Láthatóan evangélikus

Honti Istvánné – vállalkozó, presbiter Balassagyarmat

Naponta látjuk a világban, hogy mi minden szörnyűség történik. Azt hiszem, hogy mindenképpen hálát kell adni az Úrnak, hogy itt vagyunk, életben vagyunk, hogy szeretet vesz körül minket. Én hálát adok azért is, hogy a gyülekezeti énekkarba járhatok, de azért is, ha a gyülekezeti tagokkal társadalmi munkát végezhetünk. Hiszem, hogy az Isten kegyes hozzánk, hogy vagyunk, hogy szólhatunk, hogy józanul gondolkodhatunk.

Amíg a gyermekeink kisebbek voltak, együtt jártunk a templomba. Még most is próbáljuk, hogy nagyobb ünnepeken az egész család együtt vegyen részt az istentiszteleten. A közös hálaadás a családon belül is összetartozást jelent.

Az imádság feltöltődés, ugyanakkor egy plusz az ember életében: tudom, hogy akár kérek, akár hálát adok, az Úrtól meghallgatásra találok. Naponta előveszem az Útmutatót és a Bibliát, ezek olvasásával indul minden reggelem. Elolvasom az igéket, majd hálát adok, és aztán kérek is. Bízom benne, hogy a Jóisten meghallgat, és segít nekem.

Szokolai Jánosné Szemenyei Edith – nyugalmazott tanár, presbiter, Szolnok

Krisztusban hinni azt jelenti, hogy van valaki, akire rábízhatom magam. Én az Úrnak köszönöm, hogy mindig segített a betegségből, nehézségből felállni. Hálaadás van a szívemben, ha Krisztusra gondolok.

Rendszeresen olvasom a Bibliát. A gyülekezet közössége meghatározó az életemben. Szeretek ide járni, több mint húsz éve aktív tagja vagyok. A nyári tábortól kezdve minden programon igyekszem segíteni. Az énekkarba is járok, bár egészségügyi problémák miatt van, hogy nem tudom végigénekelni a próbát. A többiek mégis azt mondják, hogy „Gyere, mert olyan jó, hogy együtt vagyunk”. És valóban, tényleg jó, hogy egy közösség vagyunk!

Szolnokon az ifjúság nagyon összetartó. Nemrég meghívtak az alkalmukra, nagyon jót beszélgettünk. Akkor elgondoltam, hogy milyen jó lenne, ha az idősebbek is ilyen összetartó közösséggé formálódnának. Most próbálunk a gyülekezetben egy időscsoportot szervezni. Az új közösségnek a Viseljük egymás terheit nevet választottam. Itt örömünket, gondunkat egyaránt meg tudjuk beszélni.

Harsányi Dezsőné Zsófia – gyógyszertári asszisztens, presbiter, Kondoros

Hiszem, hogy a hitünket nem csak megélni, hanem megmutatni is kell! Így a hit nem csak az ünnepnapjaim, hanem a mindennapjaim része is. Hétgyermekes családból származom. Nagyon sok nehézségünk volt, de édesapám mindig azt mondta, hogy a hit mindenen átsegít bennünket. Igaza volt! Hitemben, cselekedeteimben és beszédemben igyekszem megélni az Úr tanítását.

Az énekkarban szolgálok, az idősek otthonában rendszeresen áhítatokat tartok. Fontos számomra, hogy a hitemet át tudom adni. A kondorosi egyházközségben azon dolgozunk, hogy a kicsiktől kezdve az idősekig minél több embert meg tudjunk szólítani. Évenként bált szervezünk, családi napokat tartunk, adventi rendezvényeket szervezünk, otthont adunk iskolai rendezvényeknek. Nem csak a templomban éljük meg a hitünket, hanem az egész településen is.

Bár megözvegyültem, mégsem érzem, hogy egyedül vagyok, mert segítségem, világosságom és reményem az Úr. Hiszek a kegyelem erejében, így nincsenek félelmeim. Ezért is ez a kedvenc igém: „Világosságom és segítségem az Úr, kitől félnék? Életemnek ereje az Úr, kitől rettegnék?” (Zsolt 27,1)

Szenténé Bácsi Zsuzsanna – biológia és kémia szakos tanár, presbiter, Lovászpatona

A Krisztushoz tartozás nem csak hit, hanem egy értékrend követése is. Mindezt otthonról hoztam. Gyermekkoromban minden este előkerült a Biblia, édesapám azt olvasta nekünk. A kemény és következetes nevelés jelen volt az életemben. Olyan közösségben nőttem fel, ahol megtapasztaltam, hogy egymást szeretik, segítik az emberek, a bajban egymás mellé állnak.

Az 1960-as években a szülőknek nem kis tortúrába került, hogy beírassák a gyermekeket hittanra. Bennünket járattak. Egyetem alatt kicsit eltávolodtam a közösségtől, majd mikor elkezdtem pedagógusként dolgozni, csatlakoztam a gyülekezet munkájához, feladatokat vállaltam, a kórusban is éneklek.

A nevelésben a legfontosabb a példamutatás. Tanárként arra törekszem, hogy a gyermekeket egymás elfogadásán túl az élő és élettelen természet tiszteletére is tanítsam.

Az élet nagy kérdéseire az Úrtól kaphatjuk meg a választ. Ha Istenre hagyjuk a dolgainkat és követjük a szeretet parancsát, akkor minden megoldódik az életünkben. Aki az Istenben bízik, az soha nincs egyedül, mindig lesz támasza!