Láthatóan evangélikus

Peterdi Dánielné Edit néni – nyugalmazott postahivatal vezető, Magyarbóly

Római katolikus voltam, bérmálkoztam is, aztán megismerkedtem a férjemmel, aki evangélikus volt. 1972-ben kötöttünk házasságot. Én azóta evangélikus vagyok, ehhez a közösséghez tartozom.

Férjemmel idén ünnepeljük negyvenöt éves házassági évfordulónkat. Egy plusz kapaszkodó, segítség az életünkben, hogy mi a templomban is házasságot kötöttünk, hogy azóta is közösen járunk a gyülekezetbe. A házasság valóban „jóban-rosszban” egymás mellett létet jelent, de mi a hit által könnyebben kikeveredünk a problémákból. Jó érzés, hogy mi mindenben igyekszünk egymást segíteni, ott vagyunk egymásnak!

A magyarbólyi gyülekezetben kevesen vagyunk, kicsi a közösségünk, de igyekszünk mindent megtenni a gyülekezetért. A takarítástól a templom díszítéséig, a szeretetvendégségekre készülésen át az ökumenikus alkalmakon való segítésig minden gyülekezeti feladatból örömmel kiveszem a részem.

Prácser Károlyné Schvalm Rózsa – nyugdíjas, Nagyvázsony

Az ember élete teljesen megváltozik, ha megerősödik a hite! Gyermekként hittanra, istentiszteletre jártam, de volt egy igen hosszú időszak az életemben, amikor nem igazán kötődtem a gyülekezethez. Egyszer, az akkori lelkész, Horváth József, megszólított az utcán és megkérdezte, hogy miért nem lát engem a templomban. Azt mondtam, hogy nekem nagyon sok a dolgom, sose tudok odaérni… Igazság szerint akkor is hittem, de a gyülekezethez nem tartoztam.

Amikor édesanyám súlyos beteg lett, akkor kezdtem sokat imádkozni, kértem, hogy segítse meg az Úr. Betegsége alatt a lelkész úr többször is eljött édesanyámat meglátogatni, vigasztalást nyújtott neki és nekem is. Azóta fiammal együtt ismét járok a templomba, újra része vagyok a közösségnek.

Szeretek verseket írni. Legtöbb versemet a prédikációk, igeszakaszok inspirálják. Olyankor elmélyedek a szövegben, átgondolom és vers lesz belőle, amit később az istentisztelet keretében el is szavalok. Ezzel is igyekszem a gyülekezetet szolgálni.

Gungl Zoltánné Gyöngyi néni – nyugdíjas, gyülekezeti pénztáros, Pápa

Egyházi közösségbe olyan emberek járnak, akik egy nézeten vannak velem: hisznek Istenben és tisztelik egymást. Mi nem szaladunk el a másik mellett, amikor találkozunk, hanem örülünk egymásnak. Én mindig is társasági ember voltam, ezért fontos számomra az egymást erősítő gyülekezeti közösség.

Ha bemegyek egy templomba és egy kicsit leülök, akkor úgy érzem, hogy megtaláltam a lelki békémet. Szeretek elmélyedni, imádkozni.

Vallásos családba születtem, így már fiatalon megtapasztaltam, hogy az Úrban hinni jó. Ezt a hitet igyekszem a gyermekeimnek is átadni. Férjem a fiam után katolikus, lányom evangélikus. Mi meglehetősen ökumenikusan élünk, a vallás soha nem volt probléma, vagy megosztó nálunk. Tiszteletben tartjuk a másik vallási nézeteit, segítjük, kiegészítjük egymást, sőt, kölcsönösen eljárunk a másik istentiszteletére is.

Mayer Istvánné Ili néni – nyugalmazott fodrász, Magyarbóly

Az imádság számomra segítséget jelent. Nagyon sok nehézségen kellett keresztülmennem, súlyosan megbetegedtem, amit az Istenbe vetett hit nélkül nem tudtam volna átvészelni. Tudom, hogy az Úr volt az, aki a legnagyobb bajban is megsegített. És természetesen a családon túl a gyülekezet is, hiszen a közösség imádsága, az értem való összefogás megmutatta, hogy nem vagyok egyedül. Imádkoztak értem, figyeltek rám. Ilyen egy keresztény közösség!

A szakmámnak tudható be, hogy nagyon sok embert ismerek, mondhatom így: átlátom az egész települést. Igyekszem mindenkinek közvetlen egyszerűséggel kimutatni, hogy Isten szeretetét és örömét magamon viselem. Ezt a szemléletet láttam otthon, ezt igyekszem továbbadni.

Nagy örömöm az is, hogy a hitemet tovább tudtam adni. Két gyermekem van, a családjukban és a gyülekezetükben ők is gyakorló Istenhívők.

Horváth Lászlóné Kati néni – nyugalmazott szakács, Mohács

Felmenőim Németországból származnak, nagy evangélikus család voltunk. Szüleimnek köszönhetően gyermekkorom óta egyházi nevelésben részesültem. A gyülekezet, a hit nagyon fontos része az életemnek. Istentiszteletre, bibliaórára, lényegében minden gyülekezeti rendezvényre örömmel járok.

A templomban, az istentiszteleten Isten jelenlétét érzem. Amikor ott vagyok, akkor minden terhem elszáll, örömet és megnyugvást élek át. Olyan jó lenne, ha ezt a fiatalok is megéreznék, mert az Úrra lehet támaszkodni.

Az istentiszteletet nagyon szeretem. Különösen fontos számomra az igehirdetés. Nagyon sok mindenre ugyanis magyarázatot kapok, közelebb kerülök a Biblia üzenetéhez. „Az Úr csodásan működik” kezdetű ének az egyik kedvencem, mert az igazságot a felszínre hozza.

Vörös Lajosné – nyugdíjas, gyülekezeti gondnok, Nagyvázsony, Nemesleányfalu

Az én őseim egészen a vallásüldözésig visszamenőleg evangélikusok voltak. Nagy öröm, hogy evangélikusságomat nem csak megélhetem, hanem továbbadnom is sikerült. Gyermekeim, unokáim és dédunokáim is gyakorló hívők, megélik az Istennel való közösséget.

Ebbe a gyülekezetbe születtem, ide jártam gyermekként, hittanórákon is itt vettem részt. Régen itt evangélikus iskola is volt. Minden alkalommal imádsággal kezdtük a tanórát, és azzal is fejeztük be. Ez meghatározó lett az életemben. Ma is hiszek abban, hogy az imádság meghallgatásra talál, vigasztalást és erőt ad.

Én a családomban, a templomban és a gyülekezet közösségében érzem igazán jól magamat.

Pánczél Éva – nyugalmazott könyvelő, Györköny

Az én életemet átszövi a hit. Érzem, hogy az Úr irányítja a lépteimet, nap mint nap tapasztalom, hogy átsegít a nehézségeken. Volt, amikor nem figyeltem az Isten igéjére, de mára már tudom, hogy mindennek oka van, nincsenek véletlenek. Igyekszem úgy élni, hogy azokat a dolgokat, amik történnek, mindig a jó oldalról, az Úrnak tetsző megközelítésből figyeljem.

Azt gondolom, hogy valójában nem rosszak az emberek. Sokszor kapunk pofonokat másoktól, de lehet, hogy én is, ha nem is szándékosan, de másoknak nehézséget okozok.

A hit számomra megnyugvást, köszönetet, segítségkérést, hálaadást és közeli kapcsolatot jelent. Nem azt mondom, hogy könnyen megy, de igyekszem én is mindenkinek megbocsátani. A megbocsátás felszabadít engem is, de a másikat is.

Nagyon fontos, hogy megtaláljuk egymásban azt, amit keresünk. A györkönyi gyülekezetben egymásra találtunk, tudunk egymásnak segíteni, közösen imádkozni. A közösség ereje abban is megmutatkozik, hogy gyarapodik a gyülekeztünk, a fiatalok szép lassan otthonra találnak a közösségünkben.

Kriskó Sándorné – nyugdíjas, Dunatetétlen

Az embernek valahova tartoznia kell. Nagyszüleim, szüleim is nagyon vallásosak voltak, én úgy nőttem fel, hogy azt láttam, az Istenbe vetett hit összetartja a családot és a közösséget. Evangélikus gyülekezetbe születtem. Kiskoromban katolikus iskolába jártam. Abban az időben ez csak úgy volt lehetséges, ha magam is a katolikus templomba járok. Így tizenhét éves koromig áldoztam, bérmálkoztam. Ez számomra nem volt gond. 1950-ben házasodtam meg, akkor már az evangélikus templomban. Onnantól kezdve ismét az evangélikus közösség tagja vagyok.

Örömmel mondom: akár evangélikus, akár katolikus templomba megyek, mindkettőben otthon érzem magam. Szívesen meghallgatok bármilyen istentiszteletet. Egy Istent imádunk! Nincsen értelme a különbségek miatt egymástól távol lenni, sokkal inkább a közös Úrra kell tekintenünk.

Gyermekeim is konfirmáltak, úrvacsorát vesznek. Ők is gyakorolják a hitüket, sőt, hitben nevelik az unokáimat is. Mikor nálam összejön a család, nincs olyan alkalom, hogy a Biblia üzenete ne kerülne szóba.

Marosszéky Gábor – nyugdíjas, Zánka

Az 1950-es évektől kezdve ide, a zombai templomba jártam vasárnapi iskolába. Ez nem volt egyszerű dolog, hiszen a rendszer nem tekintett jó szemmel ránk. Édesapám jegyző volt, mégis azt mondta, hogy a családja a rendszertől függetlenül eljár a templomba. Ezért el is bocsátották.

A család a legkisebb egység, erre nagyon vigyázni kell. A család egységéhez a vallás is hozzásegít.

Feleségem katolikus, és mivel 1986-ig nem volt Zánkán katolikus templom, így az 1970–80-as években, több mint húsz évig nálunk, a házunkban tartották a katolikus istentiszteleteket! Még harangláb is volt az udvarunkon, és kápolnát is felszentelték. Erre evangélikusként nagyon büszke vagyok.

Három gyermekem van. Ők is gyakorolják a hitüket és hozzánk hasonlóan hitben nevelik az unokáinkat is.

Fontos, hogy ismerjük és tiszteljük egymást, így én az ökumené híve vagyok. Ha valamerre megyek, akkor minden egyházi intézményt meg szoktam látogatni.

Hegedűs Lajosné Mária – nyugdíjas, Veszprém

Apai ágon törzsgyökeres evangélikus családba születtem; édesanyám nem volt evangélikus, de aztán ő is azzá lett. Tízen voltunk testvérek. Amikor a hit gyakorlásáért az embert büntették, édesapám akkor is elvitt minket a templomba. Mondhatom: belenőttem a lutheránusságba.

Budapestre kerültem egyetemre, ahol egy teológussal ismerkedtem meg, később evangélikus papné lettem. A férjemnek tíz év lelkészi szolgálatot követően, egészségi állapota miatt, más szolgálatot kellett vállalnia. Négy gyermekünk van. Igyekeztünk őket is az evangélikus hitben nevelni.

Magam ökumenikus gondolkodású vagyok. Szeretem az ökumenikus istentiszteleteket, sőt olyan imakörbe is járok, ahol felekezettől függetlenül együtt imádkozunk a családjainkért.

A veszprémi gyülekezetet otthonomnak tartom. Öröm oda menni, boldogság ott lenni. Az Isó lelkész házaspár az istentiszteleteken és bibliaórákon túl ismeretterjesztő alkalmakat is szokott tartani, volt, hogy Luther életét és tanait ismerhettük meg részleteiben is általuk.

Horváth Józsefné – nyugdíjas, Zánka

1986-ban költöztem Zánkára, előtte Mencshelyen laktunk. Férjem evangélikus lelkész volt, evangélikusságunk számunkra az egész életünket jelentette és jellemezte.

A szocializmus idején nem volt könnyű, de mi Mencshelyen nagy szeretetben, békességben és közösségben éltünk. Nagyon jól éreztük magunkat, boldogok voltunk a nehézségek mellett is. Két gyermeket neveltünk, soha nem kellett arra kérni őket, hogy menjenek a templomba, maguk indultak el ezen az úton. Amikor a fiam egyetemre ment, akkor ott felkereste a helyi gyülekezetet. Lányom is, amikor ritka volt, hogy valaki bibliaórára járjon, akkor ő pécsi tanulmányai alatt mégis elment az ottani gyülekezethez és csatlakozott a csoporthoz. Hálát adok az Istennek, hogy gyermekeim is ugyanúgy érezték, amit mi, hogy a Jóistenre szükségünk van, és az Úr igéjével élnünk kell.

A Krisztushoz tartozást a nehézségekben éreztem a legjobban. Úgy érzem, hogy az Úr mindig vezetett. Ezért rá is bízom magamat, mert nélküle könnyen tévútra ment volna az életem. De Ő nem hagyott el, hanem utat mutatott. Áldassák érte a neve!

Petrovics Pálné Teri néni – nyugdíjas, Vanyarc (Balassagyarmat)

Vanyarci származású vagyok, de immáron Balassagyarmaton, a Túrmezei Erzsébet Evangélikus Szeretetszolgálat otthonában élek. Az imádság számomra nagyon fontos, így tudok az Istenhez fordulni.

A hitemnek, a meg nem szűnő imádságnak és az éneklésnek köszönhetem, hogy még ma is csillog a szemem. Minden nap olvasom az Útmutatót, azzal indul a napom.

A szeretetházban minden reggel van áhítat, olyanok vagyunk ott, mint egy gyülekezet. Ha a lelkész valamiért nem tud jönni, mi akkor is összeülünk, felolvassuk a napi igét, beszélgetünk róla, imádkozunk és énekelünk.

„Jókor reggel Jézus megáll Számtalan sok zárt kapunál. Zörget, és kérésünkre vár: Jöjj, légy vendégünk, Uram!” – Ez a kedvenc énekem, ebben ugyanis benne van a kérés, az Istenhez fordulás és az Úrhoz való tartozás egyszerre.

Werstroh Henrik – nyugdíjas, Felsőnána

Szüleim gyakorló hívők voltak, már gyermekkoromban arra neveltek, hogy gyülekezetbe járni jó. Ennek az lett az eredménye, hogy egész életemben ragaszkodtam az egyházhoz.

Sváb létemre 1950-ben bevittek a határőrséghez katonának. Ez korántsem volt mindennapos, hiszen a határőrség államvédelmi hatóság volt. De én ott sem tagadtam meg sem a származásomat, sem azt, hogy vallásos vagyok, hogy hiszek Istenben.

Nagymányokon olyan közösségünk volt, ahol önkéntes munkában fel tudtuk építeni a templomot. Erre nagyon büszke vagyok. Hetvenéves koromban költöztem Felsőnánára. Az itteni gyülekezetnek is aktív tagja vagyok, jól ismerjük és segítjük egymást.

Ha nekem gondom, vagy problémám van, akkor a családomon kívül az Istenhez fordulok először. Ezt tanultam, e szerint is próbálok élni.

Úrvacsoravétel előtt a bűneimet az Isten előtt megvallom és megbánom. Ezáltal könnyebbnek érzem magam, hiszen tudom, hogy Isten kegyelme rám is kiárad.

Az Istenhez fordulás megkönnyebbülés – én legalábbis így érzem. Nekem nem múlik el úgy egy nap, hogy ne imádkoznék reggel, délben és este.

Sulyán Józsefné – őstermelő, nyugdíjas, Ipolyvece

Amikor csak tudunk, segítünk egymásnak a gyülekezetben. Ha valaki nem tud eljönni a templomba, elmegyünk érte és autóval haza is visszük. A helyi nyugdíjas klubot én vezetem. Fontos számomra, hogy valóban közösségben éljünk. A hagyományőrző tánccsoport tagja is vagyok, palóc öltözetben szoktunk fellépni. A gyülekezeti szolgálat természetes nekem, a családom is ilyen volt, szüleim is mindig szolgáltak és szeretettel fordultak a másik felé. Nagyanyám még a szomszéd gyermekeit is felvállalta és a nélkülözés éveiben a rászoruló szomszédokra igyekezett főzni.

Családunknak gyümölcsöse van, epret és málnát termesztünk. Sok emberrel dolgozunk, igyekszünk rájuk is figyelni. Szokták nekem mondani: „Te mindent szétosztatsz, amid van.” Való igaz, hogy nem fukarkodom, de érzem, hogy a kedvesség, az odafigyelés, a másik megsegítése valóban jó dolog, olyan, ami aztán később a másoktól jött szeretet által viszonzásra lel. Hitemből fakadó belső kényszer, hogy ha nekem van, akkor másnak is adjak. Ez belső megnyugvást jelent a számomra.

Beke Józsefné – nyugdíjas, Balassagyarmat

Férjemmel 1965. október 23-án esküdtünk meg. „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda…” Ez volt az esketési igénk, ebben az igében benne van az is, hogy mi a szőlővesszők vagyunk. Először csodálkoztam is, hogy Szabó József püspök úr miért ilyen igét választott, de aztán rájöttem: lényegében minden azon alapul, hogy ki a szőlőtő; ahogy az életünk, ugyanúgy a házasságunk is az Úrra kell hogy tekintsen.

Azért imádkozom, hogy mindig tudjuk, hová tartozunk. Tudom, hogy ehhez mi is kellünk, a mi mindennapi imádságunk ezt segíti. Minden nap megköszönöm a mindennapos munkát, hálát adok a gyermekekért, és az igazi közösségért, amit a gyülekezetben megélhetek. Hálát adok az énekkari közösségért. Minden nap kérem az Urat, hogy adjon erőt, hogy együtt, egymást segítve tudjunk közösséget alkotni.

Zenei Jánosné – nyugdíjas, Csővár

Nekem szívből jövő nagy öröm, hogy az evangélikus gyülekezethez tartozom. Nem mindig tudtam istentiszteletre járni, az 1960-as évek után olyan rendszer volt, hogy nem mehettem, hiszen a munkámat elvették volna. Amikor már nem büntették, akkor már ott voltam a templomban és a bibliaórán is.

Úgy érzem, hogy amíg a Jóisten erőt ad nekem, addig én azzal tartozom neki azzal, hogy mindenért hálát adjak. Tudom, hogy minden, ami van nekünk, azt az Istentől kaptuk. Őtőle kapjuk a bölcsességet, a békességet, a családunkat, és azt is, hogy egymás terhét hordozhassuk. Én ennek örülök.

Az istentiszteleteken én szoktam az énekeket is kezdeni, temetésen is segítek az éneklésben. Kedvenc énekem, amit mindig, lefekvés előtt éneklek a Mennyben lakó én Istenem, / Vedd füledbe dicséretem. Ennek a második versszakát többes számban éneklem, mert közben a családomra gondolok. Ebben az énekben benne van a kérés, a hálaadás, a természet, a mindenség, de legfőképpen az, hogy minden a Jóistentől van, akinek az életünket és a világot köszönhetjük.

Antal Gusztávné – énekkari vezető, nyugalmazott tanár, Balassagyarmat

Réti Zoli bácsi volt a gyülekezeti énekkar híres karvezetője, aki amikor beteg volt átadta nekem a kórus vezetését egy kis időre. Ennek immáron tizenhat éve. Azóta vagyunk együtt ezzel a kis csoporttal.

Számomra a gyülekezeti énekkar egyrészt egy örömteli feladat, hogy fel kell készülni, másrészt nagy öröm, hogy megélhetem, hogy énekkari közösségként úgy jöhetünk ki a templomból, hogy valamit adtunk.

Rendszeresen próbálunk, de nem csak fellépünk, hanem mi közösséget is alkotunk. Azt hiszem, hogy énekkarunk a gyülekezet lelke. Szorgalmasan dolgozunk, segítjük egymást és örömmel szolgálunk gyülekezetünkben és más helyszíneken is. Örömmel mondom, hogy énekkarunknak évente közel száz fellépése van. Ez az énekkar egy ajándék, az éneklés pedig egy csoda, amivel az Urat áldhatjuk!

Boldogok vagyunk, amikor egy-egy énekkari szolgálat után visszajeleznek a hívek, hogy milyen örömet, elmélyedést okoztunk nekik. Énekkarom tagjai nevében is mondathatom, hogy amíg bírjuk, szolgálni fogunk.

Kiszely Istvánné – nyugdíjas, Ipolyvece

Kisgyermekkoromtól járok a templomba. Itt kereszteltek, itt konfirmáltam, ez a közösség nagyon fontos nekem. 1935-ben születtem, akikkel akkor templomba jártam már előre mentek. Kétéves voltam, amikor édesapám meghalt, tizenhat évesen édesanyámat veszítettem el. Fiatalon lettem árva. Nagyszüleim neveltek, ők vittek a templomba is, szerettek és vigyáztak rám. A gyülekezetben éltem meg a nagyobb családot. Nagymamám rám hagyott imádságos könyvéből minden nap otthon is imádkozom.

Férjem tizenkét évig volt a gyülekezet pénztárosa. Volt, hogy Szabó püspök úr személyesen, a házunkban is meglátogatott minket, sokat beszélgettünk vele. Nagyon sokat számít nekem az őáltala hallott prédikáció.

Van egy lányom és két unokám. Özvegy vagyok. A fiatalok sajnos kevesen járnak ma templomba, örülök neki, hogy gyermekemet sikerült úgy nevelnem, hogy amikor csak tud, ő ott van az istentiszteleten.

Sárfi Lajosné Etelka – nyugdíjas, Kisdörgicse

Már gyermekként is ide jártam, ez a templom sokat jelent nekem. Nagycsaládba születtem, öten voltunk testvérek. Minket a szüleink is úgy neveltek, hogy a templom a második otthonunk legyen. Fiatalon is megtaláltuk a templom körül a teendőket, felnőttként szintén sokat segítettem. Ma is ide járok, amikor tudok, mindig rendezem egy kicsit a templom körüli dolgokat.

Leírhatatlan, hogy mit jelent számomra az imádság. Tudom, hogy énrajtam csak a Jóisten segít és örömömre mindig észre is veszem a segítségét. Ha Ő nem lenne velem, akkor nem bírnám a nehézségeket; Jézus ad nekem megnyugvást.

Születésnapom megegyezik a reformáció napjával, idén töltöm be a nyolcvannyolcadik életévemet. A családban mindenki evangélikus, ragaszkodunk a vallásunkhoz. Vallom, hogy az embernek nagyon fontos, hogy higgyen Istenben, hisz így megtalálja élete útját. A legszebb énekünk az Erős vár a mi Istenünk, hiszen tényleg úgy van, hogy ha Ő velünk van, akkor senki sem tud ellenünk tenni…

Takács Ernő – nyugdíjas ács, Nemeskér

Olyan templomban nevelkedtem, ahol csodálatos ácsmunkák vannak. Az itteni templomoszlopok tölgyből készültek. A fával való foglalkozás az egyik legszebb mesterség, olyan, mint az imádság. A fával csak szívvel lehet dolgozni.

Bognárként nem sokat tudtam tevékenykedni, mert megalakultak a termelőszövetkezetek, s akkor már erre a szakmára nem volt szükség. Ács voltam. Szerettem odafigyelni a részletekre, a mívességre.

Engem Nemeskéren kereszteltek. Fiatalon is nagyon szerettem a templomba menni. Ifjú koromban is nagyon sokat számított nekem a gyülekezeti közösség, de most, idősebb koromban érzem át igazán, hogy mit jelent az Isten házában imádkozni. Megjegyzem: mindig jó volt Isten igéjét hallgatni. Amikor a templomba betérek, átgondolom az egész hetemet, számot adok arról, hogy mit végeztem, és hálát adok a mögöttem lévő feladatokért.

Édesapám azt mondta, hogy „a másik vallását becsüld meg, a magadét pedig tartsd meg”. Mindig ez volt bennem, s így közelítettem másokhoz is. Igyekszem ezt nap mint nap megélni.

Füzi Józsefné Mária – nyugdíjas, Zomba

Mezőberényben születtem, ott konfirmáltam, oda jártam hittanra. Később Békéscsabán éltem. Békés megyében nagyon sok az evangélikus, én is egy ilyen családból származom. 1981 óta élek Zombán. Mi először katolikus templomba jártunk, mert régebben itt nem volt evangélikus istentisztelet.

Férjem beteg volt, elhunyt, akkor jöttem a közösségbe. Nagyon szeretem a gyülekezetet, mert valódi, befogadó emberek vesznek körül. Az istentisztelet előtt és után mi együtt vagyunk és beszélgetünk, megosztjuk örömeinket és bajainkat egymással. Úgy érzem, hogy nemcsak az Isten van mindig velem, hanem a gyülekezet közössége is kíséri az életemet.

Én átéltem, hogy mit jelent az, hogy az Úr a nehézségben is velünk van. Férjem betegágya mellett is rengeteget imádkoztam. A Jóisten meghallgatott engem, és megadta, hogy még közel nyolc évig együtt lehettünk. Érzem és tudom, hogy az Úr szerető keze vezet engem.

Antal Józsefné – nyugdíjas kesztyűs, Siklós

Nagyon fontos számomra az imádság, lényegében ez határozza meg az életemet. Imámban a családomra, a gyülekezet tagjaira, a betegekre és a tisztelendő úrra is gondolok. Mi kicsiny gyülekezet vagyunk, a lelkész úrnak pedig nagy a körzete. Ezért is éljük meg áldásnak, hogy lelkész úr mégis jön és alkalmakat, istentiszteleteket tart nekünk. Nem engedi el a gyülekezetet.

Mindennap olvasom a Bibliát, szeretem az igét tanulmányozni. Tudom, hogy a hit nagyon sok mindenhez erőt és kitartást ad. Ez mindenkinek jót tesz, ezért akinek csak tudom, ajánlom, hogy éljen Isten szeretetében. Gyermekkoromtól szerettem a templomba járni, a prédikációt hallgatni, énekelni. Engem eddigi életem során semmi nem tántorított el attól, hogy a gyülekezetbe járjak. Bármi gondom-bajom volt, mindig úgy éreztem, hogy megsegített a Jóisten.

Hofgesang Jakabné Erzsi néni – nyugdíjas, Beremend

1922-ben születtem, kilencvenötödik életévemben vagyok. Én ima nélkül nem fekszem le! Ha jó idő van, akkor ma is kimegyek a kertbe és dolgozom valamit. Kapálni még mindig tudok és szeretek is.

Kisgyermekkoromtól kezdve hiszek Istenben, nekem a hit végigkíséri az életemet. Amíg tehettem, minden vasárnap jártam a templomba. A férjem katolikus volt, a vallással kapcsolatban sosem volt nézeteltérésünk. Belecskán születtem, ott akkor még mindenki evangélikus volt. Később Zombára költöztünk, ott nem volt evangélikusság, így egy ideig a református templomba jártam.

Beremenden sem él sok evangélikus, de Németh Pál mégis eljön hozzánk. A lelkész úr a nyolc évvel fiatalabb nővéremhez és hozzám Mohácsról jár ki, hogy istentiszteletet tartson a házunkban. Nagy áldás, hogy hallgathatom tőle Isten igéjét.

Jó érzés, hogy rokonaim mind szeretnek, vigyáznak rám. Nekem minden ember fontos, örülök az életnek. Az emberek szeretete és az imádság az, ami fontos.