Zöllei Jánosné – nyugdíjas, Ipolyvece
Az ember imája lehetőség arra, hogy Istennel beszéljen. Az imádság segítséget, megnyugvást jelent.
Én megtapasztaltam az ima erejét. Egy fiam van. Neki le kellett vágni a lábát. Nagyon sokat imádkoztam érte. Ő nem volt igazán vallásos. Amikor a kórházban feküdt megkérdezték tőle, hogy akarja-e, hogy a lelkész meglátogassa. Igent mondott erre. A lelkész elment hozzá, együtt imádkoztak és énekeltek. Amikor hazajött a kórházból egészen más ember lett. Később mesélte el, hogy számára olyan megnyugtató volt a lelkész látogatása, hogy úgy érezte, mintha angyal lett volna vele. Fiam korábban szeretett inni. Ezt is elmondta a lelkésznek, aki bíztatta, hogy változzon meg. Azóta másként viselkedik, új élete van.
Fiam élete is mutatja, hogy nem hiába kaptuk Istentől az imádság lehetőségét! Isten át tudja formálni a saját és mások életét. Ehhez viszont hinni kell Istenben.
Utolsó kommentek