Láthatóan evangélikus

Prácser Károlyné Schvalm Rózsa – nyugdíjas, Nagyvázsony

Az ember élete teljesen megváltozik, ha megerősödik a hite! Gyermekként hittanra, istentiszteletre jártam, de volt egy igen hosszú időszak az életemben, amikor nem igazán kötődtem a gyülekezethez. Egyszer, az akkori lelkész, Horváth József, megszólított az utcán és megkérdezte, hogy miért nem lát engem a templomban. Azt mondtam, hogy nekem nagyon sok a dolgom, sose tudok odaérni… Igazság szerint akkor is hittem, de a gyülekezethez nem tartoztam.

Amikor édesanyám súlyos beteg lett, akkor kezdtem sokat imádkozni, kértem, hogy segítse meg az Úr. Betegsége alatt a lelkész úr többször is eljött édesanyámat meglátogatni, vigasztalást nyújtott neki és nekem is. Azóta fiammal együtt ismét járok a templomba, újra része vagyok a közösségnek.

Szeretek verseket írni. Legtöbb versemet a prédikációk, igeszakaszok inspirálják. Olyankor elmélyedek a szövegben, átgondolom és vers lesz belőle, amit később az istentisztelet keretében el is szavalok. Ezzel is igyekszem a gyülekezetet szolgálni.

Sefcsik Máté – diák, Szekszárd

Az istentiszteletek a gyülekezeti terembe is ki vannak hangosítva, ott szoktam hallgatni a prédikációt. Úgy érzem, hogy ott jobban megértem az Isten üzenetét. A gyülekezeti ifihez jó tartozni, sokakat régóta ismerek. Egy nehéz nap után az ifin találkozni, beszélgetni, az egy nyugodt órát jelent, olyat, ahol kikapcsolódhatok.

Isten igéje segít nekem a mindennapokban is. Ha rossz történik velem, akkor a hit az ami támasz abban, hogy túllépjek a nehézségeken. Ugyanígy van a jó dolgoknál is. Hogyha Istenre gondolok, úgy könnyebb nekem.

Egyik kedvenc példázatom a tékozló fiú története. Megfogott, hogy a gyermek el akart menni, ott is hagyta a szülői házat, majd visszatért, mert rájött, hogy neki az fontos. Otthon pedig az Atya nem haraggal, hanem szeretettel fogadta őt. Ez a történet arra ébreszt rá, hogy ha elmegyek Isten útjáról, akkor az életem sokkal rosszabb lesz, úgy mindenemet elveszíthetem. Amennyiben rajtamaradok az úton, akkor viszont jó, teljes életem lehet.

Medveczki János, üzletvezető, gyülekezeti gondnok, Vácegres

A vácegresi közösségünknek nagy az összetartó ereje. Nagyon jól érzem magam a gyülekezetben. Mindig öröm, ha látom, hogy a padok tömve vannak. Az egész heti hajtás után a legjobb, ha beülök az istentiszteletre, mert az tényleg megnyugvást ad, teljesen más ember leszek általa. Szeretem a prédikációkat hallgatni, a közösséget megélni, az Úrral együtt élni.

A hit megélését nem csak a templomban, hanem minden hétköznap gyakoroljuk. A reggelt igeolvasással kezdjük, felolvassuk az Útmutató igéit és megbeszéljük a hallottakat. Járok a gyülekezeti énekkarba is, ahol nem csak a közösség, hanem a lelkiség is fontos.

Nagyszüleim és szüleim is jártak templomba, akkor is mentünk, amikor ezt a pártrendszer nem díjazta. Gyermekeim és unokáim minden vasárnap a gyülekezetben vannak, szeretnek templomba járni.

Vallom, hogy ami történik velem, az nem véletlen. Az Úr tudja, hogy miért és mit tesz velem. Hiszem, hogy az Úr megmutatta nekünk, hogyan éljünk, miként viszonyuljunk másokhoz, ezért hiszek a megbocsátásban.

Kuti Lívia – szoftverfejlesztő, Györköny

Nekem nem volt „nagy megtérésem”, amióta csak tudom, vallom, hogy Istenhez tartozom. Volt olyan közösségem, akiknek a pénz volt az istene. Nagyon nehéz volt ilyen közegben lenni. Úgy döntöttem, meg kell, hogy változzon minden. Ehhez nagy segítség volt, hogy Budapesten bekapcsolódhattam, és rendszeresen járok egy gyülekezetbe. Mindez új értelmet adott, ott lett igazán szoros kapcsolatom Istennel. Bár nyilván a keretek máshogy néznek ki, az alap ugyanarra a szegletkőre, Jézusra épít. Istentiszteleteken is sokszor hallhatjuk, hogy ne csak az ökumenikus imaheteken legyünk egymás valódi testvérei…

Mivel minden hívőnek az a feladata, hogy az evangéliumot ne csak megélje, hanem tovább is adja, így én több területen is szolgálok.

Tudom, hogy akinek eltűnik valamelyik hozzátartozója, ő nagyon nagy lelki fájdalmakat él át a bizonytalanság miatt. Többek között azon dolgozom, hogy olyan alkalmazás jöhessen létre, ami segít az eltűnt emberek megtalálásában, emellett pedig igei reménységet is ad.

Nesz János – rendőr alezredes, BM-munkatárs, Zomba

Zombán születtem, Andorka Sándor lelkész úrnál konfirmálkodtam. Abban az időben rendszeresen jártam templomba, gyülekezeti alkalmakra, bibliaórára. A nyolcadik osztály után egy időre megszakadt a közösséggel a kapcsolatom. 2011-ben kerültem vissza a gyülekezetbe, amikor édesapám temetése miatt felkerestem a lelkész urat, aki empatikusan fogadott. Ezt követően kapcsolódtam be újra a gyülekezet életébe. Ma, amikor csak tudok, gyermekeimmel együtt veszek részt az istentiszteleteken, bibliaórára járok, jelen vagyok a közösségi rendezvényeken.

A prédikáció számomra erőt ad, élhetővé teszi a Bibliát. Öröm, hogy a gyermekeim is boldogan jönnek az istentiszteletre, ők is megértik, hogy miről van ott szó. Hazafelé menet meg szoktuk beszélni a hallottakat. Ez is öröm nekem.

Mióta újra az Istennel élek közösségben, azóta többször észreveszem, hogy Ő segíti az életemet, különböző módon jelzi nekem, hogy hogyan döntsek. Hiszem, hogy Isten megpróbál terelni. Most látom igazán, hogy az Úr hogyan segíti az embert.

Konczné Kasos Erika – pedagógus, Bikács

A nőegylet segítségével a helyi környezetünkért rengeteget tudunk tenni. Épületeket, sírokat újítunk fel, közösségi rendezvényeket szervezünk. Azt vallom, hogy minden településen egy összetartó, jó közösség tud értéket teremteni. Mi erre törekszünk! Településünk egy nagyon gazdag sváb evangélikus település volt, meghatározó lelki élete volt a községnek. Ha hagyjuk, hogy mindez elfogyjon, akkor nagy hibát követünk el. Igyekszünk a jó mellé odaállni, a lelki életet megerősíteni, a múlt értékeit megőrizni és a jelen közösségét összefogni.

Engem az Úr mindig a jó útra terelgetett, megmutatta a helyes utat. Úgy érzem, hogy eddigi életemben még a nehézségek idején is a tenyerén hordott a Jóisten. Nem a kesergésben hiszek, hanem abban, hogy magunkat és társainkat a pozitív, megerősítő és előrevivő gondolatokkal lehet ösztönözni.

Az imádság számomra lelki kikapcsolódás. Esténként elolvasom az Útmutatót, átgondolom, hogy mit üzen nekem az ige és igyekszem ennek megfelelően élni.

Krisch András – gyűjteményvezető, történész, Sopron

Büszkeséggel tölt el, hogy az ország legrégebben alapított evangélikus gyülekezetének a levéltári gyűjteményét vezethetem. Sopronban már az 1520-as években megjelentek a lutheri tanok, itt, a gyűjteményben összesítjük és rendezzük az elmúlt évszázadok iratait, tárgyait és kincseit. Az iratok is mutatják, hogy a városban a gyülekezet meghatározó volt, a lakosság többségét is evangélikusok alkották. Ezen a 17–18. századi ellenreformáció változtatott, majd a legnagyobb csapást az 1946-os német kitelepítés jelentette. Ma a közösség egy nagyon gazdag gyülekezet, programjaink nem csak a hívőkre, hanem különböző kulturális rendezvények révén az érdeklődőkre is kiterjednek.

Apai ágon katolikus családból, míg anyai ágról erős evangélikus közösségből érkeztem. Tizenévesen tudatosan választottam, hogy ehhez a gyülekezethez kívánok tartozni. Gyermekként olyan fiatalokat ismertem meg, akikkel szívesen jártam ifjúsági alkalmakra, azóta is nagyon erős és összetartó a közösség. Mivel családom soproni német polgár család, különösen fontos számomra, hogy itt német nyelvű istentiszteleten is részt vehetek.

Szabó Attila (erősáramú berendezésszerelő, plc programozó) és Szabó Attiláné Orsolya (európai üzleti asszisztens, webszerkesztő) – Fehérvárcsurgó

Gyermekünkkel együtt szívesen járunk ebbe a közösségbe, ide kötődünk. Nekünk az elhívás azt jelenti, hogy a gyülekezet aktív tagjai vagyunk, hogy egyaránt szolgálunk otthon és a gyülekezetben is. Ha a templom körül valamilyen feladat van, mi ott vagyunk, segítünk, úgy tekintünk a templomra, mint második otthonunkra.

Mi mindig örömmel beszélünk identitásunkról, a falu is tudja rólunk, hogy evangélikusok vagyunk. Valljuk, hogy az életünk a hitünkkel teljes. A hit által megtanultunk lemondani múló dolgokról, és igyekszünk az örök kincset keresni. Ebben egymás támaszai is vagyunk.

„Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van” (Préd 4,9) – mi is ezt valljuk, de nem csak a templomban, hanem a családi és a hétköznapi életben is. Hisszük, hogy erre kaptunk áldást. Valljuk, hogy a kereszténység az önkéntességben is megjelenik, ami nem csak a templomi szolgálatot, hanem az idősek látogatását, közösségi munkát, a szeretet mindennapi kinyilvánítását is jelenti.

Vajda Imre – nyugalmazott távközléstechnikus, másodfelügyelő, Pápa

Egy nagy múltú evangélikus településről, Celldömölkről kerültem 1983-ban Pápára. Egy ideig még visszajártam a celldömölki templomunkba, majd amikor fiam a pápai gyülekezetbe kezdett hittanra járni, én is mentem vele. Az akkori lelkész felkért prespiternek, majd pénztáros lettem, később a gyülekezet könyvelését is örömmel végeztem.

A szocializmus idején az állampárttal nem volt kapcsolatom, hátrányom sem volt abból, hogy gyülekezeti tisztséget is betöltök. Közvetlen munkatársaim tudták rólam, hogy hívő ember vagyok, külön öröm volt, hogy egyik kollégám Győrött volt presbiter, így meg tudtuk beszélni az egyház ügyeit, valamint erősítettük egymást.

Hit nélkül nem élhet az ember! Ha valamiben hiszünk, akkor a bálványok helyett miért ne Jézus Krisztusban higgyünk! Feleségem katolikus, ökumenikusan éljük meg a hitünket. Én ugyanúgy elkísérem feleségemet a zarándokutakra, mint ahogyan ő eljön velem az evangélikus találkozókra. Gyermekeim is hitben élnek, büszke tagjai vagyunk az egyháznak.

Bogdányi Szabolcs – testnevelő tanár, Miskolc

Testnevelő tanárként közvetlenebbek a gyermekek velem, jobban megnyílnak nekem, mint másoknak. Ezáltal sokat beszélgetek a fiatalokkal, elmesélik a családi hátterüket, terveiket, kérdéseket tesznek fel. Ha látom, hogy valamelyik diák szomorú, megpróbálok segíteni neki.

Amikor ez az iskola még állami volt, itt tanultam. Öröm, hogy most ugyanitt, egy egyházi intézményben taníthatok. Gyermekként ide jártam a szomszédos gyülekezetbe, akkor még Szebik Imre volt a lelkész, nála jártam konfirmációra, ő vitt be a táborba. Nagy élmény volt. Onnan kerültem közel az egyházhoz. Igaz, hogy templomba nem minden héten járok, de gyermekkorom óta nem telt el úgy egy nap, hogy ne fordultam volna imádsággal az Úrhoz.

Számomra az imádság elsősorban ahhoz szükséges, hogy meglegyen a lelki nyugalmam, hogy tudjam, hova, azaz kihez tartozom. Emellett a család és a közösség a legfontosabb a számomra. Egy közösséghez tartozás mindenképpen jó, mind az embernek, mind a közösségnek. Ezt a gyülekezetben, de az iskolában is jó megélni.

Gungl Zoltánné Gyöngyi néni – nyugdíjas, gyülekezeti pénztáros, Pápa

Egyházi közösségbe olyan emberek járnak, akik egy nézeten vannak velem: hisznek Istenben és tisztelik egymást. Mi nem szaladunk el a másik mellett, amikor találkozunk, hanem örülünk egymásnak. Én mindig is társasági ember voltam, ezért fontos számomra az egymást erősítő gyülekezeti közösség.

Ha bemegyek egy templomba és egy kicsit leülök, akkor úgy érzem, hogy megtaláltam a lelki békémet. Szeretek elmélyedni, imádkozni.

Vallásos családba születtem, így már fiatalon megtapasztaltam, hogy az Úrban hinni jó. Ezt a hitet igyekszem a gyermekeimnek is átadni. Férjem a fiam után katolikus, lányom evangélikus. Mi meglehetősen ökumenikusan élünk, a vallás soha nem volt probléma, vagy megosztó nálunk. Tiszteletben tartjuk a másik vallási nézeteit, segítjük, kiegészítjük egymást, sőt, kölcsönösen eljárunk a másik istentiszteletére is.

Udvardi Imréné Betti néni – tanító, gyülekezeti pénztáros, Csót

Az evangélikus gyülekezetben találtam meg az életemet! Nem csak az örök életre gondolok, hanem a földi életemet is nekik köszönhetem. 2000-ben konfirmálkodtam, azt követően, hogy a 19 éves fiamat visszaadtam az Úrnak. A gyász idején sokan próbáltak mellém állni, de a bánatomon se a pszichiáterek, se a barátaim nem tudtak segíteni. Mesterházy Zsuzsanna lelkésznő volt az, aki időt és energiát nem sajnálva, napi szinten meglátogatott, lelki vezetőmmé vált. Egy idő után le tudtam tenni a terhemet, bekapcsolódtam a gyülekezet életébe, azóta igyekszem életemmel bizonyságot tenni.

Farkas Ervin lelkésszel a bibliaórán nem csak az igéről beszélünk, hanem arról is, hogy miként tettünk bizonyságot Istenről. Fontos, hogy megéljük a személyes kapcsolatot, hogy felfedezzük, hogy életünkkel Istent hirdethetjük!

Tanítóként minden gyermekben megkeresem azt a jót, amit Isten beléjük ültetett. Vallom, hogy mindenki valamilyen küldetéssel jön a világra, ezt próbálom bennük megtalálni. Szeretettel, biztatással közeledem feléjük, akiktől a szeretetet vissza is kapom.

Krausz Katalin – kozmetikus, Györköny

Szüleim és nagyszüleim is Istenben hívő emberek, akik kisgyermek korom óta arra neveltek, hogy az Úrral élni, Őbenne hinni jó. Ebben a szellemiségben konfirmálkodtam és ezért járok a gyülekezetbe.

Hiszem, hogy az ember élete hit nélkül könnyen lesz parttalan, az Isten tanítása az, mely megadja az igazi irányt, rámutat az ember értelmére. Az imádság folyamatos kapcsolat Istennel, ajándék, hogy beszélgethetek Vele. Az Úrhoz fordulok, ha kérdésem van, igyekszem rábízni az életem.

A gyülekezeti közösség nagyon fontos a számomra. Amikor tudok, segítek a gyülekezetnek. Kozmetikusként sok emberrel találkozom, igyekszem úgy élni, úgy viszonyulni másokhoz, hogy érezzék, hová tartozom. A gyülekezetben a napi igét továbbítom, hogy ismerőseim is olvashassák az Úr üzenetét. Jó látni a visszajelzéseket, hogy ez sokaknak nyújt segítséget.

Kolontári Attila – gépészmérnök, fejlesztőmérnök, kántor, Vöröstó

Evangélikusnak lenni identitást jelent, azt, hogy egész életem – ahogy a munkát végzem, ahogy a világban vagyok – ebben a szellemiségben telik.

A soproni Líceumban tanultam, majd egyetemistaként kezdtem el igazán a gyülekezetbe járni. Fiatalon annyira nem éltem meg az istentisztelet lényegét, mára a hálaadást és a közösséget fedezem itt fel.

Az orgonálás számomra imádság. A nagyvázsonyi lelkész, Németh Szabolcs biztatására kezdtem el hat éve a kántori szolgálatot. Eljártam a fóti kántorképzőbe is. Munka mellett nem könnyű gyakorolni, de igyekszem minél jobban játszani. Fejlesztőmérnökként egy multinál dolgozom, úgy érzem, hogy a hit és a kántori szolgálat tartást ad, amire mások is tisztelettel felnéznek.

Luther azt mondja, hogy ha valaki becsületesen végzi a munkáját, akkor az is imádságnak vehető. Ma, amikor kizsákmányolásról szól a világ, jó, ha észrevesszük, hogy nekünk nem a korszellemet kell követnünk, hanem életünkkel szükséges evangélikusságunkat, hitünket képviselnünk.

Mayer Istvánné Ili néni – nyugalmazott fodrász, Magyarbóly

Az imádság számomra segítséget jelent. Nagyon sok nehézségen kellett keresztülmennem, súlyosan megbetegedtem, amit az Istenbe vetett hit nélkül nem tudtam volna átvészelni. Tudom, hogy az Úr volt az, aki a legnagyobb bajban is megsegített. És természetesen a családon túl a gyülekezet is, hiszen a közösség imádsága, az értem való összefogás megmutatta, hogy nem vagyok egyedül. Imádkoztak értem, figyeltek rám. Ilyen egy keresztény közösség!

A szakmámnak tudható be, hogy nagyon sok embert ismerek, mondhatom így: átlátom az egész települést. Igyekszem mindenkinek közvetlen egyszerűséggel kimutatni, hogy Isten szeretetét és örömét magamon viselem. Ezt a szemléletet láttam otthon, ezt igyekszem továbbadni.

Nagy örömöm az is, hogy a hitemet tovább tudtam adni. Két gyermekem van, a családjukban és a gyülekezetükben ők is gyakorló Istenhívők.

Horváth Lászlóné Kati néni – nyugalmazott szakács, Mohács

Felmenőim Németországból származnak, nagy evangélikus család voltunk. Szüleimnek köszönhetően gyermekkorom óta egyházi nevelésben részesültem. A gyülekezet, a hit nagyon fontos része az életemnek. Istentiszteletre, bibliaórára, lényegében minden gyülekezeti rendezvényre örömmel járok.

A templomban, az istentiszteleten Isten jelenlétét érzem. Amikor ott vagyok, akkor minden terhem elszáll, örömet és megnyugvást élek át. Olyan jó lenne, ha ezt a fiatalok is megéreznék, mert az Úrra lehet támaszkodni.

Az istentiszteletet nagyon szeretem. Különösen fontos számomra az igehirdetés. Nagyon sok mindenre ugyanis magyarázatot kapok, közelebb kerülök a Biblia üzenetéhez. „Az Úr csodásan működik” kezdetű ének az egyik kedvencem, mert az igazságot a felszínre hozza.

Klenk Pálné Erzsi néni – nyugdíjas, a gyülekezet korábbi pénztárosa, Penc

Vallom, hogy meg kell becsülni azokat az értékeket, amiket kaptunk! Ilyen a család, de ha közösségről beszélünk, akkor a „nagyobbik családot” sem felejthetjük el, ami a gyülekezet.

Mi már gyerekként természetesnek vettük, hogy templomba megyünk. Édesanyám gyermekkoromban esténként nem mesekönyvet olvasott fel, hanem bibliai történeteket mondott. Így kisgyermekként már a Szentírás történeteinek zömét szinte kívülről tudtuk.

Az evangélikus közösség éneklő gyülekezet. Családom is jó énekes volt, én is szerettem énekelni. Amikor az istentiszteletről hazaértünk, az ünnepi ebédet követően az egész család – szlovákul és magyarul is – közösen énekelt. Így az énekeket is mind megtanultam.

A nógrádi kegyesség életforma. Természetes odatartozást jelent, azaz a Szentírást komolyan vesszük, és az üzenetét megéljük. Bár a hagyományaink mára már kopnak, de még most is, ha ünnep van, akkor majdnem az összes evangélikus összejön a templomban.

Egyértelmű számomra, hogy nekem van Bibliám, gyülekezetem és lelkészem. Nekem itt kell megtalálnom az Istenhez vezető utat.

Dr. Szinnyei Katalin – orvos, Székesfehérvár

Mint minden orvosnak, nekem is elsősorban a gyógyítást jelenti az orvosi hivatás. A pályaválasztásnál azonban nálam nem csak a testi gyógyítás, hanem a lelki segítségnyújtás lehetősége is szempont volt. A rendszerváltás előtti évben kezdtem el a teológián a levelező tagozatot, végül orvos lettem.

Először háziorvosként dolgoztam, majd üzemorvos lettem, így öt gyermekemmel volt és van lehetőségem minőségi időt együtt tölteni.

Székesfehérváron nagyon jó a gyülekezeti élet. A közösségben mindenki igyekszik valamivel szolgálni. Én is, ha szükség van rá, akkor meglátogatom a betegeket, tanácsokat adok. A kórházmissziói egyesületnek is tagja vagyok. A betegek látogatása nem csak gyógyítást, hanem lelkigondozást is jelent. Vallom, hogy az orvos – ha helyén van a szíve és az elméje – akkor a kezelés mellett lelki tanácsot is tud adni.

A gyülekezetünk élete ma valóban virágzó. Az állandó alkalmak mellett van felnőttek beszélgető köre, irodalmi kör, és az énekkar közössége is felemelő. A próbák is lelkileg emelkedettek: elmélkedéssel kezdjük az alkalmat és imádsággal fejezzük be az együttlétet. Itt lelkileg támaszai vagyunk egymásnak.

Nagy Lászlóné – könyvtáros, fazekas, gyülekezeti gondnok, Szentantalfa

Huszonnégy éves voltam, amikor megkeresztelkedtem. Előtte és a kereszteléskor sem jelentett számomra ez semmit. Az én szüleim egyáltalán nem kötődtek az egyházhoz, sőt, teljesen az ellenkező oldalról közelítettek a hit kérdéséhez. Párom családjában több lelkész is volt, nagyon szerettük egymást, ezért hajlottam a keresztségre.

Amikor bejöttem a templomba, először olyan volt, mintha szappanbuborékba léptem volna be: bár körbevett, de én nem voltam a része. Ma már mondhatom, Isten irgalma, hogy ide jöttem, hiszen olyan lelkészek voltak a gyülekezetben, akik idővel mégis be tudtak vonni a gyülekezetbe. Ezt férjem és családja is csak erősítette. Közel kerültem a közösséghez és Istenhez, olyat kaptam, ami elhanyagolhatatlan az ember életében.

Tudom, hogy milyen Isten nélkül, vagy Őáltala élni. Őáltala sokkal gazdagabb lesz az ember! Istenbe lehet kapaszkodni, tőle erőt meríteni. És mindezt nem csak Istentől, hanem a gyülekezeti közösségtől is meg lehet kapni, hiszen bármilyen problémával fordulunk egymás felé, itt megerősítést, segítséget kapunk.

Wulf Jakab – egyetemi hallgató, Cinkota

Egy gyülekezethez tartozni azt jelenti, hogy van hova visszatérni. Jó gyülekezeti alkalmakra, istentiszteletre járni, megélni a közösséget. Számomra a neveltetés szempontjából, a hitem megéléséből és a hagyományőrzés miatt is fontos a gyülekezet. A cinkotai gyülekezethez tartozom, gyülekezeti barátaim nagyon fontosak a számomra, második baráti körömnek nevezném az egyetemi és iskolai társaimat.

Az Istenben való hitet az ember, így én is, nem egy esetben megkérdőjelezi, de ha figyel, akkor megtalálja Őt a hétköznapokban is.

Szüleim kántorok, így különösen fontos számomra az orgonaszó a templomban. Egyházi szerepet, mintegy igehirdetést tölt be számomra az orgonazene.

Köhlerné Schiszler Ágnes – óvónő, Soltvadkert

Szüleim fontosnak tartották, hogy újszülött gyermekként elvigyenek az evangélikus templomba és megkapjam a keresztséget. Én azóta vallom, hogy keresztény, azon belül is evangélikus vagyok.

Hitvalló evangélikus családban születtem, itt, a soltvadkerti templomban konfirmáltam. Itt kötöttem házasságot, és két gyermekem is itt kapta meg a keresztség szentségét.

Ha az Úristen valakit megajándékoz egy szép énekhanggal, akkor azt a talentumot nem elásnia kell, hanem mások javára fordítani. Ezért aztán negyven éve vagyok az énekkarnak szolgáló tagja. Számomra az éneklés sokszor többet jelent a mondott imádságnál. Azt érzem, hogy nagyon közel röpít Istenhez és olyan lelki töltekezést ad, ami kihat a munkámra, a családi életemre és a felebarátom iránti küldetésemre is.

Vallom a hétköznapi kereszténységet: amit hallok a templomban, az egy olyan útra bocsátás, amit a hétköznapokban, a felebarátom felé történő szolgálatban tudok kiteljesíteni. Ezért fontos, hogy észrevegyem magam körül azokat az embereket, akik szükséget szenvednek, akiknek bármilyen módon szolgálhatok.

Schóbert Éva – szociális munkás, anyakönyvvezető, gyülekezeti pénztáros, Siklós

Szociális területen és anyakönyvvezetőként is dolgoztam. Mindkettőnél nagyon fontosnak éreztem, hogy hittel legyek jelen a különböző helyzetekben. Az esküvőkön mindenekelőtt nem a romantikus szerelemről, hanem az összetartásról, az egymás iránti megbecsüléséről beszéltem.

Régebben katolikus templomba jártam. A helyi lelkész lányával barátnők lettünk, kíváncsi lettem, hogy milyen lehet egy evangélikus istentisztelet. Eljöttem, és azt tapasztaltam, hogy itt jó lenni, a prédikációk kimagaslóak, a közösség befogadó, így itt ragadtam.

Gyermekkoromban egy speciális betegségem volt. Hat éven keresztül egy svájci evangélikus család teljesen önzetlenül küldött számomra gyógyszereket, amitől meggyógyultam. Ez is azt erősítette, hogy kíváncsi legyek az evangélikusságra, hogy megismerjem, hol terem ilyen hit. Miután elkezdtem ide járni, rájöttem, hogy itt van az a hit, amit kerestem, ahol otthonomra lelhetek.

Vallom, hogy a Szentírásban minden benne van, ami ahhoz szükséges, hogy az ember boldoguljon. Hiszem, hogy ha a Biblia tanácsait követjük, akkor az Isten megáldja az életünket.

Vörös Lajosné – nyugdíjas, gyülekezeti gondnok, Nagyvázsony, Nemesleányfalu

Az én őseim egészen a vallásüldözésig visszamenőleg evangélikusok voltak. Nagy öröm, hogy evangélikusságomat nem csak megélhetem, hanem továbbadnom is sikerült. Gyermekeim, unokáim és dédunokáim is gyakorló hívők, megélik az Istennel való közösséget.

Ebbe a gyülekezetbe születtem, ide jártam gyermekként, hittanórákon is itt vettem részt. Régen itt evangélikus iskola is volt. Minden alkalommal imádsággal kezdtük a tanórát, és azzal is fejeztük be. Ez meghatározó lett az életemben. Ma is hiszek abban, hogy az imádság meghallgatásra talál, vigasztalást és erőt ad.

Én a családomban, a templomban és a gyülekezet közösségében érzem igazán jól magamat.

Lipták Dániel – zeneakadémiai hallgató, zenetanár, hegedűs, Szeged

Olvastam egy tanulmányt, ami arról szólt, hogy a gyermekek közül nagy részben azok járnak templomba, akiknek az édesapjuk is templomba jár. Érzem én is a felelősségemet… Szeretünk templomba járni, lányunkat, Ilkát is mindig visszük magunkkal, és amikor úgy hozza a helyzet, akkor az istentisztelet végéig is ott tudunk maradni.

Életünk egyik legmeghatározóbb élménye, hogy keresztények vagyunk. A kereszténység mondja el ugyanis a legtöbbet arról, hogy mi a dolgunk és hol a helyünk a világban.

A szegedi piarista gimnáziumban tanítok. Vallom, hogy érdemes tanítani, ha a tanítványokban Isten képét és Isten gyermekét látjuk. Még ha nem is mondjuk, de a gyermekek megérzik… Az iskolában liturgikus szolgálatokat is vállalunk. Van egy kis zenész csoportunk, velük nagyon jó hangulatú, egyúttal missziói alkalmakat is tartunk. Vannak olyan gyermekek, akik maguktól nem gondolnának arra, hogy elmenjenek a templomba, mégis, természetes a számukra, hogy a templomban énekelnek, azon belül is misetételeket. Hiszem, hogy ez nem múlik el nyomtalanul.

Pánczél Éva – nyugalmazott könyvelő, Györköny

Az én életemet átszövi a hit. Érzem, hogy az Úr irányítja a lépteimet, nap mint nap tapasztalom, hogy átsegít a nehézségeken. Volt, amikor nem figyeltem az Isten igéjére, de mára már tudom, hogy mindennek oka van, nincsenek véletlenek. Igyekszem úgy élni, hogy azokat a dolgokat, amik történnek, mindig a jó oldalról, az Úrnak tetsző megközelítésből figyeljem.

Azt gondolom, hogy valójában nem rosszak az emberek. Sokszor kapunk pofonokat másoktól, de lehet, hogy én is, ha nem is szándékosan, de másoknak nehézséget okozok.

A hit számomra megnyugvást, köszönetet, segítségkérést, hálaadást és közeli kapcsolatot jelent. Nem azt mondom, hogy könnyen megy, de igyekszem én is mindenkinek megbocsátani. A megbocsátás felszabadít engem is, de a másikat is.

Nagyon fontos, hogy megtaláljuk egymásban azt, amit keresünk. A györkönyi gyülekezetben egymásra találtunk, tudunk egymásnak segíteni, közösen imádkozni. A közösség ereje abban is megmutatkozik, hogy gyarapodik a gyülekeztünk, a fiatalok szép lassan otthonra találnak a közösségünkben.