Láthatóan evangélikus

Török Győzőné Németh Zsuzsanna – a beledi idősek klubjának nyugalmazott vezetője, gondnok, presbiter (Vásárosfalu)

Vásárosfalu evangélikusainak 1874-től volt iskolájuk. Őseink mindig azon fáradoztak, hogy templomuk is legyen. Törekvéseiket a két világháború, majd a kommunizmus is megakasztotta. Ezért is éljük meg áldásként, hogy a mi életünkben vált valósággá a terv: 2019-ben szenteltük fel a templomunkat. Ez számunkra a megújulásnak és a hit megélésének is a szimbóluma.

Vásárosfaluban nem a felekezeti különbségek, sokkal inkább az ökumenében megélt kölcsönös szeretet uralkodik. Katolikus testvéreinkkel közös alkalmaink is vannak, sőt nemes célokra együtt szoktunk adománygyűjtést rendezni. Korábban a volt iskolaépületünkben tartottuk az istentiszteleteinket. Amikor a templomépítés miatt az épületet lebontattuk, akkor katolikus testvéreink felajánlották, hogy náluk tartsuk az istentiszteleteinket. Ezt az önzetlen befogadást nagyon jó volt megélni.

Korábban a csornai malomban voltam adminisztrátor, majd húsz éven keresztül a beledi idősek klubját vezettem. Közösségi, hitét gyakorló emberként igyekeztem a hozzánk érkezőket segíteni. Ott tanultam meg, hogy mennyire fontos meghallgatni az időseket és minőségi időt tölteni velük. Örömöt jelentett, hogy a munkám szolgálat volt, amelyben a gondozó és gondozott kölcsönösen adott a másiknak.

Váraljai Péter – fafaragó, faipari technikus, épületasztalos, gyülekezeti gondnok (Sárbogárd)

Hatéves voltam, amikor édesapám a fával való foglalkozást megmutatta nekem. Kilencévesen egy szakkörön találkoztam a faművességgel. Az alkotás öröme az, hogy kikerülhet valami szép az ember kezéből. Ajándék, hogy ez nemcsak számomra, hanem mások számára is örömforrássá válhat.

Tizennégy évesen egy táborban Isten jelenléte úgy körülvett, hogy megláttam elveszettségemet, de Isten szeretetét is. E nélkül a fordulat nélkül én tékozló emberként éltem volna, csupán a magam „dicsőségét” keresve. Azóta tudom, hogy Isten jelenléte, békessége és igéje annyira meggazdagít, hogy ebből a gazdagságból jut másnak is. Vallom, hogy Isten a legszebbet, egyetlen Fiát adta értem is. Ez arra kötelez, hogy én is a lehető legjobbat adjam a tudásommal, az időmmel, a pénzemmel, egész életemmel.

Felújításra szoruló templomba, gyülekezeti házba érkeztünk feleségemmel, Váraljainé Melis Orsolya lelkésszel. Először nagy összefogással a templom tetőszerkezetét újítottuk meg. A parókia épületét gyülekezeti házzá alakítottuk, amely táborhelyszínnek is alkalmassá vált. A fafaragó táborunk se csak a fa megmunkálásáról, hanem az evangélium hirdetéséről is szól. Arra törekszem, hogy életemmel, munkámmal Isten szeretetét hirdessem.

A Láthatóan evangélikus sorozat Facebook-oldala itt érhető el.

Bartos Mihály – a váci kórház nyugalmazott fűtője, presbiter, gondnok, temetőgondnok (Csővár)

Kisgyermekkoromtól a gyülekezethez tartozom. Nagyon sokat jelent számomra ez a közösség. Családommal, a gyülekezet tagjaival szeretetközösségben élünk.

Istentiszteletek nélkül nem tudnék élni. Általuk lelkierőt, feltöltődést kapok. Úrvacsoravételre imádsággal készülök, mindenkinek megbocsátok, bennem nincsen harag. Az úrvacsorában fontos számomra, hogy azt nem egyedül, hanem közösségben vesszük. Öröm azokkal az emberekkel az oltár előtt térdelni, akikkel ugyanazt hisszük.

Politika, múló ideológiák nem érdekelnek, csak az egyház. Reggel és este is imádkozom, olvasom az Útmutatót. Bibliaolvasó ember vagyok. Számomra minden ének egyben imádság is. Sok éneket szeretek, a gyülekezetben is hangosan énekelek.

Nyolc lelkész mellett szolgálhattam. 1992 áprilisában lettem egyházfi, 1998 óta vagyok a gyülekezet gondnoka. Ezt a szolgálatot úgy élem meg, mintha kötelesség lenne a számomra. Akinek tudok, segítek, ha kell valamit a templom körül csinálni, én itt vagyok. Ha a Jóisten továbbra is ad erőt, akkor gondnokként még sokáig szeretném a gyülekezetet szolgálni.

Kurucz Béla – családi vállalkozás tagja, építésivasalat-gyártó, gyülekezeti és temetői gondnok, presbiter (Mogyoród)

Hogy miért jelent többletet, ha Istenben hiszünk? Azért, mert tudjuk, hogy kihez tartozunk. Politikai nézetek jönnek és mennek, de az egyház immáron két évezrede ugyanazt az igazságot hirdeti. Keresztényként rájöhetünk, hogy az életünket valóban meghatározó nagy kérdések nem biztos, hogy azok, amiket önmagunktól annak tartunk. Ezért jobb, ha nem a magunk feje szerint megyünk, hanem Istenhez fordulunk, és tőle kérünk bölcsességet. A Szentírásban és az igehirdetésben is fellelhetőek azok a gondolatok, amik még az élet nagy problémáin is segíthetnek átlendíteni minket. Így keresztény hittel válaszokat lelünk az élet kihívásaira.

Az evangélikus hit gyakorlása meghatározó része az életemnek. Szüleimmel és nagyszüleimmel már gyermekkoromtól kezdve részt veszek az egyházi alkalmakon. Az istentiszteletek és egyéb alkalmak azóta is találkozásokat jelentenek számomra – Istennel, közösségünk tagjaival, önmagammal.

A gyülekezetünk fejlődését gondnoki figyelmességgel, tettrekészséggel próbálom szolgálni. Imádkozom közösségünk hitben és lélekszámban való megerősödéséért.

Hambuch Ferencné Erdei Klára – nyugalmazott darukezelő, gyülekezeti gondnok, Hidas

A család és az istenhit jelenti az éltemet. Gyermekként konfirmálkodtam, de bányai munkásként idehaza nem gyakorolhattam nyilvánosan a hitemet. Házasságkötésem után Mucsfára kerültem, ott a pártállam nem volt olyan szigorú, így nemcsak templomba járhattam, de aktív tagja is lehettem a közösségnek.

Hidasra kerülve 2009-ben vettem át a templom gondnokságát. Először a tetőt újítottuk fel, majd a torony következett. Közben kiderült, hogy a mennyezet életveszélyes. A polgármesterrel és lelkészünkkel, Aradi Andrással egyeztetve állami támogatásért fordultam az akkori miniszterhez, majd mindennap imádkoztam a templomért. Megkaptuk a támogatást! Gyülekezetünk tagjai is adakoztak, valamint a falu, sőt a helyi katolikus, református és metodista gyülekezetek is pártfogolták a templomunk felújítását. A templom melletti volt iskolaépületet is rendbe hoztuk, imatermet és német kisebbségi helyiséget alakítottunk ki.

Imádság nélkül nem tudom az életemet elképzelni. Reggel olvasom a napi ige sorozatot, este nem tudok imádság nélkül lefeküdni. Szeretem a közösséget. Ha valamit tenni kell, akkor másokkal együtt mindig jelen vagyok, hogy segíthessek. Itt nincs veszekedés, féltékenység! Úgy próbálunk élni, hogy békességet hirdessünk. Így mi, hidasi evangélikusok valóban összetartóak és egymásra odafigyelőek vagyunk.

Koren Tamás – nyugalmazott építőmérnök, korábbi gondok, kórustag, Szentendre

Régi evangélikus családból származom, többen lelkészek voltak az őseim közül. Számomra a második otthon az evangélikus gyülekezet.

Családommal 1995-ben költöztünk Szentendrére, negyedik fiunk már itt született. Azóta itt sok minden megváltozott, kinőttük a templomot, és nagyobbat építettünk, cserélődtek a lelkészek, három fiam kirepült a fészekből, a régi gyülekezeti tagok közül már sokaktól elbúcsúztunk, de a templomba most is hazajárok.

A gyülekezeti kórusnak a megalakulása óta tagja vagyok. Nagyon szeretek énekelni, főleg autentikus népdalokat, de az egyházi énekeket is. Feleségemmel több mint tíz éven keresztül táncházat szerveztük Szentendrén, most pedig nyugdíjasként a Futapest Klubot vezetem. Legkedvesebb versenyem a Reformációs mérföldek futóverseny volt, amelyet a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából rendeztünk meg először az aszódi evangélikus gimnáziummal közösen. Ezzel a versennyel Koren István ükapámra is emlékezem, aki Aszódon tanította Petőfi Sándort.

Akár táncházat vagy futóversenyt szervezek, akár énekelek, vagy a szeretetvendégség házigazdája vagyok, mindig nagyon jó érzés, hogy másoknak örömet szerezhetek.

Medveczki János, üzletvezető, gyülekezeti gondnok, Vácegres

A vácegresi közösségünknek nagy az összetartó ereje. Nagyon jól érzem magam a gyülekezetben. Mindig öröm, ha látom, hogy a padok tömve vannak. Az egész heti hajtás után a legjobb, ha beülök az istentiszteletre, mert az tényleg megnyugvást ad, teljesen más ember leszek általa. Szeretem a prédikációkat hallgatni, a közösséget megélni, az Úrral együtt élni.

A hit megélését nem csak a templomban, hanem minden hétköznap gyakoroljuk. A reggelt igeolvasással kezdjük, felolvassuk az Útmutató igéit és megbeszéljük a hallottakat. Járok a gyülekezeti énekkarba is, ahol nem csak a közösség, hanem a lelkiség is fontos.

Nagyszüleim és szüleim is jártak templomba, akkor is mentünk, amikor ezt a pártrendszer nem díjazta. Gyermekeim és unokáim minden vasárnap a gyülekezetben vannak, szeretnek templomba járni.

Vallom, hogy ami történik velem, az nem véletlen. Az Úr tudja, hogy miért és mit tesz velem. Hiszem, hogy az Úr megmutatta nekünk, hogyan éljünk, miként viszonyuljunk másokhoz, ezért hiszek a megbocsátásban.

Nagy Lászlóné – könyvtáros, fazekas, gyülekezeti gondnok, Szentantalfa

Huszonnégy éves voltam, amikor megkeresztelkedtem. Előtte és a kereszteléskor sem jelentett számomra ez semmit. Az én szüleim egyáltalán nem kötődtek az egyházhoz, sőt, teljesen az ellenkező oldalról közelítettek a hit kérdéséhez. Párom családjában több lelkész is volt, nagyon szerettük egymást, ezért hajlottam a keresztségre.

Amikor bejöttem a templomba, először olyan volt, mintha szappanbuborékba léptem volna be: bár körbevett, de én nem voltam a része. Ma már mondhatom, Isten irgalma, hogy ide jöttem, hiszen olyan lelkészek voltak a gyülekezetben, akik idővel mégis be tudtak vonni a gyülekezetbe. Ezt férjem és családja is csak erősítette. Közel kerültem a közösséghez és Istenhez, olyat kaptam, ami elhanyagolhatatlan az ember életében.

Tudom, hogy milyen Isten nélkül, vagy Őáltala élni. Őáltala sokkal gazdagabb lesz az ember! Istenbe lehet kapaszkodni, tőle erőt meríteni. És mindezt nem csak Istentől, hanem a gyülekezeti közösségtől is meg lehet kapni, hiszen bármilyen problémával fordulunk egymás felé, itt megerősítést, segítséget kapunk.

Sólyom Gyula – falugondnok, Szentantalfa

Kisgyermek korom óta az evangélikus gyülekezetbe járok. Itt kereszteltek meg, ide jártam hittanra, ebben a gondolkodásban nőttem fel. A Krisztushoz tartozás megnyugvást jelent nekem. A gyülekezethez tartozni mindig jó, örömmel, közösséggel tölti meg az életemet.

Hogyan élem meg a hétköznapokban a hitemet? Próbálok Krisztus tanítása szerint élni, az Ő parancsolatait igyekszem betartani. Szeretteimet, gyermekeimet is a krisztusi életre próbálom nevelni. Gyermekeim már nagyobbak, ők is mind evangélikusok. Ők már felnőttek, a háromból kettő elköltözött, de ha ünnepekre hazalátogatnak a párjukkal, újra együtt megyünk a templomunkba.