Láthatóan evangélikus

Molnár Gábor – építőmérnök, presbiter (Beled)

Gyermekkoromban nem jelentett előnyt, hogy templomba járó családba születtem. Óvatosságból arra tanítottak, jobb, ha nyilvánosan nem hirdetem, hogy keresztény vagyok. Ugyanakkor ott lehettem a templomban az ifjúsági órákon, zenés alkalmakon. Hogy mit jelentett az a közösség? Legfőképpen kapcsolatot Istennel és másokkal. Azóta is életem meghatározó része a gyülekezet és az imádkozás. Az imádságban átgondolom tetteimet, levonom a következtetéseket, és arra törekszem, hogy úgy tekintsek előre, hogy azzal másoknak és Istennek hasznára váljak.

A gyülekezethez tartozás közösségformáló erejét megtapasztalva különösen is örülök, hogy gyermekeink boldogan jönnek velünk istentiszteletre, és járnak hittanórákra. Folyamatosan részt veszünk egyházi rendezvényeken. A tizenkét éves fiunk már több evangélikus táborban is lelkes résztvevő volt, ötéves lányunk pedig mindig boldogan jön haza egy-egy foglalkozás után, és énekli nekünk azokat az énekeket, amiket a lelkésznő tanított neki.

Munkámból adódóan közreműködhettem a vásárosfalui templom építésében. Ezt áldásként élem meg. Annak pedig külön örülök, hogy a templom környéke azóta is szépül, kerítéssel, udvarral gazdagodott. De a legnagyobb ajándék, hogy az egymást és Istent szerető hívek együtt adnak hálát az Úrnak a templomban.

Endreffy Zsolt – tesztautomatizáló mérnök, presbiter (Vecsés)

Jobb hinni, mint nem hinni Istenben. Az istenhit kapaszkodót nyújt és távlatokat nyit meg. Általa tudhatjuk, hogy nemcsak egy véges és az emberiség léptékét tekintve jelentéktelen élete van az embernek, hanem olyan, amelyről tud a mi szerető Istenünk. Ez egyfajta biztos támaszt ad abban is, hogy a másokkal való interakcióimban úgy viselkedjek, hogy tudjam: cselekedeteim nem jelentéktelenek.

Hatással vagyunk egymásra. Szavaink, tetteink tükrözik azt, hogy milyen életet élünk. Egy tettel, gesztussal ugyanúgy tudunk mélységeket vagy felemelő érzéseket nyújtani embertársainknak. A gyülekezet számomra olyan közösség, ahol kölcsönösen építjük egymást. Én elsősorban a technikai tudásomat igyekszem a gyülekezet számára nyújtani. Az internetes élő közvetítéseket én csinálom, a honlapot szerkesztem, valamint az ifjúsági munkában is segítő vagyok. Utóbbihoz nagy segítséget jelent, hogy több mint húsz éve vagyok cserkész.

Igyekszem a „szüntelen imádkozzatok” (1Thessz 5,17) páli tanácsot követni, vagyis folyamatosan párbeszédben, kapcsolatban lenni Istennel. A mindenható Istenhez nem kell állandóan fohászkodnom, hiszen ismeri az életemet, tudja a problémáimat és a vágyaimat is. Ezért a kapcsolatunk sokszor tudatalatti szinten van jelen az életemben. A szavakba öntött ima leginkább azt segíti, hogy magamban is tudjam rendezni a gondolataimat, valamint azt, hogy ki tudjam fejezni a hálámat.

Demény Petra – vegyészmérnök szakos egyetemi hallgató (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem), Váckisújfalu

Számomra közel olyan természetes, hogy hiszek Istenben, hogy evangélikus vagyok, mint az, hogy levegőt veszek. A váckisújfalui templomban kereszteltek meg, itt is konfirmáltam, hittanra is ide jártam. Belenőttem az evangélikus közösségbe. Az érettségi idején nem voltam biztos abban, hogy jó-e, amit csinálok, megfelelőek-e a terveim. Megerősítésre volt szükségem. Addig is jártunk templomba, de akkor elhatároztam, hogy minden vasárnap istentiszteletre fogok járni. Azóta minden vasárnap hazaviszek valami üzenetet a templomból. Több közösségi programban is részt veszek, az ifjúsági filmklub a szívügyem.

Természettudományos pályán mozogva többen meglepődtek azon, hogy istenhívő vagyok. Máig nem értem, hogy a természettudomány és a vallás miért ne férhetne össze egymással. Tudományos kutatómunkában is részt veszek, fotokatalitikus memóriával foglalkozom. Itt fény hatására valamilyen változás történik az anyagban. Ha az eljárás megfelelően van megtervezve, akkor a terveinknek megfelelő, akár késleltetett változás is elérhető. Így lehet például napelemet vagy öntisztuló ablakot gyártani. Ez az ismeret is csak tovább erősítette bennem, hogy a természettudomány alapvetően Isten teremtett világának a felfedezése.

Sándor Balázs – mérnök, közgazdász, IT-tanácsadó, presbiter, Dunakeszi 

Három gyermek édesapjaként állítom, hogy a gyermekvállalástól kezdve sokkal közelebb kerülnek fontos kérdések az emberhez, mint korábban. Jobban fókuszálunk egyrészt a mikrokörnyezetünkre, másrészt több időnk lesz arra, hogy hálát adjunk például azért, hogy mindenki egészséges. Feleségemmel együtt komolyan vesszük, hogy vallásos nevelésben és hívő légkörben nevelkedjenek a gyermekeink, ugyanakkor szabadságot és leendő választási lehetőséget is kívánunk a számukra biztosítani.

Hozzám is közel áll nagyapám szemlélete: tegyünk a dolgokért, és adjunk hálát. „...aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára” – szól a sokszor eszembe jutó, konfirmáción kapott igeszakaszom (Fil 1,6b). Ez meghatároz engem, ezt a jót keresem a világban és magamban is.

Az úrvacsora olyan megtisztulás, amikor az ember bűnbocsánatot kap, és élvezheti Isten kegyelmét és szeretetét. Rendszeresen élek ezzel az ajándékkal, mert tudom, hogy még akkor is, ha padlót fogtam, vagy olyan kihívás előtt állok, amihez szükséges az összes energiám, van hova nyúlnom. Örömet és erőt ad. Ez a kegyelem.

Herzog Ferenc – nyugdíjas építőmérnők, presbiter, Budapest (Rákoskeresztúr)

Minden alkalommal, ha úrvacsorát veszek, olyan mintha az újrakezdés lehetőségét élném meg. Ez ahhoz hasonló, mint mikor a húsvéthajnali istentiszteleten a Jézust szimbolizáló nagy gyertyáról meggyújtjuk a gyertyáinkat, és részesülünk a ránk is kiáradó fényből, Krisztus minket is megtisztító szeretetéből…

Evangélikus családban nevelkedtem, nekem az identitásom része, hogy evangélikus vagyok. Feleségem is – akivel a budavári gyülekezet énekkarában ismerkedtünk meg – evangélikus családba született. Evangélikusnak lenni jó, mert nevéhez híven az evangélium hirdetése, Isten kegyelme és Jézus Krisztus van a központban. A tradíciót tiszteljük, de egyben érezzük, hogy állandó megújulásra, a többi keresztyén felekezettel és a világgal való folyamatos párbeszédre alapvetően szükségünk van.

Számomra meghatározó a rákoskeresztúri-rákoscsabai evangélikus közösség. Itt nem csak a hitem mélyül, hanem összetartó közösségként figyelünk egymásra, számon tartjuk a másikat. 1995-től vagyok a gyülekezet presbitere. Egy időben jegyző is voltam, valamint a gyülekezet gondnoki feladatait is elláttam. Ezek a teendők mindig feltöltöttek, ugyanis általuk nem csak adtam, hanem mindig kaptam is. Amatőr fotósként igyekszem a gyülekezeti honlap részére az egyházközség életét fényképeken rögzíteni.

Koren Tamás – nyugalmazott építőmérnök, korábbi gondok, kórustag, Szentendre

Régi evangélikus családból származom, többen lelkészek voltak az őseim közül. Számomra a második otthon az evangélikus gyülekezet.

Családommal 1995-ben költöztünk Szentendrére, negyedik fiunk már itt született. Azóta itt sok minden megváltozott, kinőttük a templomot, és nagyobbat építettünk, cserélődtek a lelkészek, három fiam kirepült a fészekből, a régi gyülekezeti tagok közül már sokaktól elbúcsúztunk, de a templomba most is hazajárok.

A gyülekezeti kórusnak a megalakulása óta tagja vagyok. Nagyon szeretek énekelni, főleg autentikus népdalokat, de az egyházi énekeket is. Feleségemmel több mint tíz éven keresztül táncházat szerveztük Szentendrén, most pedig nyugdíjasként a Futapest Klubot vezetem. Legkedvesebb versenyem a Reformációs mérföldek futóverseny volt, amelyet a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából rendeztünk meg először az aszódi evangélikus gimnáziummal közösen. Ezzel a versennyel Koren István ükapámra is emlékezem, aki Aszódon tanította Petőfi Sándort.

Akár táncházat vagy futóversenyt szervezek, akár énekelek, vagy a szeretetvendégség házigazdája vagyok, mindig nagyon jó érzés, hogy másoknak örömet szerezhetek.

Detre János – építészmérnök, Vác

Édesapám, nagypapám és dédapám is evangélikus lelkészek, esperesek. Számomra soha nem volt kérdés, hogy templomba járjak, közösségileg és egyénileg is imádkozzak, hogy a gyülekezet tagja legyek.

Egy szemléletformáló évet töltöttem Finnországban, egy jellemzően nem keresztény nemzetközi társaság tagjaként. Ott éltem át először, hogy hiányzik a gyülekezeti közösség. Felkerestem az ottani templomot és elkezdtem az alkalmaikra járni. Felnőttként ott ismertem fel, hogy önmagamtól van igényem arra, hogy halljam Isten igéjét.

Az imádságból erőt merítek, feltöltődök általa, összeszedetté válok. Emellett a hálát jelenti még. Szerencsés, azaz áldott embernek érzem magam. Életem legfontosabb döntéseinek meghozatala után többször éltem át flow-élményt. Ilyenkor azt éreztem, hogy Isten támogat, lendületet ad.

Az evangélikusságban az evangéliumra fókuszálást, a letisztultságot, a sallangmentességet élem meg. Ez egy Istenre mutató, egyben emberközpontú gondolkodás. Ezt a munkámban is igyekszem képviselni. Az építész alkot, teremt – az emberek számára. Keresztényként fontosnak tartom, hogy hivatásomban is tükröződjön ez a fajta letisztultság. Nagy örömöm, hogy immáron szakrális munkát is készíthettem: nemrég váci templomunk pulpitusát terveztem.

Mikolai Dániel – nyugalmazott vegyipari gépészmérnök, gyülekezeti felügyelő, Vác

Az acsai gyülekezetben nevelkedtem. Negyven éve Vácott élek, az itteni közösség aktív tagja vagyok. Az egész életemet meghatározza, hogy evangélikus vagyok. Az elmúlt rendszerben vezető beosztású emberek nem nagyon járhattak a templomba. Volt olyan szomszédom, aki jelentette, hogy én vasárnaponként mégis templomba járok. Isten kegyelmének tartom, hogy ezért nem hurcoltak meg. Engem is próbáltak beszervezni, de ellentmondtam a „felkérésnek”.

Meggyőződésem, hogy minden embernek szüksége van arra, hogy tartozzon egy közösséghez. Én az evangélikus gyülekezetben találtam meg ezt, örülök, hogy ebben a közösségben tudom az életemet élni. Amiben tudjuk, segítjük egymást és a gyülekezet előmenetelét. Az istentiszteleten a prédikáció számomra igazán meghatározó, abból mindig tanulok és építkezek.

Családomban én vagyok egyedül evangélikus, feleségem, gyermekeim és unokáim is római katolikusok. Nálunk a felekezeti különbség inkább többletet, mintsem ellentétet szült. Mindannyian eljárunk egymás alkalmaira, megéljük az ökumenét.

Nemecz Pál gyülekezeti másodfelügyelő, gépészmérnök, vállalkozó és Nemecz Pálné presbiter, polgármester, – Csővár

A falu lakosságának több mint nyolcvan százaléka a gyülekezet tagja. Mi nem lépünk ki a szerepeinkből, evangélikusságunkat a gyülekezeti alkalmakon, tisztségeinkben és a hétköznapjainkban egyaránt képviseljük. Ez számunkra csak így együtt működik. Valljuk, hogy a gyülekezethez tartozás olyan többlet, ami megnyugvást, tartást és biztonságot ad az ember számára.

Tősgyökeres csőváriak vagyunk, a gyülekezethez és a falu közösségéhez mindig ragaszkodtunk. Mi beleszülettünk az evangélikusságba. Itt nem csak családilag éljük meg a hitünket, hanem az egész falu a lutheri elvek szerint igyekszik élni, így számunkra – és nagy örömünkre a gyermekeink számára is – természetes, hogy evangélikusok vagyunk. A mi csővári gyülekezetünk így nem csak a templomban jön össze, hanem az egész községre és a családra is kiterjed.

Itt nagyon sokáig szlovák nyelven zajlottak az istentiszteletek. Az általános iskolában mi is tanultunk még szlovákul. A nemzetiségi identitásunkat községi szinten is igyekszünk megélni, sőt nemzetiségi óvodánk és iskolánk is van. Öröm látni, hogy a gyermekek szeretik és ápolják a hagyományokat.

Pintér György – nyugalmazott agrármérnök, felügyelő, Zomba

Én a Felvidéken születtem, 1947-ben szüleimmel együtt települtem Zombára. 1992-ben neveztek ki a zombai gyülekezet felügyelőjének. Nagy büszkeségünkre azóta felépült a templomunk. Régebben sokan jártunk a templomba, mára sajnos a fiatalok elköltöztek innen, így egyre jobban fogyunk. Sefcsik Zoltán lelkész Szekszárdról jár ki hozzánk istentiszteletet tartani.

Az 1720-as években kerültek először evangélikus családok Zombára, és megalapították az itteni evangélikus gyülekezetet. Felépítették templomukat, aztán Orosházára költöztek. A régi templom helyén, a takarékpénztárnál emléktábla található.

Hafenscher Károly akkori lelkészünk és a gyülekezet kitartó összefogásának, valamint számos támogatónak köszönhetően 1994. május 22-én szenteltük fel templomunkat. 2003-ban építettük meg orgonánkat. Fantasztikus érzés, hogy gyülekezetünk életében egy templomépítést és egy orgonaépítést is megélhettem. Próbáljuk az értékeket fenntartani.

Öt unokám van, mindegyikük itt lett keresztelve.

Kolontári Attila – gépészmérnök, fejlesztőmérnök, kántor, Vöröstó

Evangélikusnak lenni identitást jelent, azt, hogy egész életem – ahogy a munkát végzem, ahogy a világban vagyok – ebben a szellemiségben telik.

A soproni Líceumban tanultam, majd egyetemistaként kezdtem el igazán a gyülekezetbe járni. Fiatalon annyira nem éltem meg az istentisztelet lényegét, mára a hálaadást és a közösséget fedezem itt fel.

Az orgonálás számomra imádság. A nagyvázsonyi lelkész, Németh Szabolcs biztatására kezdtem el hat éve a kántori szolgálatot. Eljártam a fóti kántorképzőbe is. Munka mellett nem könnyű gyakorolni, de igyekszem minél jobban játszani. Fejlesztőmérnökként egy multinál dolgozom, úgy érzem, hogy a hit és a kántori szolgálat tartást ad, amire mások is tisztelettel felnéznek.

Luther azt mondja, hogy ha valaki becsületesen végzi a munkáját, akkor az is imádságnak vehető. Ma, amikor kizsákmányolásról szól a világ, jó, ha észrevesszük, hogy nekünk nem a korszellemet kell követnünk, hanem életünkkel szükséges evangélikusságunkat, hitünket képviselnünk.

Jeszenszky Péter – villamosmérnök, sportoló, Kiskunhalas

Húsz éve kezdtem el futni, majd triatlonozni is. Legutóbb szeptember végén futottam a történelmi hagyományokkal rendelkező Spartathlont, ami az Athén és Spárta közötti 246 km-es verseny. Ennek a szintideje 36 óra. A célba érés örömét átélhettem. Igyekeztem minden pillanatát élvezni a versenynek. A futás alatt a cél elérése vezetett, ennek rendeltem alá a közben felmerülő problémákat. Ez az életre is igaz: ne essünk kétségbe a nehéz pillanatokban, hanem gondoljunk arra, hogy mi a cél és annak érdekében lépjünk tovább.

Édesapám lelkész volt, így beleszülettem az evangélikusságba. Életformámmá vált az evangélikus közösségi lét. Igyekszem az élet különböző területein azokat az értékeket képviselni, amiket az evangélikusság hordoz. A gyülekezetben másodfelügyelőként részt veszek a döntésekben, de a gyakorlati feladatokban ugyancsak. A gyülekezet pénztárosa és könyvelője vagyok, valamint az egyházmegye zsinati képviselői tisztségét is betöltöm.