez tartozás olyan többlet, ami megnyugvást, tartást és biztonságot ad az ember számára.

Tősgyökeres csőváriak vagyunk, a gyülekezethez és a falu közösségéhez mindig ragaszkodtunk. Mi beleszülettünk az evangélikusságba. Itt nem csak családilag éljük meg a hitünket, hanem az egész falu a lutheri elvek szerint igyekszik élni, így számunkra – és nagy örömünkre a gyermekeink számára is – természetes, hogy evangélikusok vagyunk. A mi csővári gyülekezetünk így nem csak a templomban jön össze, hanem az egész községre és a családra is kiterjed.

Itt nagyon sokáig szlovák nyelven zajlottak az istentiszteletek. Az általános iskolában mi is tanultunk még szlovákul. A nemzetiségi identitásunkat községi szinten is igyekszünk megélni, sőt nemzetiségi óvodánk és iskolánk is van. Öröm látni, hogy a gyermekek szeretik és ápolják a hagyományokat.

Dr. Szalóki Tibor – osztályvezető főorvos, gasztroenterológus, Vác

Szakmámból kifolyólag számtalanszor átéltem olyan történéseket, amik ésszel fel nem foghatók, diagnózisok alapján megmagyarázhatatlanok, olyanok, amiket isteni gondviselésnek lehet nevezni. Azt hiszem, hogy a hívő orvos belekalkulálja a munkájába, hogy van Isten. Én naponta imádkozom a családomon túl a munkatársaimért és a betegeimért is.

A rákospalotai evangélikus templomban Kökény Elek lelkész keresztelt és konfirmált meg. A dúló szocializmusban nem számított jó pontnak, hogy templomba jártam. Középiskolás koromban kollégista voltam, akkor egy kicsit lazult a kapcsolatom a gyülekezettel. Az egyetemen tudtuk egymásról, hogy ki milyen vallású. 1982-ben, katonaként nősültem, egyházi esküvőnk ’83-ban volt. A szocializmus ideje alatt összetartó erő volt, hogy hasonló gondolkodású, Istenhívő emberek csoportjába tartoztam.

Feleségem bár katolikus, de két evangélikus gyermekünkkel együtt ő is velünk jár az evangélikus templomba. Számunkra meghatározó, hogy vallásos életet éljünk.

Elkeseredek, amikor a keresztényüldözésre gondolok. Fontos, hogy a keresztény emberek összetartsanak. Emellett kiemelten fontos, hogy a vallások találják meg azt a pontot, ami lehetővé teszi, hogy békében tudjanak egymás mellett élni az embereknek.

Vass Ágoston – diák, konfirmandus, Szentendre

Édesanyám evangélikus, édesapám katolikus. Testvéreimmel együtt régebben a katolikus gyülekezetbe jártunk, de most itt, az evangélikus gyülekezetben készülök konfirmálni. Katolikus iskolába járok, osztályunkban egyedül én vagyok evangélikus. Osztálytársaim ezt tudják, ezért fontos számomra, hogy olyannak mutassam magam, amilyennek az egész közösségünket látni szeretnék.

Gyülekezetünk nagyon összeszokott, szerető és családias. Itt mindenki figyelemmel van a másikra, közvetlenek vagyunk egymással. Nagyon szeretek ide járni, számomra szimpatikus ez a közösség.

A hittanórákon megtanulhatjuk a vallás alapjait, amire fel tudjuk építeni a hitünket. Horváth-Hegyi Olivér lelkész úgy tart órát, hogy az személyes legyen, valamint figyel rá, hogy számunkra érthető és befogadható legyen az, ami ott elhangzik. Hittanon nemcsak magolunk, hanem kérdezhetünk is. Ez meghatározó számomra.

Az istentiszteleten az úrvacsora és prédikáció nagyon fontos. Az igehirdetésben az evangéliumot a lelkész lefordítja a hétköznapi életünkre, ami segít abban, hogy ez alapján éljük az életünket. Az úrvacsora találkozás Krisztussal.

Keczkó Erzsébet – gyógytornász, Vác

Gyógytornászként látom, hogy sok esetben a beteg nemcsak testi problémáival, hanem lelki nehézségeivel együtt érkezik hozzánk. Hívő emberként ezt észre kell vennem, és úgy szükséges hozzáállnom a pácienshez, hogy tudja: megoszthatja velem a gondját. Igyekszem krisztusi lelkülettel végighallgatni a másikat és úgy segíteni rajta, hogy nem csak a testi baját kezelem.

Családommal Ősagárdról származunk, de már közel negyven éve a váci gyülekezet tagjai vagyunk. Fontosnak tartom, hogy gyülekezeti tag vagyok, hiszen az istenhitet igazán a közösségben lehet megélni. A váci gyülekezet nélkül, úgy érzem, hogy a személyes hitre jutásom sem lett volna olyan egyértelmű, mint ahogyan az a közösséghez tartozáson keresztül megtörténhetett.

Gyermekként gyermek-istentiszteletekre jártam, majd ifjúsági csoportokban vettem részt. Testvéremmel együtt az énekkarban és a kórusban is aktív tagok voltunk. Ezek olyan élmények, amikor nem csak a másikat ismertük meg, hanem mások hite által is épülni tudtunk. Ebben a közösségben mindig egymást erősítjük. Az is nagyon jó, hogy egy-egy feladatot itt nem egyedül, hanem egy cél érdekében közösen végzünk. Így mindig tudjuk a másikat is biztatni, hogy Isten dicsőségére cselekedjünk.

Deli Hanna Viola – diák, Szentendre

Kisgyermekkoromtól a szentendrei evangélikus gyülekezet közösségéhez tartozom, ez támpont az életemben. Két testvérem van, ők is hívők. Apukám korábban nem volt evangélikus, de a jó közösség őt is megszólította, 2008-ban konfirmált. Az egész család együtt szokott templomba menni, nagyon jó, hogy otthon is tudunk a hitről beszélni.

A helyi református gimnáziumba járok, ott mindennap van igeolvasás, de otthon az Útmutatót is napi szinten olvassuk. Rendszeresen imádkozom, sőt anélkül nem is tudok elaludni. Az imádság számomra azt jelenti, hogy megnyílunk Isten felé.

Régebben édesanyám járt a gyülekezeti kórusba. Ilyenkor én a gyerekekre vigyáztam, közben nagyon jó volt hallgatni az éneklésüket. Arra vágytam, hogy én is énekelhessek. Ifjúsági és konfirmációs órákon és táborokban sokat éneklünk, ilyenkor lelkészünk, Horváth-Hegyi Olivér gitárral kísér minket.

Meghatározó számomra, hogy részt vehetek a vasárnapi iskola lebonyolításában. Nagyon jó látni, hogy hétről hétre rengeteg fiatal jön a gyülekezetbe! Itt gyermekfelügyeletet végzek, valamint időnként az igéről is beszélhetek. Talán emiatt is akarok majd tanító néni lenni.

Pap-Monori Éva – lakberendező, pénzügyi asszisztens, presbiter, Cegléd

Vallom, hogy a hit lehetőséget ad. Mivel Jézus emberré lett, így azt adta nekem, hogy igyekezzek követni az ő tanítását, példáját. A kereszténység nem megfoghatatlan dolog, hiszen Krisztus földre jött, testté lett, és megmutatta, miként éljünk. Tudom, hogy ezt elérni nem lehet, de a jézusi úthoz közeledni kell, hogy rá figyelve ne bántsuk egymást.

Az imádság számomra a legbelsőbb szoba. Valódi és igaz kommunikáció, ugyanakkor teremtés is, a jó megteremtésének lehetősége. Az imádságban nemcsak az én gondolatom, hanem Isten akarata is meg tud jelenni. Hiszem, hogy az ember képes teremteni az imádság által, és képes akarni, hogy a jó megszülessen.

A gyülekezet közössége és az abban való szolgálat meghatározó számomra. Mivel zenei iskolába jártam, így az istentiszteleteken az énekeket nagyon szeretem. Az áldás számomra a legfontosabb, azt jelenti: védve vagyok.

Majorosné Lasányi Ágnes – az Evangélikus Pedagógiai Intézet (EPSZTI) igazgatója, másodfelügyelő, Cegléd

Ahhoz a korosztályhoz tartozom, akik nem lettek megkeresztelve. Felnőttként, tanulás és olvasás útján, az önkeresés folyamataként lettem evangélikus. Édesapám evangélikus volt, sőt gyermekeimet is evangélikus templomban kereszteltük. Ők előbb voltak evangélikusok, mint én magam.

Az evangélikusság felvállalása tudatos döntés volt az életemben. Az evangélikus teológiának olyan az értékrendje, a társas kapcsolatokhoz fűződő viszonya, a hagyománya, a szabadságról való gondolkodása, melyre igent tudtam mondani, és vállalni tudom.

Nem mondom, hogy tökéletes az egyházunk, van, amiben fejlődnünk, alakulnunk kell. Ugyanakkor látom a családi alkalmakat, istentiszteleteket, amikre azt tudtam mondani, hogy nagyon fontosak, olyanok, amikhez el akartam magam kötelezni.

Az imádság óriási erő, és komoly belső foglalkozás, egy önismereti út, az „énidő” egy része, ami valóban át tudja segíteni az embert sok nehéz helyzeten. A személyes imádság nagyon fontos, de a közösségi imádság ereje is megdöbbentő és mély tud lenni. Ilyenkor egy célért vagy másik testvérünkért közösen imádkozunk. Ez nagyon sokat jelent azoknak, akik minden érdek nélkül, teljes szívből tudnak ebben részt venni.

Maknics Gyuláné Irén – nyugalmazott gyermeknevelő, Szentendre

2019. január 1-jén töltöttem be 97. életévemet. Nagyon sok áldást kaptam az Úrtól, de ha még szán nekem valamit, akkor azt várom. Ugyanakkor mondom, hogy „mindig legyen meg az Ő akarta”. Vallom, hogy ha nem hinnék, akkor már nem is lennék. Isten adja az erőt, a biztatást, tudom, hogy segít nekem. Családomért, nyugdíjas társaimért mindennap imádkozom. Ez megerősít.

Egész családom evangélikus volt, olyan környezetben nevelkedtem, ahol természetes, hogy Luther Márton elvei alapján hiszünk Istenben. Fiatalként szüleimmel, majd később a gyermekeimmel együtt jártam a templomba. Az egypártrendszer idején – mivel pedagógusként ezért hátrány érhetett volna – szülőfalumba jártunk a gyülekezetbe, onnan nem jutott el a párthoz a hír…

Úrvacsorát venni azt jelenti, hogy a Jóisten személy szerint engem is annyira szeret, hogy így is megüzeni, hogy a bűnbocsánatot elnyeri az ember, ha hittel kéri azt.

Rengeteg verset tudok kívülről, ma is reggelig tudnám mondani a memoritereket. Egyik kedvenc költőm Berzsenyi Dániel, de Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály és Ady Endre istenes verseit is gyakran elmondom.

Benczúr László – építész, az Északi Evangélikus Egyházkerület tiszteletbeli felügyelője, Budakeszi

Természetesnek tartom, hogy erős bennem az egyházam iránti szeretet. Annak is örülök, hogy látom az utánam jövő generációnál, hogy jó irányba halad, és végzi a szolgálatát.

Közösség nélkül bár meg lehet élni a hitünket, de igazából a gyülekezetben tud a személyes hit kiteljesedni. Mindannyian számos problémával küzdünk, néha még a hitünkben is megingunk. Kinek nincsen olyan testvére a gyülekezetében, akiért ne lehetne aggódni? Egyedül találni ezekre megoldást túlságosan nagy teher. Ha ezt egy gyülekezeti közösségben tudom megélni, akkor megtapasztalhatom, hogy megoszlanak a terhek és az örömök is.

Nagyon szeretem az egyházkerületi missziói napokat, a Szélrózsa találkozókat. Ezeken sok testvérünkkel lehetünk együtt. Annak örülnék a legjobban, ha a fiatalok és az idősebbek nem külön-külön alkalmakon, hanem közösen is egyre többször találkozhatnánk, hogy így is megtapasztalhassuk a közösség nagyszerűségét.

Miért jó evangélikusnak lenni? Annak ellenére, hogy érzi az ember, a majdnem legkisebb történelmi egyházi voltunkból származó problémákat elmondhatom, hogy minden megosztottságunk ellenére én egy családias közösségnek tartom az egyházunkat. És ezért hálát adok Istennek.

Sós Borbála – diák, Cegléd

A gyülekezeti ifjúsági csoportban olyan barátokra találtam, akikben tudom, hogy mindig bízhatok. Nagyon szeretem a társaságot. Van valami, ami összetart minket: egyetértünk abban, hogy jó evangélikusnak lenni, és mindegyikünk hisz Istenben.

A Bibliából Pál apostol történetét, azon belül is a damaszkuszi utasat nagyon szeretem. Számomra az a történet azt jelenti, hogy lehet, hogy valaki felnőttkoráig nem hisz Istenben, de sohasem késő. Az ember bármikor rádöbbenhet arra, hogy Istenben lehet hinni!

Én három éve lettem evangélikus. Elkezdtem evangélikus hittanra járni, és nagyon megfogott. Elkezdtem a gyülekezetbe is járni, kórustag is vagyok, részt veszek az ifjúsági órákon, és templomba is rendszeresen járok.

Elalvás előtt a Miatyánkot szoktam elmondani, de saját szavaimmal is imádkozom. Ilyenkor visszagondolok a napomra.

A gyülekezetünkhöz kötődő ökumenikus kórusba is járok. Nagyon szeretek énekelni, szeretem a közös szolgálatokat, de legfőképpen az ifit és az ottani társaimat szeretem.

Bánszki Éva – bölcsődei kisgyermeknevelő, Pilis

A kisgyermekek rendkívül tisztán és őszintén élik meg érzéseiket, egész lényükkel a szeretetet képviselik. Közel hozzák azt a feltétel nélküli, a másik ember felé való odafordulást, melyre Jézus tanít minket.

Azért szeretek gyermekekkel foglalkozni, mert bár mi neveljük őket, valójában általuk mi is változhatunk. Hiszem, hogy az őszinteséget, mások elfogadását nekünk, felnőtteknek újra kell tanulnunk ahhoz, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz és a kereszténység lényegéhez.

Családom évszázadokra visszamenőleg Pilishez és az evangélikus templomhoz kötődik. A gyülekezethez tartozásban az is fontos, hogy van egy olyan közösség, ahol tudunk egymásról, és igyekszünk azonos értékrend mellett élni az életünket.

Kirchmayer Ferencné, Zsuzsa – presbiter, volt ügyintéző, nyugdíjas, Pilis

Istenben hinni, a gyülekezethez tartozni, büszkén azt mondani, hogy „evangélikus vagyok” – igazából az életemet jelenti. Nagyon sokat köszönhetek a gyülekezetemnek.

Fiatalként kerültem közel az Úrhoz, azóta érzem, hogy mennyi mindenben segített az Isten. Azért is tudok mindig jókedvű lenni, mert megtapasztaltam, hogy minden hiányosságom ellenére valóban szeret engem az Isten.

Az istentiszteletre járás hozzátartozik a lelki békémhez. Templomba indulás előtt el szoktam olvasni a prédikáció alapigéjét, hogy tudjak rajta gondolkodni. Az igehirdetésnél többször érzem, hogy az személyesen nekem szól. Ilyenkor van, hogy el is sírom magam.

Az úrvacsorában megtapasztalom Isten rám irányuló szeretetét, megerősít abban, hogy ő velem van.

Reggelenként az Útmutatót, esténként Zászkaliczky Pali bácsi áhítatos könyvét olvasom. Hitem által úgy igyekszem élni, hogy odafigyeljek másokra.

Huszár Mártonné – takarító, harangozó, Domony

Az Istenben való hit, az evangélikus templomba járás, az imádkozás, a keresztény élet a szüleimnek köszönhetően már kicsi koromtól természetes volt számomra. Már gyermekként is tudtam, hogy a Jóisten közelében kell lennem, az Isten szeretetét kell élveznem. A templom mellett lakom, amikor csak tudok, ott vagyok a gyülekezet alkalmain, de a hétköznapokon a lelkészeknek is igyekszem segíteni.

Isten olyan erőt adott számomra, hogy beteg gyermekemet fel tudtam nevelni, idős szüleimet tudtam gondozni. Ez számomra nem volt teher. Ez a hit és Isten szeretete nélkül nem történhetett volna meg!

Nagyon jól érzem magam a domonyi gyülekezetben, amíg bírta a hangom, addig az énekkarnak is a tagja voltam. A templom a második otthonom, mondhatom, hogy tudom, hogy hol a helyem.

Hálát adok Istennek, hogy evangélikus lehetek! Hálás vagyok azért is, hogy nyugdíjasként a Jóisten a teológiára, majd az aszódi evangélikus iskolába vezetett, ahol takarítói állásban dolgozhatok.

Ficzere Kata – diák, Cegléd

Amikor tudok, akkor ott vagyok az istentiszteleteken. Ez azért fontos számomra, hogy még jobban higgyek Istenben, valamint hogy az ismerőseimmel, barátaimmal találkozni tudjak.

A gyermek-istentiszteleteket nagyon szeretem, ott játszani is nagyon sokat szoktunk. Egy Luther Márton életéről szóló matricás könyvet használunk. Van, amikor kézműveskedünk, van, hogy társasjátékozunk, de legfőképpen beszélgetünk és imádkozunk. A lelkésznő, Szlaukó Orsolya ezeken az alkalmakon érdekes és számunkra fontos bibliai történetekről beszél. Szeretem őt hallgatni.

Az imádságban Istennel tudok beszélgetni. Ilyenkor nem figyelek a zajokra, jobb csendben imádkozni.

Kedvenc énekem az „Erős vár a mi Istenünk”. Ez az imádságos ének erőt ad, jó érzés elénekelni. Amikor éneklek, akkor imádkozom, egyúttal vidám is vagyok.

Pintér Miklós – nyugalmazott gyógyászatisegédeszköz-készítő, korábbi felügyelő, Pilis

A vallást gyermekkoromban a szüleim és nagyszüleim által ismertem meg. Ez az idők folyamán tovább érlelődött, hitté formálódott bennem. Minél jobban az életemet a gyülekezetben éltem, annál jobban tudtam mélyebben, lelkileg is Krisztus felé fordulni és bízni az ő segítő és mindig utat mutató erejében.

A hit élteti az embert! Mi valójában nem a saját erőnkből, hanem Krisztus hitéből és példájából merítkezünk!

Azért fontos, hogy az ember higgyen az Úrban, mert Isten ezáltal tud nap mint nap megerősíteni, segíteni minket. Az úrvacsorával élés is ehhez a lelki támaszhoz tartozik. Ilyenkor az ember feltöltődik, megtisztul, egyúttal tudja, hogy Jézus miértünk jött a Földre, és értem és érted is a keresztfára ment, hogy áldozata által a mi életünket segítse.

A gyülekezet közössége számomra régen és most is nagyon sokat jelent. Igyekszem a gyülekezetben minél több időt eltölteni. Mi itt egy nagy család vagyunk, együtt élünk, együtt lélegzünk.

Ficzere Kata – diák, Cegléd

Amikor tudok, akkor ott vagyok az istentiszteleteken. Ez azért fontos a számomra, hogy még jobban higgyek Istenben, valamint hogy az ismerőseimmel, barátaimmal találkozni tudjak.

A gyermek istentiszteleteket nagyon szeretem, ott játszani is nagyon sokat szoktunk. Egy Luther Márton életéről szóló matricás könyvet használunk. Van amikor kézműveskedünk, van, hogy társasjátékozunk, de legfőképpen beszélgetünk és imádkozunk. A lelkésznő, Szlaukó Orsolya ezeken az alkalmakon érdekes és számunkra fontos bibliai történetekről beszél. Szeretem őt hallgatni.

Az imádságban Istennel tudok beszélgetni. Ilyenkor nem figyelek a zajokra, jobb csendben imádkozni.

Kedvenc énekem az „Erős vár a mi Istenünk”. Ez az imádságos ének erőt ad, jó érzés ezt a dalt énekelni. Amikor éneklek akkor imádkozom, egyúttal vidám is vagyok.

Barna Mónika Diána – diák, Pilis

Egyszer, amikor anyukámmal sétáltunk, nagyon sok embert láttunk a templom előtt. Megkértem, hogy menjünk be mi is a templomba. Azóta vagyok az evangélikus gyülekezet tagja.

A hit egy támasz a számomra. A hit által tudom, hogy van valaki, aki mindig segíteni fog, még a legnagyobb problémában is. Ő nem hagy el, mellettem van, őrá ezer százalék, hogy támaszkodhatok.

Konfirmáltam, szoktam úrvacsorát is venni. Ezt megtiszteltetésnek veszem, mert érzem, hogy Jézus az én részem is.

Nagyon szeretek énekelni, a gyülekezeti énekkarba is járok. Az énekek nagyon megfognak, mindegyiknek van valamilyen jelentése. Az énekkarban erről többször is beszélünk.

Az evangélikus gyülekezetben minden ember számít! Nagyon szeretek idejárni, mert nagyon jó programok vannak, összetartó csapat vagyunk, figyelünk egymásra.

Veréb Ádám – recepciós, ifjúságióra-vezető, Vácegres

Az én korosztályom inkább a bulizásra teszi a hangsúlyt, nem pedig arra, hogy aktívan részt vegyen egy egyházi közösség életében. Én gyermekkorom óta evangélikus neveltetésben részesültem, már a dédszüleim, nagyszüleim is evangélikusok voltak. Kiskoromtól járok templomba és hittanra. Mostanra egyre intenzívebben igyekszem kivenni a részemet egyházam életéből.

A gyülekezet számomra olyan, mintha a második családom lenne, itt otthon érzem magam. Szeretek táborokba, gyülekezeti eseményekre járni, szeretem, ha olyan emberek vesznek körül, akiknek hozzám hasonlóan fontos, hogy Istenben higgyenek.

Sághy Balázs lelkész néhányunkat oktatott, hogy ifjúsági vezetők lehessünk. Az ifjúsági munkát nagyon élvezem, és annak is örülök, hogy pár évvel fiatalabbakat tudok motiválni.

Hiszek abban, hogy az Úr pontosan tudja, hogy mi van velem, figyel rám, szeret engem, és óvja minden lépésemet. Evangélikusnak lenni nagyon jó! Ha bármi gondom van, akkor tudom, hogy fordulhatok Istenhez, a lelkészemhez, sőt ifis és gyülekezeti társaimhoz is. Itt szívesen meghallgatnak, tanácsot adnak.

Vanderwilden Jacobus Johannes – diák, Cegléd

A kereszténység számomra fontos. Lényeges, hogy valamilyen közösség tagja legyek, ezért is érzem jól magam a gyülekezetben.

Szlaukó Orsolya lelkésznőhöz járok konfirmációs előkészítőre. Az órákon átvesszük a vizsgakérdéseket, de játszunk is. Nagyon jók ezek az alkalmak. Amikor tudunk, ott vagyunk az istentiszteleteken is. Jó, hogy a templomban ismerjük egymást. A prédikációkat is nagyon szeretem, többször előfordul, hogy felismerem a bibliai történeteket.

Nagypapám is lelkész, ő Hollandiában él. Amikor ott vagyunk, akkor ő is nagyon sokat mesél Istenről. A holland istentiszteletek kicsit modernebbek. Ott minden egyes pillanatot kihasználnak arra, hogy bemutassák, hogy mennyi tehetséges gyermek van a gyülekezetben. Az istentiszteleten van gyermekelőadás, de idősebbek is szolgálnak. Jó lenne, ha Magyarországon is lenne erre több lehetőség.

A Biblia egy olyan könyv, amiben Isten tetteiről olvashatunk. Noé bárkája igazán meghatározó történet számomra. Ott mindent elárasztott a víz, kivéve a bárkán lévőket. Noén nagyon nagy nyomás lehetett, ő mégis megcsinálta, amit az Úr mondott neki.