Patakiné dr. Bulzán Edit – gyógyszerész, Miskolc
Sok embernek szüksége van arra, hogy kiönthesse a lelkét, de nem tudja azt megosztani, mert nincs kinek. A patikánkban – ami önmagában is egy intim hely – arra törekszem, hogy ne csak orvosságot, hanem lelki segítséget is nyújtsak. Igyekszem a betegekkel közvetlen lenni, éreztetni velük, hogy megoszthatják velem a bánatukat.
Abban a korban nőttem fel, amikor nem beszélhettünk a hitről. Szüleim sem gyakorolták a vallást. Már felnőtt voltam, amikor kezdett megérinteni és foglalkoztatni a hit. Gyermekeimet egyházi iskolába írattam, így tőlük is kaptam megerősítést és alkalmam volt jobban is elmélyedni az isteni tanításokban. Megértettem, ez az utam, ezt kerestem eddig.
A Szentírást minden nap olvasom. Minden nap kapok a Bibliából, vagy az istentiszteletből valamit, ami nekem szóló üzenet. Szeretem a gyülekezetemet, itt jó emberekkel találkozhatok, általuk feltöltődhetek. Megpróbálom ezt az életérzést szűkebb és tágabb környezetemben is továbbadni. Hiszem, hogy ha valaki az igazi, lelki értékeket hitelesen közvetíti, azt mások is megérzik és ők is tovább sugározzák.
Utolsó kommentek