Knyihár Mihály – hentes, Békéscsaba

Békéscsaba összefonódik az evangélikussággal! Nem véletlenül, mert Közép-Európa egyik legnagyobb temploma itt található. Az evangélikus templom a város jelképe is.

A kolbászkészítés olyan meghatározó gyermekkori emlékem, amiért később hentes is lettem. Ma már kolbászkészítésből élek. Dedinszky Gyula evangélikus lelkész írt egy könyvet a csabai kolbászról, abból kiderül, hogy adva van a jó kolbász, meg a nagyon jó kolbász és mindenekfölött a csabai kolbász…

Nekem sohasem kellett azon gondolkodnom, hogy higgyek-e. Ez nekem természetes volt. Apukám evangélikus volt, én is az lettem, lányom és fiam is követik a vallást. Amikor tudunk, templomba megyünk, tartjuk az ünnepeket, őrizzük a hagyományokat és hiszünk Istenben.

A gyülekezeti és a családi közösség nagyon fontos. Mi gyermekkorunkban disznótorokra jártunk. Ott összegyűlt a család, amelynek apraja-nagyja együtt végezte békességben a munkát.

Szabó-Lukoczki Ágnes – irodavezető, Székesfehérvár

Fiatal felnőtt koromban, barátom révén találtam rá az evangélikus közösségre. Szüleim azt mondták, hogy majd eldöntöm, meg akarok-e keresztelkedni. 23 évesen ez megtörtént. Előtte jó ideig kételkedtem, nehéz természetű kamasz voltam. A kételyeim egy idő után reménnyé váltak. Isten irányelvei egy borzasztó kamasz gyermeket felnőtt, felelős emberré formáltak.

Fontosnak tartom, hogy gyermekeimet a közösségbe szoktassam. Szeretném, ha lenne nekik egy biztos, állandó közösségük, amely folyamatosan ott van mögöttük, ahol otthon vannak, ahol át tudnak majd lendülni a nehéz időszakokon. Családi istentiszteletre és hittanra is járunk. Szeretem, hogy itt igazán Jézus tanítása szerint fogadják a gyermekeket. Nincs azzal probléma, ha sír vagy beszélget a gyermek a templomban, természetesnek veszik.

Kis és globális közösség tagjának lenni is nagyon fontos. S az, hogy ezt a hit által élhetjük meg, maga a kiteljesedés! Számomra az imádság kifejezetten bensőséges időt jelent Istennel és a kisfiammal.

Szoboszlai Szabolcs – diák, Várpalota

Jó olyan közösségben lenni, ahol sok a hívő. Ha valami zökkenő van, akkor ott ki tudnak segíteni. Korábban is hívő voltam, de az más volt. Három éve járok az EKE keresztény táboraiba. Itt sok izgalmas feladat adódott, például a hit harci túra, valamint a videós verseny, amit meg is nyertünk. Több barátot szereztem, velük sokat beszélgettünk a hitről, Istenről és még sok kérdésről. Ez a tábor volt az a pont, ahol megtörtént, hogy valóban elkezdtem Istenben hinni és azóta érzem, hogy Ő velem van.
Katolikus iskolában tanulok, de itt mindenki a saját templomába jár. Vannak osztálymisék, valamint az is jó, hogy egy héten két hittanóránk van.
Hiszek Istenben, így templomba járok, imádkozom és igyekszem, hogy a hitem a mindennapjaimban is meglátszódjon. Ezért törekszem arra, hogy kedvesebb legyek másokhoz. A többiekkel is beszélgetek Istenről. Miért jó hinni? Mert Isten nagyon sok mindenből kisegít, és ez nekem olyan fontossá vált, hogy már nem is tudom elképzelni, hogy nélküle éljek.

Lucza Sándorné – gyülekezeti pénztáros, Páhi

Kiskorom óta járok templomba. Nekem a gyülekezetbe járás is nagyon sokat jelent. Páhin fiatalok és idősebbek egyaránt a közösség részei. Egyházi munkákat is vállaltam, most a gyülekezet pénztárosa és gondnoka vagyok. Igyekszünk a gyülekezeti tagokkal közösen minél többet tenni az egyházért. Nagy szeretettel végzem a munkát, ugyanis ez a második otthonom.

Az imádságban segítséget kérünk, és meg is köszönjük azt a sok jót, amit kapunk. Édesanyámat és férjemet is nemrég vesztettem el. Az ima ereje és fontossága a betegségük idején különösen sok erőt adott. Imádkoztunk a gyógyulásért, majd azért, hogy a fájdalmak és gyötrelmek Isten akarata szerint múljanak el.

Nagyon szeretem az egyházi énekeket, kívülről tudom őket. Az Erős vár a mi Istenünk az egyik kedvenc énekem. Az ünnepi istentiszteletek mindig felemelőek, valamint az is fontos, hogy a család ilyenkor együtt van. Máskor is találkozunk, de amikor ünnep van, az más…

Jeszenszky Péter – villamosmérnök, sportoló, Kiskunhalas

Húsz éve kezdtem el futni, majd triatlonozni is. Legutóbb szeptember végén futottam a történelmi hagyományokkal rendelkező Spartathlont, ami az Athén és Spárta közötti 246 km-es verseny. Ennek a szintideje 36 óra. A célba érés örömét átélhettem. Igyekeztem minden pillanatát élvezni a versenynek. A futás alatt a cél elérése vezetett, ennek rendeltem alá a közben felmerülő problémákat. Ez az életre is igaz: ne essünk kétségbe a nehéz pillanatokban, hanem gondoljunk arra, hogy mi a cél és annak érdekében lépjünk tovább.

Édesapám lelkész volt, így beleszülettem az evangélikusságba. Életformámmá vált az evangélikus közösségi lét. Igyekszem az élet különböző területein azokat az értékeket képviselni, amiket az evangélikusság hordoz. A gyülekezetben másodfelügyelőként részt veszek a döntésekben, de a gyakorlati feladatokban ugyancsak. A gyülekezet pénztárosa és könyvelője vagyok, valamint az egyházmegye zsinati képviselői tisztségét is betöltöm.

Németh Melinda – Harka

Párom felmenői sokat tettek a gyülekezetért. A családom nem annyira vallásos, de ők is nagyon elfogadóak. Én a lányommal, Dorottyával együtt keresztelkedtem meg. A keresztelő előtt hat alkalommal külön is találkoztunk Mesterházy Balázs lelkésszel, vele a keresztségről, hitről, egyházról beszélgettünk. Engem ez a beszélgetés ébresztett rá igazán arra, hogy nagyon jó kereszténynek lenni. Felfedeztem, hogy az Istennel együtt járás jóra terel, arra tanít, hogy értékeljem, és ne lebecsüljem azt, amink van. Rájöttem, hogy jó köszönetet mondani és hálát adni.

Dorottyát azért kereszteltük meg, mert fontosnak tartjuk, hogy tartozzon valahova, hogy útmutatást kapjon majd az élethez. Részben ezt mi itthon is megadjuk neki, de számunkra lényeges, hogy gyülekezethez is tartozzon.

Nekem fontos az az üzenet, amit az istentiszteleten hallok. Ez igazán segít a tájékozódásban. Párommal a baba mellett minden este imádkozunk. Hálát adunk gyermekünkért, a napért, és azért a boldogságért, ami körülvesz minket.

Riczinger Péter – egyetemista, Balatonfüred

Fiatalon nem akartam teológus lenni. Félelmetesnek tartottam azt a gondolatot, hogy lelkészként ki kell majd állnom a szószékre, és hétről hétre tisztán kell hirdetnem az igét, úgy, hogy a mondatok az emberek életén változtassanak. Ahogy egyre inkább az Úré lett az életem, azt kezdtem érezni, hogy mégis erre a szolgálatra kell jelentkeznem.

Manapság a fiataloktól – még sokszor azoktól is, akik keresztény közösségben nőttek fel – az egyház és az Istennel való személyes kapcsolat nagyon gyakran idegen. Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy fiatal ráhagyatkozik Istenre. Teológushallgatóként azt élem meg, hogy lehetőségem van elmondani: mennyire más az az élet, amelyben benne van az Isten. A kis korkülönbségnek köszönhetően a fiataloknak talán máshogy tudom elmondani, hogy nem botorság, hanem öröm Istenben hinni.

Mitől más a keresztény élet? Ez igazán az elköteleződések esetén szokott felmerülni. A fő kérdés az, hogy tudom-e az Úr kezébe letenni az életemet.

Taródy Istvánné Okályi Erzsébet – nyugdíjas, Zánka

Sejtem, hogy közel vagyok már a véghez. Ahhoz, hogy az ember az idős kor megpróbáltatásait kellő bizalommal végig tudja csinálni, ehhez nem tudom, hogy az evangélikus vallás szükséges-e, vagy sokkal inkább az Istenben való hit.

Az ökumenizmus pártján vagyok; családomban evangélikus, katolikus is van, nagyapám evangélikus lelkész volt. Régebben, karácsonykor és húsvétkor általában a katolikus templomba jártunk, mert a nagymamámékkal senki nem akart oda menni. Én meg sajnáltam őket, nem akartam, hogy egyedül legyenek. Ezért aztán az evangélikus templomot általában az ünnepek másnapján kerestem fel, de azt gondolom, hogy a Jóistennek ezzel semmi baja nem volt.

Egész mivoltomban az a legfontosabb, hogy úgy érzem, az Isten szeretet. A szeretethimnusz visz végig az egész vallásos életemen. Jó ebben a vallásban hinni, sok öröm van benne, de a lényeg, hogy a Jóistent, a Jézus Krisztust és a Szentlelket együtt és külön-külön is higgyük, dicsőítsük. És ha az ember ezt nem tudja elképzelni, hát akkor majd odafönt megérti.

Ambrus Györgyné – nyugdíjas, Dunatetétlen

Édesapám evangélikus, édesanyám református volt. 1963-ban mentem férjhez. Gyermekeimet is itt, az evangélikus templomban kereszteltük meg. A templomba járás nálunk nem maradhat el. Hartára is át szoktunk járni a gyülekezeti alkalmakra.

Sok újságot olvasok, a gyülekezeti énekeskönyvet otthon is szoktam lapozgatni és természetesen az imádság sem maradhat el. Tizenöt éve özvegy vagyok. Az imádságban tudom feldolgozni a bánatomat. Érzem, hogy valami isteni sugallat jön, ami besegít a mindennapi dolgaimba, a problémák megoldásába. Nagyon sokat jelent az imádság.

A nehézségek is azért vannak, mert próba elé állít az Isten, hogy a gondokat igyekezzem megoldani. A családomat is úgy neveltem, hogy ők is érezzék ezt. Egyik gyermekem tizenhét évesen motorbalesetben hunyt el. Nagyon nehéz volt azt az időszakot átvészelni, de átsegített rajta a Jóisten. Igaz, hogy sokat sírtam, de a vigasztalást megkaptam.

Varga Adrián – diák, Cinkota

Azért jó a cinkotai gyülekezetbe járni, mert itt kedvesek az emberek. Sokat éneklünk, a közösség is baráti. Az énekeknek jók a dallamaik, hangulatosak, szeretem őket. Az imádság meghitt, személyes, ezért fontos a számomra.

Édesanyámmal együtt járunk a templomba. Anyukámnak is megnyugvást ad a gyülekezetbe járás, vidámítja. Ő is szereti a gyülekezeti énekeket, sokszor megy istentiszteletre is.

Én istentiszteleten eddig még nem sokszor voltam. Akadt olyan téma is, ami nem állt hozzám közel, de alapvetően elmondható: egy istentiszteletnek jó a hangulata.

Sólyom Gyula – falugondnok, Szentantalfa

Kisgyermek korom óta az evangélikus gyülekezetbe járok. Itt kereszteltek meg, ide jártam hittanra, ebben a gondolkodásban nőttem fel. A Krisztushoz tartozás megnyugvást jelent nekem. A gyülekezethez tartozni mindig jó, örömmel, közösséggel tölti meg az életemet.

Hogyan élem meg a hétköznapokban a hitemet? Próbálok Krisztus tanítása szerint élni, az Ő parancsolatait igyekszem betartani. Szeretteimet, gyermekeimet is a krisztusi életre próbálom nevelni. Gyermekeim már nagyobbak, ők is mind evangélikusok. Ők már felnőttek, a háromból kettő elköltözött, de ha ünnepekre hazalátogatnak a párjukkal, újra együtt megyünk a templomunkba.

Pém József – tanuló, Miskolc

Péntekenként van a gyülekezeti ifjúsági óra. Itt jól érzem magam, érdekes dolgokról beszélgetünk. Ami kimondottan érdekel, az az emberek közötti kapcsolatok. A Bibliában is sok történet van barátságra, az ellenséggel való viszonyra, azokat is nagyon szeretem.

Az ifire sok barátom jár, itt mindenki kedves. Jókat beszélgetünk, nevetünk, és az is jó, hogy nem szívatjuk egymást. Otthon hatan vagyunk testvérek. Édesanyám is jár a templomba. Testvéreim is járnak gyülekezetbe, bár ők másik közösségbe.

Advent időszakában egyik testvérem olyat szokott szervezni, hogy elhívja a barátait és testvéreimmel együtt kimegyünk a városba, hogy adventi és karácsonyi énekeket énekeljünk. Az emberek megállnak előttünk és hallgatják az énekeket. Ezt nagyon szeretem.

Imádkozni azért jó, mert jó érzés, hogy mindig van valaki, aki meghallgat, segít és vigyáz ránk. Isten gondol ránk, hogy minden rendben menjen velünk. Ez nagyon megnyugtató, biztonságérzetet ad.

Bíró Gézáné – nyugdíjas, Balatonakali

Gyerekkorom óta ebbe a templomba járok. Egy hónapban kétszer van evangélikus istentisztelet és egyszer református. Nagyon szeretek ide jönni. Amikor nincs istentisztelet, akkor a Kossuth rádióban hallgatom a közvetítést. Ilyenkor közben nem főzök, nem takarítok, hanem leülök és a gyülekezettel együtt énekelek.

Miért fontos nekem Isten igéjét hallgatni? Mert erőt ad. Ha az ember nem olvassa el mindennap a napi igét és nem imádkozik, akkor az „hiánycikk” lesz az életéből. Nekem jár az Evangélikus Élet, abból nézem a napi igét. Ott mindegyik ige mellett van egy kis magyarázat. Szeretem azt is elolvasni. Nekem ez megnyugvást, erőt ad. Hiszem, hogy minden nap az Isten erejét kell kérnünk, rá kell bíznunk az életünket. Nemcsak nehéz helyzetekben jó Istenhez fordulni, hanem naponta öröm hálát adni, és úgy lefeküdni. Ez nagyon fontos!

Kiss Péter József – informatikai tanácsadó, kántor, Balatonfüred

Egyszer a Balaton partján ültem és megkérdezték, hogy miért vagyok evangélikus. A tájra néztem és ezt mondtam: Nézzünk rá erre a szépségre és lássuk meg, hogy milyen öröm sugárzik a természetből. Ehhez hasonló az evangélikusság is. Örömhír terjedt el a világban, hogy mi nem magányosan járjuk az utunkat, hanem van valaki, akiben bízhatunk, aki megbocsát nekünk.

A rendszerváltáskor születtem, a szocializmus nehézségeit nem éltem át. Nagymamáméktól mindent elvettek, ők mégis közösségben éltek, és meg tudták tartani a hitüket. Nagyon sok segítséget kaptam a családomtól és az iskolámtól, a Deák téri gimnáziumtól, hogy a hit útját én is megtarthassam. Azt gondolom, hogy aki hit nélkül él, annak nagyon nehéz a mai kor szellemében otthonra találnia.

Autodidakta módon tanultam meg orgonálni. A kántori szolgálatban egyrészt Isten dicsőségére szólhat általam az orgona, másrészt emberek örömére végezhetem a szolgálatot. Azt gondolom, hogy a zenével másokat is közelebb vihetünk Istenhez.

Borbás Károly – nyomdász, kántor, Várpalota

1930-ban születtem. Szüleimmel és öcsémmel együtt jártunk a templomba. 1949-ben megszüntették a tanítók orgonálását. Akkor megkért engem Bányai tisztelendő úr, hogy menjek el Győrbe és vegyek részt egy kántorképzésen. Szabadságom alatt kétszer is elmentem. Először egy újjal, később már rendesen orgonáltam. Egy idő után felszólítottak, hogy válasszak: vagy tovább orgonálok, vagy elbocsátanak. Ezért egy ideig kénytelen voltam abbahagyni. Édesanyámat megtanítottam a hangszeren játszani és 80 éves koráig ő is orgonált.

Az ’50-es években rendszeresen, hetente kétszer-háromszor is behívattak a pártba és kérték, hogy lépjek be közéjük. Azt mondtam: én templomba és bibliaórára járok. Ezután soha többet nem próbálkoztak a párttagsággal. Igaz, így nem lettem művezető, csak csoportvezető, de nekem az is megfelelő volt.

Számomra ma is azzal kezdődik a nap, hogy az imámat elmondom, a napi igét elolvasom. Ha valahova megyek, a Jóisten áldását kérem, este pedig megköszönöm, hogy megélhettem a napot.

Schiszler Péterné – kereskedő, Soltvadkert

Számomra az evangélikus identitás a családi hagyománnyal való teljes azonosulást jelenti. Az én családom Soltvadkerten templomépítő, gyülekezetalapító volt. Nálunk évszázadok óta a gyermekeket megkeresztelik, a fiatalok konfirmáción vesznek részt és mindenki aktív tagja a gyülekezetnek. Ez a háromszáz éves hagyomány kötelez is engem, valamint ebben is teljesedik ki a hitem.

Mi a mindennapi életben is megéljük a hitünket, természetes számunkra az imádság, a tisztességes munka és a gyülekezetbe járás. Családi vállalkozásunk van. Munkatársaink tiszteletben tartják, hogy miben hiszünk. Ezzel együtt ismernek bennünket.

Az nekem teljesen természetes, hogy a dolgaimat az Úristennel beszélem meg, neki köszönöm meg a napot és tőle kérek segítséget a következőkhöz. Nagyon fontos nekem, hogy minden napot úgy kezdek és úgy zárok le, hogy imádkozom. Imádságom egyrészt összegzése a napnak, másrészt felkészülés az előttem lévő feladatokra.

Kerekes Ferencné – bolti eladó, Cinkota

Mártonnal, ötéves kisfiammal és az öt hónapos Mária Annabellel együtt azért járunk ebbe a gyülekezetbe, mert itt valóban családias közösség fogad minket.

A karácsony számomra a családi összetartozást is jelenti. Ilyenkor a nagyszüleim házában szoktunk összegyűlni. A „belépő” az éneklés, azaz mindenki énekelve érkezik a házhoz. Gyertyákat gyújtunk, süteményeket készítünk, beszélgetünk, de a legfontosabb, hogy szeretetben együtt vagyunk.

Karácsonykor nem az ajándék a fontos, hanem az, hogy szeretetben együtt tudjunk lenni. Mártonnak úgy készítjük elő az ünnepet, hogy valódi meglepetés legyen a számára. Az a boldogság, amit karácsonykor megél, ami látszik az arcán – leírhatatlan!

A mi családunk összetartó család, a rokonok, az unokatestvérek, még a felmerülő nehézségek alatt sem engedik el egymás kezét. Harmad unokatestvérekig szorosan tartjuk egymással a kapcsolatot, ünnepek alkalmával akár negyvenen is összejövünk; ahol tudunk, segítünk egymásnak. Mi jóban-rosszban együtt vagyunk.

Takács Zoltán – egyetemista, Miskolc

Egyetemi gyülekezetbe járok, ott olyan emberekkel vagyok együtt, akikkel közös a vallásom, gondolkodásom. Jó érzés azt tudni, hogy tartozom valahova. Az evangélikusság egyáltalán nem monoton. Az evangélikusok lazábbak, közvetlenebbek és nyíltak. Mi a templomon kívül is megosztjuk egymással az örömeinket, a problémáinkat.

Számomra azért fontos a hit, mert ha bármi gondom van, esetleg valamiben egyedül maradok, akkor is az Istenhez tudok fordulni. Amikor azt szeretném, hogy jól döntsek, akkor nem egy számomra idegen embertől kérek segítséget, hanem alapvetően az Istentől. Ő valóban segít, rá lehet számítani. Sokszor túllendített már a nehéz időszakokon, még akkor is, amikor haláleset történt a családban. Jó érzés, hogy tudom: van hova fordulnom.

Nagymamám arra tanított, hogy ne csak akkor forduljak Istenhez, ha valami negatív eset történt velem, hanem akkor is, amikor valami öröm ért. Az imádság pozitív löketet ad nekem. Ezt próbálom nap mint nap megélni.

Bácsi Krisztina – értékesítési vezető, Zánka

Miért jó hinni? Mert ezáltal nemcsak valahova tartozom, hanem van, aki megtart engem a bajban is! Hinni jó, hiszen így teljes életet élhetek.

Nekem evangélikus és református felmenőim vannak. Egész családom életében fontos, hogy higgyünk Istenben. Öröm, hogy a zánkai evangélikus gyülekezethez tartozom.

Nagymamám életén láttam, hogy mit jelent Istenhez tartozni. Ő egész életében, a hétköznapokon is megélte a hitét, imádkozott, templomba járt, hálát adott és szerette az embereket. Én ezt az életet szeretném tovább folytatni.

Völler Istvánné – nyugdíjas, Nemesleányfalu

A hit sokat jelent nekem. Már gyermekkoromban szerettem Istennel foglalkozni, a Biblia tanításán gondolkodni. Evangélikus szülők gyermeke vagyok, ők is olvasták a Szentírást, jártak templomba.

Úgy élek, hogy a körülöttem lévő világra rácsodálkozom. Az örömökért hálát adok, a megpróbáltatásokat elfogadom. Az imádságban az Istennel tudok értekezni. Közvetlenül Tőle tudok kérni és a köszönetemet is el tudom mondani. Abban biztos vagyok, hogy nemcsak akkor kell imádkozni, Istent hívni, ha bajban vagyok, hanem akkor is, amikor semmi problémám sincsen! Az egészséget, a családi nyugalmat külön megköszönöm az Úrnak. Természetesen voltak próbatételek is az életben, de az Isten ezzel csak formálja az embert. Még a nehézségek idején sem csüggedek el, mert Isten akkor is velem van, fordulhatok hozzá és Ő segít rajtam.

Leiteizer Mátyásné Kati néni – nyugdíjas, Harta

A szocializmusban nem volt nagy dicsőség a templomba járás, a hit gyakorlása. Én akkor is jártam! Édesapámmal kiskorom óta ott voltunk, a nehezebb időkben sem maradtunk el. Egyedül akkor nem mentem a templomba, amikor a gyermekeimmel otthon kellett maradnom. Azóta is, ha egy mód van rá, ott vagyok az istentiszteleten. Büszkén mondhatom: nekem az egyház a mindenem!

Nem tudok úgy felkelni, hogy ne imádkozzam. Ha napközben valami jó ér, akkor mindig köszönetet mondok az Úrnak. Úgy érzem, hogy van, aki vigyáz rám. Minden pillanatban az jut az eszembe, hogy az Isten nem hiába teremtett – ezért mindig hálát adok.

Sajnálom, hogy a fiatalok nem annyira figyelnek oda Istenre. Azt gondolom, hogy biztatni kéne a fiatalokat, hogy járjanak templomba, ahol jobbat hallanak, mint más helyeken, sőt a saját kérdéseikre is választ kaphatnak. Bízom abban, hogy idővel ők is követnek majd minket, hiszen rájönnek, hogy csak Istennel lehet teljes az életük.

Szabó-Lukoczki Barnabás – diák, Székesfehérvár

Jól érzem magam a templomban, mert sok barátom van itt. A családi istentiszteleten rajzolni szoktunk, Bercivel néha kergetőzünk is. Barátom egyszer beöltözött kutyusnak. Bibliai történetekről szoktunk beszélgetni, sokat éneklünk, és persze játszunk is.

József és testvérei – ez a kedvenc történetem. Tetszenek benne az álmok, például az, amikor József álmában a testvérei kévéi meghajlanak előtte. Aztán később a fáraó mellett lesz. Tetszik, hogy József megbocsát a testvéreinek.

Fodorné Pálfi Edit – nyugdíjas, Kisdörgicse

Ebben a faluban születtem, itt kereszteltek meg, házasságot is itt kötöttem. Ha segíteni kellett a gyülekezetben, akkor férjemmel együtt mindketten részt vettünk a munkában. A létszám nálunk sajnos túlságosan is alacsony, már csak Sárffy Lajosnéval járunk ketten ebbe a templomba. A nyári időszakban a nyaralókkal együtt kicsivel többen vagyunk. Jézus mondja, hogy ahol ketten vagy hárman összejönnek az ő nevéért, ott Ő is jelen van. Mi ezt megéljük. Ő itt van köztünk és segítségünkre van.

Vannak napok – meg voltak is –, amikor csüggedek. Olyankor azt mondom, hogy „Uram, Istenem, adj erőt és segíts meg!” Imádsággal fekszem, imádsággal kelek. Ha járművel megyek, így indulok: „Uram, kísérd utamat!” Hálát adok azért is, mert még tudok menni, el tudom látni magamat, és mind a mai napig sok munkát végezhetek.

Hogy miért mosolygok? Mert az imádsággal le tudom tenni a terheimet.

Kriskó Réka – Kiskőrös

Sokan azt gondolják, hogy aki keresztény az merev, megközelíthetetlen. Pedig nem! Bár ma már evidens nekem, hogy evangélikus vagyok, nem volt ez mindig így. Egy ideig nem jártam közösségbe. A változást anyósom és családja hozta el. Rajtuk egyféle természetességet, szelídséget láttam, ami által vágyni kezdtem arra, hogy Istent minél jobban megismerjem és kövessem.
Bibliaórára két éve kezdtem el járni. Azóta a csoport tagjai és az alkalom is nagyon fontosak nekem. Itt igazán otthon érzem magam és hálás vagyok, hogy ide kerültem. Ráhellel, másfél éves kislányommal a baba-mama klubba is járunk. Boldog vagyok, hogy már a csecsemőkortól kezdve van a gyülekezetben alkalom, ahol együtt, Isten közelében lehetünk.
Imádkozni az, amikor kiadhatom magamból azokat a gondolataimat, vívódásaimat, amiket nem biztos, hogy más emberrel meg tudok beszélni, vagy hogy mástól megkapnám a jó választ. Istentől viszont – hol később, hol előbb – mindig jön válasz. Számomra megnyugtató, hogy Ő mindig elérhető…

Mészáros Lászlóné – nyugdíjas, Nemesleányfalu

Azt tartom, hogy egy Isten van, és Ő szent. Katolikus vagyok, de mivel itt nincs katolikus templom, ezért évek óta az evangélikus gyülekezetbe járok. Itt befogadtak, otthon érzem magam, mondhatom, hogy ide is tartozom.

Hiszek Istenben, de még az emberekben is! Ha valami baj van, akkor a Jóistenhez fordulok. Ő nemcsak a mindennapokban segít, hanem abban is, hogy meg tudjak bocsátani.

Isten nekem örömet jelent. Ő az, aki jóban és rosszban egyaránt szeret bennünket. Ő mindenhol ott van velünk, Ő az, aki – történjen bármi – soha el nem hagy minket.

Bányai Tamás – gimnazista, Kaskantyú

Idén fogok a kiskőrösi evangélikus középiskolában érettségizni. Több vargabetű után úgy döntöttem, hogy a teológiára és az ELTE ének-zene szakára jelentkezem. Először vegyészmérnök akartam lenni, majd tanár, aztán Fóton, a kántorképzőn jött az elhívás.

Elsősorban cigány- és börtönmisszióban szeretnék majd szolgálni. Magam is negyedvérű cigány származású vagyok. Több helyen is azt láttam, hogy a cigányokat nem igazán sikerül a társadalomba integrálni. Nekem nagy példa Csepregi Erzsébet lelkész munkássága. Ő hatékonyan tudta közösségbe olvasztani a cigányokat, akik így ki tudtak törni korábbi helyzetükből.

Generációs probléma, hogy a fiatalok többsége nem fordul Istenhez. Én is ebben a szellemben nevelkedtem, de miután édesanyám elment, utána a gyülekezetbe kerültem. A kántori szolgálat hozta meg a változást. A gyülekezet számomra a kapaszkodó, a biztos pont, a közösség.

Lassu Tamásné – Várpalota

A Luther-rózsa számomra mindent kifejez. Ha az ember szívében ott él a Krisztus, akkor van igazán öröm, reménység és derű. Hiszem, hogy a bennem élő Krisztus végzi azt, ami nekem nagyon fontos.

Huszonöt éve dolgozom evangélikus óvodában. Az ember arra törekszik, hogy amit Isten igéjétől kapott, azzal az örömhírrel beszéljen a gyermekekhez, a szülőkhöz, a nagyszülőkhöz. A saját erőm nagyon kevés dologra lenne elég, szükségem van Krisztusra. Őáltala igyekszem nap mint nap végezni feladataimat, munkámat.

Azon túl, hogy óvónő kollégáimmal együtt szeretettel és türelemmel fordulunk a gyermekekhez, próbáljuk megmutatni a hit útját a bibliai történetek és a napi tevékenységek segítségével. Törekszem meghallgatni az embereket. Ha látom, hogy valaki szomorú, akkor próbálom úgy megszólítani, hogy érezze: kíváncsi vagyok arra, amit mond, és mi van vele. Tudom, hogy egy mosoly, egy jóízű köszöntés nagyon sokat jelenthet.

Lászlóné Czelvikker Zsuzsa – Diósgyőr-Vasgyár

Egészségügyi területen dolgozom, így nagyon sokféle családdal találkozom. Kórházban, a sebészeti osztályon látom, hogy az emberek milyen sokat szenvednek. Ezt magamban nem egy esetben Jézus megpróbáltatásaival azonosítom. A munkámon túl megpróbálok segíteni – akár egy jó szóval, akár egy imádsággal – mindenkin, akin csak lehet. Abban bízom, hogy ha nem is sokat, de hitem által egy kicsi megnyugvást tudok adni azoknak, akik betegek.

Ha a keresztre ránézünk, a Jóistent kell látnunk benne. Hívő keresztényként mindent el kell követnünk, hogy életünkkel is minél közelebb kerüljünk Krisztushoz.

Egészen kicsi koromtól kezdve ebbe a gyülekezetbe járok. A lelkész beszéde folyamatosan feltölt, mindig viszek haza „valamit”. Gyermekemet is itt keresztelték meg, együtt is nap mint nap imádkozunk. Természetes számomra, hogy ide tartozom. Olvasom a Bibliát, járok istentiszteletre. Nekünk fontos, hogy higgyünk Istenben.

Nagy Szabolcs – Sopron

Miért jó evangélikusnak lenni? Mert itt sok olyan dolgot megtehetsz, amit máshol nem. Ha van egy jó ötleted, akkor azt behozhatod, és megvalósíthatod.
Gazdasági területen, bankban dolgozom, emellett hitoktatói végzettségem is van. Az üzleti életben is lehet keresztyénként viselkedni. Egyrészt az üzletfelekkel úgy, hogy etikus vagyok, másrészt a hitemnek a munkatársakkal való napi kapcsolatban is meg kell mutatkoznia. A munkában jogszerűnek és tisztességesnek kell lenni, a közvetlen kapcsolatban az a fontos, hogy ha valakinek szólok, akkor azt szeretettel tegyem és ne haraggal.
Az aktív gyülekezeti életnek vagyok a híve. Fontos, hogy a hitélet ne csak a templomban jelenjen meg, hanem a hétköznapokban is látható és érezhető legyen. Hogy mi a hívó szó a 21. század emberének? Azokra a kérdésekre kell az egyháznak válaszolnia, amik az emberekben felmerülnek, vagy fel sem merülnek, de meghatározzák az életünket. Ilyen például az Isten jósága, a család megbecsülése, az őszinte emberi kapcsolatok fontossága.

Huszárik Ildikó – Balassagyarmat

Domonyból, egy evangélikus településről származom. Anyai ágon Zala megyei vagyok, nagyapám ott volt lelkész. Az egész családunk hitben nőtt fel. Bármi történt – ha jó, ha rossz –, az azért történt, mert a Jóisten így akarta. Elfogadom azt, ami történik velem. A nehézségeket is. Talán azért is lett ilyen kiegyensúlyozott az életem.

Az imádság, az éneklés, a templomba járás és maga a család a legmeghatározóbb nekem. Fontos, hogy segítünk egymásnak, együtt vagyunk. A gyülekezet felügyelőjeként a felelősség mellett leginkább azt élem meg, hogy mennyi segítséget tudok kapni a gyülekezet többi tagjától. Csak együtt tudjuk, a többiek önfeláldozó odaadásával megvalósítani azt a közösséget, ami a családot és a gyülekezetet egyaránt jellemzi.

Deák Gábor – Szeged

Evangélikusként nevelkedtem, nekem természetes volt, hogy itt osztom meg a kérdéseimet, a velem történteket. A gyülekezetben nagyon sok embert megismerhettem, akik hasonlóak, mint én. Fontos nekem, hogy ugyanabban hiszünk, hogy ugyanazok a témák érdekelnek minket.
Hogy miért egy vallási közösségben érzem jól magam? Ha kivesszük a vallást belőle, nekem már akkor megérte, mert nagyon sok barátot, ismerőst szereztem itt, sokfelé járhattam, jó a csapat. Ha hozzátesszük a hitet, akkor viszont mindez kiegészül a valódi őszinteséggel. Itt felvállaljuk a kérdéseinket és meg tudjuk osztani egymással. Tetszik, hogy őszinték vagyunk.

Kónya Lajosné – Ipolyszög

Az imádság nekem azért fontos, mert összeköt a jóságos Istennel. Ez egy híd az ember és az Isten között. Az imádságban Isten tényleg meghallgat, ha hozzá fordulok. Ezért örömömben és bánatomban egyaránt az Úrhoz szoktam fohászkodni.
Tudom, hogy mindenért hálásak lehetünk, és nemcsak a jóért, hanem még a rosszért is. A nehézségeket is valamiért kaptuk, legtöbbször azért, hogy tanuljunk belőle. Minden valamiért történik. Teher nélkül az ember elbizakodna. Ezért nemcsak a jót kell elfogadni, hanem a rosszat is. Azt is, amiért meg kell küzdenünk magunknak, az Ő segítségével. Az Isten nem tesz az emberre nagyobb terhet, mint amit elbír…

Tauber Veronika Zsuzsanna – Ágfalva

Amikor elkezdtem hittanra járni, egyből úgy éreztem: ide tartozom. Nagyon kedves a hittantanárom. Sokat járok a gyülekezetbe, fontos nekem. Sok barátom van itt. Istentiszteletre is járok. Ott apukámmal és anyukámmal együtt szoktunk zenélni. Gitáron, cajónon és ütős hangszereken játszunk.
Nyáron, az ökotábor végén volt a keresztelőm. Ez a fejdísz volt rajtam. Elkezdtem ráncigálni a lelkészünk, Eszter néni kabátját, hogy kereszteljen meg. A keresztelőn itt volt az egész család. Nővérem Londonból utazott haza, Tápiószecsőről eljött Ádám és Anita. Ők lettek a keresztszüleim. Matyi is itt volt, aki a testvérem. Ő nem szokott gyakran a templomba jönni, most mégis itt volt. A gyülekezet is örült nekem. Anyáék a keresztelőmre lefordítottak egy dalt, amit előadtak. Jólesik, hogy ide tartozhatom.

Csatlós Lászlóné – Szécsény

Olyan kis faluban születtem, ahol igen erős evangélikus közösség volt. Ipolyszögön Szabó József püspök úr szolgált. Őáltala tudtam meg, hogy milyen egy igen jó lelkipásztor. Ő emberileg is nagyon sokat adott, szeretettel inspirált minket, nála kötöttünk házasságot.
Esküvőnkön azt mondta, hogy „Istennél minden lehetséges”, azaz mindig bízzunk Istenben és akkor lesz támaszunk. Ezt nem volt könnyű mindig elfogadni, hiszen az ember akarva-akaratlanul többször is elfordul az Úrtól. Most már látom, hogy csak önmagamtól nem tudnék valóban élni.
Férjem nem evangélikus, mégis ide jár, ő is itthon van itt. Aktívan részt veszünk a gyülekezet életében. Nagyon fontos számunkra az a lelki felüdülés, amit itt, a templom falai között megkapunk.

Magyar Noémi – Szeged

Úgy érzem, hogy teljesen más az alap egy keresztény közösségnél. Itt olyanokról tudunk beszélgetni, hogy miért fontos, hogy Istennel járjunk, közben együtt megyünk az úton.
Sok mindenen keresztülmentem már az életben. Betegségek voltak a családban, én is voltam beteg. Ezeket a helyzeteket sokkal könnyebb volt úgy elviselni, hogy tudtam, hogy van, aki biztosíték a hátam mögött és nem vagyok egyedül még a betegségben sem. Istennel könnyebb volt még a betegség is. Éppen ezért fontos számomra az imádság. Ez egy személyes és bensőséges kapcsolat Istennel. Egy lehetőség, ahol az ember olyan dolgokat is kimond, amit más embernek nem mond el. Ez felszabadít.

Sólyom György – Szentantalfa

Felmenőim között több lelkész is van. Az evangélikusság számomra kötődést, családi összetartást jelent. Én borász vagyok. Munkámban a valláshoz hozzá tudom kötni a szőlőt, a bort. Az élet körforgását látom bennük, a folyamatos megújulást. Ehhez viszont gondozni kell a szőlőt.
Az ember is ilyen: időnként kicsit megtörik, majd ismét magára talál. Ezért van az istentisztelet is, mely olyan, mint a természetnek az eső. Ahogy a szőlész-borász megújítja a növényt, úgy történik ez velünk is…
Hogy mit jelent megkapni ezt az esőt, vagy lerakni a bűnt? Nyugalmat. Hála Istennek nem vagyok haragtartó ember. Szeretem a békét. Nyugalom pedig akkor van, ha nem haragszunk. Ez szerintem ilyen egyszerű. Ha mindenki így élne, akkor nagyobb lenne a békesség…

2017-ben ünnepeljük a reformáció 500 éves évfordulóját. A Láthatóan evangélikus blog célja, hogy gyülekezeti tagok vallomásain keresztül hívja fel az érdeklődők figyelmét az evangélikus egyház mai színességére. A kezdeményezés 2016. október 31-én indul, hetente három portré lesz majd látható és olvasható.

„A reformáció 500. évfordulójához közeledve szeretnénk bemutatni, hogy az evangélikusság nemcsak múlt, hanem jelen és reménység szerint jövő is” – fogalmaznak a kezdeményezés szervezői. Galambos Ádám és Magyari Márton olyan oldalt indítanak, ahol gyülekezeti tagok vallomásain keresztül fogalmazzák meg, hogy miért fontos az evangélikusság. „Ma is sokan vannak, akik kortól, nemtől, foglalkozástól függetlenül felvállalják evangélikus identitásukat. Őket szeretnénk fényképen és rövid vallomáson keresztül bemutatni” – mondják a szervezők.

Az alapötlet a Humans of New York, a Homeless of Budapest és a Budapest katalógus kezdeményezéseire vezethető vissza. Az említett projektek portréfotókon és tömör történeteken keresztül mutatnak be egyes embereket, a lakók városhoz való viszonyát. A projektek sikeressége a sokszínűségben és a rövid képi és szöveges üzenetben rejlik. Ezt emelik most át a Láthatóan evangélikus ötletgazdái és valósítják meg az evangélikus egyház vonatkozásában. Így Magyarországon indul el először a nemzetközileg ismert sorozat vallási oldala. Magyari Márton és Galambos Ádám az egyes gyülekezetek felkeresésén, bemutatásukon keresztül hívják fel a figyelmet az evangélikus értékekre, a jelen gyülekezeteire, a látható, felvállalt evangélikusság megélésére.

A kezdeményezés arra is lehetőséget ad, hogy a szerkesztők rögzítsék a reformáció 500. évében élő evangélikusság jelenét, identitását, gyülekezeti életét, mindennapjait is. A Láthatóan evangélikus kezdeményezés a reblogon, facebookon, twitteren, instragramon is követhető, valamint az evangelikus.hu oldalon külön felületet kap.

 A Láthatóan evangélikus blog 2016. október 31-én indul, hetente három portré lesz majd látható és olvasható. „Fontosnak tartottuk, hogy az emlékévet megelőzve indítsuk el kezdeményezésünket, hogy ezzel is segítsük az evangélikusságot az ünnepben. A magunk oldaláról a legjobb formának az egyes ember bemutatását, a bizonyos értelemben vett »hitvallások« gyűjtését találtuk. Az előkészületi munka során örömmel ismertük fel, hogy sokan vannak, akik ma is beszélnek hitükről, vállalják, sőt mintegy egzisztenciális kérdésként élik meg, hogy evangélikusok” – fogalmazzák.