Láthatóan evangélikus

Mikolai Dániel – nyugalmazott vegyipari gépészmérnök, gyülekezeti felügyelő, Vác

Az acsai gyülekezetben nevelkedtem. Negyven éve Vácott élek, az itteni közösség aktív tagja vagyok. Az egész életemet meghatározza, hogy evangélikus vagyok. Az elmúlt rendszerben vezető beosztású emberek nem nagyon járhattak a templomba. Volt olyan szomszédom, aki jelentette, hogy én vasárnaponként mégis templomba járok. Isten kegyelmének tartom, hogy ezért nem hurcoltak meg. Engem is próbáltak beszervezni, de ellentmondtam a „felkérésnek”.

Meggyőződésem, hogy minden embernek szüksége van arra, hogy tartozzon egy közösséghez. Én az evangélikus gyülekezetben találtam meg ezt, örülök, hogy ebben a közösségben tudom az életemet élni. Amiben tudjuk, segítjük egymást és a gyülekezet előmenetelét. Az istentiszteleten a prédikáció számomra igazán meghatározó, abból mindig tanulok és építkezek.

Családomban én vagyok egyedül evangélikus, feleségem, gyermekeim és unokáim is római katolikusok. Nálunk a felekezeti különbség inkább többletet, mintsem ellentétet szült. Mindannyian eljárunk egymás alkalmaira, megéljük az ökumenét.

Papp Kornélia – nyugalmazott óvónő, Pilisszentlászló

A szentendrei gyülekezet közössége nagyon sokat jelent számomra. Evangélikus lelkületemet szüleimtől, a Vas megyei Szentivánfáról és Uraiújfaluról hoztam. A '70-es, '80-as években pedagógusként nem volt ajánlott templomba járni. Ebben az időben gyakran hazajártam a szüleimhez, onnan nem jutott el a szentendrei pártközpontba a hír, hogy én istentiszteletre járok. Vezetőhelyettes óvónőként a pártba is be akartak szervezni, de ezt minden alkalommal elutasítottam. A nehezebb időkben is megtartottam evangélikusságomat.

Meggyőződésem, hogy óvónői hivatásomat hívő emberként kell megélnem, ezzel a lelkülettel tevékenykedem. Nyitott vagyok az ökumenére, így – bár az evangélikus gyülekezet tagja vagyok – nemcsak a január végi ökumenikus imahéten, hanem máskor is el szoktam menni katolikus és református templomba.

Horváth-Hegyi Olivér lelkész mellett nagyon elmélyült a kapcsolatom a gyülekezettel. Az evangélikus nyári gyermektáborokban aktívan részt veszek, a vasárnapi iskolában évekig serénykedtem. A szentendrei evangélikus óvoda elindításában is sokat segítettem.

Minden cselekedetemben arra törekszem, hogy a hitem vezessen. Kapi Béla püspök 1928-ban kiadott imádságos könyvét édesanyámtól örököltem, ez mindennapi imakönyvem.

Pityi Mária – nyugalmazott pszichopedagógus, Szolnok

Ötvenkilenc éves koromig ateista voltam, de mindig kereső. Mára a legfontosabb az életemben, hogy keresztény vagyok. Azt mindig éreztem, hogy annál több van az életben, mint amit én meg tudok tapasztalni, mint amiről ismeretem van. Lassan, sokszor tévutakon járva, de eljutottam odáig, hogy szükségem van egy lelkivezetőre, aki segít nekem Istent megtalálni. Így kerültem a szolnoki evangélikus gyülekezethez.

Itt tapasztaltam meg először Isten szeretetét – akkor már tudtam, hogy egész életemben ezt kerestem. Azt a feltétlen elfogadást, amit Isten szeretete által átéltem, korábban soha, semmikor nem éreztem. Ez a teljes elfogadás minden hiátust betöltött.

A gyülekezet számomra egy megtartó sziget. Nehéz ma olyan kereszténynek lenni, aki Isten igéjét viszi a nagyvilágba. Az emberek elzárkóznak. Úgy tapasztalom, hogy semmi mással, csak a személyes példámmal tudok másokra hatni. De van egy sziget, ez a gyülekezet, ahol egy nyelvet beszélünk, ahol megtartjuk egymást, és bár sokfélék vagyunk, mégis egy közösséget alkotunk.

Kuti Pálné Benyik Zsuzsanna – nyugdíjas, Kiskőrös

Kisgyermekkoromtól az evangélikus egyházhoz tartozom. Fiatalon, nyolcévesen lettem árva, de ez sem tántorított el attól, hogy higgyek az Úrban. Egész életemben Jézus Krisztus nyomdokában próbálok járni, élni. Hiszem, hogy nemcsak bibliai igékkel, hanem a saját életünkkel is hirdetnünk kell, hogy Jézus követői vagyunk. Ehhez nagyon fontos, hogy alázatosak legyünk, hogy ne a mi döntéseink, hanem az Úr akarata érvényesüljön az életünkben. Jézus megmosta a tanítványai lábát – amikor gőgösek vagyunk, akkor jó lenne látnunk, hogy Urunk milyen alázatos tudott lenni.

Sok szenvedést, rengeteg terhet kaptam az életben. Arra kértem mindig a Jóistent, hogy ha terhet mér rám, akkor adja a segítséget is, hogy a nehézséget el tudjam viselni. A megbocsátás gyakorlása ezért is nagyon fontos. Hajlandónak kell lennünk a megbocsátásra – sajnos ez nagyon hiányzik a mi időnkben…

Idén töltöm be a nyolcvanadik évemet, de két hektár szőlőt még ma is gondozni tudok. Én a saját erőmből semmire sem lennék képes, de az Isten által sok mindent ma is meg tudok még tenni. Vallom, hogy akkor élünk jól, ha nem a magunkét keressük, hanem Isten dicsőségéért igyekszünk élni. Amennyiben a Jóisten útján járunk, akkor sok mindent megkapunk ahhoz, hogy teljes lehessen az életünk.

Pintér György – nyugalmazott agrármérnök, felügyelő, Zomba

Én a Felvidéken születtem, 1947-ben szüleimmel együtt települtem Zombára. 1992-ben neveztek ki a zombai gyülekezet felügyelőjének. Nagy büszkeségünkre azóta felépült a templomunk. Régebben sokan jártunk a templomba, mára sajnos a fiatalok elköltöztek innen, így egyre jobban fogyunk. Sefcsik Zoltán lelkész Szekszárdról jár ki hozzánk istentiszteletet tartani.

Az 1720-as években kerültek először evangélikus családok Zombára, és megalapították az itteni evangélikus gyülekezetet. Felépítették templomukat, aztán Orosházára költöztek. A régi templom helyén, a takarékpénztárnál emléktábla található.

Hafenscher Károly akkori lelkészünk és a gyülekezet kitartó összefogásának, valamint számos támogatónak köszönhetően 1994. május 22-én szenteltük fel templomunkat. 2003-ban építettük meg orgonánkat. Fantasztikus érzés, hogy gyülekezetünk életében egy templomépítést és egy orgonaépítést is megélhettem. Próbáljuk az értékeket fenntartani.

Öt unokám van, mindegyikük itt lett keresztelve.

Puruczkiné Sulyán Eszter – nyugdíjas, Ipolyvece

Ipolyvecén születtem, egész életemben itt éltem. Ebben a faluban olyan összetartó volt a közösség, hogy még az egypártrendszer alatt is természetes volt, hogy gyülekezetbe járjunk.

Az imádság számomra békét és megnyugvást jelent. A családomból többeket is elvesztettem, ezeket a traumákat hittel és imádsággal tudtam átvészelni. Nehezen, de el tudtam fogadni, hogy „legyen meg a te akaratod”. Ezt nagyon nehéz elfogadni, hiszen nyolcéves volt a lányom, amikor a férjem elhunyt. Édesapámat is fiatalon veszítettem el, édesanyám nehéz sorban, de szeretetben nevelt fel minket. Az ő példája sokat segített abban, hogy lássam, hogy hogyan lehet a nehézségek között is hitben és szeretetben élni.

Maknics Gyuláné Irén – nyugalmazott gyermeknevelő, Szentendre

2019. január 1-jén töltöttem be 97. életévemet. Nagyon sok áldást kaptam az Úrtól, de ha még szán nekem valamit, akkor azt várom. Ugyanakkor mondom, hogy „mindig legyen meg az Ő akarta”. Vallom, hogy ha nem hinnék, akkor már nem is lennék. Isten adja az erőt, a biztatást, tudom, hogy segít nekem. Családomért, nyugdíjas társaimért mindennap imádkozom. Ez megerősít.

Egész családom evangélikus volt, olyan környezetben nevelkedtem, ahol természetes, hogy Luther Márton elvei alapján hiszünk Istenben. Fiatalként szüleimmel, majd később a gyermekeimmel együtt jártam a templomba. Az egypártrendszer idején – mivel pedagógusként ezért hátrány érhetett volna – szülőfalumba jártunk a gyülekezetbe, onnan nem jutott el a párthoz a hír…

Úrvacsorát venni azt jelenti, hogy a Jóisten személy szerint engem is annyira szeret, hogy így is megüzeni, hogy a bűnbocsánatot elnyeri az ember, ha hittel kéri azt.

Rengeteg verset tudok kívülről, ma is reggelig tudnám mondani a memoritereket. Egyik kedvenc költőm Berzsenyi Dániel, de Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály és Ady Endre istenes verseit is gyakran elmondom.

Straus Jánosné Katalin – nyugdíjas, Beremend

Beremenden születtem, az itteni református iskolában tanultam, egész életemben az evangélikus felekezet tanítása szerint igyekeztem élni. Iskolánkban a tanító minden reggel áhítatot tartott, a tanítás csak azt követően kezdődött. Három nagy gyermekem van, arra törekedtem, hogy Istent megismertessem velük.

Mi már nem tudunk ilyen idősen templomba menni, de a lelkészünk időről időre eljön hozzánk Mohácsról, és istentiszteletet tart nekünk. Ilyenkor úrvacsorát is veszünk. Gondjainkat és örömeinket is megosztjuk vele, olyan, mintha a családtagunk lenne.

Korosy József – nyugdíjas munkavédelmi munkatárs, Szekszárd

Én már gyermekkoromtól a szekszárdi evangélikus gyülekezethez kötődöm. Az alapító lelkész, Németh Gyula hitoktatóm volt, ő is konfirmált. Iskoláimat máshol végeztem, de 1961-től, házasságkötésemtől ismét Szekszárdon élek, és az itteni gyülekezetbe járok. Voltam presbiter is, ahol tudok, most is igyekszem segíteni.

Istenben hinni a valódi megtartó erő, enélkül nem tudnám az életemet elképzelni. Voltam hadifogságban is, sok nehézség történt az életemben, de mindvégig meghatározott az, hogy Istenben hiszek.

Katonatiszt is akartam lenni, majd teológiát tanultam, végül szövetkezeti munkatársként dolgoztam. A kilencvenegyedik évemet betöltöttem, Isten áldásának tartom, hogy láthatom gyermekeimet, unokáimat.

Kirchmayer Ferencné, Zsuzsa – presbiter, volt ügyintéző, nyugdíjas, Pilis

Istenben hinni, a gyülekezethez tartozni, büszkén azt mondani, hogy „evangélikus vagyok” – igazából az életemet jelenti. Nagyon sokat köszönhetek a gyülekezetemnek.

Fiatalként kerültem közel az Úrhoz, azóta érzem, hogy mennyi mindenben segített az Isten. Azért is tudok mindig jókedvű lenni, mert megtapasztaltam, hogy minden hiányosságom ellenére valóban szeret engem az Isten.

Az istentiszteletre járás hozzátartozik a lelki békémhez. Templomba indulás előtt el szoktam olvasni a prédikáció alapigéjét, hogy tudjak rajta gondolkodni. Az igehirdetésnél többször érzem, hogy az személyesen nekem szól. Ilyenkor van, hogy el is sírom magam.

Az úrvacsorában megtapasztalom Isten rám irányuló szeretetét, megerősít abban, hogy ő velem van.

Reggelenként az Útmutatót, esténként Zászkaliczky Pali bácsi áhítatos könyvét olvasom. Hitem által úgy igyekszem élni, hogy odafigyeljek másokra.

Pintér Miklós – nyugalmazott gyógyászatisegédeszköz-készítő, korábbi felügyelő, Pilis

A vallást gyermekkoromban a szüleim és nagyszüleim által ismertem meg. Ez az idők folyamán tovább érlelődött, hitté formálódott bennem. Minél jobban az életemet a gyülekezetben éltem, annál jobban tudtam mélyebben, lelkileg is Krisztus felé fordulni és bízni az ő segítő és mindig utat mutató erejében.

A hit élteti az embert! Mi valójában nem a saját erőnkből, hanem Krisztus hitéből és példájából merítkezünk!

Azért fontos, hogy az ember higgyen az Úrban, mert Isten ezáltal tud nap mint nap megerősíteni, segíteni minket. Az úrvacsorával élés is ehhez a lelki támaszhoz tartozik. Ilyenkor az ember feltöltődik, megtisztul, egyúttal tudja, hogy Jézus miértünk jött a Földre, és értem és érted is a keresztfára ment, hogy áldozata által a mi életünket segítse.

A gyülekezet közössége számomra régen és most is nagyon sokat jelent. Igyekszem a gyülekezetben minél több időt eltölteni. Mi itt egy nagy család vagyunk, együtt élünk, együtt lélegzünk.

Selmeczi Jánosné – nyugdíjas, Ipolyszög

Már amikor bejövök, és meglátom a keresztet, akkor tudom, hogy otthon vagyok! Szabó püspök úr mondta, hogy „ma már üres a kereszt, énértem is meghalt Jézus”. Ez felszabadít, erőt és békét ad, mindent, ami az élethez kell!

Az imádság egy olyan könnyebbség az embernek, amivel mindenkinek élnie kéne! Én ezáltal Isten kezébe tudom adni az egész családomat.

Családommal együtt járok az istentiszteletre. Gyermekeimmel régen otthon is szoktunk énekelni, imádkozni. Sok éneket szeretek, egyik kedvencem, a „Hová mennék, ha nem tehozzád, Én áldott, édes Istenem? Fordítsd felém te fényes orcád E fölvirradt új reggelen! Boldogságom csupán te vagy, Szívemből kérlek, el ne hagyj!”

Szokolai Jánosné Szemenyei Edith – nyugalmazott tanár, presbiter, Szolnok

Krisztusban hinni azt jelenti, hogy van valaki, akire rábízhatom magam. Én az Úrnak köszönöm, hogy mindig segített a betegségből, nehézségből felállni. Hálaadás van a szívemben, ha Krisztusra gondolok.

Rendszeresen olvasom a Bibliát. A gyülekezet közössége meghatározó az életemben. Szeretek ide járni, több mint húsz éve aktív tagja vagyok. A nyári tábortól kezdve minden programon igyekszem segíteni. Az énekkarba is járok, bár egészségügyi problémák miatt van, hogy nem tudom végigénekelni a próbát. A többiek mégis azt mondják, hogy „Gyere, mert olyan jó, hogy együtt vagyunk”. És valóban, tényleg jó, hogy egy közösség vagyunk!

Szolnokon az ifjúság nagyon összetartó. Nemrég meghívtak az alkalmukra, nagyon jót beszélgettünk. Akkor elgondoltam, hogy milyen jó lenne, ha az idősebbek is ilyen összetartó közösséggé formálódnának. Most próbálunk a gyülekezetben egy időscsoportot szervezni. Az új közösségnek a Viseljük egymás terheit nevet választottam. Itt örömünket, gondunkat egyaránt meg tudjuk beszélni.

Gyóni Lászlóné Era néni – nyugdíjas, Domony

„Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,13) – ezt az igét nagyon sokszor elmondom magamban, ez mindig erőt ad. Úgy érzem, hogy a Jóisten velünk van minden nap.

Szüleim, nagyszüleim vallásosak voltak, általuk én is hitben nevelkedtem. Immáron több mint harminc éve vagyok presbiter, öt éve a gyülekezet pénztárosi feladatait is ellátom.

Bűnösök vagyunk mindnyájan itt, a földön, szükségünk van arra, hogy bocsánatot nyerjünk! Az úrvacsora valódi kegyelem!

Gyermekeimet igyekeztem hitre nevelni, ők is gyakorolják a vallásukat. Nagyon nagy örömöm, hogy egyik unokám, Gyóni Martin most a teológiára jár, és lelkésznek tanul. A többi unokám is jár a templomba.

Nekem a gyülekezet nagyon sokat jelent. Úgy érzem jól magam, ha tevékenykedem, ha hasznos tagja vagyok az evangélikus közösségnek.

Jansik Mihályné – nyugalmazott üzletvezető, Pilis

Számomra az evangélikusság a születésemtől kezdődik. Itt, a pilisi templomban kereszteltek meg, itt konfirmálkodtam, férjemmel az esküvőnk is a templomban volt és gyermekeink, unokáink keresztelése is itt történt. Férjem harminc éven keresztül itt dolgozott, egyházfi, pénztáros, gondnok is volt. Mi itt éltük az életünket. Számunkra a templom az otthonunk! Ez az a hely, ahol az Úristennel való kapcsolatunk épülhet.

A szocializmus idején nem volt könnyű a hit gyakorlása, de ha valaki a szívében elhatározta, hogy az Úrhoz kötődik, akkor nem volt akadály. Gyermekeimet hittanra járattam, igaz, többször is előfordult, hogy többen megpróbáltak erről lebeszélni, de nem sikerült nekik. Ehhez az is kellett, hogy fiaimra semmi panasz nem volt, így nem tudtak zsarolni minket.

Két éve volt az ötvenedik házassági évfordulónk. Ez jó lehetőség volt arra, hogy visszatekintsek és meglássam: az Úr keze vezette az életünket. Életünk pedig itt, a gyülekezetben volt teljes. Hálás vagyok, hogy a hit örömét át tudtuk mi is adni, és gyermekeink és unokáink is Isten tanítása szerint élnek.

Riegerné Janega Györgyi – nyugalmazott kereskedő, Pilis

Én vagyok a gyülekezet egyik „legfiatalabb tagja”, ugyanis nem olyan régen csatlakoztam a közösséghez. Katolikusként nevelkedtem, amíg élt a nagymamám addig jártam a templomba. Szüleim ezt később nem érezték fontosnak, így elmaradtam.

Az én életemben mindig volt egy nyugtalanság. Nem feltétlenül tudtam, hogy mi hiányzik, csak azt éltem meg, hogy valami nem kerek. Mióta Pilisen élünk bekerültem az evangélikus közösségbe, sőt, az énekkarba is meghívtak énekelni. Egyszer eljöttem egy bibliaórára is és itt maradtam. Felkerestem a lelkészt, kértem, hogy hadd vehessek részt a konfirmáción. Úgy érezem, hogy most vagyok a helyemen, jól érzem itt magam.

Szívesen jövök az alkalmakra, úgy érzem, hogy itt megnyugvást kapok. Az istentiszteletek mindig feltöltenek. Amikor valamilyen rendezvény van én itt vagyok és igyekszem segíteni. Ez egy olyan közösség, ahol jó lenni.

Lőrincz Andrásné Marika néni – nyugdíjas, Magyarbóly

Az úrvacsoravétel előtt végiggondolom az elmúlt időszakot és megbánom a bűneimet. Az úrvacsoravétel felemeli az embert, megkönnyebbülök utána. Mint ahogy énekünk is mondja: „Az Úr szent Bárányára teszem le bűnömet, s ott a kereszt aljába' békességet lelek”.

A gyülekezet számomra közösséget és összetartozást jelent. Itt nagyon jó hittestvéri viszony van, odafigyelünk egymásra.

Az Úrtól tanult imádságot gyakran mondom, és a napi történéseket is végigveszem az imádságban. Hálát adok, hogy Krisztus értem is feláldozta magát, hogy az én bűneimet is megbocsátja.

Keszthelyi Jánosné Kati néni – nyugdíjas tanító, Mohács

A pedagógusi szolgálatról mindig Reményik Sándor verse jut az eszembe, aki azt mondja, hogy mindenkiben egy istenarc van elrejtve. Amikor valaki gyermekekkel dolgozik, akkor mindig a szeme előtt kell hogy tartsa, hogy a felnövekvő nemzedék minden tagját Isten teremtette. Igyekeztem úgy nevelni, hogy ezt a nehéz helyzetekben is mindig éreztessem.

Az életem nagyon fontos kapaszkodója, hogy hiszek Istenben. Amikor öröm ér, vagy ha probléma van körülöttem, akkor mindig megnyugvást és biztonságot ad az Úrral való kapcsolatom.

Különös csoda, amikor úgy vehetek úrvacsorát, hogy testvéremen és férjemen túl gyermekeim és unokáim is ott vannak az oltár előtt. Hiszem, hogy az úrvacsorában megkapom a feloldozást, ezért mindig megkönnyebbülést érzek. Öröm, hogy itt, Mohácson szinte az egész gyülekezet él az úrvacsorában rejlő kegyelmi szeretet szabadságával.

Lamm Ádámné Mária – nyugalmazott kézbesítő, Györköny

Istenben hinni azt jelenti, hogy érezzük, hogy valaki mindig fogja a kezünket, hogy az Úr hol elől, hol hátul, hol mellettünk áll. Én hiszem is hogy ez így van, minden nap megtapasztalom ezt az ajándékot. Érzem, hogy meghallgat a Jóisten.

Hiszem, hogy az Atya fia Jézus Krisztus, aki értünk is született. Vallom, hogy az ember képes arra, hogy az Istennel együtt legyen, így imádságban, istentiszteleten és a hétköznapokban is közösséget élhetünk át az Istennel. Három gyermekem a világ különböző pontjain él, de ők is tartják a vallásukat. Nagy öröm számomra, hogy nevelésünknek is köszönhető, hogy ők is tudják, hogy mit kell cselekedniük.

Mondhatom, hogy születésemtől kezdve az evangélikus közösség tagja vagyok. Nálunk az egész család evangélikus volt, édesapám és a férjem harangozóként is szolgált.

Az ember élete egy vándorlás, arra törekszem, hogy a keskeny úton, a hitben folyamatosan megerősödve tudjak Isten kegyelme által az örök életbe menni.

Peterdi Dánielné Edit néni – nyugalmazott postahivatal vezető, Magyarbóly

Római katolikus voltam, bérmálkoztam is, aztán megismerkedtem a férjemmel, aki evangélikus volt. 1972-ben kötöttünk házasságot. Én azóta evangélikus vagyok, ehhez a közösséghez tartozom.

Férjemmel idén ünnepeljük negyvenöt éves házassági évfordulónkat. Egy plusz kapaszkodó, segítség az életünkben, hogy mi a templomban is házasságot kötöttünk, hogy azóta is közösen járunk a gyülekezetbe. A házasság valóban „jóban-rosszban” egymás mellett létet jelent, de mi a hit által könnyebben kikeveredünk a problémákból. Jó érzés, hogy mi mindenben igyekszünk egymást segíteni, ott vagyunk egymásnak!

A magyarbólyi gyülekezetben kevesen vagyunk, kicsi a közösségünk, de igyekszünk mindent megtenni a gyülekezetért. A takarítástól a templom díszítéséig, a szeretetvendégségekre készülésen át az ökumenikus alkalmakon való segítésig minden gyülekezeti feladatból örömmel kiveszem a részem.

Prácser Károlyné Schvalm Rózsa – nyugdíjas, Nagyvázsony

Az ember élete teljesen megváltozik, ha megerősödik a hite! Gyermekként hittanra, istentiszteletre jártam, de volt egy igen hosszú időszak az életemben, amikor nem igazán kötődtem a gyülekezethez. Egyszer, az akkori lelkész, Horváth József, megszólított az utcán és megkérdezte, hogy miért nem lát engem a templomban. Azt mondtam, hogy nekem nagyon sok a dolgom, sose tudok odaérni… Igazság szerint akkor is hittem, de a gyülekezethez nem tartoztam.

Amikor édesanyám súlyos beteg lett, akkor kezdtem sokat imádkozni, kértem, hogy segítse meg az Úr. Betegsége alatt a lelkész úr többször is eljött édesanyámat meglátogatni, vigasztalást nyújtott neki és nekem is. Azóta fiammal együtt ismét járok a templomba, újra része vagyok a közösségnek.

Szeretek verseket írni. Legtöbb versemet a prédikációk, igeszakaszok inspirálják. Olyankor elmélyedek a szövegben, átgondolom és vers lesz belőle, amit később az istentisztelet keretében el is szavalok. Ezzel is igyekszem a gyülekezetet szolgálni.

Gungl Zoltánné Gyöngyi néni – nyugdíjas, gyülekezeti pénztáros, Pápa

Egyházi közösségbe olyan emberek járnak, akik egy nézeten vannak velem: hisznek Istenben és tisztelik egymást. Mi nem szaladunk el a másik mellett, amikor találkozunk, hanem örülünk egymásnak. Én mindig is társasági ember voltam, ezért fontos számomra az egymást erősítő gyülekezeti közösség.

Ha bemegyek egy templomba és egy kicsit leülök, akkor úgy érzem, hogy megtaláltam a lelki békémet. Szeretek elmélyedni, imádkozni.

Vallásos családba születtem, így már fiatalon megtapasztaltam, hogy az Úrban hinni jó. Ezt a hitet igyekszem a gyermekeimnek is átadni. Férjem a fiam után katolikus, lányom evangélikus. Mi meglehetősen ökumenikusan élünk, a vallás soha nem volt probléma, vagy megosztó nálunk. Tiszteletben tartjuk a másik vallási nézeteit, segítjük, kiegészítjük egymást, sőt, kölcsönösen eljárunk a másik istentiszteletére is.

Mayer Istvánné Ili néni – nyugalmazott fodrász, Magyarbóly

Az imádság számomra segítséget jelent. Nagyon sok nehézségen kellett keresztülmennem, súlyosan megbetegedtem, amit az Istenbe vetett hit nélkül nem tudtam volna átvészelni. Tudom, hogy az Úr volt az, aki a legnagyobb bajban is megsegített. És természetesen a családon túl a gyülekezet is, hiszen a közösség imádsága, az értem való összefogás megmutatta, hogy nem vagyok egyedül. Imádkoztak értem, figyeltek rám. Ilyen egy keresztény közösség!

A szakmámnak tudható be, hogy nagyon sok embert ismerek, mondhatom így: átlátom az egész települést. Igyekszem mindenkinek közvetlen egyszerűséggel kimutatni, hogy Isten szeretetét és örömét magamon viselem. Ezt a szemléletet láttam otthon, ezt igyekszem továbbadni.

Nagy örömöm az is, hogy a hitemet tovább tudtam adni. Két gyermekem van, a családjukban és a gyülekezetükben ők is gyakorló Istenhívők.

Horváth Lászlóné Kati néni – nyugalmazott szakács, Mohács

Felmenőim Németországból származnak, nagy evangélikus család voltunk. Szüleimnek köszönhetően gyermekkorom óta egyházi nevelésben részesültem. A gyülekezet, a hit nagyon fontos része az életemnek. Istentiszteletre, bibliaórára, lényegében minden gyülekezeti rendezvényre örömmel járok.

A templomban, az istentiszteleten Isten jelenlétét érzem. Amikor ott vagyok, akkor minden terhem elszáll, örömet és megnyugvást élek át. Olyan jó lenne, ha ezt a fiatalok is megéreznék, mert az Úrra lehet támaszkodni.

Az istentiszteletet nagyon szeretem. Különösen fontos számomra az igehirdetés. Nagyon sok mindenre ugyanis magyarázatot kapok, közelebb kerülök a Biblia üzenetéhez. „Az Úr csodásan működik” kezdetű ének az egyik kedvencem, mert az igazságot a felszínre hozza.

Vörös Lajosné – nyugdíjas, gyülekezeti gondnok, Nagyvázsony, Nemesleányfalu

Az én őseim egészen a vallásüldözésig visszamenőleg evangélikusok voltak. Nagy öröm, hogy evangélikusságomat nem csak megélhetem, hanem továbbadnom is sikerült. Gyermekeim, unokáim és dédunokáim is gyakorló hívők, megélik az Istennel való közösséget.

Ebbe a gyülekezetbe születtem, ide jártam gyermekként, hittanórákon is itt vettem részt. Régen itt evangélikus iskola is volt. Minden alkalommal imádsággal kezdtük a tanórát, és azzal is fejeztük be. Ez meghatározó lett az életemben. Ma is hiszek abban, hogy az imádság meghallgatásra talál, vigasztalást és erőt ad.

Én a családomban, a templomban és a gyülekezet közösségében érzem igazán jól magamat.