tanító kántor tanár Tét Győr-Moson-Sopron megye

Ősze Viktória – tanító, kántor, Tét

A mai elzüllött világban nagyon fontos támasz a hit. Jó, ha az ember tartozik valahová! Az ember azon kívül, hogy munkahelye, családja van, tartozzon egy nagyobb közösségbe, ahol többféle emberrel találkozhat. A legjobb a gyülekezet.

Általános iskolás koromban a téti énekkarba jártam. Egyik alkalommal kipróbálhattuk az orgonát. Innentől kezdve bejártunk a templomba és saját kedvünkre gyakoroltunk. Utána a fóti kántorképzőbe jártam, majd a téti gyülekezet kántora lettem.

A győri Péterfy evangélikus iskolában tanultam, most itt tanítok. Diákként megéltem az iskola keresztény szellemiségét, az emberközeliséget, az volt a vágyam, hogy egyszer itt taníthassak. Ez egy olyan iskola, ami a második otthona lehet diáknak és dolgozónak egyaránt. Itt mindenki Istenhez érezheti magát közel.

Az éneklés számomra hasonló az imádsághoz. Ha éneklek, imádkozok, akkor beszélgetés a Jóistennel. Biztonságot ad, hogy tudom, hogy Isten mindenhol ott van, számíthatok rá.