Hallók Tamás – jogász, docens, Kazincbarcika
Egyetemi oktatóként a katedráról nem tehetem meg, hogy kizárólagosan az egyik vallás mellett érveljek, de álláspontomat tudom képviselni. Az Alkotmányjogi Tanszéken dolgozva a diákokkal számos olyan kérdést megvitatok, ami vallási szempontból sem közömbös. Ilyen a lelkiismeret és a vallásszabadság, vagy az abortusz és az eutanázia. Amikor ezeket a témákat feldolgozzuk, én is el szoktam mondani a saját véleményemet.
Az egyetemi gyülekezetben hasonló gondolkodású emberekkel vagyunk közösségben. Itt nem csak barátokat tudunk szerezni, de az evangéliumhoz is közelebb kerülhetünk, valamint lelki feltöltődést is kapunk. Miskolcon ökumenikus az egyetemi ifi, így megéljük, hogy – bár eltérőek a szertartások, de – mindegyik felekezetnek az alapjai azonosak.
Keresztényként fontos számomra az odafigyelés, a másokhoz való jó viszony. Arra kell törekedni, hogy ne kelljen mondanom: én hiszek Istenben, hanem hogy a tetteimen látszódjék, hova tartozom.
Utolsó kommentek