Zánka Veszprém megye

Taródy Istvánné Okályi Erzsébet – nyugdíjas, Zánka

Sejtem, hogy közel vagyok már a véghez. Ahhoz, hogy az ember az idős kor megpróbáltatásait kellő bizalommal végig tudja csinálni, ehhez nem tudom, hogy az evangélikus vallás szükséges-e, vagy sokkal inkább az Istenben való hit.

Az ökumenizmus pártján vagyok; családomban evangélikus, katolikus is van, nagyapám evangélikus lelkész volt. Régebben, karácsonykor és húsvétkor általában a katolikus templomba jártunk, mert a nagymamámékkal senki nem akart oda menni. Én meg sajnáltam őket, nem akartam, hogy egyedül legyenek. Ezért aztán az evangélikus templomot általában az ünnepek másnapján kerestem fel, de azt gondolom, hogy a Jóistennek ezzel semmi baja nem volt.

Egész mivoltomban az a legfontosabb, hogy úgy érzem, az Isten szeretet. A szeretethimnusz visz végig az egész vallásos életemen. Jó ebben a vallásban hinni, sok öröm van benne, de a lényeg, hogy a Jóistent, a Jézus Krisztust és a Szentlelket együtt és külön-külön is higgyük, dicsőítsük. És ha az ember ezt nem tudja elképzelni, hát akkor majd odafönt megérti.