Hatala Istvánné Varga Gizella – nevelőszülő (Sárszentlőrinc)
Neveltetésemből kifolyólag sokáig nemcsak a templom közelébe nem mentem, hanem a vallásra se gondoltam. Számomra az Isten nélküli világ volt a természetes. Húszéves voltam, amikor kétéves kislányom bárányhimlős lett. Közben az általános ápoló és asszisztensi vizsgámra kellett készülnöm. Elkeseredett és fáradt voltam. Aggódtam a gyermekemért és azért is, hogy nem tudok majd a tanulmányaimban teljesíteni. Egy sétánk alkalmával lettem figyelmes a templomra. „Ide bemegyünk!” – mondtam a lányomnak. Odabent mise volt. Beültünk az utolsó padba, és felfedeztem az engem is szerető Istent. Attól a perctől kezdve tudom, hogy mindenre van megoldás: az Úr. Ő az, akihez fordulhatok, aki ott van velem.
Szüleimtől megtudtam, hogy kisgyermekként az evangélikus templomban kereszteltek meg titokban. Onnantól kezdve ide járok, és igyekszem a húszéves „lemaradásomat” pótolni. Lányom mindig velem jött, hittanra járt, konfirmált, és felnőttként is istenhívő életet él. Nevelőszülőként magától értetődő, hogy a rám bízott kicsi gyermekekkel istentiszteletre megyünk, és hittanra járnak. Idehaza közösen imádkozunk. Csodaként élem meg, hogy a gyermekek milyen természetesen tudnak Istenhez fordulni. Már az önmagában istenbizonyíték, ahogy a lelkükből kifakad a hálaadás.
Utolsó kommentek