Láthatóan evangélikus

Horváth Zsolt – banki területi vezető, felügyelő (Sárvár)

Istenhívő családban nőttem fel. Szüleim, nagyszüleim vallásossága sokat jelent nekem. Életemet, gondolkodásomat meghatározták a gyülekezetünk lelkészei és a közösségünk szeretete. Az a fajta szeretet, amit kaptam, megtanított, hogy életem fő kérdése ne az legyen, hogy mit kaptam, hanem az, hogy mit tudok én tenni mások megsegítéséért és a gyülekezetért.

Nem tudom úgy elképzelni egy napomat, hogy ne olvasnám el az Útmutató igéit. Legalább ennyire meghatározó számomra a vasárnapi istentisztelet. Ha a huszonhat éves fiam itthon van, akkor együtt megyünk a templomba. Ilyenkor közös imádsággal indulunk el otthonról, és ha hazaértünk, akkor megbeszéljük, hogy mit kaptunk az istentiszteleten. Ezek a pillanatok ajándékok számomra. És ajándék az is, hogy az úrvacsoránál a gyülekezet tagjaival közösen térdeplünk az oltár előtt. Ez kifejezi számomra, hogy nemcsak Istennel, hanem egymással is közösségben vagyunk.

A sárvári gyülekezet nemcsak istenhívő, hanem baráti közösség is. Felelősség számomra, hogy tizennyolc éve lehetek a felügyelője. Úgy tartom, hogy a Jóisten bízta rám a gyülekezet világi vezetését. Igyekszem ezt nap mint nap meghálálni.

***
A Láthatóan evangélikus sorozat Facebook-​​​​​​​​​oldala itt érhető el.

Csontár Gábor – karbantartó, megbízott felügyelő (Répcelak)

Nemcsak az evangélikus hagyományok kötnek a gyülekezethez, hanem az Úr Jézussal való személyes kapcsolat is. Harmincnégy évesen, 1998-ban tértem meg egy piliscsabai konferencián. Bevallom, nem volt könnyű döntés, de rádöbbentem, hogy igazak Jézus ígéretei, miszerint bűnbocsánatom lehet, és örök életem lesz. Korábban azt hittem, hogy csak én irányítom az életemet, hogy amit önmagam döntök, az a jó. Ma már tudom, hogy jobb, sőt a legjobb az Úr szavára figyelni és az ő útján járni.

A gyülekezeten belüli szolgálat természetesen következik abból, hogy az ember Krisztusé lesz. Az evangéliumnak a világ soha nem fog tapsolni, itt viszont közösségben tudjuk megélni a hitünket. Csodálatos ajándék, hogy egymást erősítve minél közelebb kerülünk Istenhez!

Keresztényként a lélekmentés a feladatunk. Ebben nem csupán a lelkésznek van „szolgálati tennivalója”, hanem nekünk, gyülekezeti tagoknak is ezt kell munkálnunk. Nagy örömömre ezt a lelkiséget látom a gyülekezetben, vagyis hívőként nemcsak magunkra, hanem másokra is figyelő közösség vagyunk.

Szegvári Lászlóné Jánosa Margit – nyugalmazott könyvelő, gyülekezeti felügyelő (Nagysimonyi)

Szeretetteljes, templomba járó evangélikus családban nőttem fel. Édesapám is presbiter volt. Tekus Ottó volt a konfirmáló lelkészem, sokat köszönhetek az ő tanításának. Volt egy időszak az életemben, amikor „kiszoktam a templomból”. Mindig találtam „indokot”, hogy miért járok ritkábban istentiszteletre. Szolgálat által kerültem vissza a gyülekezetbe: Bálint László esperes felkért, hogy legyek az egyházközség pénztárosa. Onnantól kezdve aktívan veszek részt gyülekezetünk életében. 2012-ben lettem felügyelő. A kudarcok és hibák mellett nagyon sok öröm ért a most már harmincéves szolgálatomban.

Csak betegség esetén hiányzok az istentiszteletről. Szeretem, ha a lelkész a mai életre, az aktualitásra is utal a prédikációjában. Emellett a közösség és a gyülekezeti éneklés is meghatározza az életemet. Ha kórházba kerültem, akkor is kihasználtam az időt. Bibliámmal és énekeskönyvemmel más kórtermekbe is bementem. Imádkoztam a betegekért, ápolókért, orvosokért. Énekeltem is azoknak, akik kérték.

Gyakran olvasom a Szentírást. Pál a kedvenc apostolom. Őt azért szeretem, mert nemcsak dicsérte, hanem dorgálta is a gyülekezetet. Bizony időnként ma se ártana, ha egy kicsit megfeddnének minket. Ma lehet templomba járni, semmi retorzió nem ér érte minket, mégis egyre fogy az istenhívők száma. Pedig életünk ajándéka, ha Jézus szeretetközösségében lehetünk, és hallhatjuk, megélhetjük az örömhírt.

Szentes Ernőné Boór Irma – nyugalmazott főkönyvelő, gyülekezeti felügyelő (Siófok)

Elkötelezett, hívő evangélikus családba születtem Kötcsén. Nálunk természetes volt, hogy imádkozunk, Bibliát olvasunk, és minden vasárnap templomba járunk. 1953-ban volt a konfirmációm. Ez csak azért fontos, mert mindeközben mindenféle más ideológiával tömte a rendszer a fejünket. Én azokat meghallgattam, és próbáltam minél előbb elfelejteni. Ebben sokat segített, hogy otthon azt tanították: Istenben bízva járni mindig az egyenes út. Azóta is ennek megfelelően próbálok élni.

Kaposváron voltam gimnazista. Ott is jártam templomba, de az már nem volt olyan egyszerű. Mindig figyelni kellett, hogy ellenőriznek-e. Olyan helyen ültem, hogy ha ismeretlen lépett a templomba, akkor feltűnés nélkül ki tudjak menni, hogy ne érjen retorzió a hitem gyakorlása miatt.

Bibliaolvasó, imádkozó életet élek. Az imádságban őszintén tudok beszélni Istennel. Nem hiszem, hogy az én teremtő Atyám azért hallgat meg, mert nagyon szépen versbe szedem a mondandómat, sokkal inkább azért, mert a szívemből jön az imádság. Férjem a siófoki gyülekezet gondnoka volt, aktívan részt vett a templomépítésben.

1995 óta vagyok a gyülekezet felügyelője. Ez a tisztség számomra azt jelenti, hogy az Istentől kapott kegyelmet és tudást úgy tudom némiképp viszonozni, hogy talentumaim szerint a gyülekezetet építem. Ezt szeretettel és türelemmel próbálom végezni.

Lapusnyik Zsuzsanna – nyugalmazott magyar–történelem szakos tanár, gyülekezeti felügyelő (Sárbogárd)

Családom több évszázada Sárbogárdon élő, hitét gyakorló evangélikus, így beleszülettem abba, hogy hitemet a lutheri elvek alapján valljam meg.  Gyermekkoromban nagyszüleimmel jártam a templomba. Meghatározók voltak Pálffy Mihály lelkészünk prédikációi. Olyan hangon szólt, hogy úgy éreztem, mintha közvetlenül nekem beszélne.

Volt olyan időszak, amikor ritkábban jártam istentiszteletre. Nyugdíjasként, édesanyám elvesztését követően éreztem úgy, hogy nekem az evangélikus közösségben van a helyem. Azóta amiben tudok, részt veszek a gyülekezetben, és lehetőségeim szerint segítek is. Többek között én készítettem el gyülekezetünk oltárterítőinek hímzéseit. Nagyon szeretem ezt a közösséget. Belső nyugalom száll meg, ha itt vagyok.

Történelemtanárként sok mindent tanultam a Bibliáról, azt gondoltam, hogy értem, amit olvasok. A bibliaórai alkalmak, az ott elhangzó gondolatok, feltehető kérdések, értelmezések megmutatták a szentírási szövegek további mélységeit.

Sok kedvenc énekem van. Közülük is a Jézus, te égi szép [EÉ 389] áll hozzám a legközelebb. Annak a szövege és a dallama is kifejezi, hogy bármi történhet, Isten ölelő szeretete mindig velünk van.

Táborszki János – nyugalmazott épületüvegező, korábbi polgárőr, volt gyülekezeti felügyelő, presbiter (Vanyarc)

Édesapám a fronton volt, majd orosz hadifogoly lett, így csak hatéves koromban találkoztam vele először. Onnantól kezdve kézen fogva mentem szüleimmel a templomba. Később így jártunk a gyermekeinkkel, most feleségemmel megyek hasonlóan. Minden héten ott vagyok az istentiszteleten. Ez számomra a hitemben való megerősödést és feltöltődést, az igehirdetés által tanulást jelent. Hét közben egyre jobban várom, hogy vasárnap legyen, hiszen a valódi ünnep, ha Isten igéjét hallgathatom.

Szüleim, ha úrvacsorára készültek, nem reggeliztek vasárnap, és bocsánatot kértek egymástól. Ezt a szokást mi már nem gyakoroljuk, bár hasznos lenne. A kenyérben és borban Isten szeretetét, Krisztus segítségét élem meg. Feleségemmel reggel és étkezéskor is együtt imádkozunk, de egyénileg is gyakran fordulok az Úrhoz. A fohász megerősíti a hitemet, rendezi az életemet.

Tizenkét évig önkormányzati képviselő, tíz évig polgárőr voltam, tizenöt évig pedig a gyülekezet felügyelőjeként is szolgáltam. Elmondhatom, hogy ismerem a vanyarci lakosokat. A gyülekezeti szolgálat sohasem volt megterhelő, mindig úgy éreztem, hogy ezáltal nemcsak közösségünket, hanem Isten dicsőségét is építem. Nyolcvanegy éves vagyok, de még most is szeretek énekelni, szívesen megyek az énekkarba. Imádság az éneklés, mert közben közel kerülök az Úrhoz, és közösséget élek meg az énekkar tagjaival.

Nagy Zoltán – főállású hitoktató, teológus-lelkész szakos egyetemi hallgató, felügyelő (Sárszentlőrinc)

Felnőttkoromban, 1988 pünkösdjén volt a konfirmációm. Lehetőségem volt gyermekkoromban is konfirmálni, de akkor a nem tudás bátorságával visszautasítottam ezt. Nem voltam akkor hívő, csak játszani jártam a parókiára. Felnőtt fejjel kezdtem rádöbbenni, hogy Isten van, és hogy a hit mennyire fontos az ember életében. Felismertem, hogy gondolataimért is vállalnom kell a felelősséget, és úgy teljes az életem, ha a gyülekezethez tartozom. Így lettem templomba járó, Bibliát olvasó evangélikus.

Régebben fazekas voltam. A teremtés csodáját fedeztem fel abban, hogy a vízben oldódó sár kemény kővé változik a tűztől. Az Úristen sárból teremtette az embert. Jézus egyik csodatétele, hogy sárral gyógyította meg a vakot. Ezek is mutatják, hogy a sár csak a mai képzeletünkben kosz és mocsok, valójában igen különleges anyag.

Karl Jánosné Csepregi Erzsébet lelkésznő biztatására jelentkeztem az Evangélikus Hittudományi Egyetem katekéta-lelkipásztori munkatárs szakára. Pakson, majd Sárszentlőrincen lettem hitoktató. Nagy kihívás és felelősség a gyermekek közötti szolgálat, de legfőképpen lehetőség. Meg kell találnunk azt a közvetlen és szerető hangot, amivel nemcsak ismeretet közlünk, hanem inspirálunk, egyúttal lelkiséget is átadunk. Áldásként élem meg, ha ez sikerül. Szintén biztatásra kezdtem el a teológus-lelkész szakra járni. Ajándék számomra, hogy ezáltal a teológia mélységeit is megismerhetem, így formálódhat az istenhitem.

Csorba Béla – A Semmelweis Egyetem Szolgáltatási igazgatóságának osztályvezetője, gyülekezeti felügyelő, Vecsés

Tizenöt éve, amikor Vecsésre költöztünk, egyből az evangélikus templom tornyát kerestem, amit akkor még nem, de az imaházat megtaláltam. Szeretettel és befogadó légkörrel fogadta családunkat a gyülekezet.

A korábbi lelkész, Rezessy Miklós kért fel, hogy legyek a presbitérium tagja. Őt Heinemann Ildikó követte a lelkészi szolgálatban. Lelkésznővel a közös szolgálatot úgy kezdtük, hogy végeztünk egy SWOT analízist: felmértük a gyülekezet erősségeit, helyzetét, lehetőségeit. Majd munkacsoportot alkottunk, és feladatvállalókat neveztünk ki a gyülekezet megújítása érdekében. Közösségformáló célokat tűztünk ki magunk elé. A gyülekezet előtt álló feladatokat látva, hosszas mérlegelés után vállaltam el a felügyelői szolgálatot 2012-ben. A gyülekezetünk épülését jelzi, hogy a belső megerősödésen túl Isten áldásával templomot építettünk, parókiát újítottunk fel.

Hívogató közösség vagyunk, azaz városi szintű rendezvényeinkkel, a központi vecsési programokon való jelenléttel is próbáljuk a különböző érdeklődésű körű keresőket megszólítani. Igyekszünk láthatóan evangélikusok lenni.

Bibliaolvasó, hálát adó, imádkozó ember vagyok. Számomra az úrvacsoravétel – ami nálunk minden vasárnapi istentisztelet része – különleges kötődést jelent Istenhez és a közösséghez.

​

Ittzés Máté – tanszékvezető egyetemi docens (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest), gyülekezeti felügyelő, kántor (Göd)

Istenben hinni biztonságot jelent. Olyan alapot, amely nélkül nem is tudom elképzelni, hogy milyen lehet élni. Tudom, hogy Jézus itt van velem, tenyerén hordoz. Ez hitem alapja, identitásom része. Ezt próbálom a családomnak is átadni.

Lelkészcsaládba születve evidencia volt számomra, hogy a vasárnap délelőtt a templomban töltött időszakot jelenti. Szüleimtől otthon, édesapámtól és nagybátyámtól bibliaórán és hittanórán sajátítottam el a lutheri elveket, míg a győri bencés gimnáziumban megtapasztaltam, miként lehet az ottani elfogadó szellemiség által lehetőséget kapni arra, hogy saját evangélikus identitásomat erősíthessem.

Feleségemmel arra törekszünk, hogy négy gyermekünknek természetes legyen az, hogy istentiszteletre járnak. Mi láthatóan evangélikusok szeretnénk lenni. Nemcsak a hittanórán, a délutáni programokon, családunk közös esti imádsága révén, hanem a vasárnapi templomba járásunkkal is szeretnénk „láthatóságunkat” környezetünknek megmutatni.

Egyetemi oktatói munkám során az istenhitről nem beszélek, nem is tehetem, de arra törekszem, hogy az óráimra járó hallgatók beszédemből, megnyilvánulásaimból, a megbízhatóságból és segítőkészségből megérezzék, hogy valami van a háttérben, ami a keresztyén hit.

Csernyin Sándor – nyugalmazott bányász, bányamentő, gyülekezeti felügyelő, Bakonycsernye

Nagyapám a gyülekezet presbitere, édesapám a közösségünk gondnoka volt. Harminchárom év föld alatti munkaviszony után mentem nyugdíjba. Ezután lett lehetőségem, hogy a gyülekezet életébe ne csak templomba járó és a közösségben időnként segítő tagként, hanem aktívabban is becsatlakozzak. 1996 óta vagyok a gyülekezet felügyelője. Amikor az első országos felügyelői konferencián részt vettem, az ott hallottak után úgy éreztem, hogy én erre a sokrétű szolgálatra nem vagyok felkészülve. Idővel megtapasztaltam, hogy ha a Jóisten feladatot bíz az emberre, akkor erőt is ad hozzá, hogy ténylegesen el tudja látni.

Bányában dolgozni nem könnyű feladat, hiszen a föld alatti, teljesen sötét világban kell megerőltető fizikai munkát végezni. A bányamentés különösen is embert próbáló, hiszen amikor az emberek a veszély miatt kifele rohannak, nekünk akkor kell bemennünk oda. Régen, akik a bányában voltak, mind vallásosan éltek. Gyülekezetünk számos presbitere is bányász volt. Ezért korábban nem is volt kérdés, hogy imádsággal kezdtük a munkát. A bányász, amikor lemegy a mélybe, soha nem tudhatja, hogy mi fog történni vele. Azt viszont tudja, hogy a többiekkel egymásra és Istenre vannak utalva. Ez közösséggé formál, vallásosságra és hálaadásra tanít.

Szunyoghy Zsolt – informatikus, a pestszentlőrinci gyülekezet másodfelügyelője, Budapest (Pestszentimre)

A gyülekezeti szolgálat számomra azért is fontos, mert magam is sokat kaptam ezektől a közösségektől. Egyetemistaként, még nem hívőként, kerestem a világban a helyemet. Akkor olyan közösségekbe kerültem, ahol sikerült Isten igéjéhez is közel jutnom. Idővel igényem lett, hogy gyülekezethez tartozzak. Fokozatosan alakult ki bennem az érzés: saját magam számára is fontos, hogy másoknak, közösségnek szolgáljak. 

Pestszentlőrincen a templom hangosítási szolgálatában veszek részt. Mivel cajónozok, ezért Pestszentimrén a családi istentiszteletek zenei szolgálatában is közreműködöm, valamint az internetes közvetítések és videók vágásában is tevékenyen részt veszek. Időnként társasjátékklubot szervezek, ez mára családi napokká nőtte ki magát. Egyetemi éveim alatt a Luther Otthonban laktam, ott máig én látom el a rendszergazdai feladatokat. Ezen túl feleségemmel együtt a rákoskeresztúri gyülekezet zenei szolgálatában is részt veszünk.

Nemzetközi világi cégnél dolgozom, de a munkahelyen belül alapítottunk egy keresztény kört. Keresztény munkatársaimmal csütörtöki napokon együtt ebédelünk, utána Bibliát olvasunk, és az igéről beszélgetünk.

Bálint Péter – nyugdíjas, gyülekezeti felügyelő, Miskolc, Diósgyőr-Vasgyári gyülekezet

Nem az a kérdés, hogy hiszünk-e Istenben, hanem az, hogy milyen mélységben próbáljuk megtapasztalni Isten szerető jelenlétét. Jézus példát mutatott életén és számos példázaton keresztül arra, hogy bár neki van hatalma, de nem él vissza vele; hogy ő maga a szeretet. Ezt én nem csak hiszem, hanem e szerint is igyekszem élni.

Keresztelési fogadalmukat szüleim és kereszt-szüleim komolyan vették, így az evangélikus hitben neveltek. Ez a szocializmus alatt nem volt megszokott, de nálunk ez volt a természetes. Nekem már gyermekként fontos volt a gyülekezet közösségéhez tartozni, azóta ez az érzés csak erősödött bennem.

Életem során arra jöttem rá, hogy a hit mélyülése a korral és a szellemi és lelki fejlődéssel áll kapcsolatban. Úgy érzem, hogy a lelkészeim gondolatai, a Biblia tanulmányozása, az elmélyedés és imádság mind tovább mélyítették a vallásos létemet, így mára másként fogalmazok meg kérdéseket, mint ötven évvel ezelőtt.

Mikolai Dániel – nyugalmazott vegyipari gépészmérnök, gyülekezeti felügyelő, Vác

Az acsai gyülekezetben nevelkedtem. Negyven éve Vácott élek, az itteni közösség aktív tagja vagyok. Az egész életemet meghatározza, hogy evangélikus vagyok. Az elmúlt rendszerben vezető beosztású emberek nem nagyon járhattak a templomba. Volt olyan szomszédom, aki jelentette, hogy én vasárnaponként mégis templomba járok. Isten kegyelmének tartom, hogy ezért nem hurcoltak meg. Engem is próbáltak beszervezni, de ellentmondtam a „felkérésnek”.

Meggyőződésem, hogy minden embernek szüksége van arra, hogy tartozzon egy közösséghez. Én az evangélikus gyülekezetben találtam meg ezt, örülök, hogy ebben a közösségben tudom az életemet élni. Amiben tudjuk, segítjük egymást és a gyülekezet előmenetelét. Az istentiszteleten a prédikáció számomra igazán meghatározó, abból mindig tanulok és építkezek.

Családomban én vagyok egyedül evangélikus, feleségem, gyermekeim és unokáim is római katolikusok. Nálunk a felekezeti különbség inkább többletet, mintsem ellentétet szült. Mindannyian eljárunk egymás alkalmaira, megéljük az ökumenét.

Nemecz Pál gyülekezeti másodfelügyelő, gépészmérnök, vállalkozó és Nemecz Pálné presbiter, polgármester, – Csővár

A falu lakosságának több mint nyolcvan százaléka a gyülekezet tagja. Mi nem lépünk ki a szerepeinkből, evangélikusságunkat a gyülekezeti alkalmakon, tisztségeinkben és a hétköznapjainkban egyaránt képviseljük. Ez számunkra csak így együtt működik. Valljuk, hogy a gyülekezethez tartozás olyan többlet, ami megnyugvást, tartást és biztonságot ad az ember számára.

Tősgyökeres csőváriak vagyunk, a gyülekezethez és a falu közösségéhez mindig ragaszkodtunk. Mi beleszülettünk az evangélikusságba. Itt nem csak családilag éljük meg a hitünket, hanem az egész falu a lutheri elvek szerint igyekszik élni, így számunkra – és nagy örömünkre a gyermekeink számára is – természetes, hogy evangélikusok vagyunk. A mi csővári gyülekezetünk így nem csak a templomban jön össze, hanem az egész községre és a családra is kiterjed.

Itt nagyon sokáig szlovák nyelven zajlottak az istentiszteletek. Az általános iskolában mi is tanultunk még szlovákul. A nemzetiségi identitásunkat községi szinten is igyekszünk megélni, sőt nemzetiségi óvodánk és iskolánk is van. Öröm látni, hogy a gyermekek szeretik és ápolják a hagyományokat.

Török János – mezőgazdasági őstermelő, gyülekezeti felügyelő, Szügy

Konfirmációm óta a gyülekezet aktív tagja vagyok. Dédnagyapám – akinek a nevéhez fűződik a helyi evangélikus iskola építése – is gondnok volt, majd édesapám is vállalta ezt a szolgálatot.

1990-től vagyok a gyülekezet tisztségeket is betöltő szolgálója. Először gondnok, majd pénztáros voltam, 2012-től vagyok az egyházközség felügyelője.

Nálunk sohasem volt kérdés, hogy minden ünnepnapot megünnepeljünk, hogy a templomba közösen menjünk. Vallom, hogy családi imádságainknak is köszönhető, hogy összetartó a családunk.

Aki nem tapasztalta meg, hogy az Úr nélkül nincs áldás, ő nem is tudja igazán, hogy mit jelent az imádság. Fontos, hogy az ember tudjon kérni és hálát adni, hiszen így valósul meg saját, családja és szélesebb körben is a növekedés.

Őstermelőként az én életem együtt mozog a teremtett világgal. Én a szaktudásomat adom a föld megműveléséhez, az erdőgazdálkodáshoz, de mindig elcsodálkozom, hogy az Úr milyen szépnek teremtette a világot. Tudom, hogy a növekedést Ő adja.

Örömmel mondom, hogy szügyi gyülekezetünk tagjai büszkén vallják és élik meg evangélikusságukat. Két gyermekünk van. Egyikük az erdőkertesi egyházközség lelkésze, másikuk a debreceni gyülekezet aktív tagja.

Pintér György – nyugalmazott agrármérnök, felügyelő, Zomba

Én a Felvidéken születtem, 1947-ben szüleimmel együtt települtem Zombára. 1992-ben neveztek ki a zombai gyülekezet felügyelőjének. Nagy büszkeségünkre azóta felépült a templomunk. Régebben sokan jártunk a templomba, mára sajnos a fiatalok elköltöztek innen, így egyre jobban fogyunk. Sefcsik Zoltán lelkész Szekszárdról jár ki hozzánk istentiszteletet tartani.

Az 1720-as években kerültek először evangélikus családok Zombára, és megalapították az itteni evangélikus gyülekezetet. Felépítették templomukat, aztán Orosházára költöztek. A régi templom helyén, a takarékpénztárnál emléktábla található.

Hafenscher Károly akkori lelkészünk és a gyülekezet kitartó összefogásának, valamint számos támogatónak köszönhetően 1994. május 22-én szenteltük fel templomunkat. 2003-ban építettük meg orgonánkat. Fantasztikus érzés, hogy gyülekezetünk életében egy templomépítést és egy orgonaépítést is megélhettem. Próbáljuk az értékeket fenntartani.

Öt unokám van, mindegyikük itt lett keresztelve.

Majorosné Lasányi Ágnes – az Evangélikus Pedagógiai Intézet (EPSZTI) igazgatója, másodfelügyelő, Cegléd

Ahhoz a korosztályhoz tartozom, akik nem lettek megkeresztelve. Felnőttként, tanulás és olvasás útján, az önkeresés folyamataként lettem evangélikus. Édesapám evangélikus volt, sőt gyermekeimet is evangélikus templomban kereszteltük. Ők előbb voltak evangélikusok, mint én magam.

Az evangélikusság felvállalása tudatos döntés volt az életemben. Az evangélikus teológiának olyan az értékrendje, a társas kapcsolatokhoz fűződő viszonya, a hagyománya, a szabadságról való gondolkodása, melyre igent tudtam mondani, és vállalni tudom.

Nem mondom, hogy tökéletes az egyházunk, van, amiben fejlődnünk, alakulnunk kell. Ugyanakkor látom a családi alkalmakat, istentiszteleteket, amikre azt tudtam mondani, hogy nagyon fontosak, olyanok, amikhez el akartam magam kötelezni.

Az imádság óriási erő, és komoly belső foglalkozás, egy önismereti út, az „énidő” egy része, ami valóban át tudja segíteni az embert sok nehéz helyzeten. A személyes imádság nagyon fontos, de a közösségi imádság ereje is megdöbbentő és mély tud lenni. Ilyenkor egy célért vagy másik testvérünkért közösen imádkozunk. Ez nagyon sokat jelent azoknak, akik minden érdek nélkül, teljes szívből tudnak ebben részt venni.

Benczúr László – építész, az Északi Evangélikus Egyházkerület tiszteletbeli felügyelője, Budakeszi

Természetesnek tartom, hogy erős bennem az egyházam iránti szeretet. Annak is örülök, hogy látom az utánam jövő generációnál, hogy jó irányba halad, és végzi a szolgálatát.

Közösség nélkül bár meg lehet élni a hitünket, de igazából a gyülekezetben tud a személyes hit kiteljesedni. Mindannyian számos problémával küzdünk, néha még a hitünkben is megingunk. Kinek nincsen olyan testvére a gyülekezetében, akiért ne lehetne aggódni? Egyedül találni ezekre megoldást túlságosan nagy teher. Ha ezt egy gyülekezeti közösségben tudom megélni, akkor megtapasztalhatom, hogy megoszlanak a terhek és az örömök is.

Nagyon szeretem az egyházkerületi missziói napokat, a Szélrózsa találkozókat. Ezeken sok testvérünkkel lehetünk együtt. Annak örülnék a legjobban, ha a fiatalok és az idősebbek nem külön-külön alkalmakon, hanem közösen is egyre többször találkozhatnánk, hogy így is megtapasztalhassuk a közösség nagyszerűségét.

Miért jó evangélikusnak lenni? Annak ellenére, hogy érzi az ember, a majdnem legkisebb történelmi egyházi voltunkból származó problémákat elmondhatom, hogy minden megosztottságunk ellenére én egy családias közösségnek tartom az egyházunkat. És ezért hálát adok Istennek.

Ratkay Dorottya – felügyelő, hittantanár, Gyomaendrőd

Az evangélikus közösséghez való tartozás egyrészt megnyugvást, másrészt számtalan izgalmat, kihívást rejt magába. Megnyugvást adnak a visszanyúló gyökerek, a hovatartozás tudata, a melegszívű befogadás érzése. Az élő közösség dinamizmusa pedig sok feladatot hoz elém. Szeretem, ahogy a gyülekezet tagjain keresztül is szól hozzám a Mindenható.

A gyülekezeti munka tele van reménységgel és a jézusi gondviseléssel! A szentendrei gyülekezet hittantanáraként arra törekszem, hogy a gyermekeknek átadjak valamit mindabból amit magam is megtapasztaltam. Abban bízom, hogy egy-egy bibliai történet – amit tőlem hallottak – valóban a segítségükre lesz, és irányt mutat az életük kérdéseinél.

Bár beleszülettem az evangélikusságba, saját harcaimat nekem is meg kellett vívnom. Egészen biztos vagyok benne, hogy a családom szeretettel összetartó egysége nem jönne létre Jézus mindent átható jelenléte nélkül. Boldogság, hogy látom, hogy gyermekeimben tovább él az evangélikusság.

Szentiványi Lajos – nyugdíjas buszsofőr, gyülekezeti felügyelő, Lovászpatona

Régen nagyon nagy evangélikus közösség élt itt. Ma a város beszippantja az ifjúságot, ott tudnak tanulni és dolgozni, így kevesen maradtunk.

Én a rendszerváltás előtt is jártam templomba. A hit számomra kikapcsolódás és töltekezés a mindennapi gondok között. A közösség meghatározó, főleg az, hogy evangélikusként együtt lehetünk.

Az imádság egyben könyörgés is, hogy az Úr meghallgasson minket, és segítsen, hogy a jó és igaz úton haladjon az életünk. Az úrvacsora is ehhez tartozik, feloldozást ad az elkövetett hibák alól.

Egészen fiatalon lettem autóbuszvezető. Ez nem is egy szakma, hanem hivatás, hiszen nagyon sok ember életére kellett vigyázni, épségben szállítani őket. Nyugdíjig másfél millió kilométert vezettem, büszkén mondom, hogy baleset nélkül. Munkám során nagyon sok mindenkivel megismerkedtem, közvetlen kapcsolatom volt az utasokkal.

Simor Ferenc – nyugalmazott állatorvos, gyülekezeti felügyelő, kántor, Siklós

Őseim évszázadokra visszatekintve evangélikusnak vallották magukat. Szerencsés ember vagyok, mert Krisztusban hívő, hitüket gyakorló családba születtem. Hitben nőttem föl, ez volt természetes a számomra. Az 1946-47-es években volt egy mozgalom, amikor sokan kerültek az Istent követő élet útjára, ez rám is hatással volt. A megújulási mozgalom nem csak közösséget eredményezett, hanem hitüket gyakorló és megélő fiatalok utánpótlását is.

Egyik nagynéném a Diakonissza egyesület 1924-es megalapításakor diakonisszának jelentkezett. Később betegsége miatt nem tudott a diakonisszák között maradni, ezért hazajött Siklósra, és protestáns vasárnapi iskolát alapított. Az, hogy ma Siklóson van még evangélikus és református gyülekezet, az ő áldott szolgálatának is köszönhető.

Negyvenkilencedik éve vagyok a gyülekezet felügyelője. Évtizedek óta végzem a kántori szolgálatot. Várom, hogy jöjjön egy fiatalabb, akinek ezt majd átadhatom. Hiszem, hogy fontos a gyülekezeti szolgálat, hiszen így tudjuk mi is egyben tartani és erősíteni kicsiny közösségünket.

Peterdi Dániel – nyugalmazott postás, gyülekezeti felügyelő, Magyarbóly

Krisztus léte olyan mankó az én számomra, ami nélkül nem is tudnám elképzelni az életet! Természetes számomra, hogy a hitemet gyakorlom, hogy igyekszem annak megfelelően élni és hogy az evangélikus közösséghez tartozom.

Több mint húsz éve látom el a gyülekezet felügyelői tisztségét. Nekem ez olyan természetes, mint hogy levegőt veszek, vagy élek. Evangélikusnak születtem, minden ősöm a lutheri elvek alapján élt. Ebben a faluban születtem, itt kereszteltek, itt konfirmálkodtam, esküvőnk is itt volt. A kisszámú gyülekezet segítése úgy érzem, hogy kötelességem, egyszerűen nem tehetek mást.

Két nagy lányom és három unokám van. Lányaim viszik tovább a hitet, sőt, az unokák is járnak hittanra.

Halmai István – építész, gyülekezeti felügyelő, Miskolc

Az evangélikus felekezetnek a szellemisége, az embereknek az egymással való kapcsolata, a prédikációk stílusa, hangneme számomra unikális! Itt érzem otthon magam.

A keresztény hit békességet, nyugalmat és bizakodást ad, valamint fegyelmezi is az embert az, hogy olyan közösséghez tartozik, amelyik komoly szabályrendszer és értékrend mentén éli az életét.

Átéltem azokat az éveket, amikor a vallás gyakorlása majdnem hogy tiltott volt. Az iskolában, egyetemen próbálták az embereket az ellenkező irányba terelni. Bevallom, bennem is megingott akkor a hit.

Amikor az élet valódi kérdéseit kerestem, akkor rájöttem, hogy a keresztény hit és értékrend az igaz. A szeretet, az egymás megbecsülése, a tisztesség, azaz a keresztény értékek teszik az embert emberré.

Édesapám kántor-tanító és nagyon jó zenész volt, neki mindig volt kórusa. Feleségem zenész, rengeteg kórusa volt neki is. Én is nagyon szeretem a zenét. Amikor megalakult a gyülekezeti kórus, nagy örömmel csatlakoztam a közösséghez.

Vajda Imre – nyugalmazott távközléstechnikus, másodfelügyelő, Pápa

Egy nagy múltú evangélikus településről, Celldömölkről kerültem 1983-ban Pápára. Egy ideig még visszajártam a celldömölki templomunkba, majd amikor fiam a pápai gyülekezetbe kezdett hittanra járni, én is mentem vele. Az akkori lelkész felkért prespiternek, majd pénztáros lettem, később a gyülekezet könyvelését is örömmel végeztem.

A szocializmus idején az állampárttal nem volt kapcsolatom, hátrányom sem volt abból, hogy gyülekezeti tisztséget is betöltök. Közvetlen munkatársaim tudták rólam, hogy hívő ember vagyok, külön öröm volt, hogy egyik kollégám Győrött volt presbiter, így meg tudtuk beszélni az egyház ügyeit, valamint erősítettük egymást.

Hit nélkül nem élhet az ember! Ha valamiben hiszünk, akkor a bálványok helyett miért ne Jézus Krisztusban higgyünk! Feleségem katolikus, ökumenikusan éljük meg a hitünket. Én ugyanúgy elkísérem feleségemet a zarándokutakra, mint ahogyan ő eljön velem az evangélikus találkozókra. Gyermekeim is hitben élnek, büszke tagjai vagyunk az egyháznak.

Honti István – vállalkozó, a gyülekezet korábbi felügyelője, Balassagyarmat

Szüleimnek köszönhetően karon ülő gyermekként kezdtem el templomba járni. A gyülekezet lelkületét így nagyon fiatalon magamba szívtam, akaratlanul is nagy hatással voltak rám a templomban hallottak.

Szabó püspök úr keze alatt nőttem fel, aki példát mutatott és erőt adott arra, hogy az 1960-as években is a gyülekezet tagja maradjak. Testvéremmel ketten voltunk konfirmandusok, a püspök úr mégis, minden alkalmat olyan figyelemmel és odaadással tartott meg, mintha egy nagy gyereksereg lenne jelen. Volt, hogy megmutatta Madách gyűjteményét. Nem engedte el a kezünket. Szabó József püspök – hasonlóan mai lelkészünkhöz, Bartha Istvánhoz – úgy prédikált, hogy arra mindenki odafigyelt. Ebből is táplálkozik az, hogy felnőve magam is fontosnak tartom, hogy aktív tagja legyek a gyülekezetnek.

A közösség tagjaiként napról napra azon dolgozunk, hogy élő, befogadó gyülekezet legyünk, olyan, ahova nem csak a mai tagoknak jó bejönniük. Ezért is nagy öröm, hogy az elmúlt évek folyamatosan növekvő kereszteléseket és házasságkötéseket mutatnak.

Krausz Márton – őstermelő, gyülekezeti felügyelő, Györköny

Szüleim és nagyszüleim is mind evangélikusok voltak, én is ebbe a közösségbe születtem. Közel huszonöt éve vagyok a gyülekezet felügyelője, korábban presbiter voltam. Gyermekeimet úgy neveltük, hogy higgyenek Istenben, járjanak a gyülekezetbe. Ők is az evangélikus életet élik, bízom abban, hogy unokáim is ezt fogják.

Örülök, hogy érezhetem: Istenbe kapaszkodhatom. Reggel imádsággal kelek, este azzal fekszem. Amikor az istentiszteleten úrvacsoravétel is van, akkor arra már előre készülök. Ilyenkor átgondolom az életemet, utána pedig érzem, hogy Krisztus által felszabadulok.

Ez a gyülekezet nekem már olyan, mintha a második otthonom lenne. Gondozom a templomot, intézem a gyülekezeti feladatokat. Nem olyan, mint a kötelesség, hanem azért teszem, mert az életem része, szeretem csinálni. A györkönyi gyülekezetben mindenki kiveszi a részét a feladatokból, jó, egymásra figyelő közösséget alkotunk. Nagy öröm, hogy van egy fiatal lelkészünk, aki Istennek hála, meg tudja szólítani a fiatalokat is, így egyre nagyobb a gyülekezeti ifjúság.